Erdélyi Lapok, 1909 (2. évfolyam, 1-23. szám)

1909-01-01 / 1. szám

II. ÉVFOLYAM . KOLOZSVÁR, 1909. JAN. 1.­1. SZÁM. Az Erdélyi Irodalmi Társaság Folyóirata JÉKEY ALADÁRNAK K­ edves bátyám ! Amikor eljön az este, s a gyárak harangja fejeramtra kondid, a munkás leteszi a kalapácsot. Letörli homlo­káról a verejtéket, fölveszi a jó­­kabátját és elmegyen haza pihenni. Te is leteszed a „hivatali pennát“, veszed a jobbik kabátodat,­s a harangszó után elmégy egy percre haza köszönni valakinek, aztán elindulsz magányos sétádra. Az orvos rendelte bolyongásaidnak sok­szor vettél társául. Az ismert utcákra reáhull az éjszaka és a csend. Szürkeség, itt-ott már sötétség, meg­szokott árnyak , a Mihály-templom éles kon­túrja, a Bánffy-palota lágy körvonalai, egy­­egy széles és elmállott fényszőnyeg, amelyet a kávéházak ablaka terít az aszfaltra, maga a szürke élet kisér, a sok árny, a kevés fény. Szó esik köztünk az életről, a költészet­ről, az új írókról, olykor a verseidről, az Apró Dalokról meg a másik könyvedről, a „szomorú aratás“ kéréséről. Nagy hallgatások jönnek közbe. Az elmúlt,­­ nem az elrepült, hanem az elmúlt ifjúságról is esik szó, a fehér haj­szálakról, a hivatali szoba íróasztaláról. Maholnap hatvanhárom éves vagy. Magasan, az élet hegyén állasz. Az utad nem volt könnyű, nem volt sima. Térdig a rózsákban sohasem jártál, a szenvedések tövisbokrait el nem kerülhetted. A diadalmas sikerek városát meglátnod nem adatott. Éltél, mint mi, dolgoztál, mint mi : szürke emberül. Láttad a szegénységet, a szenvedést, a gazság diadalmait, az üresszivű­­ség, a fenhéjázás, a gőg triumfusát. Virrasz­tónál kedveseid felett. A némaságban, amely körülvett, a sötét­ségben, amely reád hullt, olykor hangokat hallottál; a sötétség méhéből megismerni vél­ted az Isten szavát, így te a mi látásainkat láttad, a mi útun­­kat jártad, a mi életünket élted. Jékey Aladár !­s

Next