Erdélyi Szemle, 1934. január-október (19. évfolyam, 1-12. szám)

1934-01-01 / 1. szám

If 5 £ Cenzurat UJ MUNKA IRTA: S. NAGY LÁSZLÓ A pap felmegy a szószékre. A ke­reskedő zárlatot csinál. A bankár mér­leget készít. így szokták elbucsuztatni az ó esztendőt és így köszöntik az új évet. A közélet papjai nem ilyen piétiku- sok. Nem szoktak magukba szállani és nem tartanak bünbánatot. Akik pe­dig egész éven át egyebet sem tesz­nek, mint nagykereskedést űznek a köz­élettel, azok gondosan titkolják zár­számadásaikat, nehogy nyilvánosságra kerüljön a tekintélyes nyereség, ügy csinálnak mint az, aki fél valakitől s ha szembe találkozik vele, elfordítja a fejét. Mintha az a másik nem látná. Ök is a titokzatosság ködfátyolába szeretnének belebújni, mert azt hiszik, hogy így nem tudjuk meg mennyit pro­liidnak i 7-U.I: szolgájának l:pL- alatt a mi bőrünkön. A közéletben nem szeretnek mér­leget csinálni. Félnek tőle. Fáznak az adatok rideg számszerüségétől. Nem merik összehasonlítani a követel — tar­tozik rovatokat. Pedig hej be jó volna, ha a magyar közélet minden vonalán az év utolsó napjait mérlegkészítésre használnák fel és az ellenőrző bizott­ság számon kérné mindenkitől, hogy mikép sáfárkodott? Nálunk ez nem divat. Nálunk az évi közgyűléseket leginkább a harmadik esztendőben szokták megtartani, amikor elveszíti minden az aktualitását s rég hamu alá porladt minden tisztes dolgozó szán­dék. Ha meg véletlenül mégis a kö­vetkező év elején tartanák meg a be­számoló közgyűlést, akkor azt olyan ünnepies találkozássá avatják, ahol nem szabad, sőt egyenesen bűn és vétek bírálatot mondani az év eseményei, il­letve eseménytelenségei felett. Ilyenek szoktak lenni a mi közgyűléseink. Bó­logató Jánosok csorda-felhajtása. Ke­gyelmes és méltóságos urak kelletlen disz-parolázása. Nagyságos és tekin­tetes urak hétrét-görnyedése. Meg­adjuk, megadjuk. Elfogadjuk, elfo­gadjuk. Mondja valaki, hogy port hin­tek a szemekbe. Egyszer egyik beszámoló gyűlésen, amelyik szintén másik esztendőre ma­radt az influenza járvány miatt, egyik tekintélyes közéleti vezető egyéniségünk teljes hódolata mellett nehány keserű bíráló szót is ezüstpapirba és ostyába meri csomagolni, mire az elnökség fogadatlan prókátorai olyan tumultust rendeztek, amit még maga az elnökség sem akart. így szokott nálunk lefolyni minden zárszámadás. Illetve — ezért nincsenek nálunk közéleti zárszáma­dások. Hát ennek végét kell már vetni. Angliában és Amerikában is szokás az évi beszámolókon az ünnepi felvonu­lás. De ott az ünnepiességet az eltöl­tött év munkásságának szentelik, nem — a munkátlanságnak. S a husiness- meetingen, az évi jelentések során, sen­kit sem akadályoznak meg abban, hogy véleményét elmondhassa. Nálunk se legyen tehát bűn az egyéni vélemé­nyek, termékenyíteni akaró bírálatok feltárása s ha olyan nagyon szeretjük mindenben a modern nyugat példáit, a kritika szabad érvényesítésének jo­gánál is fogadjuk el a nyugati min­tákat. Ne fűjüü!: -.ír!?ií5! i S?t te­gyük kötelességgé és kötelezettséggé a nyilvános számadásokat s ha eltelt az év — vessünk számot önmagunkban és vonjunk számadásra mindenkit. Ha valaki hűségesen sáfárkodott, vigye tovább a munkát. De ha elvétette kö­telességét, vagy akad, aki jobban tudná csinálni, jöjjön a váltó-gazdálkodás. Odakünn, nyugat felé ez is meghono­sodott rendszer. Csak mi félünk tőle, Fejbólintó Jánosok, Halogató Fabiusok, Pató Pálok. Pedig a jó gazda minden uj évkor mérleget csinál. S nekünk igazán itt az ideje, hogy mérleget készítsünk. Tizenöt év óta még egyetlen egyszer sem állítottuk komolyan szembe a kö­vetel — tartozik rovatot. Hát végre rá kell térnünk a helyes közéleti munka rendszerére. Csináljunk mérleget. És pedig ne csak a következő évben, — hanem már az idén is. Új év van. Uj munkának kell jön­nie. Ami rossz volt a múltban, tün­tessük el tüstént, ami hiányzik cselekvő nemzeti életünkből, valósítsuk meg rög­vest. Ezt parancsolja az idők forgása. Ezt ív'7j ********^ fî— gyelmeztetéLC. Uj év van. Uj munkának kell jönnie. REMÉNYÍK SÁNDOR VERSE: TAKARODÓ Kilenc óra. Nagy messze szól: Takarodó. Túl a világon és az éjszakán Egy vidám angyal fújja valahol Századokon, évezredeken át A trombitát. Gúlába igazodnak fegyverek. Imára kulcsolódnak a kezek. Háborúság után Egy csendes éjt az Isten mégis ád. Takarodó A vágynak és a vérnek, És minden harcnak és tülekedésnek. És békesség És békesség A közelvalóknak s a messzeségnek. A csillagok is behunyják szemük, Én is behunyom a szemem velük. Áll a világ. Úgy hallgatjuk a békült trombitát. Nagymessze szól. Egy vidám angyal jujja valahol Századokon, évezredeken át. A világon s a sötétségen át. Háborúság után Egy csendes éjt az Isten mégis ád. Takarodó . . . Áv. ur - /w

Next

/
Thumbnails
Contents