Esti Budapest, 1954. május (3. évfolyam, 105-127. szám)

A törvényesség legfőbb őre akarunk lenni Mire fordítja a főnyereményt a boldog nyertes? (Tudósítónktól) Szerényen öltözött, csinos nő áll az Országos Takarékpénz­tár kispesti fiókja előtt. Ami­kor a pénztáros felé nyújtja 5916 0125/B. jelzésű Második Békekölcsön-kötvényét, senki nem gondolná róla, hogy ő a 100.000 forintos főnyeremény egyik boldog nyertese. Mint utóbb kiderült, Knoll Józsefné, a Hungária Jacquard Szövő­gyár fűzőnője, már két eszten­deje özvegy. Férje szövőmester volt, a háborúban szerzett be­tegségében halt meg. Knollné elvtársnő szorgalmasan dolgo­zik, s maga neveli kislányát, aki tizenhétesztendős, gépírónő. — Mire fordítja a nyere­főnünk. — Egyelőre csak 5000 forin­tot veszek ki — mondja — a Megkoszorúzták Jó Jókai Mór halálának 50. év­fordulója alkalmából ma dél­előtt megkoszorúzták az író síremlékét a Kerepesi-temető­ben. A népművelési miniszté­rium nevében Mihályfi Ernő miniszterhelyettes, a Magyar Írók Szövetsége nevében Veres Péter Kossuth-díjas író, a Dol­gozó Ifjúság Szövetsége nevé­ben Várhegyi György, a DISZ többit bent hagyom takarék- betétben, amíg a mostaninál jobb, kétszobás lakást találok. Az egyik szobámba bútort ve­szek kislányom számára. Ebből az 5000 forintból pedig — mu­tatja mosolyogva az éppen kéz­hez kapott pénzt — ruhanemű­ket vásárolok mindkettőnk szá­mára. A csinos asszony, akiről sen­ki sem hinné, hogy olyan nagy lánya van, nevetve meséli: amióta „megütötte“ a főnyere­ményt, már három kérője is alcadt... — Tréfásan tették nékem a házassági ajánlatot, de én szin­tén ugyanúgy jelentettem ki: pénzért nem vagyok eladó ... Különben is most elsősorban Marikámnak a sorsa érdekel. Magamra csak azután gondo­lok, ha ő már révbe ért.., kai Mór síremlékét Központi Vezetőségének titká­ra, a Budapesti Városi Tanács nevében Pesta László, a végre­hajtó bizottság elnökhelyettese, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság nevében Baráti De­zső egyetemi tanár, a társaság alelnöke helyezett el koszorút. Ezután elhelyezték virágai­kat a nagy író. sírján a buda­pesti ifjúság képviselői. (MTI) Jtiáiiu Az Állami Védőnőképző Iskola kertjében. (Magy ar Foto, Bányász Anna felvétele.) /*’! • «I« ß • . , 1.1 Civilizáció es beke \1int vélekedem civilizációnkról? Értéktelen és nyo- ' morúságos, tele kegyetlenséggel, kapkodással, ar- cátlansággal, aljassággal és képmutatással. Magát a szót is gyűlölöm.“ E szavakat Mark Twain mondotta, az Egyesült Államok — ahogy ő nevezte keserű gúnnyal — az „Egye­sült Lincselő Államok“ civilizációjáról. Félévszázada annak, hogy e szavak elhangzottak, s e félévszázad alatt már nem­csak a legkiválóbb amerikaiak, hanem szinte az egész világ minden józan embere érzi és ismeri e sza vak igazságát — s most már azt is, hogy hová „fejlődött“ ez a „civilizáció“. Mi nem gyűlöljük a szavakat, mint Mark Twain. Mi azt gyűlöljük, amit az Egyesült Államok mai urainak sza­vai takarnak. Ma azt a kegyetlenséget, arcátlanságot, aljas­ságot és képmutatást, amiről a nagy amerikai író beszélt, ezek a szavak takarják: „béke“, „felszabadítás“, „bizton­ság“. A civilizáció szót már nem igen használják a Wall Street megbízottai — úgylátszik, az Egyesült Államok népe valóban gyűlöli e szót. Pedig annakidején — alig ötven éve ugyancsak büszkék voltak e „civilizációra“. Az akkori burzsoá propagandisták szótárának éppoly gyakran hasz­nált szava volt ez, mint az „Amerika, a szabad kezdemé­nyezés országa", vagy a „Hálunk mindenki milliomossá lehet“ csábító szólamok. S Európa elnyomott és kizsákmá­nyolt népei akkoriban és még sokáig csak e szólamokat és a hollywoodi giccseket ismerték, s mitagadás, hittek benne, így ,.tántorgott ki“ 3 millió magyar is a „szabadság hazá­jába“, hogy megtanulja az „amerikai civilizációt“. S tanuljuk azóta is szakadatlanul. Se­gítségünkre vannak ebben a szónokló és frázisgyártó impe­rialista politikusok tettei. A ,.szabadság hazájában“ oltották ki a Rosenberg-házaspár életét — még nem olyan regen, nem felejtettük el! Olvassuk, hogy évenkint 60 ezer tanár és tanító hagyja el hivatását az Egyesült Államok­ban, mert nyomorúságos béréből ennivalóra sem telik. Is­merjük az amerikai „független“ bíróságok ítéleteit, amelye­ket hamis tanuk, spiclik és provokátorok megvásárolt sza­vára hoznak becsületes, ártatlan emberek ellen. S ismer­jük azt a „kultúrát“ is, amellyel elárasztják — ahol tehe­tik — az évezredes kultúrával rendelkező népeket, hogy el- butitsák, megfélemlítsék őket. A maga képére akarja for­málni ez a „civilizált“ Egyesült Államok nemcsak saját népét, hanem az egész világot. „Mi, mai olvasók, fogalmat akarunk nyerni a prózai műről, még pedig úgy, hogy ne vesztegessünk erre több időt, mint amennyi új autónk kapcsolótáblájának megisme­réséhez szükséges“ — írja Clifton Fadiman publicista, íme, a kultúra normája! öt-tíz percet Tolsztojra vagy Dickensre — ez az amerikai „kultúra“, öt-tiz percet, hiszen ennyi idő alatt elolvashatja bárki, a „Quick“ című folyóirat kivonatait, s ez a „szellemi és fizikai erőknek csu­pán minimális megfeszítését kívánja“. S mi sem természetesebb aztán, hogy ez a „kipihent“ úriember magának követeli a világ szellemi és fizikai veze­tését. Ha máskép nem, hidrogénbombával — amelyet nem ő gyárt, nehogy kifáradjon az agya, nem ö robbant fel, nehogy kifáradjon fizikailag. Nem! ő a floridai tenger­parton szemléli majd a pusztításokat, s szellemi és fizikai erőfeszítéseit a tőzsdei árfolyamok tanulmányozására össz­pontosítja. A világ népei azonban nem adnak módot erre, mert nem kérnek ebből a „civilizációból“. A dolgozó milliók ezt a szót nem gyűlölik, igazi tartalmát megbecsülik és magu­kénak vallják, s szerte a világon összefognak, hogy lebirhatatlan erejükkel megvédjék. A világ egyötödén már fényesen csillog e szó fénye... az emberiség civilizációjának és kultúrájának fejlődését az igazi béke, az igazi szabadság biztosítja. Lenkei Lajos # T\/legvallom őszintén, tavaly augusztus óta nem gondoltam Dinára, a VIT-en szer­zett új barátnőmre. A napi feladatok, de nem utolsó sorban az idő múlása kissé elhomályo­sította bennem kedves arcát, élénk, mélytűzű szemeit. Csak most, a szinpompás május else­jei felvonuláson jutott eszembe újra, amint a Lámpagyár fiataljai között megláttam hason­mását. Zombori Erzsi segédmunkást, aki ro­mán népi viseletben haladt egy néger és spa­nyol fiú karján. Néztem, csak néztem Zombori Erzsit, ahogy vidáman lépegetett apró bocsko- rában a többi népiruhába öltözött fiatal kö­zött, s szerettem volna neki elmondani, hogy az a jelképes összefogás, amelyet a lámpagyári fiatalok hirdetnek, ezen a májusi színpompás menetelésen, mennyire igaz, mennyire való­ság. £)inát, a Calea Victoria egyik legszebb könyvesboltjában ismertem meg. Ott volt elárusítónö. Édesanyja magyar, így hát mindkét nyelven tökéletesen beszél. Ö árusí­totta a gyönyörűséges román népművészeti ajándékokat, eredeti népviseleteket, ízléses mázaskorsókat, edényekét, szépséges szőttese­ket. A habkönnyű csipkék sokasága között válogathatnak itt a külföldi vendégek. Rozárkával, a fiatal csehszlovák filmszínész­növel és partnerével, Lojzával, valamint egy nádszálvékony, aprótermetű burmai újságíró­nővel, Charmával válogattunk mi is a szép hol­mik között. Rozárka mindenáron egy szép népi öltözéket szeretett volna magának, míg Charma három kisgyermekének akart játékot Venni. Dina ott sürgölődött a vendégek között, egy­másután hozta a dúsan hímzett blúzokat Ro­EMLÉKEZÉS... zárka elé. Rozárka minden darabbal a tükör­höz futott, arcához próbálta a csodás hím­zésű, bőujjú ingvállakat — nehezen ment a választás. Bájos kép volt a sötétszeke, kedves­arcú Rozárka és a dús feketehajú Dina, amint kézzel-lábbal próbálták megérteni egymást. libben a pillanatban Dinát telefonhoz szó­lította valaki a túlsó sarokból. — Andrée!... — hallottuk Dina örömteli hangját. S hogy az a bizonyos Andrée nagy szerepet játszott a kis Dina életeben, ezt a boldog kiáltásból mindnyájan megállapíthat­tuk. Azután valami hosszabb vita keletkezett, amelyből egy szót sem értettünk, de ez a szó: „karnevál“, többször is szerepelt senne. Már mindnyájan öt néztük, mert hangja egyszerre kétségbeesetté, kérővé, magyarázkodóvá vált. Azután alig hallhatóan csak ennyit mondott: La revedere. Még pillanatig ott állt, némán, kagylóval a kezében, azután visszaakasztotta a hallgatót, s gondterhelt arccal lépett újra a pult mögé. Már nem figyelt a fcurmai asz- szonyka válogató ujjaira, azt sem lakta, hogy Rozárka egy pókhálófinom csipkét terít ked­ves arca köré. Tekintete messze elkalando­zott. — Szeretek egy fiút... — mondta csende­sen. — Francia diák. Itt jár egyetemre Buka­restben. Az előbb közölte velem, hogy meg­hívót kapott a ma esti Sztálin-parki karne­válra. Könyörög, hogy valamiképpen szerez­zek jegyet, s menjek ki vele erre a nagyszerű ünnepélyre. Jegy sincs, jelmezem sincs... — mondta bánatosan. — Különbed is este hétig dolgozom. Hol tudnék én utánajárni kosztüm­nek, belépőjegynek... J^ozárka ekkorra már összeválogatta a szép holmikat. A pénz kevés volt. Mind a négyen összeadtuk az árát, s még a szép csipkefej kendőre is jutott nagynehezen. Ro­zárka fizetett és az örökké vidám Lojza, hóna alá kapta a terjedelmes csomagot. Ekkor azonban,' váratlan dolog történt. Rozárka kivette Lojza kezéből a csomagot, odasietett a román kislányhoz: — Tessék — mondta kedvesen. — A te szép barna hajad­hoz, szemedhez nagyon jól illik ma este ez a szép ruha. Holnap majd eljövök érte, de azt szeretném, hogy ma este te is mulass a te Andréeddel. Dina némán állt egy pillanatig, szinte föld- begyokerezett a lába, aztán se szó, se beszéd, nyakába ugrott Rozárkánák és hosszú ideig ölelték egymást. — A belépőjegyet próbáld valahogy meg­szerezni — szólt vissza Rozárka búcsúzóban. Cest pracel... Az esti viszontlátásra!... Kint, az ajtó előtt elbúcsúztunk egymástól, s mi ketten Charmával hazafelé tartottunk a szállodába. Charmának csak hosszas próbálko­zás után tudtuk elmagyarázni Dina kétségbe­esésének okát és Rozárka közvetlen segítségét. A törékeny asszony barna arcán finom mosoly suhant át: — Kedves történet — mondta tört angolsággal és elővette jegyzetét. Hogy, mit írt bele, egyikünknek sem sikerült megtud­nunk, mert a különös betűket nem ismertük. Nye csan je, csi-csi jel Pace" si Prietenie, vagyis magyarul: Béke és Barátság. Valóban, a történet a békét és a barátságot jelentette. ^ szállodában sürgönyt lobogtatott a portás felénk. Charmának szólt. Még láttuk, amint ideges ujjakkal felbontja, azután finom, barna arca szinte kővé dermed. Egy hangot sem szólt. Elsietett mellettünk, könnyű saru­jában úgy futott a lift felé, hogy szinte léleg­zete is elállt. Fent a szobámban éppen magamhoz vettem karneváli meghívómat és némi sajnálkozással, de annál erősebb elhatározással úgy döntöt­tem: Dinához viszem. De ebben a pillanatban kopogtak. Charma állt az ajtóban. Nagy fekete sze­mében mérhetetlen fájdalom ült, s a karne­válra szóló meghívóját nyújtotta felém. — Vidd el, Dinának... Én repülővel azon­nal hazautazom. A cikkeim miatt, melyeket e nagy találkozóról írtam, családomat letartóz­tatták, gyermekeimet elhurcolták. Még ebben a nehéz percben is eszébe jutott Dina, akinek a boldogsága most az ö kezében volt. tgy jutott el Dina, azon a szép augusztusi estén a Sztálin-parkba. Ragyogott két bogár­szeme, mint a karbunkulus, amikor éjfél után találkoztam vele és Andréevel. Éppen „Peri- nicát“ táncoltak. Habkönnyű sálját akkor akasztotta a magas barna fiú nyakába. És a játékcsók, amelyet „Perinica“ közben váltanak egymással a párok, úgy láttam, Dinánál — túl hosszú ideig tartott... Perczc Erzsébet Az ügyészségek az utóbbi időben mind nagyobb gondot fordítanak arra, hogy pontosan őrködjenek a törvények tiszte- letbentartása érdekében. Ke­rületi ügyészségünk gyakran tart vizsgálatot egyes szervek­nél, intézményeknél. E vizsgá­latok célja: felfedjük, hol nem tartják be a törvényeket, ren­deleteket, hol sértik meg a dolgozók jogait. Legutóbb a kerületi Közért kereskedelmi tevékenységével ismerkedtünk meg közelebbről. Észrevételeinket a kerületi Közért-központ dolgozóival an- kéton beszéltük meg, majd több javaslatot tettünk. A ke­rületi tanács kereskedelmi osz­tályával együtt foglalkoztunk kerületünk kenyérellátásával. | Tapasztaltuk, hogy sok esetben j Vcésőn jön a kenyér az üzletek- i be, s szállítás közben gyakran ; törődik. Javasoltuk a Városi Ta­nácsnak, hogy a kerületünkben lévő romos sütődét az 1954. évi költségvetésből állítsák helyre, s ezzel megjavul az V. kerület kenyérellátása. A ja- { vaslatot elfogadták és még ez j évben felépül a Váci-utca 55. szám alatt az új pékség. Megvizsgáltuk a Rosenberg- Jiázaspár-utcai rendelőintézet munkáját, ahol komoly ered­mények mellett hiányosságo­kat is tapasztaltunk. Például az egyik igen fontos műszer már régebben hiányzott. Az Orvosi Műszerellátó. Vállalat javaslatunkra a műszert azon­nal átadta. A rendelőintézet­ben tapasztaltakat az intézet vezetőivel közöltük. Az intézet vezetői elfogadták javaslatunkat s a szükséges intézkedéseket ! megteszik. Vizsgálatainknál nem feledke- ! zünk meg kormányunk pro- j grammjáról, amely a dolgozók szükségleteinek fokozott kielé-; gítését, s .jogaik hiánytalan ér- j vényesítését adja feladatul. . j Ezért foglalkozunk a dolgo- j zók jogos panaszainak orvos­lásával is. Furucz Mihály, a Fővárosi Építő Vállalat alkal-' mazottja azzal fordult a kerü-! leti ügyészséghez, hogy jogta­lanul elbocsátották. Ügyét i megvizsgáltuk. Panasza jogos j volt. Javaslatunkra a Területij Egyeztető Bizottság kivizsgálta ügyét, s Furucz Mihály serei- j mát orvosolták. Boros Lajos, a Fedéllemezgyár Vállalat alkal­mazottja hasonló panasszal for- j dúlt hozzánk. Az ő panasza is I jogos volt, ezért megóvtuk a vállalat elbocsátó határozatát. Boros Lajos sérelmét is orvosolták, s kifizették elmaradt járandó­ságát is. A vizsgálatok rávilágítanak arra, hogy az állami, igaz­gatási és a gazdasági szer­veinknél még előfordul tör­vénysértés, bürokratikus in­tézkedés vagy tévedés. A jo­gos panaszok orvoslása meg­erősíti a lakosságnak a törvé­nyességbe vetett bizalmát. Az ügyészség vigyáz, hogy senkit se zaklassanak alaptala­nul, de vigyáz arra is, hogy a bűnözőkkel szemben a legha­tásosabban érvényesüljön a szükséges nevelés vagy súlyos eretekben a szigorú és igazsá­gos büntetés. Kiemelkedő fel- idat a nép vagyonának vé­lelme. A társadalmi tulajdon védelme azonban nemcsak az ügyész­ség feladata, hanem az egész dolgozó népé. Vájjon Szűcs Antal és ban­dája rendszeresen fosztogat­hatta volna kerületünkben a Magyar' Repülő Szövetség rak­tárát és onnan 23.000 forint áru bőrt ellophatott volna, ha a Repülő Szövetség vezetői ébe­rebben őrködnek a nép vagyo­nára? Szűcs Antal és bandája megkapták többéves bünteté­süket. A Szikra Nyomdában sem tudta volna Koós József'24.000 forinttal megkárosítani nép­gazdaságunkat, ha előbb feltű­nik környezetének költekező életmódja, valamint demagó­giája, amivel üzelmeit fedezte. A bíróság Koós Józsefet 3 és félévi. börtönbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés a dolgozók igazságérzetét kielégíti, de a ■okezer lopott, elherdált forint a dolgozó népnek már nehe­ze bt en térül majd meg. Az új ügyészi szervezet ered­ményei mellett még sok kezdeti nehézséggel végzi munkáját. .4 tehézségek leküzdésében azon­ban nincs egyedül, mert a »zo- úalista törvényesség megvaló­sítója nemcsak az ügyészség, hanem az egész dolgozó nép, az állam minden polgára. Marton Pálné. V. kerületi ügyész, i

Next

/
Thumbnails
Contents