Erdélyi Lapok, 1933. április-június (2. évfolyam, 74-143. szám)

1933-04-01 / 74. szám

11. évfolyam, 74. (369)szám. 3 Lel ---------- Szombat, 1933 1 A „négy A kamarában feioivasták az öngyilkos Popescu tábornok hátrahagyott leveleit Junian tiltakozott az ellen, hogy a halottak védelme alatt tereljék el a vizsgálatot s a levelek felolvasását a kormány nagy lelkiismeretlenségének minősítette. Gyilkost kiált a kormánypárt Lupu felé Bukarest. Saját tud. Armand Cali­nescu belügyi alminiszter felolvasta a kamara tegnapi ülésén Sica Popescu tá­bornok hátrahagyott leveleit, amelyek mély hatást gyakoroltak az egész képvi- eelőházra. Vannak e levelekben részle­tek, amely megdöbbentő fényt vetnek Popescu tábornok öngyilkosságára. Presan marsallhoz a következő leve­let írta: Marsall úri Az a szívélyesség, amellyel irányomban viseltetett, felbátorított arra, hogy önhöz forduljak és megmondjam ön­nek marsall ur, miszerint az a vád, amelyet dr Lupu a parlamentben felhozott, közönsé­ges aljasság. Két éven keresztül szisztema­tikusan és végleg összezúzták az idegrend­szeremet. Olvassák fel a parlamentben a le­velemet és hirdessék ki, hogy Románia és az egész világ bankjaiban kutassanak utána, hogy hol vannak azok a betétek, amelyekről dr Lupu és Amza tábornok urak beszéltek? Ha pedig nem fogják megtalálni ezeket a betéteket, amit nem is találhatnak meg, mert nem léteznek, úgy az én becsületes vérem szökjön az arcukba és mindennap emlékez­tesse őket, hogy ártatlanul hurcoltak meg. Köszönöm önnek azt a szimpátiát, amelyet velem szemben tanúsított és kérem, hogy feleségemnek, aki minden támasz, segítség nélkül marad, vigasztalója legyen és ne hagyja el öt. Isten velel" Megható a Condeescu tábornokhoz írt levél: „Türelemmel viseltem két évig a szenve­déseket, a feleségemre való tekintettel. Ön jól tudja, hogy becsületes ember vagyok, odaadással szolgáltam a hadsereget és az országot és nem vettem el soha senki pénzét, még kevésbé vagyok képes arra, hogy sápot vegyek. Hiszen olyan szegény voltam min­dig, hogy mikor Krajovába helyeztek, el kellett adnom 20.000 leit érő értékpapíromat, hogy át tudjam szállítani a bútoraimat. Ön ismeri a Skoda-szerződést és jól tudja, hogy Amza tábornoknak nem sikerült annál elő­nyösebbet kierőszakolni s ezzel két évet vesztett a hadsereg. Éjnek idején járta ez az ember a politikusokat, hogy mérgét reám árassza, mig végre talált egy demagógot, aki vállalta, hogy a parlament tribünjéről megvesztegethetőséggel vádoljon". A feleségéhez is megható, hosszú bú­csúlevelet írt közvetlenül öngyilkossága előtt: „Ha nem szerettelek volna és nem reméltem volna, hogy jönek még jobb napok is, nem tűrtem volna olyan so­káig a sértéseket, megalázásokat, ame­lyek kimondhatatlan szenvedéseket okoztak nekem és már régen végeztem j volna magammal! Bocsáss meg Anette“. Alig fejezte be Calinescu a leve­lek olvasását, Leon (lupista) szót kért, hogy a távollevő Lupu védelmére keljen. P o p-C i c i o elnök azonban nem adta meg a szót: — Ezek a levelek annyira ékesszó- lóak, hogy semmi vitát nem tesznek szükségessé! S minthogy Leon továbbra is be­szélni akart s a szónoki emelvényre ro­hant, óriási lárma és tumultus keletke­zett, amelyben a kormánypárt s az ellen­zék egyes csoportj-. heves szóváltások­kal kerültek szembe egymással. Az el­nök végre kénytelen volt felfüggeszteni az ülést, amelynek újra megnyitásakor Juniannak adta meg a szót. — Azzal — mondta Junián — hogy Calinescu úr felolvasta egy halott leve­lét, kegyeletsértést követett el a kor­mány. Nem engedhető meg, hogy hiénák módjára kiássák önök a sirokat és a ha­lottak védelme alatt igyekezzenek más irányba terelni a vizsgálatot, de ezenkí­vül a levelek súlyos vádakat tartalmaz­nak egy tábornokkal szemben, aki a had­sereg tényleges vezérfelügyelője. A levél e részének felolvasása olyan anarchikus cselekedet, aminőre még nem volt példa! Ez lelkiismeretlenség a kormány részé­ről. Ez újabb bizonyiték arra, hogy amig önök kormányon vannak, nincs biztosí­tékunk arra, hogy a Seletzki-ügy vizsgá­lata rendesen halad. Annál is inkább, mert mindabból, amit e szónoki emel­vényről felolvastak, kitűnik, hogy a leg­súlyosabban mégis azok a levelek esnek latba, amelyeket a nemzeti-parasztpárt vezetői váltottak Seletzkivel. Mi tovább folytatjuk a harcot ennek az ügynek a teljes felderítésére, aminek az önök tá­vozásával kell végződnie! Jüniánnak minduntalan zajos köz­beszólásokkal megszakított beszéde után I n s u 1 e t (liberális) jelentette ki, hogy a kormány legalább is gyöngédtelen volt egy halottal szemben, aki utolsó óráiban ezeket a személyes vonatkozású leveleket írta. Calinescu rövid válaszában azzal igyekezett igazolni eljárását, hogy maga Lupu kérte a múlt ülésen Mironescut, tegyen hivatalos közléseket Sica Popescu öngyilkosságával kapcsolatban. Végre szóhoz jutott Leon is. — A kormány — mondta — ezzel is, mint minden más tényével igyekszik el­simítani az ügyet. Lupu nem illette vá­dakkal Sica Popescut. (Tudósításunk folytatása a 5 ik oldalon}. (S.) Ámbár MacDonald római látogatása: óta mér hetek teltek el s ebben a bizonytalan, sietős világban a csodák már három napig sem igen tartanak, a Mussolkn-íéle javaslat mégis egyre foglalkoztatja az európai kancelláriákat és a közvéleményt egyaránt. Az a terv, hogy a végzetesen összekuszáló- dott európai dolgokat a négy nagyhatalom ve­gye a kezébe s igyekezzék azokat messzemenő egyetértéssel kibogozni, heves tiltakozásokra és ellenmondásokra adott alkalmat. Azokban az államokban, ahol ettől a diktatúrától nem vár­nak semmi jót, a publiciszták igen találéko­nyak abban, hogy ezt a tervet nevetséges és ellenszenves színben tüntessék fel. A négy nagyhatalomnak tervbevett legfőbb tanácsát elnevezték „klubnak“ s felháborodással tilta­koztak az ellen, hogy ily „korszerűtlen“ kedé­lyességgel akarják a nemzetek szent ügyét in­tézni, amikor a haladó szellem erre a célra megteremtette a Nemzetek Szövetségét. Azt a magas nemzetközi fprumot, amely tizenhárom, év óta intézheti el a világpolitika felmerülő ügyeit, ha nem is valamennyi nemzetnek, de legalább is a nemzetek bizonyos csoportjainak teljes megelégedésére. Tiltakozások hangzanak el azonkívül a demokrácia nevében is. Annak a jelszónak a jegyében tehát, amely ellen több és undorí­tóbb bűnt soha azelőtt el nem követtek, mint azóta, hogy mind bizonyos államok belső éle­tében, mind az államok egymásközötti érint­kezésében állítólag uralomra jutott. E tilta­kozások szerint a demokrácia elviselhetetlen sérelme lenne, ha ebben a perdöntő tanácsko­zásban nem jutnának szóhoz a kisállamok is. Természetesen csak bizonyos kisállamokról van szó. Távolról sem valamennyiről. Mihelyt ezek a tiltakozó államok helyet kapnának a tervezett tanácsban — többé demokráciáról szó sem esnék. Aminthogy nem tiltakoztak a mai tiltako­zók ezelőtt tizenöt évvel sem túlságosan az ellen, hogy a világ sorsát ugyancsak négy nagyhatalomnak a legfőbb tanácsa intézze. A „big four“, a „négy nagy“, ahogyan akkor ked­veskedő kedélyességgel ezt az igen-igen nagy­hatalmú testületet elnevezték, teljhatalommal rajzolta meg a világnak az új rendjét s ebben a nagy munkájában nemcsak vitát nem enge­dett, hanem még a legkisebb ellentmondást sem tűrte. Hogy a Mussolini—MacDonald-féle „klub" mit akarna, vagy még inkább mit tudna az európai dolgokban végezni, arról kevés pontos tájékozódása lehet ma a világnak. Amit erről Írnak és mondanak világszerte, az inkább talál­gatás. Hogy a hajdani „big four“ ezzel szemben mit akart és tudott is elvégezni, — az viszont ma már a történelmi kórbonctan asztalán fek­szik. Lloyd George, az egyetlen, aki ma még közülők életben van, nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy az elkövetett hibákról s tévedésekről hangos vallomásokat ne tegyen. S ki tudja, milyen érdekes közléseknek len-, nénk fültanui, ha Wilson, Glemencau és Sonnino hasonlóiképpen hozzászólhatna még ehhez a keserű vitához? Egy azonban bizonyos: & hajdani „big

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents