Szabadság, 1937 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1937-01-03 / 1. szám
Vér és Falusi: Újévi kívánságok X. éV*oLv**1 (Ct ír) / ’ Y ORSZÁGOS POLITIKAI ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Petőfi Sándor utca 11 TELEFON: 1-894-03 KA Főszerkesztő: BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Felelős szerkesztő: SERÉNYI GUSZTÁV , T,f‘ ' 'b Újévi szám ára: 10 fillér MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN Előfizetési árak: Egész évre .......................................... B0 pengő Félévre .................................... 2.50 pengő Előfizetési csekkszámla: 41.126. Mammut jövedelmek a Külkereskedelminél A főváros gazdasági tervei (S. G.) A karácsonynak unalmassá sablonizált laptömegéből és terméketlen szóáradatából zöldelő oázisként emelkedett ki néhány bejelentés, cikk és hozzászólás, amik irányadó gondolatokat is tartalmaztak. Szende Károly polgármester tevékeny és termékeny agya a magasállású hivatalos tényező rokonszenves kötelességtudásával és felelősségérzetével több cikkben is megnyilatkozott. Az egyikben a helyes közüzemi politika feladatait fejtegeti, bejelentve, hogy az üzemek nem téveszthetik szem elöl a fogyasztók szempontjait, tehát a legnagyobb figyelemmel kell, hogy legyenek a magángazdasági élet viszonyaira. Budapest — mondja Szendy — nem elégedhetik meg csupán a közületi háztartás egyensúlyával, hanem abból kell kiindulnia, hogy milyen lehetőségek vannak azon a területen, ahol a közüzem a maga produkcióit értékesíti. A magasabb, szellemű belátásnak és méltányosságnak ezek a hangjai a jó polgár és a polgárság élén jól őrködő lelkiiszecret mondatai, amik a maguk felett érzett gondviselés megnyugtató érzelmeivel tölthetik el Budapest minden rendű és rangú lakosának a szívét. A kiváló várospolitikus és a kiváló ember szavai is azok, amelyek Szendy Károly karácsonyi megnyilatkozásait tartalmazzák. De nemcsak Budapesten nyilatkozott a főváros polgármestere, hanem egy prágai lapban is, ahol bejelenti Szendy polgármester, hogy a legközelebbi hetekben 600 kislakást fognak Budapesten átadni rendeltetésének és a város törvényhatósága az ő javaslatára 400.000 pengős állandó tétert állított be arra a célra, hogy a családi házak akcióját folytatni lehessen. Egy másik nyilatkozatában sajnálattal állapítja meg a polgármester, hogy a szerényebb igényű budapesti munkásság számára nem épülnek megfelelő modern és egészséges kislakások. Bejelenti, hogy a főváros veszi kezébe ez ilyen irányú építkezések ügyét és az a csahádiházépítői akció, melyet a Községi Takarékpénztárral együtt készítenek elő, havi 30 pengő bérért fog egyszoba-konyhás, zuhanykamrás, kertes kisházat adni a munkásoknak. Ha pedig még további 15 pengős havi hozzájárulást is ad a munkás, akkor 25 év alatt letörlesztheti ezzel a ház és a telek árát. Gondoltak arra is, hogy mi történjék, ha a munkás elköltözne Budapestről, vagy állásából kiesne? Ebben az esetben a befizetett összeget tőkésítve fogja visszakapni. A polgármester azt a reményét fejezte ki, hogy az ilyen építkezéseket az állam adókedvezésekben fogja részesíteni. Ez a terv. Ha megvalósítható, van-e ennél biztosabb záloga a bolsevizmus leküzdésének? Az ész és a szív embere, a társadalomépítő politikus belátása nyilatkozott meg Szendy polgármesternek ezekben a szép és hasznos célkitűzéseiben. Ugyanazok a jelek ezek, amelyek feldíszítették őt nemrég egy munkás eseténél, akit rongyaiban dideregve fedezett fel Szendy Károly figyelmes tekintete az egyik templom oltáránál. Ezt az embert, akinek buzgó hite megkapta a polgármestert, kiragadta elesett szegénységéből, kenyérhez juttatta, s ha volt ezen a karácsonyon boldog és megelégedett polgára ennek a városinak, akkor bizonyára ez a szegény ember volt az, aki ma már szorgalmasan dolgozik, s a polgármester tettében a jó Isten gondviselő kegyelmének megnyilatkozását láthatta ... Lamolte f'tro.’y alpolgármester is nyilatkozatot v '1 ' :•) - `ray!.cr. Az ü szavaiban fazonban a , - ’,s ereje és az óvatosság Sumpla és a magyar körposztály illa: BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Sok keserű káromkodás kiszaladt már a számon az utóbbi években, látva a magyar ügy félredobottságát az élet áljából, a magyar szellemiség szörnyű apályát, a fordított kiválasztás orgiáit és dühöngéseit, az európaiságot idegenmajmolásban kereső szellemi zsoldosok dúlásait és foglalásait a magyar művelődés szentelt berkeiben, az egész magyar szellemi glóbusz siralmasszétesését, a magyar szemhatár beletörpülését a triammni mértékbe, amaroknyi magyarság“ gyalázatos, öncsonkító, idegen érdeket szolgáló hazugságait, az elszakított magyarság kifelejtését a magyar élet kereteiből és a magyar politika számításaiból, az amerikai magyarság, a bukaresti és a párisi magyarság kifelejtését még a minden magyarok statisztikai számadataiból is, a magyar politikai géniusz örökébe mosdatlan barbárok települését s mindenek fölött azt a nacionalista festékekkel és látszatokkal kendőzött szörnyű néppusztulást, amely ebben az úgynevezett nemzeti korszakban gyilkosabban tizedeli a legremekebb s a legtösgyökeresebb magyarság sorait, mint valaha is bármi háború, valaha is bármi muhi vagy mohácsi katasztrófa. Mondom: sokat káromkodtam keserű leli ellenségemben, dühömben ég és emberek, sors és végetévele értsék meg, akik a sorokat olvassák, annál nagyobb öröm és gyönyörűség nekem, ha e zuhanással szemben, mely olyan , gyászfeketébe vonja szemem előtt ezt az egész elnyomorodott magyar életet, jeleket látok az éjszakában, még oly halvány fénysávokat is ebben a mély sötétségben, amelyek legalább a távoli ígéretét hordozzák meg a pirkadásnak. Örömmel és elégtétellel látom ugyan, hogy Szekfü Gyula, a konzervatív szellemű történetíró , népi igények becsületes kielégítését követeli a választójogban, de még nagyobb jelentőségűnek érzem állásfoglalásának megokolását. Ezt írja többek között: — A szegény ember ma bizonyára könnyű prédája lehet a művészi tőrhelyre vitt bármely „világnézeti propa* gandának“ s ebből a szempontból érthető rt/.ok véleménye, akik kautélákat kívánnak azon esetre, ha a titkosság be-* vezetésével nincs többé ellensúlya és el* lenőrzése a kisember kétségtelen politikátlanságának. A kérdés csak az: vájjon a középosztáv, melynek hatalmát hosz* szabbíthatnák meg a kantelák (ha ugyant az egyáltalán lehetségest, uralmának további fenntartásával és kizárólagossá-* gával nagyobb kezességet nyujtana-e s nemzeti élet békés kifejtésére. E fölvetett kérdésre cikkének összejegező részében olyan választ ad Szekfü Gyula, amit érdemes le is jegyezni, meg is jegyezni: — Önkormányzatban és politikában gyakorlatlan szegény népünk — írja —* titkos és többé kevésbé általános választójog esetén, tisztességes, nem balkáni választói eljárással lehet, hogy kríziseket fog felidézni. Viszont ha mai középosztályunk hatalmát továbbra is állandósítjuk s az új választójog esetén e célból súlyosabb kautélákat alkotunk, akkor bizonyosak a krízisek, de lehetséges még egy, akár keső szociális, akár külpolitikai katasztrófa is. Szekfi a magyar néphez áll Ilyen pirkadást jelző és ígérő fénysáv volt számomra pár évvel ezelőtt Szekfű Gyula újból kiadott Három nemzedékének utólagos befejező része, amely talán először tört pálcát e tehetséges és nagyhatású, nagy szellemi befolyású történetíró fóliával afölött a beteg és idétlen háború utáni „neobarokk“ fölött, amelyet pedig valamikor ő is olyan szorgalmasan segített építgetni. Talán senki nem támadta annak idején hevesebben, szenvedélyesebben Szekfű Gyula történetlátásának és publicisztikájának szerintem, elhibázott egy és más vonalat, mint én, de nem örülhetett senki jobban nálam az ő „megtérésének“ sem. Ő nem a Hegyi Beszéd isteni megokolását utánozva, hanem csupán abból a józan és észszerű meggondolásból, hogy amilyen rengeteget ronthat óriási tekintélyének súlyával és befolyásával Szekfü Gyula, ha hibás utakat mutat a mai nemzedéknek, olyan sokat tehet az egész magyar szelemiség helyreigazodása érdekében, ha megtalálja konzervatív elfogultságaiból és szerencsétlen szellemtörténeti dogmáiból és modorosságaiból a kivezető utat, az idegen szellemi befolyástól fölszabadult tiszta magyar történelem- és életszemlélethez. A választójog kérdésének a gyakorlati politika homlokterébe való nyomulása váratlanul és örvendetesen mind több alapvető kérdésben szólaltatja meg és sorakoztatja föl, egyik vagy másik táborba, szerencsére többnyire a népi érdekek táborába, azokat is, akik különben nem szoktak a napi politika kérdéseibe beleszólni. Mindenki érzi, menynyire döntő jelentőségű kérdés a választójog, ül pártpolitikai vonatkozásain, az egyetemes magyar probléma szempontjából. És azok között a nem pártpolitikus szellemi tényezők között, akik ebben a kérdésben az elmúlt hetek során véleményt nyilvánítottak és színt vallottak, messze magaslik ki érdekességével és jelentőségével Szekfü Gyula minapi cikke, „A középosztály és a választójog“, a Korunk Szavában. E cikknek én most nem választójogi vonatkozásait kívánom kiemelni, bár kétségtelen, hogy nem lekicsinylendő dolog e kérdés gyakorlati megoldása szempontjából sem, hogy Szekfü Gyula és a Szekfü Gyulák hova állanak: a nép mellé vagy azok mellé, akik tovább is folytatni akarják a mostani kicsinyes, rövidlátó és rendkívül veszedelmes hatalmi beltenyészetét a mai középosztálynak. parancsa elnyomja az érzelmi szempontokat, ő azt fejtegeti, hogy a közületi alkotásoknál elsősorban a rendszeres gazdálkodásra, s a lassú s nen ugrásszerű fejlődésre, kell vigyázni. stamatte ellene van a közmunkák erőszakolásának. Nézete szerint e mindenáron forszírozott közmunka a rendelkezésre álló tőkéket hosszú időre elvonja a termelő gazdasági élettől és nagyon soka tart, míg ezek a tőkék regenerálódnak. Félő — mondja Lamotte —, hogy az erőszakolt felsemüllés után depresszió következhesik, s a túlzott mértékben való közmunkakiadást csak akkor tartja helyesnek, amidőn rendkívüli gazdasági krízist kell mondani. Végül Éber Antal szól hozzá a fővárosi politika célkitűzéseihez. Az ő nézete szerint doktrinérségnek számít az olyan nyilatkozat, amely egyensúlyba igyekszik hozni a költségvetést. Idézi Szendy egyik nyithazatát.... szavait, hogy „csak egy pénzügyileg teljesen kiegyensúlyozott közület számnítni arra, hogy nagyobb beruházási kölcsönt kaphasson“... Éber Antal iránt érzett tiszteletünk hangsúlyozásával kijelentjük, hogy nem értünk vele egyet. A városházi költségvetés egyensúlya, amelynek az ész parancsol, de amelyet a szív is kell, hogy kormányozzon, ha alapjává lehet a szociális megnyugtatásnak, a családvédelemnek és a polgári rendnek, olyan erény, aminél szebbet és nagyobbat esőktől, akiknek kezébe a város sorsának irányítását letette, nem kitáncszítjuk. Kizépsztályok gyengesége komor, de becsületes és igaz prognózis! Egyben lesújtó bírálata ennek a mai magyar középosztálynak, már az idézett mondatokban is. Hát még azokban, amelyeket közből a kérdés és felelet között középosztályunk szörnyű szellemi és erkölcsi elégtelenségéről ír. A magunk évtizedes harangfélreverésének kicsit megkésett, de mégsem elkésett igazolását véljük felfedezni ebben a bátor és kíméletlen történetírói kritikában, amelynek hadd idézzem néhány súlyosabb mondatát az alábbiakban: ■— Amint a Deák Ferenc-féle művelt