Szabadság, 1935 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1935-01-27 / 1. szám
1%,iSmny Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII. Erzsébet körút 9—11. Telefon : 358—19 Minden levélre válaszolunk Felelős szerkesztő VITÉZ BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Egyes számára a fővárosban vidéken és pályaudvarokon 10 fillér ELŐFIZETÉST ARAK : Egy évre 5.— P, félévre 2.50 P, negyedévre 1.30 P, egy hónapra 1.50 P Előfizetési csekkszámlánkv 41.126** er Tudol3ry* t . Vili. évfolyam, I. szám POLITIKAI HETILAP 1935. január 21 Lejegyzk a folyant? Irja: vistz Bajcsy-Zsiliczky Endre Másfél hónapja immár, hogy a Szabadság legutóbbi teljes száma megjelent. Azóta napról-napra és hétről-hétre azon fáradoztunk, hogy valamiképpen áthidaljuk, vagy elhárítsuk azokat az anyagi természetű akadályokat, amelyek miatt lapunk megállóit. Olvasóink, előfizetőink közül is csak a külön érdeklődőket tájékoztattuk e nehézségekről, mert mindig abban reménykedtünk, hogy holnap, holnapután már kihozhatjuk a következő számot és akkor majd megmagyarázzuk a kényszerű késedelmet és egyben örömmel jelenthetjük a bajok szerencsés és végleges elmúlását. Sajnos, erőfeszítéseink ezideig meddőknek bizonyultak. S mert reménykedéseink is fogyóban vannak a lap jövőjét illetőleg, tovább már— jóhiszeműen — nem halgathatunk. Magam különben sem szeretem a fontoskodó titkolódzást Elhiszem, hogy egy üzleti vállalkozásnak csak árthat a túlságos őszinteség, anyagi gyöngeségnek, fölmerült nehézségeknek, bármily kudarcnak beismerése. A Szabadságot azonban nem vállalkozói céltűzés, hanem egy politikai reformgondolat hívta életre. Ezért mi nem üzletfeleket látunk olvasóinkban, kik előtt restelkednünk kellene anyagiakban való szegénységünk és anyagiak terén való megakadásunk miatt, hanem eszméink híveit és harcosait, akik előtt csak akkor volna szégyelnivalónk, ha ezeket a közös eszméket kétes hűséggel szolgáltuk volna, cserbenhagytuk vagy éppen elárultuk volna. Meg kell tehát mondanunk olvasóinknak az igazat: mi, akik ezt a lapot Előőrs néven 1928 március 15-én elindítottuk s vérünkkel tápláltuk és írtuk mostanáig, a magunk erejéből nem bírjuk tovább fenntartani. A Szabadságot, éppen mert sohasem akart és sohasem tudna pusztán vagy főleg üzleti vállalkozás lenni, csak valamely felsőbbrendű szükséglet tarthatja életben. Lapunknak ezt a felsőbb értelmét pedig mindig abban láttuk, hogy a természetes önvédelmi szerveitől oly szörnyűségesen megfosztott magyarság színének-javának, sorsdöntő korszakban, mikor népünkből már-már az önvédő ösztönök is kihalóban vannak, — olyan hetilapot adjunk, amely az újjászületés forrásai felé terelgesse egész kifulladt és csüggeteg nemzedékünk jobbjait. Mi, e lap szerkesztői és írói, így látjuk, de lám nem tudjuk ezt a felsőbbrendű szükségletet kellőképpen érzékeltetni és elfogadtatni olvasóinkkal, ha egy lap, mint a Szabadság, annyi esz- ! Akinek — magyarnak — egy kis józan esze és életismerete van,ha különben aluszékony is a lelkiismerete és tompák öszönei), akinek egy kis jó lelkiismerete van (ha észbeli és ösztönbeli képességei hiányosak is) s akinek éber és egészséges ösztönei mutatják csak az élet helyes útjait (mert sem értelme, sem lelkiismerete nem segít a tájékozódásban), az mind tisztán kell lássa, mikor széjjeltekint ebben a csonkaországban s a még csonkább, magyar életben, hogy itt nagy, óriási átalakulások esedékesek. Akkora méretű belső átalakulás, melyhez foghatót meg nem ért a magyarság egyetlen igazán nagy forradalmárja, Szent István óta. Irtózatos bűnök és mulasztások terhelik az elmúlt utolsó magyar századokat, különösen azt a korszakot, mely a 48-as szabadságharc leveretésétől a háború végéig tartott, de az azóta eltelt jó másfél évtizedet is. Nyolcvanöt esztendőnek, majdnem egy évszázadnak egymásra torlódott, megoldatlan feladatait nem lehet többé »fontolva haladással«, hanem csak rohanó ütemben megoldani. Tisztában kell lennünk vele; ez az átalakulás mélységében és szélességében, mindenre való kiterjedésében, egész tartalmában fölér egy forradalommal. Kérdéses legfeljebb csak az lehet: evolúciós, vagy revoluciós módszerrel oldódjék-e meg. rendő s annyi tehetséges, tiszta maggyar ember keserves erőfeszítései, agyszárító és idegemésztő küzködé-sei után sem tud annyira gyökeret verni természetes közönségében, hogy megállhasson a maga lábán, hívei és olvasói erejéből, akkor ott elérkezett a belső, számvetés ideje. Két dologgal kell őszintén, becsületesen, szigorú bíráló ésszel és lelkiismerettel, még szigorúbb önbírálattal számot vetnünk: nehát a feladat ? és meg tudunk-e birkózni vele ? Mi a fajtánk és nemzetünk szerelmes féltésével — hét év óta valljuk és hirdetjük szakadatlanul, hogy csak evolúciós módszerrel. Mert ez felel meg jobban nemzetünk történelemalakító géniuszának és mai európai helyzetünknek is. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy a revolució végeredményben csak akkor kerülhető el, ha a nemzet legjobbjai meg mernek és meg bírnak vívni egy nagyvonalú szellemi forradalmat. Csakúgy, mint ahogy a magyar nemesség legragyogóbb nemzedéke most száz esztendeje Széchenyi és Kossuth vezérlete alatt is csak egy sikeres szellemi forradalommal tudhatta alkotmányos mederbe terelni a 48-as nagy átalakulást. Aki ezt a szellemi forradalmat is elutasítja, az öntudatlanul és akaratlanul is a revolucióra dogozik. Éspedig a legrosszabb fajtájú revolucióra. S minél konokabbul ragaszkodik konzervatív hajlandóságaihoz, annál inkább. Ha Kazinczytól Petőfiig a magyar irodalom és Széchenyitől Kossuthig a magyar politika legnagyobb egyéniségei el nem végzői a szellemi előkészítést idejében, meg nem vívják az akkor esedékes magyar szellemi forradalmat: a Habsburgok szűrönyök hegyén hozták volna a jobbágy felszabadulást s a szabadságharc — világraszóló politikai és katonai teljesítmények s további évszázadokat is éltető eposz helyett — ellenforradalmi bohózatban végződött volna, förtelembe, nemzetünk örök gyalázatába fulladt volna. A világháború előtt nemcsak Széchenyi Istvánunk és Kossuth Lajosunk nem volt, hanem Deák Ferencünk sem Sőt e három óriás minden igazi szellemi örökségét eltékozolták a kiegyezés óta egymást követő, egyre silányabb és törpébb nemzedékek. Ezért bujdosik most három millió,jó magyar, kívül a történelmi határokon a világ minden zugában s ezért hajthatták végre a magyarság kisemmizésével csehek, románok, osztrákok és szerbek azt a birtokreformot, melyet a magyar kormányoknak kellett volna korábban szép lassan megvalósítaniok — »fontolva haladó« módszerrel, ha úgy tetszik, hiszen akkor még volt rá idő. .. Akkor volt idő, de most már nincsen. Azt a 7.300.000 hold földet, amit szerbek, csehek, románok és osztrák németek parányi kivétellel mind nem magyarok között osztottak szét az egykori magyar birodalom nagybirtokaiból, semmi emberi hatalom, még töredékeiben sem juttathatja többé magyar kézre. Holott a háború előtt a történelmi Magyarország területén is a magyarság adta a honfoglalók! — a földnélküli mezei proletárság óriási zömét, nem,ám a tótok, románok, szerbek, vagy éppen a németek! És még ez a szörnyű lecke sem elég erős, elég gyilkosan szemléltető, hogy fölnyissa mai hivatalos hatalmasságaink szemét, fölébressze lelkiismeretüket és gyors cselekvésre indítsa őket ! Igenis, le kell bontani minél gyorsabban és minél alaposabban a nagybirtokot a csonka országban, hogy legalább az a jó 3.000.000 hold juthasson túlnyomórészt a földműves magyarság kezére, ami még rendelkezésre áll. Az én földreformtervem szerint egy-egy község határa úgy alakulna, hogy mindenütt legfeljebb csak 25 százalék lehessen a 100 holdnál nagyobb birtokok területe és senkinek se lehessen többje 1000 hold szántónál A feladat