Erdélyi Szemle, 1942 (27. évfolyam, Töredék)

értekezünk, ne csak a városok költségvetési kiadásaira gondol­­junk. Mert egy város kulturális arculatát csak a városi költ­ségvetéssel még nem lehet megoldani. Amit a város ilyen célra költ, az közügy, segélynyújtás és a szegényebb néprétegek fel­emelése. Azonban a jobbmódú városi polgárságnak a feladata és nemzeti kötelessége, hogy a város kulturális kiadásaihoz hozzájáruljon. A városi polgárság készségétől, lelkesedésétől és érdeklődésétől függ, milyen lesz a város kulturális arculata. Minden város kultúrája annyit ér, amennyit polgáraink lelkü­­lete. Ha a polgárság lelkülete nem fogékony a művészetek, az irodalom, a színház, a film és a többi kulturális tényezők iránt, akkor a város elszürkül és kisszerűvé válik. Színtelen városoknál pedig nem beszélhetünk fejlődésről, városiasodás­ról, kultúra nélkül és tegyük hozzá civilizáció nélkül a leg­nagyobb városok is visszaeshetnek, visszasüllyedhetnek nagy­községi nívóra. A városok szociális és kulturális feladatai elsőrendű fon­tosságúak a nemzet életében. Azok a városi vezetők, főtisztvi­­selők, akiknek hivatásuk a szociális és kulturális feladatok megoldása, rendkívül fontos missziót teljesítenek. A nemzet­nek tesznek jó szolgálatot, akik a városok életében a rájuk bí­zott szociális és kulturális missziót helyesen értelmezik és célszerűen gyakorolják. A magyar nemzet egyetemes érdeke ma fokozottabban megkívánja, hogy olyanok intézzék a váro­sok sorsát, akik át vannak hatva a kor szociális és kulturális szükségleteitől. Erdély helyzete és jelentősége 1867-ig írta: uzoni ZAYZON SÁNDOR dr. Ha Erdély szerepével akarunk foglalkozni, először is geo­politikai adottságát kell tekintetbe vennünk. Egyike a legér­dekesebb földrajzi alakulásoknak. Vegyük külön a tényleges Erdélyt, a kelet-magyarországi közép- és szigethegységek és a keleti, illetve déli Kárpátok által bezárt területet. Egy töké­letes politikai és gazdasági egység, tehát önálló életre képes. A háromszéki síkság, a Barcaság, a mezőségi terület és a kö­zéphegyvidék kielégíti az agrár követelményeket. A bányakin­cse, földg­áz­-területe és valószínűen felkutatható petróleum készlete majdnem képesíti még ma is ipari és kereskedelmi önellátásra. És mégis ez a csodálatos kis egység elválasztha­tatlanul ide van kapcsolva a Nagy-Magyarország területét ké­pező Kárpátmedencéhez geopolitikailag. A nagy magyar al­földi rész felé a természetes elhatároltság látszólagos, míg ke­let és dél felé majdnem legyőzhetetlen akadályt képező hegy­lánc zárja el. Ez az adottság a magyarázata annak, hogy 1848-ig, bár szorosan az anyaországhoz tartozott és odatarto­­zandónak is érezte magát, mindig bizonyos fokú önállóságot élvezett. Volt ezalatt vajdaság, ifjú királyság és fejedelemség, de emellett végszükségben mindig a magyar nemzeti öntudat, függetlenség végvára volt. Teljesen önálló életre a mohácsi vész után kényszerül, de az a fejlődési folyamat, ami ezt lehetségessé teszi már sokkal előbb indul meg. Az alap az Árpádok alatt épül ki. A jobbágy­sorban élő, beszivárgott, vagy később bolgár kenézek által betelepített románságtól eltekintve, három egyenrangú kivált­ságos rész alakul ki: a magyarság, a székelység és a szászság. Ez a három, mondhatni egyenrangú jogi test a körülmények kényszerítő hatása alatt lép egyességre Zsigmond alatt a ká­polnai szerződésben, közösen vállalván a belső rend fenntar­tását és a védelmet. Ez a köztudatban átment megállapodás képezi alapját az erdélyi fejedelemség szervezetének. Csak en­nek figyelembe vételével értjük meg, hogyan történhetett meg olyan gyorsan a fejedelemség megalakulása. Hazánk már a mohácsi vész előtt lelkileg két részre sza­kadt. Az 1496.-i országgyűlés Habsburgok melletti állásfogla­lása és az 1505. rákosi határozat után már csak idők kérdése volt a meghasonlás, melyet a nagy nemzeti tragédia váltott ki. Megtörténik a kettős királyválasztás, a belső harcban három részre szakad az ország, a nemzeti függetlenség megőrzésének nagy feladata Erdélyre hárul. A magyar rész, a Habsburg bi­rodalom több-kevesebb látszatönállósággal bíró tartomány lesz. Kétségbeesetten küzd kétfelé is, hogy legalább formailag megtartsa önálló királyságunkat és alkotmányunkat. A kö­zépső részt elnyeli a török tenger. Erdély csodálatos életerő­vel áll talpra, felismerve az adott helyzetet. Külpolitikailag kihasználva a Habsburg-el­lenes cognáci ligának előnyeit, egyenrangú félnek elismert, török védelem alatt álló függet­len fejedelemséggé alakul. Meg kell alkudnia az akkori világ sorsa felett döntő két nagyhatalommal, de ezek ellenére is életképes önálló fejedelemség marad. Külpolitikájára nézve jellemző a mindenkori adottságok ügyes kihasználása a saját céljainak kiharcolása érdekében. Legfőbb nemzeti célja min­denkor a teljes és független Magyarország visszaállítása. Vi­lágosan szembe fog tűnni mindez, ha figyelemmel kísérjük tör­ténelmi útját. Amint megtörténik a végleges különválás, megszületik az új életformának megfelelő új alkotmány a tordai új ország­­gyűlésen, mely nem más, mint a kápolnai egyezmény tovább­fejlesztése. Az állam élén a fejedelem áll, aki 22 tagú tanács­csal kormányoz. A tanácsban a magyarság, a székelység és a szászság egyforma arányban van képviselve. Amit kettő akar, azt a harmadik is köteles elfogadni belpolitikailag, kifelé há­borúban és békében egységesek. Emellett van országgyűlés is, hova minden jogi nemzetség a saját szokása szerint küldi kö­veteit. Az egykamarás rendszer lép életbe magyar törvényho­zási nyelvvel. A rendkívüli terheken (török adó, külön hadse­reg, kormányzati költségek) a nemesség is osztozik. Ha hozzá­vesszük azt, hogy 1570-ben ez az országgyűlés mondja ki az akkor bevett felekezeteknek a szabad vallásgyakorlatát Euró­pában elsőnek, büszkén elmondhatjuk, hogy Erdély alkotmá­nya megelőzte messze a saját korát a nemzetiségi és vallási kérdés megoldása és a demokratikus felfogás szempontjából. Ez az alkotmány nélkül nem is lett volna lehetséges a későbbi korban tapasztalható óriási katonai gazdasági erőkifejtés. Egyetemleges nemzeti szempontból vizsgálva az erdélyi politikát, azt tapasztaljuk, hogy minden törekvés az egység helyreállítására és az ország felszabadítására irányul. Ez jel­lemzi Fráter György minden törekvését, míg áldozata nem lesz a magyar érdeket megérteni nem tudó habsburgi politi­kának. Ez a végső álma a lengyel királlyá választott Báthory Istvánnak, de azért küzd a szerencsétlen Báthory Zsigmond is a reményét és lelkierejét összetörő mezőkeresztesi csatáig. Ő vele le is zárul az erdélyi külpolitikának a Habsburgokkal kísérletező kora. Ebben a korszakban Erdély külpolitikája a törökökkel való megegyezés kényszerből és tárgyalás az or­szág két részének egyesítése érdekében a speieri egyezmény alapján a legtöbb jog biztosítása mellett. A török harcok a szerencsétlen mezőkeresztesi csata után ellanyhultak. Ez megkönnyítette a bécsi udvar beolvasztó po­litikáját. Nyugat is lekötötte a császár erejét, mert a reformá­ció gyors terjedésével megindult egész Európában, de különö­sen Németországban a vallásháború. Átcsapott hozzánk is és veszélyessé vált, mert az uralkodók és tanácsosaik a király­sági rész alkotmányának és Erdély függetlenségének megsem­misítésére akarták felhasználni. Ez a változás rázza fel a Básta és Mihály vajda rémuralmában kimerült Erdélyt és ez szabja meg új politikájának irányát. Megkezdődnek az egész világpolitikával kapcsolatot kereső alkotmányért és vallássza­badságért folytatott küzdelmek. Erdély nemcsak a magyar ér­dekek védelmezője lesz, de kicsinysége mellett is jelentős eu­rópai tényezővé válik. A királlyá választott, de magát meg nem koronáztató Bocskay nyitja meg a sort. Ekkor még csak a habsburgi bir­

Next