Szabadság, 1936 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-05 / 1. szám

2 Látogatás a párisi Magyar Házban Egy intézmény, mely idegenbe szakadt véreinket megtartja a magyarságnak (Párisi tudósítónktól.) A Square Vergen­­nessen, Paris messzi külvárosában áll a Magyar Ház, a franciaországi magyarság kultúrotthona, amelyet azért teremtett meg a magyar állam, hogy az itt élő 30—10 ezer főnyi kivándorolt honfitársunkat megtartsa az írás és élő szó erejével az anyaország­nak, az édes magyar nyelvnek és nemzeti kultúránknak. A feladat megoldása, amely a Magyar Házra vár, szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, mert egyrészt a fran­cia hatóságok sem nézik túlságosan jó szem­mel az idegen nemzetbeliek tömörülését — különösen ha nem szövetséges államról van szó —, másrészt pedig a kivándorolt mun­kástársadalom igen nagy hányada annyira szélsőséges politikai elveket vall, hogy eleve ellenséges érzülettel viseltetik minden hiva­talos vagy félhivatalos szervvel szemben. Ahol szívesen látnak minden magyart A napokban ellátogattam a Magyar Házba, és kedves emlékekkel tértem haza onnét. A Magyar Ház környéke, amelyet munkások és kispolgárok laknak s amely távol esik a Világosság Városának elegáns negyedeitől, eldugott, vidéki kisvárosra em­lékeztet. Maga a Ház egyszerű, sima beton­épület, tágas, világos helyiségekkel. Amikor a lépcső első fokára tettem a lá­bamat, az első emeletről süvöltő indián csatakiáltások ütik meg a fülemet. A folyo­són elhelyezett ruhatárban három egész­séges, pirospozsgás gyerek dögönyözi egy­mást. A lármára megjelent a folyosón Varga Zsiga, a Magyar Ház szolgálatkész, mindig mosolygó főtitkára, akinek láttára a három franciának öltözött, kedves magyar iskolás­gyerek, akárcsak a kis­pesti csibészek, egy pillanat alatt szétrebbentek. — Maguknál úgy látszik Dzsingiz kán se­regei laknak albérletben — mondom neki tréfásan. — Dehogy kérem, csak ma iskolanap van. Dobay Székely Andor festőművész, a fran­ciaországi Magyar Egyesületek Szövetségé­nek elnöke készségesen kalauzolt az épület­ben elhelyezett intézményeken végig. Hosszú volna elmondani mindazt, amiről ezzel a céb'Acconlivel átitatott magyar úrral beszélgettünk. Csak egy mon­datát akarom kiragadni. — Amikor ennek az intézménynek a veze­tésére hivatalos helyről felszólítottak, e feltételt szabtam: nem fogadok el sem­féle politikai direktívát. A Magyar Ha magyarok háza legyen Párisban, ahol vesen látunk mindenkit, politikai póttá, való tekintet nélkül, aki magyarnak­­u­dja magát. A Ház a magyar iskolán kívül magyar orvosi rendelővel, ingyenes jogi tanácsadó­val, könyvtárral, dalárdával és kultúregye­­sülettel szolgálja a magyar népművelődés és szociálhygiénia ügyét. A legfontosabb sze­repet természetesen a magyar iskola tölti be, hiszen a gyerek, a magyar jövő letét­­ményese. A magyar iskola Elsőnek az elemi iskolába megyünk be. Apró tökmag-legények, liliputi kisasszony­­kák állnak fel kis karosszékeikből. A szék­sorok előtt kedves, mosolygóarcú, fiatal hölgy áll, nyitott könyvvel a kezében, s Hamupipőkéről mesél a pöttöm társadalom­nak. Lengyel Paula tanárnő, aki ideiglene­sen helyettesíti Boediger Endre tanítót. Kö­rülnézek a teremben, az apróságok lehetnek vagy harmincöten, a legtöbbje már itt szü­letett Franciaországban, s nem egy közülük itt, a magyar iskolában, hallott először ma­gyar szót. Egymással versengve jelentkez­nek, hogy melyikük mondja el nekünk az előbb hallott mesét. A kisebbek olyan be­csületes francia kiejtéssel pötyögtetik a ma­gyar szót, mintha soha senki elődük nem lett volna magyar. A nagyobbak azonban már tiszta, szép magyaros hangsúllyal be­szélnek és szavalnak, hála a magyar tan­erők okos, céltudatos, szeretetteljes munká­jának. A szomszéd teremben a polgári iskolai nö­vendékek tanulnak Kipper Berta tanárnő vezetésével. Ezek már komolyabb ifjú leányzók és legények, akik középiskolai diákvoltuknak megfelelő viselkedést tanúsí­tanak. Ezek a gyerekek minden évben haza­utaznak a nagy nyári szünidő kezdetén, hogy Magyarországon, nyilvános vizsgán tegyenek tanúságot tanulmányaik eredmé­nyeiről, amely többnyire kitűnő szokott lenni, annak bizonyságául, hogy nemcsak a tanárok foglalkoznak lelkiismeretesen tanít­ványaikkal, de az itt élő magyar gyerekek is kettőzött ambícióval tanulnak magyarul. Egy magasnövésű, csinosarcú fiú a leg­jobb tanuló a polgári iskolában. Értelmes arca felkelti figyelmemet. Érdeklődésemre elmondja Dobog Székely Andor, hogy a gyermek apja öngyilkossági kísérletet köve­tett el idősebbik fia halála fölötti bánatában. Az apa nem halt meg, de nyomorék maradt és hazam­ent Magyarországra, ahol nagy nyomorban él. A gyereket, aki már akkor idejárt iskolába, nem akarták a tanító és a tanárnők az apával engedni, aki nem tudta volna tovább iskoláztatni. Megállapodtak tehát vele, hogy eltartják a fiát, amíg a pol­gári iskolai tanulmányait elvégzi és saját zsebükből fizetik a lakását és ellátását. A Magyar Háznak ilyenre nincsen fedezete, s ezért a kisfizetésű tanerők minden elsején sovány fizetésükből adják össze a tanítvá­nyuk életfenntartásához szükséges összeget A nemzet, a nép és a magyar faj védel­méről szavalnak, cikkeznek — de főleg me­sélnek — odahaza dörgőszavú reformifjaink és állami nagyjaink. Sok a szó, de a tett kevés. Legalább az ilyen tett, mint a párisi magyar tanerőké, valószínűtlenül ritka. Szilágyi József PÁTRIA MODERN CÍMFESTŐ VÁLLALAT Budapest, Rákóczi­ út 34. Telefon: 37-2­28 KÉSZÍT. Speciális üveg-, fa-, bádog-, világító-cégtáblákat, f­é­m- és fabetűket művészies kivitelben. Szabadság i ____ r r | !/I Ki negyvenórás mim­ka i kei felére csökkentené a munkanélküliek számát Többízber foglalkoztatm ki már lapunk hasábjain az inségsegélyesek és inség­­mimkások problémájával- Minden alka­lommal hangsúlyoztuk, hogy az ínsége­sek nyomorúságos helyzetén inségsegély­­lyel és inségmunka-robottal javítani nem lehet, márcsak azért sem, mert a segé­lyezésre fordítható pénzösszeg közel sem elégséges ahhoz, ho­gy minden rászoru­lónak kenyeret és emberi megélhetést nyújtson, hiszen az elöljáróságok lénye­gesen kevesebb ebédadagot adnak egy­­egy ínséges családnak, mint amennyi a családtagok száma, sőt egyes családok­tól időnként teljesen meg is vonják a se­gélyezésnek még ezt a minimális fokát is. Másrészt viszont morális szempont­ból is mérhetetlenül egészségtelen a munkanélküliek problémájának mai ke­zdése, amely szakképzett ipari munká­sokból és erejük teljében lévő fiatal me­zőgazdasági munkásokból lealázó rohamunkat végző modern jobbágyok vize­reit termeli ki. Az inségsegélyesek 70—80 százaléka ugyanis úgy a fővárosban, min­t vidéken, munkaképes munkanélküliek sorából ke­rül ki. Ebből a tényből pedig természet­szerűleg következik, hogy az inségsegé­lyesek problémáját a munkanélküliség kérdésétől elkülönítve nem lehet megol­dani. Viszont a munkaidő szabályozása és a negyvenórás munkahét kötelezővé tétele átmenetileg segítene a munkanél­küliek helyzetén, ha gyökeresen és vég­legesen nem is oldja meg ezt a végtele­nül bonyolult és ezerágazatú problémát. A főváros, amelyre hatalmas terheket ró az ínségesek segélyezése, újabban ál­lást is foglalt a negyvenórás munkahét bevezetése mellett és sürgős keresztül­vitele érdekében feliratot intézett a kor­mány­hoz. Hivatkozik a felirat az aszta­losiparban nemrégiben kötelezővé tett 48 órás munkahétre, melynek üdvös hatása biztató ígéret arra nézve, hogy a 40 órás munkahét általános bevezetése nagymér­tékben csökkentené a munkanélküliséget. Munka 200 ezer embernek! egyszerű számítás után rövid « meggy» ödüle­n!» arról, hogy negy­-ó­rás munkahét mellett kis időn­ be­­felére esne le a munkanélküliek ,na, minek arányában az inségsegé­­sek és lohotosok tömege is jótékonyan e­lfogy­atkozna • A 40 órás munkahét bevezetésének­­ts a célja az, hogy a meglévő munkaal­kalmak egyenlőbb mértékben oszoljanak meg a dolgozni akarók között. A lecsök­­kentett munkaidő révén ugyanis a legtöbb ipari munkaágban több-kevesebb munka- s­úljnyereség állana elő, melyek aztán újabb, és eddig munkanélküli lézengő munkástömegek elhelyezkedésére nyúj­tana lehetőséget Hogyan alakulna a negyvenórás mun­kahét munkahely-nyeresége az egyes foglalkozási ágakban? Elsősorban a gyár­iparban várhatunk nagyobb mérvű mun­­kaihely-felszabadulá­st. 1933-­ban a gyári m­unkáslétszám 197.070 volt és egy mun­kás heti munkaórán­inak száma az 51 és 52 óra között mozgott. A negyvenórás munkaidő esetén szükségelt munkások száma 254-220 lenne s ennek alapján Hogyha a munkahelynyereséginek ezt a néhány főbb foglalkozáson belül nyert százalékszámát (24,4%) az ipari munka­­vállalók egész körére alapul vesszük, ak­kor a negyvenórás munkaidét bevezetésé­től a munkanélküliség lényeges enyhíté­sét remélhetjük. Az­ ipari munkahelyek szántát azonosnak véve a társadalombiz­tosító szervek taglétszám-átlagával, 847.466-tal és ez alapra vonatkoztatva a 24,4 %-os munkahely-többletet, a negyvenórás munkahét 206.788 új munkás beállítását tenné lehetővé. Ez azt jelentené, hogy az elmúlt télen munka nélkül lévő tömeg nagysága, amely 416.000 főre becsülhető, kereken 50%-kal csökkenne, azaz a munkanélkü­­liüliek fele munkához jutna. Kisebb munkaidő, magasabb bér A negyvenórás munkahét bevezetésé­nek azonban csak akkor lesz meg a kí­vánt eredménye, ha a munkások munka­idejének csökkentése arányában feleme­lik a munkabéreket- Mert ha a csökken­tett munkaidő mellett változatlanok ma­a gyáriparban 52.150 munkahely­­üzm­et oltana elő. A magántisztviselők heti munkaideje az általánosan elterjedt túlórázás követ­keztében átlag 54 órára tehető- A negy­venórás munkahét révén itt körülbelül 29­.950 ember juthatna munkához. Az építőipari munkások száma a­ Man­­kiadók Központjának közlése szerint 1933-i havi 23.000 körül mozgott. A tanult építőipari munkások munkaideje a Sta­tisztikai Hivatal adatai szerint 45 és 51 óra között váltakozik. Átlagban heti 48 órának véve munkaidejüket, a negyven­órás munkahét további 4600 építőmunkást állíthatna sorom­póba. Az állami üzemek 45.000 és a fővárosi üzemek 25­ 000 alkalmazottjának heti munkaidejét 48 órára téve, a negyven­órás munkahét itt 14­ 000 munkahely­­nyereséget jelentene. Az itt áttekintett foglalkozási ágakban a negyvenórás munkahét számszerű eredményt így összegezhetjük: vadnak az órabérek, akkor a munkást károsodás éri és a munkaidő-csökkentés bércsökkentést jelentene számára. Ez esetben, pedig a negyvenórás munkahét egyszerre­­ elvesztené nagy szociális jelentőségét és nem nyújtana semminemű segítséget a már eddig is alaposan k­izsorázott munkástömegeknek. Csak az történne, hogy az eddig fe kiosztásra került mun­kabér-összeg azután kisebb arányban több munkás között oszolna meg. A negyvenórás munkahetet meg kell cszinálnni, de úgy, hogy munkabérkiegyenlítéssel járjon együtt, hogy minden munkásember megkeresse h­eti 40 óra munkaidő mellett is azt az összeget, amely eddig 50—52 órai nehéz munka után járt neki. Csak ilyen formá­ban jelentené a munkásság mai ember­telenül súlyos helyzetének némi enyhülé­sét a negyvenórás munkahét bevezetése, amely egyúttal több mint 200.000 mun­kanélkülit munkához és az oly régen áhított kenyérhez is hozzájutna. A. Gy. A gyáriparban ....................... A magántisztviselőknél ._ „ Az építőiparban ..................... A közüzemi munkásoknál.. .. 197.076 munkahely megszaporodna 57.150-nel 95.095 »» 29.950-nel 23.000 4.600-zal 70.000 »»„ 14.000-rel összesen 385.165 munkahely megszaporodna 93.700-zal, vagyis 24,4%-kal. Levél Erdélyből Egy középerdélyi falucskából Írok. Ko­pár dombos vidék, a völgyben elszórva sok román és kevés magyar lakik. Szem­ben velem egy rozzant sokszázéves kál­vinista templom. Papja szegényebb mint a hívei. Vasárnaponként pár öreg paraszt­­ember gyűl össze a meszelt falak között, eljönnek a harmadik faluból is magyar szóra, hajótörött, hajszolt szórvány­magyarok. Az unokáik már nem tudnak magyarul írni és olvasni, az iskolai szünetekben csak románul beszélnek és odahaza is gyakran rájár a nyelvük a románra. Elgondolom, Erdély középiskoláiban a háború előtt száz tanulóból hatvanhárom magyar volt és húsz volt román, ma száz között tizenöt a magyar s hetvenöt román. Mi lesz itt, ha a maiak kihalnak? Ha nyomorában öngyilkos lesz itt egy ma­gyar, akkor azt nem nyomornak, hanem történelmi elégtételnek nevezik. Ha kór­házba kerülsz, felrémlik benned az aggo­dalom: váljon az emberélet szentsége akkor, ha véletlenül éppen magyaré? Nekünk, akik ebben az irtózatos vihar­ban élünk, megvan a jogunk ahhoz, hogy kíméletlenül kimondjuk azt, amit mi in­nen igazságnak látunk. Úgy látjuk, soha kishitűbb nemzedéket nem hordott hátán a magyar föld, mint most. Úgy látjuk, soha kishitükben nem viselkedtünk ezer esztendő alatt, mint 1918 és 1921 között. Valami csodálatos politikai irrealiz­­mussal sülyedtünk bele a teljes tétlen­ségbe. Csak ellenfeleink akkori félelmén keresztül látjuk, mekkora erő pazaroló­­dott el. Országunkon nálunknál akkor még sokkal gyengébb, hosszú kábultsá­­gukból alighogy magukhoz térő nemzetek osztozkodtak, s mi a forradalom alatt pacifizmusnak, az ellenforradalom alatt európaiságnak neveztük azt, amit minden elődünk gyáva tehetetlenségnek tartott volna. Tétlenül vártuk a csodát. Utódja volt vájjon ez a Magyarország a szabadságharc Magyarországának? Ak­kor, felkészületlenül az utolsó csata­mezőre való összeszorításig állottuk a harcot. Az aradi tábornokokat kivégez­ték, a hadseregnek vége volt, az egész országot megszállta a Sárga tengertől Milánóig terpeszkedő óriás ellenség, a vezetők szétbujdostak, teljes volt a re­ménytelenség és Klapka komáromi hon­védői ekkor is ragyogva dobták oda fia­tal életüket a korai halálnak. Hol voltak a magyar összeomlás hősei ?! A szabadságharc után 70 évig hihet­tünk önmagunkban, ezek miatt a céltala­nul odadobott fiatal életek miatt, mai sö­tétségünkben kiknek a porához fordulhat­nánk hitért? Hogy higyjünk önmagunk­ban, mikor a nemzet, történelmének leg­súlyosabb éveiben erkölcsi erőinek teljes kiapadásához érkezett el? Mi itt Erdélyben egy darabig remél­tük, hogy ez az erkölcsi elgyengülés egy nagy elfáradás elmúló tünete. Hittük, hogy a kiegyezés óta féléletre szorított politikai értelmességünk újból kivirág­zik, hogy hipokrízisekhez szoktatott sze­münk józan realizmusa újból életre kel, s hogy a nagy ájulás után szétzüllesztett vezetőosztályaink regenerálódnak, pihent népi erőink megtalálják a felszabadulást, s a magyar változott idők változott körül­ményei között, mégiscsak előre fog menni. Tizenöt év és meg kell mondanunk: mi itt Erdélyben kezdünk nem hidni benne­tek. Kifelé ma is illúziókban éltek. Ma sem látjátok azt, hogy csak két út van előttünk: győzelem vagy alkalmazkodás a mai keretekhez. Ti magatok helyett ma is csodákban hisztek, s mint a zsongító mákonyt, úgy isszátok azt a naiv hitet, hogy nekünk dolgozik az idő. Befelé, soha fátyolozottabb, zavarosabb nem volt a gondolkozástok, mint ma. Soha kevésbbé nem értettétek, hogy mit várunk mi, megszállott magyarok és egyéb kis dunai népek tőletek: a szabadságnak, az önkormányzatnak, a törvényesség ural­mának és a fajok közötti békességnek a rendszerét. Soha kevesebbet nem tettetek az újjá­éledésért, mint az utolsó években, soha a magyar középosztály elesettebb, a ma­gyar nép nyomorultabb nem volt, mint ma. Tegyetek valamit, mert ha itt elvesz a belétek vetett hit, mi megmaradni n­e tudunk. B. Gy. Piszkos, füstös falakat és tapétákat legolcsóbban radíroz HUNGÁRIA fal és tapéta radírozó vegyészeti vállalat Budapest, Vill., Baross-ucca 99 Anyag eladás! Dijtalan bemutatás.

Next