Révész Imre: Erdősi János magyar protestáns reformátor, különös tekintettel némely magyar tudósok balvéleményére (Debrecen, 1859)

Előszó

Előszó. Nemzetünk halhatatlan érdemű nagy költőjének, mintegy indító és vezérlő igékül kitűzött szavait, sok tekintetben alkalmazha­­tóknak tartom én, a magyar protestá­ns reformatiónak s az az által létre­hozott egyháznak régi történeteire is. Van nekünk is, magyar protestánsoknak méltó dicsősé­günk egyházunk múltjában; nem csak azért, mert őseink, a protestantismusnak világtörténeti horderejű elvét, nem úgy mint legtöbb más országokban, fejedelmi vezérlet és tényező befo­lyás alatt, hanem egészen magukra hagyatva, temérdek ellen­séges elemekkel küzdve, meggyökereztették e hazában, az európai keresztyén műveltség délkeleti véghatárain; — de van dicsőségünk e múltban azért is, mert méltán úgy véljük, hogy nemzeti nyelvünknek és irodalmunknak újjászülője i­s egy ma­gasabb fejlődés pályájára emelője, azon indítója és vezérlője, legnagyobb részben a protestáns reformatio vola. Miért irigylené bárki is tőlünk e régi dicsőséget, melyről bevalljuk, hogy ha sivatag jelenünkre s közel múltúnkra tekintünk, valóban sokáig késik az éjji homályban, s az elmúlt századok sírja alatt enyésző fényben jár. — Sokat változtak s fordultak a viszonyok a száza­dok múltával, s melyik értelmes protestáns az, ki elösmeréssel be ne vallaná, hogy a közelebb mult évek folyamán, a római 1*

Next