Erdélyi Lapok, 1933. október-december (2. évfolyam, 221-295. szám)
1933-10-01 / 221. szám
Vasárnap, 1933 október évfolyam, 221. [319) szám Ih1 Bu Főaserkeszti DR. PAÁL ÁRPÁD KERESZTÉNY MAGYAR POLITIKAI NAPILAP Befizetési Arak! BeHíM*»! Egéu tin 60A fién» 400, ttmdém 20X «gf hör» 10. Mumow»» arau, Hannomi,sM, Efé„ éTn w r. ul//n „ P. „^idén» IS Egyn szám in 80 tillét, Tutinap éa ünnepe* 24 filér.ldal, A Fömmnkatán DR. GYÁRFÁS ELEMÉR A külföldi hitel állóharcban vannak az állammal Madgearu pénzügyminiszter ultimátumot küldött nekik. A jövő év áprilisáig a törlesztési részletek teljes elhalasztását kívánja. Azután húszszázaléknyi készpénzzel és nyolcvan százalék kincstári jeggyel fizetünk Bukarest. Saját tud. Madgearu pénzügyminiszter telefonon beszélt a még mindig Párizsban időző román delegáció tagjaival, s minthogy azt a választ kapta, hogy a külföldi hitelezők képviselői még mindig nem jelentkeztek a tárgyalások felvételére, felhatalmazta őket egy román közlemény közzétételére, amelyet tegnap este a bukaresti sajtó képviselőinek is átadott. A közlemény először ismerteti a külföldi, hitelezőkkel való konfliktus előzményeit. Románia, — írja — a pénzérték rögzítése után mindent elkövetett, hogy eleget tegyen fizetési kötelezettségeinek a külfölddel szemben. Csak az elmúlt év végén, miután az összes többi földművelő államok beszüntették külföldi fizetéseiket, fordult Románia is a román államjegyek külföldi tulajdonosaihoz, hogy tartozásainak fizetését az állam fizetési és transzferlehetőségeihez alkalmazza. Ez alkalommal a román kormány az 1933—34. költségvetési évére három és félmilliárd csökkentését kérte, a külföldi román államjegytulajdonosok egyesülete azonban csak 1.016 millió lej csökkentésébe ment bele és végül 2.197 milliós csökkentés csak a háborús tartozások általános elhalasztása következtében volt elérhető. Akkor az egyezmény megkötésekor, 1933 február 18-án a román kormány a következőket jelentette ki: Abban az esetben, ha az 1933—34. évi költségvetés végrehajtásának első öt hónapi államjövedelmek végösszege nem üti meg a költségvetési előirányzatot, vagy ha a kereskedelmi mérleg nem juttat a kifizetésekhez szükséges devizamennyiség birtokába, utólagos csökkentésekre lesz szükség a külföldi adósságok fizetésénél. Erre az államjegytulajdonosok így feleltek: Ha a román kormány kijelentésében foglalt esedékesség bekövetkezik és ezt a Népszövetség pénzügyi bizottságának szakértői megállapítják, akkor a román kormánnyal együtt 1933 szeptember 1-én újólag vizsgálat tárgyává tesszük a kérdést, esetleges újabb könnyítések céljából. A román állam pénzügyi helyzete a folyó, költségvetés végrehajtásának első három hónapjában beigazolta a kormány aggodalmát a fizetésképesség és a transzferlehetőség csökkenése tekintetében s azért már július 6-án értesítette a külföldi hitelezőket erről és kérte, hogy már augusztus 15-én, tehát az eredetileg megállapított határnapnál korábban, kezdjék meg a tárgyalásokat a fizetések könynyítésére vonatkozólag. Erre az időnyereségre azért volt szükség, mert az augusztus 15-én esedékes kifizetések transzferje a devizahiány miatt lehetetlenné vált. A külföldi hitelezők azonban szeptember 5-ében kérték a tárgyalás felvételének időpontját megállapítani s végül közös megegyezéssel ki is tűzetett ez a határnap. Ez eltolódás miatt, azonban a román kormány kénytelen volt augusztus 15-én transzfermoratóriumot határozni el. Ezt az intézkedést vis maior követelte. Ez nem akart egyoldalú vegzatórikus intézkedés lenni. Itt a pénzügyminiszter felsorakoztatta néhány ismert érvét a transzfermoratórium szükségessége mellett, majd így folytatja: A megállapodások értelmében a román kormány kiküldöttei megjelentek Párizsban szeptember 1 3-én. A román államjegyek külföldi tulajdonosainak egyesületei azonban megtagadták a tárgyalások felvételét s azt két előfeltételhez kötötték. Az egyik: a transzfermoratóriumra vonatkozó határozat visszavonása, a másik pedig, hogy a Népszövetség szakértői állapítsák meg Romániában az állam fizetőképességének mértékét. Egyik előfeltétel sem volt teljesíthető. Az első a már többször ismételt indokok miatt, a második pedig szintén a kormány akaratán kívül eső okok következtében. Azért a kormány már július hónapban kérte a hitelezőket, hogy a szakértők felülvizsgálata helyett fogadják el Auboinnak a Banca Nationalánál lévő külföldi szakértőnek a jelentését alapul. Erre a kérésre augusztus 29-ig nem is érkezett ellenvetés, Auboin jelentése pedig elkészült. Minthogy a hitelezők képviselői nem jelentek meg Párizsban, a román állam kiküldöttei szeptember 9-én közölték, hogy szeptember 25-ig várnak a tárgyalások újrafelvételére, de sem eddig az időpontig, sem azután nem jelentek meg a tárgyalások megkezdésére, csupán a csehszlovák államjegytulajdonosok képviselői. Minthogy azonban az október elsejei esedékesség közeledik és a kormány minden javaslatot nélkülöz a hitelezők részéről valamelyes egyezmény megkötésére, a következő ajánlatot teszi a hitelezőknek: Az 1933—34. évi költségvetés hátralévő végrehajtási ideje alatt, tehát 1934 április hó 1-ig az egész 3 és félmilliós összeg legyen megtakarítható, mint ahogyan azt a kormány elejétől kezdve kérte. A jelzett összegből még 1303 milliónak az elhalasztása nincs megadva. A román kormány aztán az 1934 április elseje utáni második félévben esedékes részletekre a következő fizetési módozatokat javasolja 1. Minden esedékességből 20 százalékot fizet készpénzben, deviza transzferrel. 2. A többi 80 százalékot az állam amortizációs pénztár által kibocsátandó pénztári jegyekkel, amely 1934. év április elsejétől 4 százalékkal kamatozik és az 1936—37-ik pénzügyi év folyamán két féléves részletben lesz visszafizetendő. (Tudósításunk folytatása a 3-ik oldalon). Harangzúgással kell felelni Irta: Paál Árpád Papp Ghitta volt államtitkár ismét cikket írt és ismét Fiedler István püspök ellen. A cikk általában tele van írója korábbi ilyenfajta írásainak a rögeszméivel. Legfőbb állítása, hogy a szatmár—nagyváradi római katolikus egyházmegyében ötvenezer főnyi sváb lakosság van, akit a katolikus lelkészeik el akarnak magyarosítani, s a püspök ezt tűri. A türelem és magyarosítás értelme az, hogy ezzel készítik elő az illető sváb népet a határok módosításáról való népszavazásra. Pont az az ötvenezer szavazat hiányzik, hogy Magyarország visszaszerezhesse Románia északnyugati határvidékeit, s aztán a visszaszerzett résen át benyomulhasson Erdélybe és azt is elfoglalhassa. Ezt mondja Popp Ghitza. Mindezt a nagy hadászati munkát pedig Fiedler püspök türelmes elnézése mellett az ő 45 papja viszi végbe. Ezt megint Papp Ghitza mondja. A hadászati munka légióiképpen abból áll, hogy folytatják a magyarosítást, mintha az 1914 év előtti időiben volnának. Az iskolákban magyarul tanítanak, a templomokban magyarul prédikálnak, a legényeket és leányokat sport és kultúra jellegének az álarca alatt magyarosító egyletekbe szervezik. Fiedler püspök „álszenteskedő kenetessége“ és „teljes kétszínűsége“ takarja el ezeket az állapotokat, amelyek lényegükben az ország érdekeinek a „nagy aláaknázását“ jelentik. Mert csak látszólag folyik a szatmár-vidéki svábok közt két népkisebbség küzdelme, — mondja Popp Ghitza, — valójában a régi Magyarország és az új Románia küzdenek ottan egymással. Fiedler püspök a régi Magyarországnak segít, tehát eltávolítandó, így akarja Popp Ghitza. Mostani cikkét is azért írta, mert múltkori hasonló követelésű cikkeire a kormány eljárást kezdett ugyan a római pápai széknél, de ennek még nincs eredménye. Pedig már két hónapja indult ez az eljárás, s már az új pápai nuncius is egy hónapja van az országban. Popp Ghitza ■ sürgeti a kormányt, hogy az a Szentszéket sürgesse, mert ..a nyílt probléma felállítása ez: vagy Fiedler, vagy az országhatár“.* A Papp Ghitta cikkének ez a tartalma sok cáfolást nem érdemel, mert a sok lehetetlen állítás magában hordja a cáfolatot. De helyreigazításképpen annyit mégis mondunk, hogy ötvenezer főnyi sváb nincs a kérdéses vidéken, hanem csupán nyolcezer körül. Az összes sváb eredetű lakosság száma se megy túl a harmincezren, de a mondott nyolcezren kívül a többinek az elmagyarosodása már több nemzedék óta befejeződött a kétszázéves beköltözés óta. Teljes magyar környezet és összeházasodásokkal is erősített vérkeveredés okozta az elmagyarosodást. Természetes folyamatok voltak ezek és nem erőszakolások. Az illető vidék gazdasági és lelki jómódban volt, s ez a tény is ellene mond annak, hogy ott magyarosító erőszakolások lettek volna. A tény ez. És ennek folytán ott befejezett magyarság állapota volt már jóval 1914 előtt.