Előre, 1920. március (16. évfolyam, 2519-2549. szám)

1920-03-26 / 2544. szám

HUNGARIAN DAILY M5WSI A»WI, Published DAILY including SUNDAY Sunday i»sut) includes Mfistulnu section Managing Büitur: JO SL I'll H. GEHffiB Published by the American Hungarian Workingmen’s Federation. Treasurer VENCZBL MAZANEK; Secretary FRANK BASKY i East 3rd Street _-e- • •.•'»«41 BueineiS «analer. New York, N. Y. **&&&*•' JULIUS L IG K T X BUBSCRiPTION RATES: United Slates and Canada: one year: 13.—; six months: 14.—; three months 12.—. Foreign Countries: one year 312.—; 6 months: 36.—; 3 months 33.— ELAFIZETÉSI ÁRAK: Az Egyesült Állmokban és Kanadá­­ban egy évre: 38.—; félévre: 34.—; negyedévre 32.— Kül­földre, egy évre: 312.—; félévre: 36.—; negyedévre: 33.— TELEPHONE: ORCHARD 83K0. E lap kasszbjai közérdekű ügyekben mindenki szart.Sra nyitva fu­llnak. Kéziratokat a szerkesztőség nem őriz meg. MINDEN CHECK és MONEY’ ORDER az ELŐRE HUNGARIAN DAILY NÉVRE ÁLLÍTANDÓ KI. A KOCKA FORDUL A kapitalizmus a világháborúval elvetette a társadalom sorsának, a kockáját. Még pereg a kocka", de fordulása már csak rövid idő kér­dése. Merre fordul? Fölülkerekedik-e ismét a ka­pitalizmus, kiheveri-e válságait, legyűrt-e a­ proletárforradalmat, megnyújtja-e életét a­ burzsoá uralomnak? Vagy pedig összeomlik s helyét átadja a kommunizmusnak? Meg kellett ismernünk a kapitalizmust, hogy kikerülhetetlen bukásáról meggyőződést, szerezzünk. Föl kellett fedeznünk a kapitalizm­­mus gazdasági törvényeit, hogy megértsük: a kapitalizmus a saját sírját ássa. Egy társadalmi rendszer, mely a proletáriá­­tus nélkül nem folytathat termelést, s ennek dacára kizsákmányolásával, elnyomásával, ipari válságaival önmaga ellen ingerli, forra­dalomba kergeti a proletáriátust, előbb-utóbb elbukik. A kapitalizmus gigászi erőket hívott­ létre, de nem képes azokat ellenőrizni. Nem­­ képes szabályozni a javak termelését, szétosz­­­tását; nem képes szabályozni a társadalmi osz­­­tályoknak egymáshoz való viszonyát; anar­­­chiája megbénítja, háborúi megnyomorítják;­ az egyik válságból még ki sem­ bontakozik, má­ris rászakad a másik válság; egyik háborúját­­ még be sem fejezte, máris fenyegeti a másik háború. Ez a rendszer önmagában hordja a bukás csíráit. A kérdés csak az, megérett-e már a bukásra? Megérett-e annyira, hogy az utolsók lesznek a támadások, melyeket a pro­­letáriátus intéz ellene­? A német proletárforradalom sikere vagy kudarca könnyen dönthet e kérdés felett. Körülbelü egy év kellett ahhoz, hogy a szö­vetséges diplomaták fölismerjék a kapitaliz­mus veszedelmét. Amikor az orosz proletáriá­­tus összetörte a burzsoá uralmat, a szövetsége­sek nem árultak el túlságos nyugtalanságot. Nem az általános kapitalista viszonyoknak, hanem sajátos oroszországi viszonyoknak tu­lajdonították a proletáriátus győzelmét. Azon­kívül biztosra vették, hogy az ellenforradalom, az ellenforradalomnak segítséget nyújtó invá­zió, a blokád és mindenekfelett a belső gazda­sági nehézségek hamarosan legyűrik az orosz proletariátust. A számukra legrosszabb eset­ben is bíztak az elszigetelés sikerében. Nem aggasztotta őket túlságosan a magyar prole­táriátus forradalma sem. Magyarország kö­rül volt véve azokkal az imperialista államok­kal, melyek készséges eszközök voltak a szö­vetségesek kezében a magyar proletáriátus le­verésére. A szövetségesek akkor ébredtek a veszély tudatára, amikor a német kapitalizmus ingadozni kezdett. Egy éven belül azt a jel­szót “Németországot össz­e kell törni’’, felvál­totta az a jelszó: ‘ Németországot meg kell menteni.” Meg kell menteni a kapitalizmus számára. Azonban ezzel a mentő munkálattal késtek el. Az a gazdasági támogatás, melyet esetleg a szövetséges országok nyújthatnának, semmi-­­ esetre sem érkezett meg idejében. Fegyveres segítség a német burzsoáziának a német mun­kások ellen nem ajánlatos, könnyen beleker­getné a forradalomba a szövetséges országok munkásait is. A mérkőzés tehát előrelátható­lag tisztán a ném­et burzsoázia és a német pro­letariátus közt fog lefolyni. Ha a burzsoázia­ felülkerül, ideiglenesen megmenekül a bukás­tól az európai kapitalizmus; ha a német p­role­­tariátus győz, a kommunizmus gyökeret ver Európa közepén és újabb lendületet ad a társa­dalmi forradalomnak egész Európában. Még nem tudjuk, miként fordul a kocka, megmenekül-e a német kapitalista osztály — s ezáltal az európai kapitalizmus — hogy később bukjon el. Azonban olyan támadások­tól most, hogy tovább küzdjön válságaival s után, amilyenek most érik, nem menekülhet hosszú időre. H­A A GYILKOS KAPITALIZMUS . A Santa Fe vasúttársulat biztonsági felügye­lője Derverben egy előadás folyamán azt mon­dotta, hogy amíg tizenkilenc hónap alatt öt­venezer amerikai katona esett el a francia harcmezőkön, ugyanazon idő alatt, a munka harci mezején százhuszonnégyezer ember pusz­tult el az Egyesült Államokban. Az emberéletnek ez a pusztulása is a kapita­lista profitéhségre vezethető vissza. Amint a termelésnek nem célja, a szükségletek kielégí­tése, úgy magában a termelésben sem irány­adó a munkások épségének a megvédelmezése. A kapitalistának nagyobb veszteséget jelent egy f eltört géprész, mint egy munkás életének elpusztulása. Ezért a tömeggyilkosságért nem kerül egy kapitalista sem a vádlottak padjára. A mun­kásosztálynak magát a gyilkos kapitalizmust kell pusztulásra ítélni, ha védekezést akar ta­lálni. AMIRE A KAPITALISTÁK KÉPTELENEK A new yorki törvényhozásnak egyik bizott­sága előtt, mely a házbérekre vonatkozó tör­vényjavaslatot tárgyalja, két bizottság jelent meg. Az egyik bizottság a háztulajdonoso­kat, a másik bizottság a lakókat képviselte. Mind a két bizottság kapitalistákból állott. A háztulajdonos kapitalisták meg akarták győz­ni a törvényhozás bizottságát, hogy a közér­­dek a házbérek korlátlan emelését követeli meg, a nem háztulajdonos kapitalisták a közér­dek nevében követelték a házbéremelések kor­látozását. A két bizottság nem igen bízott abban, hogy érveinek hatása alatt a saját álláspontjára té­­­­ríti a harmadik bizottságot, a törvényhozás bi­zottságát, tehát egymás ellen fordult azzal az ultima rációval, melyet a körülmények megen­gedtek, jól legazemberezték egymást és csak azért nem mentek ökölre, mert a rend őrei köz­beléptek. Az egyik kapitalista lap elszomorodva jegy­zi meg az esetre vonatkozólag: “A lakáskérdés súlyos probléma. Gazdasági kérdés, melyet úgy a háztulajdonosnak, mint a bérlőnek a szempontjából nyugodtan, értelmesen kellene tárgyalni, hogy megtalálják a megoldást. Ehe­lyett szidalmakkal és ököllel akarják elintézni a kérdést, melyet így nem lehet elintézni.” Pedig hát ez a két bizottság nem tett egye­bet, mint illusztrálta az egész kapitalizmust. A lakásprobléma, mely öt vagy hat millió em­bernek anyagi érdekét, egészségét érinti, sú­lyos probléma, de hasonlíthatatlanul súlyosab­bak a termelésnek a problémái, melyek sok száz millió embernek életét érintik. Hogyan intézik el a kapitalisták ezeket a problémá­kat? Hogyan intézik el a nemzetközi viszo­nyok problémáit, a gazdasági kérdéseket? Szi­dalmakkal és verekedésekkel. “Hazafias” uszításokkal és háborúkkal. Hogyan igyekez­nek elintézni a társadalmi kérdéseket? Bör­tönnel, rendőrbottal, deportálással. A kapi­talisták képtelenek arra, h­ogy a gazdasági és társadalmi problémákat értelmesen, nyugod­tan tárgyaljanak és civilizált módon intézze­nek el. A kapitalista rendszer teszi őket erre képtelenné. Oroszországnak is vannak súlyos társadalmi és gazdasági problémái. Azonban a kommun­­nista rendszer képessé teszi az oroszokat, hogy a problémákat nyugodtan, értelmesen tárgyal­ják és meg is oldják. A TÖRVÉNY BETŰJE Az már régi dolog, hogy a törvény nem je­lenti okvetlenül az igazságot.. Ennyit a bírák is kénytelenek elismterni néha napján. De azt is el kell ismerni az egyenesen gon­­dolkodó embernek, hogy a törvénynek szósze­rinti követése gyakran a legoktalanabb hatá­rozatra vagy bírói döntésre vezet. Itt van rá egy példa. A törvény betűje ki­mondja, hogy a férj és feleség egy. Ennek az alapján egy bölcs michigani bíró úgy döntött, hogy férj és feleség nem lehetnek esküdtek egy és ugyanazon esküdtszékben.. Tudniilik a két személy egy lévén, tehát 13 esküdt volna 12 helyett, ha egy házaspár is volna közöttük. Már most ennek a logikának megfelelő dön­tés volna az is, hogy egy férjes asszony vagy férj csak félszemély, amennyiben a­ törvényes egynek nyilvánvalóan csak a fele úgy a férj, mint a feleség. ■ ■ Az emberiséget egészen boldoggá tenné az, ha minden katona beszüntetné a harcot. Még azt is el lehetne viselni, ha minden zenész abbahagyná a játékot. Ha a kongresszus pár évi szünetet venne, abba sem halnánk bele. Annak pedig éppen örülnénk, ha az összes há­ziurak sztrájkba mennének és nem törődné­nek többet sem a házakkal, sem a­ házbérrel. De hát akkor mi történne, ha minden mun­kás abbahagyná a munkát? Jó lesz ezen gon­dolkodni egy kicsit. ■ ■ A volt német császárság kötvényeinek na­gyon lement az ára. Ezer márkát 40 dollárért vehet az ember. Ha a papír ára még feljebb megy, ezek a né­met­ kötvények még visszanyerik értéküket. Előre HÁROM CÉL A jelenlegi ipari rendszer az em­­berek szívébe a tulajdon utáni vágyat plántálta. A tulajdon új ér­­­­­tékeket képes szerezni, vagyon ál­­­­tal pedig az emberek vásárolhat­nak, abból megélhetnek anélkül,­­­­hogy dolgozniok kellene. Nevelési rendszerünk a tulaj­dont dicsőíti. A történelemírók ■ között Prescott, bizonyos szoci­­­­alizált törzsekről azt írja, hogy­­ többre becsülték az emberek érde­keit, mint a tulajdont. Az átlagos szülő azért küldi a gyermekét iskolába, hogy olyan műveltséget szerezzen, amely ál­tal a legkönnyebben fog vagyon­hoz jutni, úgy, hogy munka nél­kül megélhessen. Azt mondják, hogy valamelyik iskolában a taní­tó egyszer így szólt a tanulóhoz, aki nem tudta a leckéjét: “János, ha leckéidet meg nem tanulod, ha felnősz, dolgoznod fog­­kelleni.’’ Az óhaj, hogy a mások szolgála­tait biztosítsuk a magunk részére, a modern civilizáció ösztöne. A szülők rendszerint azoknak a sor­sát kívánják a gyermekeik részé­re, akik nem teljesítenek szolgála­tot, de akiket mások szolgálnak ki. Ez az óhaj azonban nem telje­sen helytelen vagy elvetendő, mert a vagyon alkalmat és időt szerez egy kiterjedtebb életre, mi ha ne­hezen dolgozunk, —­ például ha mint szénbányászok a föld gyom­rából hozzuk föl a fekete kőszenet — jövedelmünk kicsiny és az élet lehetőségei összezsugorodnak. Az óhaj, hogy mások szolgálatait megszerezzük, a mai gazdasági rendszer uralkodó eszméje. Van azonban egy másik vágy is, amelyet mint kezdetleges ösztönt ■találjuk minden egyes ember lel­kében eltemetve és ez az óhaj, hogy másokat szolgáljunk. Ezt a vágyat elnyomjuk, mert drága. A vallás a hit magaslatára emeli.­­ Néha a gazdasági elnyomáson is keresztül tör és kifejezést követel. Egynéhányan az emberek kö­zül, akiknek vallásos érzelme in­tenzív, vagy akiket magas etikikai ösztönök indítanak, életüket a má­sok szolgálatának szentelik. Ezek a legmagasabb gyönyör érzelmeit élvezik; az élet gazdag az ő ré­szükre és dús örömökben, de sor­suk a halál, a szegényes kunyhók­ban, ha vagyonnal nem bírnak. Ezek az emberek saját magukat boldoggá tették, azonban a világ­ban, amely­ a tulajdont a szolgálat fölé helyezi, nagy vétket követtek el. Saját önzetlen és fgitárt nem is­merő szolgálataik által a mások lustaságát mozdították elő. Azáltal, hogy önkényesen ma­gukra vállalták a szolgálatok tel­jesítését, amelyekben másoknak is ösztönözniük kellett volna, a má­sokon való élősdiséget támogatták. Míg a saját lelkiismeretüket meg­mentették, megkönnyítették má­soknak az utat, hogy lelküket el­veszítsék. Amint visszatekintek életemnek azon napjaira, amikor kegyeletes munkálatokat végeztem, tisztán­­ áll előttem azok haszonta­lansága.­­ Úgy érzem, hogy bocsánatot­­kell i­s kérnem a szegényektől, hogy meg­könnyítettem másoknak a törekvé­seit, hogy a nép szegény marad­jon. Meg vagyok győződve,­­hogy ha az idő, a munka és az erő, amit­­ arra fordítottak, hogy megkön­­­­ nyítsék a mások szegénységét, ar­ra lett volna fölhasználva, hogy meggátoljuk a mások meggazda­godását, gazdasági problémánk sokkal közelebb állanak a megol­dáshoz. Nem azt akarom ezáltal monda­ni, hogy teljesen szüntessük meg­­ a kegyeletes cselekményeket, mert­­ vannak olyanok, akiknek ezen az úton kell haladniok, hogy saját magukat megmentsék, de ne ámít­sák magukat azzal, hogy­ a szegé­nyeket mentik meg. Ezek az ön­zetlen lelkek csupán közbenjárók, hogy visszajuttassák a szegények­hez annak egy részét, amit a gaz­dagok elraboltak tőlük és ami az övék, sokkal hatalmasabb törvé­nyeknél fogva, mint a tulajdonjog. Azok közül, akik másokat szol­gálnak és akik mások szolgálatai­ból élnek, tehát a kizsákmányol­tak és a kizsákmányolók, valóban nem tudom megmondani, hogy melyik a sajnálatraméltóbb, de­­ napjainkban a világban egy har­madik ösztön kezdi az emberiség. FORRADALMI ÉS ELLENFORRA- '­­ DALI­ SZOCIÁLDEMOKRÁCIA! Az “Ember”-ből. (Folyt, és vége.) S a forradalmi iránytól való ez az eltérés egészen természetesen nemcsak a második forradalom­mal, hanem az első forradalommal is szembeállítja az ellenforradal­mi szociáldemokratákat. Mikor a vörös hadsereg összeomlott, a bolsevizmus már nem volt vesze­delem. Igazi veszedelemmé a reakció szempontjából ekkor az első forradalom vált. Ezért a Friedrich-Huszárok minden törek­vése az első forradalom diszkredi­­tálására irányul. Sanda mészáros módjára sokszor a bolsevizm­usra néztek akkor is, ha Károlyiékra ütöttek, lapjaik tele voltak az első forradalom szidalmazásaival és míg a proletárdiktatúrát a ter­rorista perekbe, az első forradal­mat az óriási méretűvé fújt Tiszai gyilkosság bű­nperébe akarták foj­tani. Kétségtelen, hogy bárminő nagy szerepe is volt a szociálde­mokráciának az első forradalom­ban, azt a forradalmat mégis Ká­rolyi neve és egyénisége­vel képe­zi. S mig a szociáldemokraták Apponyiról megállapítják a mai szomorú időkben, hogy ‘ becsüle­tes politikus,” amig a “Népsza­va” Huszárról megírja, hogy­ “több tekintetben értékes politi-' kusnak­ és rokonszenvet érdemlő embernek tartja” (nov. 20-iki szám), addig a gáládul megtáma­dott Károlyival s az októberi for-­ radalom többi meghurcolt polgá-­­ri politikusaival szemben a “Nép­szava” hasábjain nem mutatkozik semmiben sem a rokonszenvnek bármily csekély nyilvánulása. A Peyer-Miakits csoport nemcsak a szociáldemokrácia renegátjainak, hanem minden demokrácia áruló­­sainak bizonyult. Pedig a forradalmak gyalázásá­ban való közreműködés reálpoli­­tikának se volt jó politika. Az elvtelenség nem mindig okosabb dolog, mint az elvekhez való ra­gaszkodás. Talán az üldözés rö­vid időn belül hevesebb lett vol­na a párt behódolása nélkül. (Bár­ha nézetünk szerint a helyzet olyan volt, hogy az önérzetes ma­gatartás csökkentette volna a fe­hér terrort, m­íg a vezetők gerinc­telen hasravágódása az ellenforra­dalom előtt, csak növelte a reak­ció erejét.) Bizonyos átmenet után azonban az üldözött párt megnövekedett presztíz­zsel ke­rült volna ki a küzdelemből, míg így maga tépte szét presztízsét. Mert a szociáldemokrácia presz­tízse a forradalmak presztízse. Nem mondom, hogy a pártnak azonosítania kellett volna magát — ellenforradalmi kifejezéssel él­ve — a második forradalom min­den “kisiklásával”. De nem lett volna szabad a körülmények kényszerítő ereje folytán kike­­rülhetetlenné vált proletárdikta­túráért bűnbánóan mellét verni. A szociáldemokráciát a kommu­nizmustól nem a proletárdiktatú­ra feltétlen elvetése különbözteti meg, hanem az, hogy­ a szociál­demokrácia a proletárdiktatúrát éppoly kevéssé tartja csodaszer­nek, egyetlen célravezető eszköz­nek, mint az általános választójo­got. A cél: a szocializmus megva­lósítása, a politikai forma csak eszköz. S a magyar szociáldemok­rácia mai vezetőinek — akiknél az elvi szempont valami nagy szere­pet amúgy sem játszik — nem kellett volna szégyenkezniük, hogy ők a nemzet független szo­ciáldemokraták, vagy hogy ne is menjünk olyan balra ... Renner elvtárs elvi álláspontján állnak. Mert Renner a Was ist Klassen­kampf? cím­ű­ tanulmányában elis­meri, hogy a szociáldemokrata mozgalom kerülhet olyan hely­zetbe, amikor a párt kénytelen vállalni a kisebbség diktatúráját (S. p.). Azt a diktatúrát, amelyik azonban mindenkor a dolgozók nagy­ többségének érdekét védi. S ezt a magyar diktatúráról — minden hibája dacára — el lehe­tett, sőt el kellet mondani azzal a diktatúrával szemben, amely a ki­s zsákm­ány­olók kis rétegének érde-­­­keit védte és védi a munkások, al­­­kalmazottak s földművesek nagy, tömegeinek érdekével szemben. El kellett volna mondani annak a hangsúlyozásával,­­hogy a mai külső és belső politikai helyzet­ben a párt a tömegek érdekében­­ változott módszert, a demokrácia­ módszerét tartja alkalmasnak. A diktatúra vállalása egy r­endkivüli­­ helyzet kényszerűsége volt —­j pártok nem válogathatnak a tör-­ ténelmi helyzetekben — s főbaja­­ nem az elvi eltévelyedés volt, bár­hogy meakulpáznak is ma az elv-­­ telelitek, hanem az, hogy meg kel-­ lett buknia. S ez rejlik azoknak az elvi kifogásoknak a mélyén, ame­lyet a diktatúra sülyedt hajójával­­ szemben használnak az ellenfor-­ radalmi szociáldemokrácia mene­kült patkányai. Mert a politika Y’iz­eire kalózlo­bogóval új hajó futott, az ellen­­forradalom hajója. S a régi veze­tők közül néhányan erre a hajóra kapaszkodtak fel. “A kormány kíméletlenül eltipor mindenkit, a­­ki a magyarságot, a keresztény és­ nemzeti irány­t támadni meri, de megbocsájt mindenkinek, aki visz­szatér a nemzeti alapra és segít az újraépítés művében.” Így hirde­tett bűnbocsánatot Huszár, a ma­gyar királyság, a magyar klerika­­lizmus, a magyar imperializmus prófétája a megtért forradalmá­rok számára. S Huszár Károly megbocsájthat Peyeréknek. De r'­vi alapon álló szociáldemokrata sohasem. A Peyerek ma a legkü­lönbözőbb hibákkal vádolják a forradalmakban részes elvtársai­­kat és társaikat. Lehet, hogy azok tévedtek, hibáztak, de tévedtek, mint forradalmárok. S a forradal­mi szociáldemokrácia szempontjá­ból jobb a nem minden kifogás nélküli forradalmár, mint a kifo­gástalan ellenforradalmár. Az el­lenforradalom szempontjából ter­­mészetes­ kalapot kell emelni a magyar szociáldemokrácia mai vezetői előtt. Rónai Zoltán get mindjobban uralni, egy ösz­tön, amelynek célja mindkettőt el­törölni. Ez az ösztön a korporáció megteremtése.­ A kooperáció az embereket egye­síti, hogy' egyen­lő mértékben­ ad­janak és vegyenek, végeredmé­­nyében pedig az élősdiséget, a ki­zsákmányolást fogja megszüntet­ni, amelyek a föntemlített két célt teremtik meg. *. A valódi kooperatív társadalom­ban az egyesek fölismerik a tényt, hogy amikor a mások érdekéért dolgoznak, saját magukat szolgál­ják ; fölismerik, hogy a társadalom többi tagjai értük dolgoznak. Min­denkinek egy közös érdeke van, mindegyik a közt szolgálja és a köz szolgálja mindegyiket. Ez az az ösztön, amelynek álta­lánossá kell válnia. Amint az em­beriség mindinkább elfogadja ezt a célt, a világ testvériségének kor­szakába lép, a természet pedig megérleli gyümölcsét: a kooperá­­ciót " “New York Call.”) -----—---------­ SZERKESZTŐI ÜZENETEK (E rovatban bárkinek a kérdésére szívesen válaszolunk Csak Antával vagy Képpel írott levelekre adunk vá­laszt. Névtelen és cím nélküli levelek­be nem válaszolunk. Leveleket és cik­keket nem érzünk meg és nem kül­dünk vissza) Bankügyben kérdezősködtek, de a cimüket vagy hibásan vagy egy­általában nem adták le: Keresz­tes György’, Sp. Bethlehem, Ba­­bunci, New York. írják meg a pontos cimüket. K. Sz. Akron. .. Mi is láttuk ezt a lapot, azonban az olyan re­­negátokkal nem törődünk, bármit s­írjanak. Az ily­en emberek egyszer forradalmárok, máskor spionok, vagy árulók. Legjobb nem törődni velük. Sz. L., Gary, Ind. Átírunk a budapesti lapokhoz. G. L., Detroit, Mich. Ilyen ügy­ijén csak szakavatott ügyvéd ad­­hat tanácsot. Forduljon egy ot­tani megbízható ügyvédhez, aki­nek az okiratokat is megmutathat­­ó. J. F., Linden, N. J. Címezze le­velét 59 French street, New Brunswick, N. J. címre. KULTUR HÍREK SZOVJET OROSZORSZÁGRÓL Az Egyesült Államokban leg­utóbb megérkezett orosz hírlapok­ból a következő közoktatásügyi híreket közöljük: Munkások és földművesek szín­háza. Huszonöt millió rubelt tettek félre, hogy 35 kerületben a mun­kások és földművesek színházai­nak fentartási költségeit fedezzék. Vándorszínház. A kievi kiállításon egy utazó színpad is volt. Ezen a vasúti ko­csi színpadon előadásokat tartot­tak a vörös gárda és a földműve­sek számára a vonal mentén Két másik kocsi van a színpad­ kocsi­­hoz csatolva. Az egyiken a színé­szek utaznak, a másikon a színfa­lakat szállítják.­ Vallásos képek múzeuma.­ ­ Vologdában megnyitották az egyházi és vallási képek múzeu­mát. Régi ereklyéken és műkin­cseken kívül olyan műveket is tar­talmaz, amelyek illusztrálják észa­ki Oroszország népeinek vallásait.­­ Vidéki múzeum. Az oreli kerületben, Livnyben szépművészeti múzeumot nyitot­tak meg. A múzeumban számos festmény, japán, cseh­ és szászor­szági parcellán, szőnyegek, pén­zek és érmek vannak. A környék és a szomszédos falvak munkásai és földművesei gyakran és szíve­sen látogatják meg a múzeumot. A vándor­színház mintájára ván­­do­r­múzeumot is alakítottak. Bár­merre is jár a hadsereg, minden­felé követik a különböző kultúr­intézmények. Egymagában az északi­­ hadsereg mögött pél­dául hét egylet van, amelyeket híres, a proletárság érdekében küzdő férfiak tiszteletére nevez­tek el. Előadásokat és hangver­senyeket minden nap rendeznek, amelyeken moszkvai állami elő­adók jelennek meg. KIVÁNDORLÁS Dacára annak, hogy a békekö­tés Magyarország és az Egyesült Államok közt nincs aláírva, mégis az utazási engedélyek (permit) beszüntetése folytán mindenki ré­szére nyitva áll a lehetőség, hogy bebocsátást nyerjen az Egyesült Álamokba. Uhl bevándorlási biztos kijelentette, hogy az eset­leg érkező magyar bevándorlók partraszállása elé nem­ gördítenek akadályt, ha azok egy amerikai konzul által láttamozott külföldi útlevélnek birtokában vannak. Az útlevél azon kikötő­városban szé­kelő amerikai konzul által is lát­­tamozható, ahol a bevándorló az átkelés végett hajóra száll. Ezt az ügyet nem tárták ugyan a nyilvánosság elé, már csak az­­­ért sem, nehogy ez a bevándorlás­ra való biztatás gyanánt legyen ér­telmezhető. Az amerikai konzul által látamozott útleveleket azon­ban "hallgatagon”, bevándorlási engedélynek tekintett a Depart­ment of State] Olyan elaggott szülők, kiknek itt élő gyermekei már polgárjogot nyertek, okvet­lenül bebocsájtást nyernek. Mindezek dacára, senkit sem bátorítunk arra, hogy kivándorol­jon az Egyesült Államokba, leg­alább addig nem, míg a kormány nyilvánosan ki nem jelenti a be­vándorlási tilalomnak megszűné­sét. Azoknak akik közeli roko­naikat akarják kihozatni, főleg ha erre különös indok létezik, ajánl­juk, hogy mielőtt ezt tennék, for­duljanak a State Departmenthez Washingtonba és egy ott benyúj­tandó kérvényben kérelmezzék, hogy­ a State Department utasít­sa az Európában székelő (legkö­zelebbi) amerikai konzult, hogy az a kihozandó rokonnak külföldi útlevelét láttamozza. Az ilyen kérvény következőleg címzendő: L. L. Schware, foreign passport control, Department of State, Washington, D. C.

Next