Erdélyi Lapok, 1933. július-szeptember (2. évfolyam, 144-220. szám)
1933-07-01 / 144. szám
2 MARCELL MIHÁLY DI A BONTAKOZÓ ELIT című 8 kötetes neveléstani munkáiénak IL. III. és IV-ik kötete. I. kötet: „Az egyéniség összetevői“ | II. kötet: „A létek megismerésének művészete“ | II. kötet: „A gyermek- és serdülőkor lelki képe“ || IV. kötet: „Az ifjúság lelki világa“ | Minden kötet igen szép, erős, teljes vászonkötésben. Nevelőknek, szülőknek, iskoláknak, nevelőintézeteknek I nélkülözhetetlen segédkönyv; a felnőtt ifjúságnak pedig I az önnevelés vezérkönyve. Egy-egy kötet ára 280 Lel és portá I: „Erdélyi Lapok“ könyvosztálya. helyesen elosztva, a bizonytalan sorsú proletáinknak igen nagy a tömege a túlgazdagok csekély számával szemben. És így folytatja tovább: „Ezentúl minden erőfeszítéssel oda kell hatni, hogy a termelt javak csak méltányosan halmozódjanak a birtokosoknál, ellenben bőségesen jussanak a munkásoknak“. Ez világos, egyenes beszéd. Az elvi homályosságok helyett egészen gyakorlatilag belemarkol az életbe. Megmondja tisztán a termelési eredményeken való megosztozás arányát is, hogy az emberiség jobban tudjon boldogulni. Beszél arról is, hogy a munkakereseteknek hogyan kell kis családi vagyonkává válni s hogyan kell ezt telepítésekkel elősegíteni. Arról is szól, hogyan kell a munkások és munkaadók egyfoglalkozású rendekbe tömörülésével az osztályo s ellentéteket kiküszöbölni, s új társadalmi önkormányzatokat hozni, amelyek az egyén és állam közötti távolság helyébe az egymáson segítő élet közelségét adják. Mesterkélt mechanizmusok helyett élő organizmusok föltámasztása ez, amely-ben elfér minden természetesség, s amely éppen a természetesség parancsának is akar mindenben megfelelni. Népkisebbségi szempontból azt láthatjuk fontosnak ebben a világjelentőségű útmutatásban, hogy a társadalmat az államon belül élővé akarja tenni. Az államon belül az egyes népkisebbségek is egy-egy külön társadalmat jelentenek. Firenzei kaland írta; Vinkler Ágoston Ki tudná méltóképpen elmondani és leírni mindazt, amelyet az Erdélyi Lapok római zarándokútján láttunk és élveztünk? A lehetetlenségre nem vállalkozom, ahelyett inkább egy mulatságos kis epizódot mondok el. Azt már méltóztatnak tudni, Dsida Jenő barátom színes és érdekes leírásából, hogy a kupékban mindenkinek meg volt a maga helye, amit meg is tartott az egész úton, Váradtól Rómáig és vissza. A mi szakaszunk kimondottan papiszakasz volt a legszigorúbb klauzulával, anynyira, hogy például egy alkalommal Ducika akart belépni, hogy jelentse a szeretetcsomagok érkezését — így nevezte el a néphumor a hideg büffét — hat és féltiltakozás hangzott el a merénylet ellen. Mert hat és félen valánk. Ott volt a zarándoklat lelkivezetője, továbbá egyházmegyénk legterjedelmesebb és legkisebb térfogatú képviselői, no meg a leggondosabb esperes (2 pléd, 1 nagy, 2 kis párna, — 1 kenyér szegedi méret után, — 1 oldal szalonna, 1 pár kolbász, 1 rúd szalámi, hazai bor, paptamási víz, ezen méretekhez alkalmazott tésztamennyiség valának az úti bőröndjében). Ott volt még a fentieken kívül két piarista tanár és Péter, akit csak félnek számítottam. Péterke klerikális érzelmű civil tanárember, tehát nem egészen pap, nem is egészen ember, azaz, hogy mégis ember. Ő lévén az epizód hőse, róla mégis bővebben kell írni, legalább annyit, hogy déli termetű, feketehajú, ábrándos kékszemű, még nőtlen fiatalember, orrán, természetesen, hiszen tanárember, nagy, kerek okuláré. Ő volt a szakasz kedvence. — Péter, vegye csak le azt a bőröndöt — és Péter levette. — Péter — szólt a másik, — fogytán az ivóvizünk! És Péter a legközelebbi állomáson fogta az üres üvegeket és termoszokat s megtöltötte friss vízzel. — Péter, milyen állomáson vagyunk? Péter referál: Monta-Várdki. — Mi az? Micsoda? — hangzik mindenfelől. — Monta-Várdki községben vagyunk. Ez egy magyar falu, kérem, még Berengár király idejéből. — Ugyan ne beszéljen magyar községről a Lombard síkság kellős közepén! A vonat megáll. — Na, nézzék, ha nem hisznek nekem, higgyenek a saját szemüknek: Pontasszive! Hát ez se magyar? Kénytelenek voltunk Péternek igazat adni, Pontasszívében voltunk. A firenzei állomás óriási előcsarnokában már egy jó félórával kezdenek gyülekezni a magyar zarándokok. Mikor én beléptem, Péter már ott volt. Le-felsétált, de a szeme, az állandóan egy ponton volt. Mi az, hogy egy ponton? Felkiáltójelen. Sőt! A legbájosabb felkiáltójelen! Ez a felkiáltójel a legbájosabb nő volt (így állapították meg, én magam nem értek hozzá). Olyan termettel, mint azok a cédrusok, amelyeket lépten-nyomon megbámultunk Olaszországban. Tetőtől talpig feketében, csak az arc volt rajta, mint az alabástrom. Könnyű fekete csipke alól két nagy karbunkulos szem parázslóit. Kezében hófehér orgona, az is szép, tökéletes példány. Most megindult a hölgy a jegypénztár felé. Péter is arra tart, kezében levelezőlapot szorongat. Volt ott vagy hat levelesláda Via Roma, Via Venezia stb. felírással. Ezek előtt a levelesládák előtt találkoztak. Péter most hősi bátorsággal, — ámbár szívét a torkában érezte — megszólította: — Pardon Signorina, hová tegyem? (T. i. a levelezőlapot!)A signorina pedig bájos mozdulattal kivette a lapot a kezéből, megnézte a címet s bedobta a lábába. Erre Péter bátorságot kapott, még egy kérdést kockáztatott meg: — Sprechen Sie deutsch? — Capisco, — volt a felelet. Ettől kezdve együtt láttuk őket a vonat Erdélyi Lapok 11. évf. 144. szám. — Szombat, 1933. július 1. annak a természet által rendelt csoportosulásait. Ezeken a társadalmi csoportokon belül még inkább meg kell találni a szegények és megpróbált sorsunk életének az elrendezését és megbékítését. A munkáskérdésben, a kapitalizmus és bolsevizmus közti vetélkedésekben meg kell találnunk a magunk határozott álláspontját, s aszerint kell élnünk mindnyájunknak. Aszerint ki kell irtanunk maagunk közül a szegénység és gazdagság túlzásait. Annak a tisztelt barátomnak, aki a Magyar Párt szociális programját sürgette, igaza volt. És bizonyára jó volt az a rámutatása is, hogy a keresztény világnézet eddigi leghatározotabb megnyilatkozásai szerint kell keresnünk az utat. Nyiltsrabbitásra vezetett az efrenszerv egy dévai törvényszéki tanácselnök és a hunyadmegyei ügyvédi kar között Déva. Saját tud. Dragu. Vasile, dévai törvényszéki tanácselnöktől — az ügyvédek állítása szerint — az ügyvédek s maguk a pereskedő felek is igen sokat szenvedtek. Dragu ugyanis a felebbezési tárgyalásokat rendszerint úgy intézte el, hogy megkérdezte, fenntartják-e a fellebbezésben írottakat s ezzel a módszerrel 10—12 perc alatt ugyanannyi ügyet intézett el. Specialitásai közé tartozott azonban a bélyegtörvénynek az alkalmazása s azt mondják, hogy egész Romániában úgyszólván egyedülállóan alkalmazta ezt a törvényt, sőt az ügyvédi karnak ügyeikben olyan minimumot állapított meg ügyvédi költség címén, ami már a kar tekintélyét is sértette. Egy 200—300 ezer lejes perben például az ítélethirdetésen való megjelenéssel együtt nem tett ki többet nála az ügyvéd költsége 400 lejnél s ebbe még a bélyegköltség is benne van, úgy, hogy az ügyvédnek úgyszólván éhbérért kellett dolgoznia. Ezek miatt egyes ügyvédek feljelentették az igazságügyminiszterhez, aki inspektort küldött ki s ennek az inspektornak úgy az egyes ügyvédek, mint a kamara dékánja megadta a tárgyilagos adatokat s ettől kezdve a viszály állandó volt Dragu tanácselnök és a hunyadmegyei ügyvédi kar között. Az ügyvédek személyes adójának a fellebbezési tárgyalása junius 28-ra volt kitűzve. Az ügyvédek megtudták, hogy a fellebbezési bizottság elnöke Dragu elnök lesz, amire a kamara beadványban fordult a törvényszéki főelnökhöz és kérte, hogy tekintettel a köztük lévő nem a legjobb viszonyra, delegáljanak más elnököt, mert ellenkező esetben fellebbezni volnának kénytelenek. Erre azt a választ kapták, hogy Dragu fog elnökölni. Ez aztán nyílt kirobbanáshoz vezetett, ami ma Hunyad megye ügyvédi karát izgalomban tartja. Ugyanis mielőtt a tárgyaláshoz hozzá- kezdhettek volna, a bizottság előtt megjelentel Tatar Eugen hunyad megyei ügyvédi kamarai dékán ötven ügyvéd társaságában, köztük dr Pop Justin szenátor, dr Selariu Emil képviselő és dr Dublesi György volt prefektus és felolvasta a kamara tiltakozó iratát, amelyiben kijelentették, hogy Dragu elnököt elfogultnak tartják az ügyvédek adójának a letárgyalására és kijelentették, hogy amennyiben ennek a kérésnek nem adnak helyet, úgy elhagyják a tárgyalótermet. A bizottság erre visszavonult s maga Drajgu részvételével úgy döntött, hogy elutasítja a beadványt és megkezdi a tárgyalásokat. Meg is kezdődött az ügyvédek kikiáltása, amire maguk az ügyvédek egyenként fellebbező iratot nyújtottak be, úgy, hogy sem június 28-án, amikor a vajdahunyadi, hátszegi és szászvá-rosi ügyvédek, sem június 29-én, amikor a brádi, körösbányai ügyvédek fellebbezései kerültek tárgyalás alá, érdemben nem tárgyalhattak. Az ügyvédi kar nem tud belenyugodni abba, hogy a fellebbezés tekintetében Dragu részvételével határoztak s helyet nem adtak, amikor a törvény erre vonatkozó szakasza világosan intézkedik, hogy annak feltétlenül helyet kell adni. Egész Hunyad megye ügyvédi kara nagy izgalommal tekint ennek az elmérgesedett ügynek a jó elintézése elé. Vonatösszeütközés a római pályaudvaron. Rómából jelentik: Pénteken hajnalban a központi pályaudvaron a Velletri felől jövő személyvonat belefutott egy tehervonatiba. Az összeütközésnek 36 súlyos sebesültje van.