Előre, 1920. szeptember (16. évfolyam, 2915-2943. szám)

1920-09-17 / 2930. szám

VOL. XVI. ÉVFOLYAM. No. 2930. NEW YORK, CLEVELAND, CHICAGO, BRIDGEPORT, DETROIT. OLASZORSZÁGBAN MEGALAKULNAK AZ IPARI VÁROSOKBAN A SZOVJET CSAPATOK A GYÁRAK VÉDELMÉRE A szovjet fen­hatóság­ alatt álló gyárakban za­­vartalanul folyik a termelés és fokozódik a munkások termelőképessége. A szocialista képviselők dolgoznak a törvény­­javaslaton, amely legalizálja a gyárak le­foglalását. RÓMA, szeptember 16. — Milanóban, Turinban, Rómá­ban, Nápolyban és az ország egyéb nagy városaiban folyik a szovjet­ hadsereg toborzása, — írja az Epoca című lap. Az olasz hadsereg egyik főtisztje a lap tudósítójának azt mon­dotta, hogy a hadvezetőségnek tudomása van erről a tobor­zásról. A toborzás egyik irányítója Enrico Malatesta. Valla képviselő, aki Szicília egyik kerületét képviseli és a szocialista csoporthoz tartozik, azt mondotta a Tribuna tu­dósítójának, hogy a szocialista képviselők nincsenek kap­csolatban ezzel a mozgalommal. Giolitti miniszterelnök meghívta Turinba értekezlet tar­tására a munkások és munkáltatók képviselőit. TURIN, szeptember 16. — A legutóbbi munkásgyűlések mérsékelt hangú határozati javaslatokat fogadtak el, azon­ban azok nem hű tükrei a munkások hangulatának. A turini szovjet elnöke például kijelentette, hogy bármi történjék is, a munkások nem fognak lemondani a gyárak ellenőrzésé­ről. A turini munkások sokkal konzervatívabbaknak látsza­nak, mint a milánóiak, de azért úgy rendezkednek be a gyá­rakban, mint akik állandósítani akarják az új rendszert. A telepeken kitűnő fegyelmet tartanak fenn, a munkát oda­adással, igyekezettel végzik és a termelést jelentékenyen fokozzák. A munka előbbre való, mint a forradalom — mondják, de a gyárakhoz való jogukat készen állnak meg­védelmezni forradalommal. Courtney laptudósító engedélyt kapott a szovjettől a gyártelepek meglátogatására. A Fiat-gyártelepen levő viszo­nyokról így ír: Gépfegyverek közt vezetett az út a gyárte­lepekre, de a Fiat-gyárban nem láttam egy gépfegyvert sem. Amikor a munkásokhoz kérdést intéztem, hogy hol vannak fegyvereik, megtagadták az információt. A műhelyekben nem látszik semmi változás. Műhelyről-műhelyre mentem a legnagyobb meglepetésemre, azt láttam, hogy működésben van valamennyi gép, szakadatlanul folyik a munka s csupán a műhelyek ajtóira felszegezett vörös zászlók a sarló és a kalapács jelvényével jelezték, hogy e műhelyek szovjet­ el­­lenőrzés alatt állnak. PALERMO, Szicília, szeptember 16. — A hajógyár munkásai a múlt héten lefoglalták a telepet s azóta foko­zott erővel folyik a munka, a munkások felfüggesztették még a vasárnapi munkaszünetet is. Megkezdték egy új ha­jónak az építését, amelyet a márciusban megölt szocialista képviselő tiszteletére Alongi-nak fognak elnevezni. MILANO, szeptember 16. — A szocialista képviselők csoportjának albizottsága megkezdte a munkát egy tör­vényjavaslat szerkesztésére, amely legalizálja az ipartelepek lefoglalását a munkások által s gondoskodik arról, hogy a munkások irányító szerephez jussanak a még le nem fog­lalt gyárakban is. Egyébként a szocialista képviselők kije­lentik, hogy addig is, amíg a parlament elé nem kerül a ja­vaslat, a munkások folytatni fogják a gyárak lefoglalását. Demonstráció Oroszország támogatására A TÜNTETŐ NÉPGYŰLÉS AZ OROSZ KÖZTÁRSASÁG ELIS­MERÉSÉT KÖVETELTE. A reform-szocialisták nem voltak megelégedve az előadással. Több, mint kétezer ember jelent meg szerdán este a 107. utcai New Star Casinoban tartott népgyűlé­­sen, melyet a National Defense Com­mittee rendezett Szovjet Oroszor­szág érdekében. Úgy a terem, mint a karzat zsú­folva volt hallgatósággal, amikor Joseph Wilissus megnyitotta a gyű­lést és hosszabb beszédben ismer­tette annak célját. Azután rátért az amerikai szociálpolitikai viszonyokra és bebizonyította,, hogy az Egyesült Államok alkotmány­át minden alka­lommal sárba tiporják a hatóságok, ha útjában van a kizsákmányolásnak. Hasonló elbánásban részesítik a füg­getlenségi nyilatkozatot, mely szin­tén csak papíron van meg, mert a munkásosztályt megfosztják az élet­hez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jogától. Ezt a jo­got egyedül Oroszország munkássá­ga élvezi, mert a szovjet köztársa­ság a munkások egyedüli szabad or­szága. Miután Robert Minor még nem ér­kezett meg, J. Ador vette át a szót, aki zsidó ny­elven beszélt Szovjet Oroszországról­ és érdekes párhuza­mot vont az ottani és az amerikai viszonyok között. Hosszantartó él­jenzés és taps kisérte az előadását. Majd ismét a gyűlés elnöke vette át a szót és röviden ismertette a külön­böző országok társadalmi forradal­mait. Kijelentette, hogy a nemzeti szocialisták, mint Hillquit, Berger és Meyer, szlndon Amerikában, Noske és Scheidem­ann Németországban és Pilsudsky Lengyelországban, nem tartoznak a foradalmárok közé és a munkásosztálynak veszedelmesebb ellenségei, mint a bevallottan­­ bur­­zsoá pártok vezetői, mert a döntő összecsapás alkalmával nem haboz­nak attól, hogy gépfegyverekkel ha­lomra lövessék a munkásokat, ha nem akarják beérni a reformokkal. A fiatal szónok szavai nagy felzú­dulást okoztak a szocialista párt je­lenlevő tagjai­­ között, akik közbe­kiáltásokkal tiltakoztak a‘közkedvelt” vezéreik megtámadása ellen, különös tekintettel a küszöbön áló választá­sokra, de a többség lehurrogta őket, "ki velük! ki kell dobni!” hallatszott a terem minden részéből. Ekkor lé­pett a pódiumra Robert Minor, aki­nek csakhamar sikerült a rajongókat lecsendesíteni. Minor, aki a nagy forradalom után hosszabb ideig tartózkodott Orosz­országban és tanulmányozta az ot­tani szociálpolitikai és gazdasági vi­szonyokat, kimerítően és érdekesen vázolta a proletár-köztársaság hely­zetét. Elmondta, hogy a munkások és parasztok köztársaságának mily rettenetes nehézségekkel kellett meg­küzdeni, hogy az iparokat üzembe hozhassák, mert hiányában voltak a nyersanyagoknak, a szakértő veze­tőknek és élelmiszereknek. De a külső ellenségek ellen viselt háborúk voltak azok, amelyek leg­jobbak akadályozták és ma is aka­dályozzák a felszabadulásért küzdő proletárság törekvéseit. A fiatal kommunista köztársaság a minden oldalról jövő támadásokkal szemben is megállja a helyét, ha Európa és­­Amerika osztálytudatos proletariá­tusa, minden erejével kényszeríteni fogja a kapitalista kormányokat re­akciós törekvéseik beszüntetésére és Szovjet Oroszország f­elismerésére. A lelkes hallgatóság viharos taps­sal honorálta Minor előadását és fel­szólítására jelentékeny összeget adott össze a védelmi alapra. ----------------- A London Herald elutasítja az orosz pénzt A London Daily Herald igazgató­sága tegnapi gyűlésén elhatározta, hogy visszautasítja a III. Interna­­cionale által felajánlott támogatást. Francis Meynell, az igazgatóság egyik tagja, aki saját felelősségére kérte a segélyt, amikor az ősszel Esztoniában, Finnországban és a skandináv országokban járt, azonnal beterjesztette a lemondását. A kapitalista lapok a m­últ héten világgá kürtölték, hogy az orosz bolsevik kormány megvesztegette a Daily Heraldot. A lap erre nyilvá­nosságra hozta, hogy a III-ik Inter­­nacionale 375.000 dollárt ajánlott föl a lapnak és fölszólította az olva­sóit, hogy szavazzanak fölötte, elfo­gadja-e a lap az ajándékot vagy uta­sítsa vissza. A szavazás még nem fe­jeződött be. Az igazgatóság a következő hatá­rozatot hozta az ügyben: “Elhatároztatott, hogy mi, a He­rald igazgatói, nem bírtunk tudo­mással arról a pénzről, amelyet a harmadik Internacionale ajánlott föl a Daily Heraldnak, de most, hogy a tényt tudomásunkra hozták, elhatá­roztuk, hogy a pénzt nem fogadjuk el. Erős bizalmunk van a brit mun­­­­kásmozgalomban és a Herald összes lojális olvasói fölismerik a Herald egyre növekedő m­értékét a mozgalom­ra és támogatni fogják a lapot olyan mértékben, hogy teljes pénzügyi szükségleteit fedezhesse." A Daily Herald nem kommunista lap, de mindenkor odaadóan támogat­ta a brit munkásság forradalmi moz­galmait, ez az oka annak, hogy nagy anyagi zavarokkal küzd. A lapnak George Lansbury a szerkesztője.­­ Bécs külön tartomány lesz WIEN, szeptember 16. (Elkésve.)­­ A nemzetgyűlés alkotmánymódosító­ bizottsága ma elhatározta, hogy­ ajánlatba teszi Wien-nek, az osztrák fővárosnak külön tartománnyá ala­kítását. Ez az elhatározás csak gya­korlati formulázása egy előbbi hatá­rozatnak, amelyet a nemzetgyűlés Wien-re vonatkozólag már régebben hozott. Az új tartományi határokat Felső-Ausztria és Wien városi kép-­ viseleti szervei fogják közösen meg­határozni. ----------------­ Magyar hadosztály a vörös hadseregben ■ Prágából jeleneik a “Le Temps”-­­ nek. A Kárpátok vidékéről érke­­­­zett távirat szerint a Bródy és Tar­­nopol frontszakaszon operáló bolse­­viki hadseregbe egy 20,000 magyar­­ hadifogolyból álló divízió van beoszt­va. Ez a divízió Lemberg ellen ope­rál. Bizonyos előjelekből arra lehet következtetni, hogy ezek a magyar csapatok. Stry irányában át akarják lepni a csehszlovák határt(!) Állí­tólag Tamássy a przemysli honvé­­dek volt parancsnoka a vörös had­osztály parancsnoka. A hírnek némi alapja van, mert tekintélyes magyar vörös csapatok harcolnak a szovjetekkel. Az is le­hetséges, hogy a forradalmi hadse­reggel a magyar vörös gárda is elő­­nyomul a lengyelek ellen, de hogy Csehszlovákiába akarnának “betör­ni”, az már nagyon kalandosan hangzik. Bizonyos, hogy adott eset­­ben nem maradnak tétlenül a nem­zetközi ezredekben küzdő magyar vörös katonák sem. 1300 bútormunkás sztrájkba ment A New York Furniture Workers’ District Council szerda esti határo­zata alapján, tegnap 1300 bútormun­kás sztrájkba ment a new yorki bú­torgyárakból. A bőszek által megta­gadott eredeti $49.50 minimum fize­tés helyett, most $54.50-et követel­nek és 44 óra munkaidőt. A sztrájktanya 73 Allen Street alatt van a Grand Street közelében. 640 uniontól kérnek segélyt a sztrájkolok AZ AMALGAMATED TÁMOGA­TÁST KÉR A SZTRÁJKOLÓK JAVÁRA. Már nincs kilátás arra, hogy a sztráj­kot közvetítés útján fejezzék be. A Brooklyn Labor Lyceumban a B. R. T. sztrájkolók gyűlést tartot­tak tegnap este, melyen Charles E. Sinegan, a sztrájkolók támogatásá-­­ra alakult bizottság elnöke hosz­­szabb beszédet mondott, megtámad­ta a rendőrséget és a sajtót, a sztráj­kolók ellen elfoglalt ellenséges állás­pontjuk miatt. Az Amalgamated végrehajtó bi­zottsága apellációt küldött szét teg­nap 640 new yorki unionhoz, mely­ben pénzügyi segítséget kér a sztráj­kolók számára. Az apelláció többek közt a következőket tartalmazza: ‘‘Kétségtelenül tudomásuk van önöknek arról, hogy a new yorki munkásmozgalom egyik legnagyobb ipari csatáját vívja az Amalgama-­i ted Association of Street and Elec­tric Employes of America.” “A sztrájkot a New York és kör-­­nyéki Central Trade and Labor council egyhangúlag indorizálta a s szeptember 10-jén­g tartott gyűlésén, erkölcsi és­­ anyagi támogatásáról biztosítva a szu­jkoló vasutasokat.” “A sajtó és a new yorki korporá­ciók leggonoszabbja, minden hatal­­­mukkal a union megsemmisítésére törekednek. Ha ellenségeinknek ez sikerülne, akkor ez a legnagyobb győzelem lenne, melyet a kapitalista társaságok valaha elestek a szer­vezetlen műhelyek érdekében. En­­nélfogva nagyon fontos, hogy az összes munkásszervezetek pénzügyi­leg támogassák a sztráj­kárókat." Hogy a fell­vásnak hatása van, azt az mutatja, hogy a Mák Dri­vers’ Union máris 16,000 dollárt szavazott meg erre a célra. A Sztrájk vezetőemberei kijelentették, hogy a szervezetnek rövidesen 600,000 dol­lár fog rendelkezésére állni. Gom­­pers is megígérte, hogy az American Generation of Labor a sztrájkolók mögött fog állni. NEM BÍZNAK MÁR SEM HY­­LANBAN, SEM A KOR­MÁN­YZÓBAN. ‘ .• V '■ v .■■■­. | \ ‘ J A sztrájkolók között már meg­szűnt a bizalom Hylan polgármes­terrel és Smith kormányzóval szem- i­ben. i’ elismer­ték azt, hogy mind­ketten a buszok hű csatlósai és­ csak­ demagóg játékot űztek velük, de so­ T.a­i.mm­ volt becsületes intenciójuk arra, hogy a munkások érdekében­­ Köztelepjen­ek és a hatalmukat­ is f­­ölhasználják. Smith és Hylan újra meg akarják magukat választatni,­­ tehát a barátságot a kapitalistákkal­­ is és a munkásokkal is szeretnék fen­­tartani. Nyilvánosságra hozták,­ hogy az Amalgamated hétfőn megkezdi a­­ sztrájksegélyek fizetését. A nős em­berek 10 dollárt és a nőtlenek heti 7 dollár segélyt kapnak a szervezet­től. Véres előválasztás- Chicagóban CHICAGO, szeptember 16. — A szokásos előválasztás alkalmával egy embert megöltek, míg számos sebesülés is történt. Michael Kenneny vasúti alkalma­zott, kortesszolgálatot teljesített 1221 West 47-ik utcában és össze­szólalkozott Tohmas Powers rendőr­rel, aki revolvert használt és agyon­lőtte Fennesyt. A lövés zajéra általános zavar tá­madt és a politikai ellenfelek vad dühvel rontottak­ egymásnak. A rend csak akkor állott helyre, amikor nagyszámú rendőrcsapat érkezett a hely­színére és meggátolta azt, hogy nagyobbszabású vérontás tör­ténjék. A vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy a lövöldöző rendőr ré­szeg volt. ----------—----1 Lemond a francia elnök PARIS, szeptember 16. A rossz egészségi álapotára való tekintettel, merr véglegesen elhatározott dolog, hogy Deschanel elnök leköszön..Pén­teken foglalkozik a francia kormány ezzel az ügygyel egy minisztertaná­cson. Az új jelöltek közt vannak: Ch. Jonnart volt miniszter, Mille­­rand miniszterelnök, Leon Bour­geois, a szenátus elnöke és Poincare, aki azonban hallani sem akar az újra jelölés felől. ÓRIÁSI ROBBANÁS A WALL STREETEN DINAMITROBBANÁS HARMINC EMBERT ÖLT MEG A WALL STREETEN 1­­ Kétszáz embert súlyosan megsebesített a bor­zalmas katasztrófa ------­------------­ Azonnal bezárták az értéktőzsdét és az állam­­kincstári hivatalt. A Wall Streetet és környékét óriási dinamitrobbanás tartotta pánikban tegnap, amely a déli órákban történt. A tegnap esti jelentések a következőkben számoltak be a ka­tasztrófáról : A Du Pont robbanószergyár automobilja dinamitot vagy nitroglicerint szállított a Pearl Streetre építkezés cél­jaira, a kocsi éppen a J. P. Morgan bankház előtt ment el, amikor egy másik automobillal összeütközött és a robbanó­szerrel megrakott kocsi négy blockot megrázó hatalmas detonációval fölrobbant. Harminc halottat szedtek össze az utcán és különböző épületekben, az áldozatok közül többeket darabokra tépett a robbanás. Három halottat vittek el a Morgan-cég irodájá­ból. Kétszáz súlyos sebesült fekszik a Broad Street Hospi­­talban. A nagyerejű robbanás nemcsak a környék épületei­nek összes ablakait, hanem a Morgan-épületnek az ablak­rámáit is kiszakította. A 42 emeletes Equitable Buildingen egyetlen ablak sem maradt sértetlenül, a Bankers’ Trust Co. épületében a 30-ik emeletig zúzta be a robbanás az összes ablakokat. A repülő üvegszilánkok mintegy 500 embert sebesítet­­tek meg, ezek közül százat a Morgan bankjában. Enright rendőrfőnök a város összes rendőrorvosait a helyszínre rendelte. Hivatalos és magán-mentőkocsik­­vil­­lámgyorsasággal szállították a sebesülteket a kórházakba. Az összes tőzsdéken és bankokban beszüntettek minden tevékenységet. Clifford ezredes vezetése alatt szövetségi csapatokat rendeltek a robbanás színhelyére; a katonák feltű­zött szu­ronnyal vették körül az épületeket és senkit nem engedtek a közelbe. A nagyarányú katasztrófával kapcsolatban Talley ü­gyészhelyettes és más hatósági emberek olyan nyilatkoza­tokat tettek, hogy a robbanás anarchista összeesküvésnek a műve. A hatóságok elfogultságára és előítéletére jellemző, hogy a tragédia eredeti okának kikutatására még idejük sem volt, máris anarchista összeesküvésekről fecsegnek. Huszár Károly Horthyországban Budapestről jelentik a B. M. U.-nak, hogy a nem­zeti sajtóiroda értesülése szerint Huszár Károly volt magyar miniszterelnök au­gusztus hó 20-án­ hazaérke­­zett amerikai körútjáról. Senki sem akarta be­mocskolni hitvány vérével a kezét. Majd végeznek vele a barátai: Stéjjasék és Prónayék. ítélet a Tisza-perben Budapestről jelentik, hogy a rend­kívüli katonai bíróság a Tisza-per­ben két halálos ítéletet hozott. A per már hetek óta folyik és a legnagyobb mértékben fölcsigázta a közvéle­mény érdeklődését. A katonai bíróság az 1918 novem­ber elsején agyonlőtt Tisza István ,volt magyar miniszterelnök meggyil­kolásában bűnösnek talált Dobó Ist­vánt és Sztankovszkyt kötél általi halálra, Hüttner főhadnagyot 15 évi fegyházra Fagay Jenőt és Wilhelm Princet, mint az ügyben kevésbé bű­nösöket, 3—3 évi elzárásra ítélte. * A Tisza-per szenzációja tehát el­csattant. Elítélték, — de még nem végezték­­ ki — Tisza állítólagos gyilkosait. A tulajdonképeni gyilkos természetesen a nemzetgyűlés tagjai közt ül, sőt nem is ül, hanem ala­posan tevékenykedik a kurzus érde­kében. Friedrich István, a többszö­rös gyilkos, még csak vád alatt sincs. A statisztákat a bitófa árnyékába helyezték, a mozgató elemét nem bántják. Lehet, hogy Dobóékat sem kötik föl, majd eltűnnek valahogy, de ha mégis, akkor is marad, ami volt: Tizsa gyilkosát, Friedrichet, nem bánthatják. Osztrák-cseh szövetség Felfüggesztették az ügyvédi Rablógyilkos katona jog gyakorlásától PITTSBURGH, Pa., szeptember 16. A “Common Pleas Court” ma délután Jacob Margolis ügyvédet felfüggesztette az ügyvédi jogok gyakorlásától. Az ügyvéd ellen a tavasszal indí­tottak vizsgálatot azon a címen,­­hogy anarchista, kommunista és el­­­lensége minden törvénykezésnek. Az ügyvéd vádlói és az ellene felvonul­tatott tanúk a Department of Justice­s ügynökei voltak. Jacob Margolis az ítéletben nem­­nyugodott meg, hanem bejelentette a felebbezését a legfelsőbb bíróság­hoz és azon véleményének adott ki­fejezést, hogy nincsen kétsége az­iránt, hogy a felső bíróság meg fog­ja semmisíteni az ítéletet. Jacob Margolis mint ügyvéd és mint ember egyaránt erélyesen til­takozott az ellen a barbár bánásmód ellen, melyben a tavaszszal a Depart­ment of Justice ügynökei részesítet­ték az üldözött munkásokat. Jacob Margolis védte az üldözött munkáso­kat, az acélsztrájk idején is. Az ügyvédet több esetben névte­len levelekben fenyegették meg a gyáva pribékek, hogy hagyjon fel tevékenységével, azonban az ügyvéd továbbra is teljesítette fárasztó mun­káját. A reakciós összeesküvés most a törvény köpönyegébe kapaszkodva akarja az ügyvédet megtorolni. BERLIN, szeptember 16. — Az osztrák kormánykörök tagadásával szemben mégis valószínűnek látszik, hogy dr. Karl Renner osztrák kül­ügyminiszternek titkos szerződése van a “kis­ántant”-tal (Románia, Jugoszlávia, Cseh-Szlovákia). Fegy­veres támadás esetén, ha Magyaror­szág akár Ausztriát, akár Cseh-Szlo­­vá­kiát támadná meg, a két állam köl­csönösen segíti egymást még fegy­veresen is. Jól értesült német kö­rök azt állítják, hogy a “kis antant” létrehozásában dr. Renner játszta a főszerepet. Lemondott a cseh kormány PRÁGA. szeptember 16. A cseh kormány lemondott. A kormány lemondásának szándé­káról a cseh lapok már szeptember 13-án megemlékeztek. Az ügyben nagy szerepe van annak a szakadás­nak, amely felbontotta a koalíciót Cseh-Szlovákiában. Nyomában vannak az ellopott gyermeknek UNION HILL, szeptember 16. — A tegnap ellopott Clara Cirelli húsz­­hónapos gyermek után a rendőrség erélyes nyomozást indított. A nyomozást megkönnyíti Andrew Duthy volt rendőr azon vallomása, hogy ő látta a­ gyermeket egy olasz kinézésű részeg embernél. A rend­őr azt állítja, hogy a részeg ember­nél látott gyermek ruhája tökélete­sen megfelel azon leírásnak, amit az újságokban olvasott. A város rendőrsége most igénybe veszi Duthy v­olt rendőr szolgálatát és reméli, hogy rövidesen sikerül az ellopott gyermeket a szülőknek visz­­szaadni. FRIDAY (PÉNTEK), SEPT. 17. FOGTECHNIKUSOK SZTRÁJKJA CHICAGÓBAN, CHICAGO, szept. 16. — Kétszáz hamis­ fog­készítő mechanikus a sztrájk mellett szavazott tegnap, hogy a munkáltatókat szervezetük f­elismerésére kényszerítse. Max Rabinovitz, 33 West 34-ik ut­cai szabó üzletébe tegnap délelőtt 11 órakor beállított Harry R. Van Reed civilruhába öltözött katona és alkudozni kezdett egy szőrmekabát­­ra. A gyanútlan üzlettulajdonos a leg­nagyobb készséggel állott rendelke­zésére az idegennek, aki egyszerre revolvert rántott elő és követelte az üzlet tulajdonostól, hogy a pénz­szekrény tartalmát adja át neki. Az üzlettulajdonos meglepetésében kiáltani próbált, mire a bandita két­szer rálőtt. A lövés hangjára Rabi­novitz felesége előre rohant, akire a rabló ugyancsak rálőtt. Rabino­­vitzot mind a két golyó találta, azon­ban m­ég volt annyi ereje, hogy az üzletrajzáig futott és a járó­kelőkhöz kiáltott segítségért. • Rabinowitz ezután összeesett és elvesztette eszméletét. A lármára az egyébként népes tucában hamar az üzletben termett több ember, akik a rablót lefogták és őrizték addig, míg a rendőrség megérkezett. Rabinowitz felesége szintén sú­lyosan megsebesült, azonban halla­ni sem akart arról, hogy férjétől el­válasszák az időközben megérkezett mentők, így a szerencsétlen házaspárt egy mentőkocsiba helyezték el és szállí­tották a legközelebbi kórházba. Ra­binowitz azonban az után, még mi­előtt a kórházba érkeztek volna, meghalt. Az asszony sérülése, bár súlyos, azonban nem életveszélyes. Rabinowitz, hogy üzleti forgalmát emelje, Liberty Bondokat is elfoga­dott fizetés fejében és azokat az üz­let kirakatában helyezte el. A rabló azt állítja,­­hogy a kirakatban látott bondok keltették fel benne, a rablási vágyat, azonban gyilkolási szándéka nem­ volt. A rablógyilkos katona beismerte, hogy 1912-ben Chicagóban le volt tartóztatva rablásért.

Next