Erdélyi Szemle, 1934. január-október (19. évfolyam, 1-12. szám)

1934-01-01 / 1. szám

erdélyi szemle 2 Erdélyi feladataink Irta: DR. KISS ELEK Szádeczky Kardos Lajos egyetemi ta­nár „A székely nemzet története és al­kotmánya“ címen 1927-ben Budapesten egy nagy és átfogó munkában hozta napvilágra addigi tanulmányainak a leg­javát s ismertetett meg saját múltúnk­kal, aminek ismerete nélkül tudatosan előre nem haladhatunk. Dr. Jancsó Be­nedek „Erdély története“ című műve pedig Kolozsváron 1931 ben látott nap­világot s azon keresztül érdekesen pil­lanthatunk be Erdély nagyszerű múlt­jába. E helyen nem tehetem, hogy ne utaljak e két könyvre s hogy fel ne említsem 1902-ben a Csiktusnádon tar­tott székely­ kongresszust, ahol öt szak­osztály keretében keresték az erdélyi feladatokra a legmegfelelőbb megvaló­sítási lehetőségeket. E szakosztályok vol­tak: 1. Őstermelési szakosztály (nomád­, agrikultura, hortikultura, erdészet, bá­nyászat); 2. Ipari, kereskedelmi, mun­kásügyi, értékesítési és közlekedési; 3. Birtokpolitikai, adó- és hitelügyi; 4. Közművelődési és közegészségügyi; 5. Kivándorlási és fürdőügyi szakosztá­lyok. Erdély történelme megismertet azzal a tényleges helyzettel s annak kialaku­lásával, amely szerint itt mi magyarok az erdélyi életnek és kulturközösségnek egyik sajátos és mindig nagy fontosságú­­ alapvető tényezői voltünk. *vt£ii célunk jelenleg a más népekhez való viszo­nyunk ismertetése, csak megjegyezzük, hogy mi a kulturtestvériség és kölcsö­nösség alapján állunk minden más er­délyi sajátos népi és nemzeti tényező­vel szemben. Ez erdélyi közösségen be­lül saját magunkkal akarunk foglal­kozni. Dr. Ferenczi Zsigmond izzva égő testvérünk nem régen azt kutatta, hogy miképen lehetne megtalálni az er­délyi magyar élet szabályait, útját, ös­vényeit, amelyek szerint és amelyeken haladva, véget vetnek a fecsegéseknek, ábrándozásoknak s megteremthetnék az igazi, lendületes erdélyi magyar életet. Gróf Mikó Imre, B. Orbán Balázs va­lamikor szintén ezt kutatták s ilyen munka megélésében adtak nekünk klasz­­szikus példákat. Bányai János minden gondolata szintén az erdélyi, nemes­­értékű magyar élet szolgálatában áll s aki egyszer beszélt vele, látnia kellett benne az átfogó és gyakorlati célokat szolgáló gondolatokat. Ismerjük a sep­siszentgyörgyi múzeumot s az azt naggyá tevő szellemeket; tudjuk, mit jelent a marosvásárhelyi kultúrpalota, továbbá az udvarhelyi Haáz-féle múzeum és tö­rekvés, valamint más közértékeink, me­lyeket már megteremtett az erdélyi ma­gyar szellem. Örvendünk annak, hogy a különböző kiállítások útján fejlődik népünk műérzéke, becsvágya, munka­kedve­s általános lelki és anyagi mű­velődése gyarapodást mutat; szeretjük hinni, hogy lassanként kialakul egysé­ges, de nem egyforma közszelleme. El­ismerjük, hogy az említett kongresszus sok égető kérdéssel foglalkozott, de megállapítjuk, hogy a gyakorlati élet­ben a tervek és gondolatok nem tud­tak valóra válni s nemhogy fellendült volna a magyar élet, hanem ellenkező­leg az anyagi romlás felé sietett már a háború előtt. Kellett volna, hogy kiala­kítsanak egy egységes magyar közszel­lemet, amely nem támad ugyan sen­kit, de az öntevékenységen s a befelé gazdagodó tudatos életen épül fel. Ez csaknem teljesen hiányzott a jobb idők­ben s csak prédikációkban hallottunk a kenetteljes testvériségről, de az élet­ben osztályokra voltunk tagolódva. Az a bizonyos kongresszus sem foglalko­zott például behatóan a tudományok­kal és irodalommal. De erről elég ennyit. Mi is régen vizsgálódunk az erdő­­délyi magyar területeken s bennünk szükségszerűen, sőt bizonyos lelki kény­szerből erősödött meg az az akarat, hogy az ESZME jelszavával, szívünkben pedig az erdélyi magyar élet megszer­vezésének óhajával, mélységes hittel és optimizmussal lássunk neki a ránk há­ruló feladatok megoldásának. Arra aka­runk vállalkozni, hogy mindenkinek és bárkinek kijelöljük a maga munkakörét az eljövendő magyar erdélyi életben, aki vállalja a közös célhoz vezető sa­játos és egységesen tervszerű munkát. Szomorúan látjuk évek óta a neki-neki ragaszkodásokat, melyek" igen sokszor zsákutcába vezetnek , de ez nem is le­het másképen, mert az egészséges ön­álló élet csak lassan alakul ki minden népnek a kebelében. De tragikus volna, ha nem találnók meg önmagunkat s folytonos kezdésekkel, sziszifuszi gyöt­relmeket kellene tovább is átélnünk. Épen ezért arra törekszünk, hogy az élet minden kérdését beleillesszük pro­­grammunkba s fokozatosan úgy építsük ki egyesületünket, hogy az erdélyi ma­gyar élet egy szerves egészként épül­hessen fel. E célból beindítjuk az irodalmi szak­osztályt, tudományos szakosztályt, jogi-és társadalmi szakosztályt, természet­­ismereti szakosztályt, közgazdasági szak­osztályt, kereskedelmi és ipari szak­osztályt, kultúrpolitikai (közmivelődési) szakosztályt, művészeti szakosztályt, if­júsági szakosztályt s e szakosztályokkal kapcsolatban óhajtjuk megoldani az ösz­­szes kérdéseket s ha idővel új szük­ségletek merülnek fel, megkeressük az új formákat is, melyek keretében meg­oldhatók lesznek az új szükségletek. Elméleti alapon állunk, de nem sze­retnénk a gyakorlati élettől elmaradni s hangsúlyozzuk, hogy mindazoknak az alakulatoknak a segítségére akarunk lenni, amelyek a való életben sikeresen és becsületesen szolgálják a mi nagy erdélyi ügyünket. Nem hozunk magunk­kal semmi előítéletet, semmi egyéni, vagy a közzel meg nem egyező részlet­érdeket : mi az erdélyi magyarság egye­temes ügyéért szádunk síkra a gondo­lattal, hogy kölcsönösen munkáljunk egy az egésszel és egészért s az egész az egyessel s az egyért. Szeretnék kifejezésre juttatni, hogy mi nem akarunk a közérdektől eltérő külön utakon járni s egyoldalú szélső­ségekbe esni akár egyik, akár másik felől, hanem átfogó lélekkel és tekin­tettel az összes erdélyi ösvényeket és utakat szemlélve, olyan egyéniségeket óhajtunk kialakítani lassanként és fo­kozatosan, akik sohasem az egy­oldalú, részletérdeket tekintik, hanem az egész nép minden érdekével és kér­désével számolnak. Tudomásunk és ta­pasztalatunk szerint ilyen átfogó élet­­szemlélet itt egyebütt nem található s azért tartjuk kötelességünknek ennek a kulturális és magasabbrendű életnek az inaugurálását. Felhívom a figyelmet a müncheni Német Múzeumra, ahol akárki a maga kialakulásában szemlélheti a mai élet minden kulturális tényezőjé­nek történetét s aki átjárja és átéli az egész múzeum anyagát, egy olyan szer­ves és egész képét kapja a modern né­met és emberi életnek, amilyennel meg­előzőleg nem rendelkezett. Ilyen fejlet­tebb, magasabbrendű szemléletre van nekünk szükségünk minden oldalon és minden kérdésben, ha azt akarjuk, hogy az erdélyi kultúra és élet magyar vo­natkozása hivatása magaslatára emel­kedjék. Tekintsük úgy az erdélyi magyar ala­kulatokat, mint amelyek mindenike te­hetsége szerint megold egy-egy részlet-, vagy átfogóbb érdeket s ne ellensége­ket szemléljünk bennük, hanem se­gítőtársakat célunk és kultúránk érde­kében. Viszont mutassuk meg a m­i ma­gunk magasabbrendű és egyetemes ér­dekű törekvésünkkel, hogy mi is mél­tók vagyunk az ő megbecsülésükre. Amint a hadvezér áttekint a különböző katonai egységeken, vagy az egyetemes testvériség prófétája, a názáreti Mester látta egy egységes látással eljövendő évezredek emberi feladatait, nekünk sem lehetetlen népünk összérdekét látni és szolgálni, így lehetünk valóban egész kultú­ránkkal élő nemzet, amely minden irány­ban megfelel a Cél magasabbrendű követelményeinek is és igazán szolgálja itt e szép Erdélyben az egyetemes em­beri művelődést. Külföldi képek: Rosenberg, Németország kül­­ügyeinek mai intézője, 1934. 1. szám

Next