Szabadság, 1938 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-02 / 1. szám

tere bpbst 5. Újévi szám r- > ■ x. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN POSZERKESZTO) BAJCSY-ZS1LINSZKY ENDRE SZERKESZTflSEG ES KIADÓHIVATAL: BUDAPEST. IV„ PETŐFI SÁNDOR U. IL • TELEFON: 1K9—«08. . ÉVI. i. sz. 1938 Januar i FELELŐS SZERKESZTŐ) SERÉNYI GUSZTÁV ELŐFIZETÉSI ARAK: EGV EVBE 5.- P. FELEVRE 2.S0 P. KÜLFÖLDÖN EGY ÉVRE I».- P EGYES SZÁM ARA 10 F. POSTATAKARÉKPENZTARI CSEKKSZÁMLA: «1 126 Konjunktúrafordulat Amerikában MAGYAR UJEV Irta: BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Az ííjesztendőt nem kezdhetjük az- *al, hogy begubózunk a magunk cson- kamagyar törpeségébc s megállapítjuk, hogy semmit sem lehet tenni mást, mint várni. Az újesztendőt csak azzal kezd­hetjük, hogy kitágítjuk szemhatárun­kat egyfelől a magyar nemzet teljessé­gének mértékére, azok felé a magyar milliós tömegek felé is, melyek kívül élnek a csonka ország határain, más­felől egész Európára, melynek össze­bonyolódott problémái között ott sze­repel mint egyike a legfontosabbaknak, a mi kérdésünk, a magyar kérdés, a dunavölgyi kérdés. Ha a magyar nemzet elszakított mil­lióira tekintünk az újév küszöbén, első gondolatunk önkéntelenül is Erdély s első gondunk az erdélyi magyarság, amely éppen az elmúlt napokban cso­dálatos hősiességgel egyedül állott ki önállóan és öntudatosan, külön listával a roiT*á"ial választásokon Míg a többi kisebbségek, elsősorban a romániai né­metség, elárulva a közösen viselendő kisebbségi sorsot és a közösen vívandó kisebbségi önvédelmet, olcsó és sunyi alkuba bocsátkozott a román hatalom­mal s a totalitással kacérkodó kisebb- ségellcnes román kormány politikai szárnyai alá húzódott. A magyar ki­sebbség ebben az clhagyatottságában is erősnek mutatkozott, aránylag igen szép választási eredményt ért el; de a román kormánypolitika új válságával és a vasgárda s általában a túlzó román nacionalizmus megerősödésével újból súlyos megpróbáltatások elé érkezett. Mélységes szeretettel és együttérzéssel tekintünk feléjük, elsősorban feléjük a kisebbségi magyarok közül, mert ők vergődnek a Iegszorongatottabb hely­zetben, ők hozzák a legnagyobb áldo­zatokat minden magyarok között, s közben ők villantják felénk a legtisz­tább magyar szellemiség föl-fölcsapó lángjait s ők őrzik a magyar hősiesség legígazibb hagyományait vérükben és küzdelmeikben. Az erdélyi magyarság sorsa, sorsának alakulása, mint általában az elszakított magyar kisebbségeké, belejátszik már a nagy európai kérdésekbe. Fölvetődik benne a mi viszonyunk a német biro­dalomhoz is. Mindenki nagyon jól tudja, hogy ma, amikor a külföldi német­ség problémája olyan rendkívül élén­ken foglalkoztatja a harmadik biroda­lom politikai vezetőit, hogy c kisebbsé­gek ügyeinek központi intézője, Bohle ur, a birodalmi külügyminisztériumban államtitkári rangot és az elsők között való vezetőhelyet tölt be: az erdélyi né­met kisebbség mögött is ott áll a biro­dalom irányító keze, akarata, anyagi ereje. Ha tehát ez az erdélyi német ki­sebbség újból, Isten tudja hányadszor, elárulja azt az oly sokat emlegetett ma­gyar-német állítólagos sorsközösséget, akkor ebben a lépésben lehetetlen észre nem venni a birodalmi vezetők keze- nyomát. S ha a Codreanu-fé!e vasgár­dista, magyarnyomorgató, túlzó nacio­nalista román szárny megerősödése ak­kora njjongást vált ki a német biro- dalipl sajtóban, azon iijjonganak, amin mi csak sírni tudunk és reszketni ma­gyar véreink bizonytalan sorsán, akkor önkéntelenül fölmerül az újévi kérdés: hol marad ilyenkor az a német-magyar sorsközösség, amire mi még mindig a magyar külpolitikát építjük? Olyan kérdés ez, amelyre az új esz­tendő eseményeinek vaiamiképen felel­niük kell. Annál inkább felelniük, mi­nél inkább érik nyugaton, Franciaor­szágban és Angliában elsősorban, a jobb megértés sorsunk és európai kül­detésünk iránt. Végre is nem engedhet­jük cl a fülünk mellett azt a tényt, Június folyamán cikket írfam tf Sza­bad say ban Illyefalvi Lajos hallatlanul érdekes statisztikai térképgyűjteményé­ről, amely Budapest székesfőváros áru­forgalmát, illetve a vidéki termeléssel való fogyasztói kapcsolatait tünteti fel. Felhívtam az illetékesek figyelmét arra, hogy ez a térképalbum nem keveseb­bet árul el nekünk, mint azt, hogy Bu­dapest fogyaszt óképességével hogyan tudjuk újjáépíteni, egyenletesebb lendü­letbe hozni Magyarország vidékeit. Mert ma az a hatóerő, amelyet Budapest a vidékre gyakorol, mint leghatalmasabb vásárlója az országnak (évente közel iOO millió pengő értékű ennivalót igé­nyel a főváros az ország gazdaközönsé- gétöl!) nem oszlik el egyenletesen az ország területén, hanem egyes területe­ket láthatóan favorizál, másokat pedig elhanyagol. Az utóbbi területek tudnak magukon segíleni, ha közel feküsznek az export­piacokhoz, vagy pedig az azok felé irá­nyuló vonalakon helyezkednek el. De a: országnak déli és délkeleti részei, amelyek Budapest felé nem tudnak kellő mennyiségű árutömegeket indita ni, a vámhatárok felöl (Románia és Szerbia irányából) pedig inkább a ver­seny, mint a piaci lehetőség érinti őket, gyengülőben, satngulóban vannak s ez adja a magyarázatát annak, hogy itt alakul! ki a gazdasági lehetetlenülés te­rülete: a „viharsarok". Az alsótiszai vi­dékről, ha Illyefalvi térképeit tanulmá­nyozzuk, alig mutatkozik budapesti piacra gravitáíó áruforgalom. A vasú­ton áramló ennivalóküldemények tér­képe olyan polipkarokat mutat, ame­lyek a budapesti fejből izmosán indul­nak ki öt főirányban, de aztán hirtelen — 100 kilométeren belül — vékonyod­ni kezdenek és a vastag artériavonalak viszerekké vékonyulnak, amelyek az ország határait alig-alig érik el. Hol az úi Baross Gábor? Mikor félévve! ezelőtt felhívtam az ille­tékesek figyelmét erre a feltűnő körül­ményre, meg voltam győződve, hogy tör­ténni fog valami, ■ abból a célból, hogy az árukereslet és forgalom óriási hatóerejévé! felkarolják a mostohább helyzetben levő országrészeket. Mert hiszen a forgalmai nagyon könnyű irányítani. Látjuk, hogyan csinálta ezt a zseniális Baross Gábor, aki­hogy, inig a német birodalmi sajtó Cod- reanuék megerősödésén s a közelgő ro­mán diktatúra lehetőségén ujjong, az­alatt Churchill, a legnagyobb tehetségű és a legszabadabb szellemű angol úl- lamférflú, a trianoni békeszerződés na­gyobb igazságtalanságait hangsúlyozza ki a Versailles! szerződés mellett Sem azt a másik tényt nem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül, hogy immár a francia sajtó bevallása szerint is Delbos kül­ügyminiszter a felvidéki magyar ki­sebbség kérdését is felvetette legutóbb Prágában. Sem azt a harmadik tényt, hogy a francia kormány legelőkelőbb félhivatalosa, a Le Temps, vezércikk­ben jelenti meg a francia politika kö­zéig«! irányváltozását a Népszövetség hitelének s a Népszövetséghez kapcsolt eddigi francia szövetségi rendszernek megrendülése folytán ... Nekünk magyaroknak itt a csonka országban, az újesztendőben két dolgot kell feltétlenül megvalósítanunk: a tit­kos választójognak becsületes és nem jogfosztáson épülő új rendszerét s vele a magyar parlamentarizmus modern kiépítésének alapvetését a hozzá fű­ződő nagy szociális kérdések napirendre tűzésével; s ugyanakkor a magyar kér­dés tisztázását a Duna-vülgyc és egész Európa felé. Vezető államférfiatok, azok is, akik kormányon vannak, azok is, akik az ellenzék élén állanak, nem térhetnek ki az 1938-as esztendő e tör­ténelmi feladatai elől. A „viharsarok“ ■eggyósyffisa Ilia: SERfNYl GUSZTÁV net vosútpolilikája — főleg a személyfor- Xaí&U) szempontjából — az ország legtá- volibbi területeit a fővároshoz legközelebb esőkkel egyenlő forgalmi rangra emelte. Például Budapesttől Fiúméig a személyvo­nat II. osztályán Baross előtt 27 forint SO krajcárt kellett fizetni — az új rendszer­ben pedig, csak 5.8Q forintot. Brassóig a gyorsvonat II. osztályán 32 forint 70 kraj­cár volt az útiköltség s ez 7 forintra szál­lott le. Baross megteremtette az úgyneve­zett „végtelen zónát“, amely lehetővé tette, hogy 225 kilóméteren túl bármely távolsá­got ugyanazért az összegért lehetett meg­tenni. Ennek volt köszönhető, hogy míg a zónatarifa első évében csak 1.6 millió fo­rint volt a MÁV tiszta bevétele, ez hat év alatt 15 millió forintra ugrott fel s az utas­forgalom tüneményes arányban megnöve­kedett. öngyilkos politika Valamire rá akarok itt leplezetlenül mu­latni! Budapest hatalmasabb fogyasztóere­jét olyan vidékek is csőstül élvezik, ame­lyek századokon át meg akarták őrizni nyelvi különállásukat, élvezik pedig szinte a verseny kizárásával ama kedvező körül­mény folytán, hogy földrajzilag sokkal kö­zelebb feküsznek Budapesthez, mint a szín­magyar és a magyarság gerincét tevő tá­volabbi vidékek elhangagoltabb, küzdőbb tömegei. Ha nem volna olvan szom mi, gúnyt űzhetnénk önmagunkból, látva, hogy az Alsó-Tisza vidékének leggyönyörűbb, legszebb, legmagyarabb fajtájú tömegei — nem tudnak megélni, nem tudnak vágyó- nosadni s a kivándorlásra gondolnak, ugyanakkor, amidőn a magyarosodásban is lassan előbbrehaladó országrészek teljes mértékig élvezik Budapest tnbbszázmilliás fogyasztásának gazdasági alátámasztását, jólétben gyarapodnak, a telepítő akciónál elsősorban jelentkeznek a felosztásra ke­rülő földekre s azokon a vidékeken, ahol az egyke tizedeli a magyarságot, állandó gyarapodással vásárolják ki a haldokló ős lakosokat házukból és telkükből. Es mégis megesik, hogv éppen ezek a jólétben úszó tömegek hajlanak rá, hogy visszatérjenek az elemi iskolákban a német oktatási nyelvre. Ha mi ezt elnézzük, ha ez ellen nem te­szünk, ez öngyilkos politika. Ez a nemzeti rétegek meggyöngítésére, kiirtására, kiván­dorlására fog vezetni. Ha van őrültség, amelyet önmagusk ellen elkövethetünk — hűt ez az! Vájjon hasznát-e ezzel szemben az, ha az úgynevezett „falukutató“ írók nak lázadozó mozgalma ennyi meg ennyi büntetést von maga után? Hiszen ezek az írók éppen arra figyelmeztetnek bennün­Az embernek, ha tllyefalvi térképgyűjte­ményét nézi? és a vinarsarokbar teszülő nyomorúság elkeseredésére gondot, az jut az eszébe, hogy most is szükség volna egy Baross Gáborra, aki, ha kell részrehajlóm^ de mindenesetre vaskövetkezelességű elha­tározással az ország legtávolabbi részeiből, de elsősorban a válsággal küzdő délseieti részekből — az ottani viharsarok mcqqyó- gyilása érdekében — olyan tarifákat lép­tetne éleibe, amelyek az itteni termelést ép- úgy ösztönöznék, felkarolnák és érvényesí­tenék, illetve hozzájuttatnák a budapesti piac élvezetéhez, mint ahogy hozzájuttat­ják például Fehér* és Komárom megyéket, Hatvan vidékét, sőt ezeknél távolabbi or­szágrészeket is, amelyek bizonyos áruszál­lításoknál (például sertés, burgonya slb.) már ma is különleges vasúti kedvezéseket agitáltak és harcoltak ki maguknak. két, hogy bajok vannak, amelyeket gazda­sági eszközökkel orvosolni kellene. De kér­dem, hogy a bírói ítéleteken túl és azokkal párhuzamosan állított-e össze már tanul­mányozó bizottságot a kormány, amely megvizsgálná, hogy Budapest fogyasztása, illetve ennek hatása egyenletesen és igaz­ságosan oszlik-e cl az ország területein? Országos konzíliumot a „viharsarok** betegágya mellé! Hiába mutattam rá, hogy Budapest fogyasztása az ország 3400 községe kö­zül csak 750-re gyakorol serkentő ha­tást, azóta mindössze egiji tlcn intézhet dós történt, hogy t. i. a belügyminiszté­rium — amelynek nem éppen ez a fel­adata — tanulmányi bizottsáyot küldött ki Makó vidékére s ott különböző he­lyi jóléti akciókat indított el. Szép és dicséretes, hogy ez megtörtént, de hol van a kereskedelmi minisztérium, a földmivelési minisztérium és a vasút? Miért nem tartanak ezek egy országos konzíliumot a viharsarok problémájá­nak betegágya körül? A főváros már kezdeményezi az or­szágmentő munkát, amidőn megalkotta viackvtatn intézményéi s vizsgálni kez­di, hogy a Budapestre kerülő áruk hon­nan származnak és milyen módon ke­rülnek fel Budapestre. Ezt a munkál is Illyefalvi indította cl, aki most bejelenti, hogy az új piackutató szerv részletes és teljes statisztikát készít a főváros /)

Next

/
Thumbnails
Contents