Esti Budapest, 1953. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-01 / 230. szám

2 Palmiro Togliatti: „Az ország politikai életében új korszak indult meg” ROMA, október 1. (MTI) Palmiro Togliatti a „Paese Sera" című lap egyik szerkesz­tőjének nyilatkozatot adott az­zal kapcsolatban, hogy a Ke­resztény-Demokrata Párt orszá­gos tanácsa befejezte munkáját és De Gasperi a párt főtitkárává történt megválasztásával ismét a politikai színtérre lépett. — Egyáltalán nem lepnek meg bennünket azok a vad, kommu­­nistaellenes kirohanások — mon­dotta Togliatti — amelyekre a Keresztény-Demokrata Párt or­szágos tanácsában sor került. A kereszténydemokrata po­litikusok azt a célt tűzték maguk elé, hogy totalitá­rius vagy majdnem totalitá­rius formában állandóan a hatalom birtokosai marad­janak. A hírhedt csaló választójogi tör­vénynek is az lett volna a fel­adata, hogy előmozdítsa ennek a tervnek a megvalósítását. A kommunisták érdeme elsősor­ban, hogy nem érvényesült a csaló választójogi törvény. Ezt nemcsak szavazatainkkal értük el, hanem azzal a szívós mun­kával is, amelynek döntő súlya volt abban, hogy sikerült meg­akadályozni De Gasperi tervei­nek megvalósulását. Azoknak, akik tudják, hogy a volt minisz­terelnök mennyire ragaszkodik a hatalomhoz, nem lehet kétsé­gük afelől, hogy De Gasperi nem fogja ezt nekünk sohasem megbocsátani. Mi azonban a szo­cialistákkal és mindazokkal együtt, akik megakadályozták a csaló választójogi törvény érvé­nyesülését, megelégedéssel lát­juk, hogy az ország politikai életében új korszak indult meg. A De Gasperi által javasolt kommunistaellenes fronttal kap­csolatban az Olasz Kommunista Párt főtitkára a következőket mondotta: — Erre a javaslatra egyszer már sor került 1950 júliusában, amikor az amerikaiak megkezd­ték koreai agressziójukat és arra számítottak, hogy a­ világ népeit egy újabb hatalmas vérontás­ba tudják kényszeríteni. A ja­vaslat azonban akkor sem ta­lált visszhangra. Az olaszok tudni sem akarnak róla és eb­ből csak jó származott a haza számára. Ma De Gasperi is­mét támadásba indult. Meg va­gyok azonban győződve, hogy az eredmény még csúfosabb lesz, mint 1950-ben. Az or­szágban mind nagyobb tért bóz­­dít az a vélemény, hogy szük­ség van az olaszok széleskörű összefogására, nem azért, hogy a kommunisták vagy a kleriká­lisok ellen harcoljanak vagy hogy kedvében járjanak a kom­munistáknak vagy a klerikáli­soknak, hanem azért hogy ered­ményesen tudjanak harcolni a dolgo­zó nép nyomorának felszá­molásáért, a mind jobban fokozódó gazdasági­ bajok ellen és a reakció nyílt je­lentkezése ellen. Végül a klerikálisok új vá­lasztási terveiről Togliatti elv­társ a következőket mondta: — De Gasperi komoly hibát követett el, amikor Adenaueren keresztül­­követelte, hogy Olasz­országban írjanak ki újabb vá­lasztásokat. Az olaszok nem szeretik és felháborodva utasít­ják vissza az ilyen idegen be­avatkozásokat, különösen a né­met revansisták részéről. Egyébként úgy vélem, senkinek sem kerülte el a figyelmét, hogy a kommunisták és a szocialisták által a­ június 7-i választásokon elért szavazatok mögött olyan erők állnak, amelyek azóta is erősödtek és a jövőben tovább erősödnek majd. Az ország nem akar új választást. Az ország azt akarja, hogy a június 7-i szavazás eredményeiből vonják le a szükséges következtetést oly módon, hogy az a gazdasá­gi helyzet javulásához, a poli­tikai és szociális viszonyokban fennálló feszültségnek a csök­kentéséhez vezet. Ez az, amiért mi dolgozunk. ­Beszélő TÉNYEK A TŐKÉS ORSZÁGOK ÉLETÉRŐL Az amerikai „National City Bank" közlönye szerint az élel­miszeripar profitja 1953 első fe­lében 27 százalékkal magasabb volt, mint a múlt év hasonló időszakában. Ugyanakkor a kor­mány mezőgazdasági szakem­berei beismerik, hogy az ország egyre inkább elhatalmasodó me­zőgazdasági válságba bonyoló­dik. A farmerek jövedelmének vásárlóereje a háborús gazdál­kodás következtében egyharma­­dával csökkent. Az Economist című angol lap pedig jelenti, hogy az Egyesült Államokban a kormány leállí­totta a kereslet csökkenése miatt a legnagyobb műgumigyár ter­melését. A malájföldi gazdasági válság fokozódó munkanélküliséghez vezet. 1951 szeptemberében a malájföldi ónbányák dolgozói­nak száma még meghaladta a 77.000-et, 1953 nyarán pedig már csak 36.000-en dolgoztak az ón­bányákban.­­ A malájföldi dol­gozók munkabére állandóan csökken és fokozódik a kizsák­mányolás. A „Malayan Monitor" című lap közli, hogy a kaucsuk­­ültetvényeken dolgozók munka­bére 1952 januárjától egyharma­­dára csökkent és jelenleg a kaucsuk árának további esésével kapcsolatban még jobban csök­kenni fog. Mandzsúria—Peking-expess — „Békevonat“ lila ünnepli a kínai nép a Kínai Népköztársaság fennál­lásának negyedik évfordulóját. Négy esztendővel ezelőtt, 1949 október 1-én ért véget a kínai nép több évtizedes nemzeti fel­szabadító harca. A Kínai Nép­­köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Nagy Imre elvtárs, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya elnökének, Boldocz­­ki János elvtárs, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­tere Csou En-laj elvtársnak, a Kínai Népköztársaság közpon­ti népi kormánya közigazgatási tanácsa elnökének, a Kínai Népköztársaság külügyminisz­terének. ★ T éj­szaka lépjük át a kínai határt. Lassan eltűnnek a szovjet állomás­­fényei, néhány percig acélkék sötétség borul a vidékre, beleolvadnak a kör­nyező hullámos dombok. Majd újból fénye­­ villannak fel. Sen­ki sem tud nyugodtan ülni a fülkében. A vasúti kocsi folyo­sója egyszerre megtelik. Az ab­lakokon át látszanak a vasúti mellékvágányok, feltűnik a fe­hérlő peron, egy vörös vászon­­felirat Mandzsúria-állomás épü­lete fölött. Minden egyszerű, hétköznapi és mégis vakam­i ellenállhatat­lan erő húz bennünket a kijá­rat felé, szeretnénk mihamarább Kína földjére lépni. Koreaiak, csehek, szovjet szak­emberek utaznak velünk. Egye­sek csak szabadságuk rövid idejére szakították félbe a­ ter­vezőirodákban, építkezéseknél, kohók mellett, egyetemeken végzett lendületes munkájukat. Mások most járnak itt először. — Zdrasztyuj tovaris! — mond­ja­ valaki egyszerre csak oroszul. Hallani lehet, hogy csak nem­régiben tanulta meg az isme­retlen nyelv e néhány szavát... Az állomás dolgozója, egy szikár ifjú köszönt bennünket e szavakkal. Itt, a határállomáson az -*■ egyszerű vasúti dolgozó és társai fogadják elsőnek a kül­földről érkező barátokat, akik szeretetüket, tudásukat, tapasz­talataikat hozzák Kínának. Se­gítségüket mindenki érzi. Itt a közelben is számos csodálatos változás ment végbe. Épül az ország legnagyobb hőerőműve. Folynak a kutatómunkák, hogy rövidesen megkezdhessék hat szénbánya építését és tizenegy átalakítását. Rohamos ütemben épül a textilipari és nehézgépe­ket gyártó üzem. Építik a tex­­tilgyárakat, malmokat és élel­miszeripari gyáraikat. Kína csu­pán a négy pamutipari gyár üzembehelyezésével százezer or­sót kap. Itt is, mint az ország­ban mindenfelé, sok minden a Szovjetunió és a népi demo­kratikus országok segítségével történik... Reggel kényelmes szállodai szobánkban felébredve láthatjuk Kína pezsgő életét. Előttünk a vasúti fővonal, amely a két nagy államot összekötő főütőér lett. Ezen a helyen szinte ösz­­szefonódott a két hatalmas test­véri kéz. Minden mozgásban van. Tolatómozdonyok sürög­­nek-forognak, szerelvényeket ala­kítanak vasúti kocsikból, ame­lyekben szovjet szerszámgépek, autók és egyéb készülékek van­nak. Ugyanezen a várnaton ér­keznek a román olajtúróberen­­dezések, bolgár vegyicikkek, lengyel hengerelt acél, cseh szerszámgépek. Szemben másik folyam ömlik. Kína küldi a testvéri népeknek a wolfnamot, higanyt, aszbesztet, ónt, földjei gazdag gyümölcsét. A határállomás az egyre is növekvő forgalom miatt már kezd szűkké válni. Új épü­letek nőnek ki a földből, újabb berendezések készülnek. A vá­gányok fölött acélváz emelke­dik, ennek a gépezetnek a se­gítségével rövid idő múlva át tudják helyezni a vasúti kocsi­kat a kínai nyomtávnak megfe­lelő kerékpárokra. Nemsokára a határállomáson át megállás nélkül robognak a tehervagonok rendeltetési he­lyükre. Alig lépünk újból az állomás épületébe, máris nagy embertö­meg közepén vagyunk. Nemré­giben érkezett a Peking— Mandzsúria-vonat. Több mint 200 kékruhába öltözött ifjú és leány ugrál ki a vasúti­­ kocsik­ból. Sokuknál a súlyos bőrön­dön „Moszkva” felirat olvas­ható. A pekingi középiskola vég­zett növendékei érkeztek a ha­tárállomásra . Egyesek a szovjet fővárosba, mások Csehszlová­kiába tartanak... Kínában a felszabadulás óta több mint 20 ezer mérnököt ké­peztek ki, de minden kevés a gyorsan épülő, a­z alkotás lázá­ban égő országnak. A fiatalok csoportjához idős vasutas lép oda, kezet szorít az egyik leánnyal: — Tanulj jól a szovjet em­bereknél, mérnök leszel! Mondj szívből jövő köszönetet nekik — mindannyiunk nevében ... Odalépünk a Mandzsúria— Peking-expresshez. A kékszínű vasúti kocsikra kínai betűkkel ráírták: „Békevonat". A kényelmes, csillogó vago­­nok olyanok, mintha most indulnának első útjukra. A hangszórókból a „Moszkva— Peking" című dal hallatszik, amely szervesen beleillik a lég­körbe. Egyszerre elhallgat a ze­ne és fiatal leányhang szólal meg: — Elvtársak! Hallgassá­tok meg vonatunk történetét... A leány elmondja, hogyan ha­tározták el tavaly decemberben Dalnij város vasutasai a bé­­kebizottság javaslatára, hogy átalakítanak néhány elhasznált, régi vasúti kocsit és elkészítik a békének és barátságnak a vo­natát. A szovjet szakemberek segítségével folyt a lendületes munka. És most e vonat — a kínai dolgozók akaratának élő meg­testesülése, két kezének munká­ja — 70—80 kilométeres órán­kénti sebességgel robog útján. Az ablakokon át látszik az őszi ruhát öltött kínai föld. A csinos kis állomások előtt szí­nes virágágyak. A távolban fel­tűnik a Nagy Kínai Fal egyik vörös őrtornya. A másik olda­lon gyárak füstje gomolyog az ég felé ... A. Kozsin cikke nyomán ASTORIA SZÁLLODA ÉTTEREMBEN: Kóczé Gyula és népi zenekara Astoria Tavernában: Hoch Tibor tánc-triója Astoria hallban: Fröhlich Károly d. u. és este a zongoránál. DUNA SZÁLLODA ÉTTEREMBEN: Este: Marosi István tánczenekara Zongoránál: Fóthy János. Délután: Falvay Vera a zongoránál. Duna Szálloda különteremben: Solymossy Lajos és Beamter Jenő PALACE SZÁLLODA ÉTTEREMBEN: Oláh Kálmán és népi zenekara SZÓRAKOZTATJA A VENDÉGEKET ! MENÜRENDSZER KÜLÖNLEGES HALVACSORAK RENDEZVÉNYEK BADACSONYI BOROK ITALKÜLÖNLEGESSÉGEK. Adenauer rendőreinek gumibotos támadása haladó elemek ellen HANNOVER, október 1. (ADN) A nyugatnémet rendőrség va­sárnap gumibotokkal támadt a­ „Náci Rendszer Üldözötteinek Szövetsége" tagjaira, akik a han­noveri temetőben emlékünnep­­séget tartottak. Ezzel szemben egy héttel ezelőtt rendőroszta­gok vették védelmükbe az „afa rikaharcosok” hannoveri találko­zóját. Lehr, bonni belügyminisz­ter arra kérte a „régi katoná­kat”, hogy az Adenauer- kor­mány szolgálatában is­ ugyan­olyan „bátorságról és kitartás­ról” tegyenek­­ tanúságot, mint amellyel Hitler idején harcol­tak. CSÜTÖRTÖK, 1933 OKTÓBER 1. ÜDVÖZÖLJÜK A KÍNAI FILMHETET fegyverre, és szerszámmal a ke­zében adta és adja tan­újai­­t harcos békeakaratának. Az olyan filmekből, mint az „Acélkatonák" vagy a „Vörös zászló a zöld hegyen", megis­mertük a kínai emberek hősies­ségét. Megelevenedtek a har­cok, amelyeket a Kuomintang­­bandával szemben vívtak kí­nai munkások, parasztok a fel­szabadu­ásért. A „Szikrák" című film az újjáépítésről szól. Szinte ismerősként üdvözöltük, látván a hasonló küzdelmeket, harcokat, mint amilyeneket a magyar dolgozók folytattak ha­zánk újjáépítéséért a felszabadu­lás után. A kínai filmművészet művé­szi erővel hirdeti a dolgozó nép igazságát. Új filmjeik témájá­bul nagyrészt a mai életből me­képet kaphatunk a kínai film­gyártás fejődéséről és új olda­lakról ismerjük meg a kínai nép életét. Ezért üdvözöljük szere­tettel a kínai filmhetet, a filmművészet valamennyi gozóját. A magyar dolgozók nagy szeretettel és érdeklődés­sel fogadták a baráti Kínai Nép­köztársaság filmművészetének alkotásait. A filmekből egy olyan világot ismertünk meg, amely­től sokezer kilométer távolság választ el bennünket és mégis sokszáz millió kínai dolgozó filmet mutatnak be, amelyből olyan közel áll hozzánk. Közel áll hozzánk, mert a kínai nép is, akárcsak a magyar nép, le­rázta magáról az elnyomás bi­lincseit, mert a nagy kínai nép is ifjúi lendülettel látott hozzá hazája újjáépítéséhez, mert a kínai hol­­ ldend a „Sanghajban történt" című kínai filmből. A képen: a rízik. A most megkezdődött fo­kinai fiatalok gyűlésen tárgyalják meg városuk felszabadítását, nai filmhéten több új kínai játék­ Kossuth-díjas művész — a békekölcsönjegyzésről Színész vagyok. Fiatal apa. Négyhónapos kislányom itt gö­­gicsél mellettem, szeme már kö­veti a mozdulataimat. Amíg ba­busgatom, kényelmét keresem, szinte az az érzésem, szemével vigyáz rám, talán számontartja, mit csinálok, mit miért...? Persze képzelődés ez csupán, de mégis több, mint képzelődés. Sok minden ért már az életben, voltak életemben feledhetetlen, nagyszerű pillanatok, mégis erre a kis ágyra, erre a mosolygó kisbabára mutatok akkor, ha megkérdi valaki tőle­m, miért jegyzek, milyen érzéssel jegy­zek békekölcsönt. Úgy érzem, mély szimbólum van abban, hogy mi, magyar dolgozók, magyar művészek a nép államának békekölcsönt je­gyezhetünk. Nehéz ezt rövid nyilatkozatban kifejteni. Nem is próbálom hosszú mondatokban elmondani, mit tettünk meg ad­dig, míg a fasiszta mocsárból, míg az üszkös romokból idáig jutottunk. Csak felelek arra a kérdésre, hogy kinek jegyzőnk? N­épünknek! Gyermekünknek! Önmagunknak! Nem az össze­get nézem, mert hiszen bárki, bármennyit jegyez, eltörpül amellett az összeg mellett, amit kap. Nem az összegen van a hangsúly, hanem azon, hogy nagykorúak lettünk a népek so­rában. Hogy azon az úton ha­ladunk, amelyik felfelé vezet, hogy ott vagyunk a haladás él­harcosainak sorában, harcos katonái vagyunk a társa­dalmi és művészi igazságért folytatott küzdelemnek. Hogyne béke jegyeznék örömmel kölcsönt ... de nem is foly­tatom tovább. Boldog vagyok, hogy ebben a korszakban élhe­tek, boldog vagyok, hogy meg­ismerhettem az eszmét, amely­nek győzelméért élni érdemes. Boldog vagyok, hogy egy lehe­tek a sok között, akik egy jobb emberi élet, a szocializmus alapjait rakják le Magyarorszá­gon. És boldog vagyok, hogy ebből a munkából úgy is kive­szem részem, hogy nevem ott szerepel a békekölcsönjegyzés listáján. Gábor Miklós Szombaton kezdődik az Országos Filharmónia hangversenyidénye Szombat este 8 órakor a Zene­akadémián az Al bérlet első estjén a Magyar Állami Hang­versenyzenekart Somogyi László Kossuth-díjas érdemes művész­ vezényli. Közreműködik Rosier Endre érdemes művész, Simán­dy József Kossuth-díjas és Lan­­pel­­der Judit. Az első bérleti hang­verseny műsorán Gemierani „Concerto grosso”-j­a, Montever­di „Tantered és Clorinda pár­viadala” című műve és Mozart „D-dur Divertimento”-ja szere- Mégegyszer: „Igyekezzünk kérem!"’ „Igyekezzünk, ké­rem!" címmel a keddi lapszámban megjelent egy „Bu­dapesti jegyzet”, amellyel azt hiszem sok utazótársam, de főleg a kocsive­zetők és a kalau­zok nem értenek egyet. Szerintem — ellentétben a cikk írójával — az a ki­fejezés, hogy „Igye­kezzünk kérem" — igazán nem bánt­hatja egyik, kocsi­ban ülő utasnak sem a fülét. Az olyan utasnak vi­szont bizonyosan nem tetszik, aki fel­­kapaszkodik ugyan félig-meddig a mozgó villamosra, de újra meg újra egy „utolsót" szip­pant a cigarettájá­ból. Azok sem ve­szik, jónéven a fi­gyelmeztetést, akik előszeretettel a vil­lamoslépcsőn állva vesznek hosszadal­mas, érzékeny bú­csút a nagynénink­től vagy éppen a barátjuktól. Véleményem sze­rint mindezekért a kalauzt nem bírál­ni, hanem dicsérni kell. A fegyelme­zetlen utasok is nézzenek tovább az orruknál és lássák be: a kalauz jóin­dulatú figyelmezte­tésének megvan az értelm­e. Mert az­­igaz, hogy mi a villamoson utazni akarunk és a ter­melésben eleget „igyekszünk". A cikkíró azonban ne feledje el, hogy a kalauznak a villa­mos a munkahelye, s ő is igyekszik a munkáját minél jobban ellátni, igyekszik kevés ko­csiparkunkat job­ban kihasználni és a dolgozókat gyor­sabban munkahe­lyükre s onnan ha­zaszállítani. Én azt hiszem, nekünk, utazóknak köteles­ségünk a kalauzt ebben a nemes igyekezetében segí­teni azzal, hogy valóban igyekezünk felszállni Van a cikknek olyan része is, amit ha az ember elol­vas, nem tudja, várjon a cikkíró viccel-e vagy talán még nem utazott a reggeli vagy a dél­utáni időkben a vil­lamoson. Szerinte az „Igyekezzünk,­­ kérem" helyett a kalauznak a követ­kezőket kellene mondania: „Tessék csak helyet foglal­ni a kocsiban, érez­zék otthon magu­kat, az a fő, hogy mindenki kényelme­sen utazzék." Mit szób­a várjon a cikk írója, amikor a reg­geli és a délutáni zsúfolt kocsikon a jobb lábáról a bal lábára lépnek, a felöltőjéről lesza­kítják a gombot, egyéb kellemetlen­ségekről nem is be­szélve. A­zt hiszem, ő bosszankodna legjobban, ha vi­­szonthallaná a ka­lauztól saját „re­­ceptjét". A cink egy másik részével sem értek egyet,, amely így szól: „Esetleg az a titok nyitja, hogy a bűvös ,menetidőről’ van szó, amelyet okvetlenül be kell tartani és ezért — .Igyekezzünk csak kérem.’" Úgy gon­dolom, a szocializ­mus építésében minden dolgozónak kötelessége a tervet teljesíteni, még a kalauznak is. Mert ugyan mi is tör­ténne, ha mondjuk a napi nyolc for­duló helyett csak négyet teljesítene? Mindenekelőtt föl­borítaná közlekedé­si rendünket. A ti­tok nyitja tehát nem a „bűvös me­netidő", hanem a közlekedési terv tel­jesítése. Én jómagam is azt hiszem, sok­százezer utazótár­sam, sőt talán még maga a cikk írója is inkább hallgatja az „Igyekezzünk kérem"-et egy fél órában tízszer, minthogy egyszer fél órát késsen munkahelyéről vagy fél órával később érjen haza családi körébe. Csukrán József, a­­Hazai Pamut­szövő dolgozója

Next