Esti Budapest, 1954. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-16 / 219. szám

4 Egyszerűbben is lehet biztosítani az üzemmenetet Megjavult a termelés a MÁVAG-ban A MÁVAG 7000 munkást és 1470 műszaki és adminisztratív dolgozót számlált 1948-ban. Az utóbbi években mondhat­nánk mindennap változott a dolgozók létszáma. Általában növekedett. A műhelyek nem változtak sokat, de akinek a gyár előtt vitt el az útja, ész­revehette, hogy újjáépítették a háború alatt rombadőlt iroda­házat, sőt még megtoldták egy jókora épülettel. Akkoriban sok bútort fuvaroztak a gyár­ba. Megesett, hogy egy nap több kocsirakomány irodabú­tor érkezett. A lépcsőkön minduntalan íróasztalokat ci­pelő munkásokat láthattunk. Az üres szobákat igazi iro­dákká alakították, olyanokká, ahol akták között lapozgatnak az emberek, ahol jelentést ír­nak a minisztériumnak, vagy ahonnan eggyel több kimu­tatást küldenek a Statisztikai Hivatalba. Amikor a létszám 44,6 százaléka műszaki és adminisztratív dolgozó , lám, júliusban az egyik statisztikai jelentés arról ta­núskodott, hogy a gyár lét­számának 44,6 százaléka a nem termelő munkát végző dolgozó. Ezek egy része irányí­tott, utasításokat adott, a töb­bi pedig adminisztrált, no meg sokat értekezett, amiről sok­szor maguk sem tehettek, so­dorta őket a bürokrácia. A fe­lelősség egyszer megoszlott, másszor gazdát cserélt. Már­­már oda jutottak a dolgozók, hogy a sok tisztviselő láttán nem tudták kitől is kérjék pa­naszaik orvoslását. Ilyen kö­rülmények között nem csoda, ha a MÁVAG húsz hónapon át nem teljesítette a tervét... Végre júliusban áttörték a bűvös kört,­­ 106,8 százalékos eredménnyel zárult a hónap. Ez az örvendetes változás akkor kezdődött, amikor megkezdték a gyárban a racio­nalizálást­. Fröschl Gusztáv elv­társ, az új igazgató először is felülvizsgálta a gyáregységek­nél a munkaköröket. A kiválo­gatás a személyzeti, a terv-, a munkaügyi osztályvezetőkkel és a főkönyvelővel alkotott kö­zös vélemény alapján történt. A választás elsősorban azokra a dolgozókra esett, akiknek nem volt megfelelő szakkép­zettségük és az olyanokra, akik értettek ahhoz, hogy a semmit­tevés is „lázas“ munka hatását keltse. Számos munkakört megszüntettek, mert a vizs­gálat kiderítette, egyszerűb­ben is biztosítani lehet az üzemmenetet. S ma már mi sem igazolja ezt jobban, mint a tervteljesítés kedvező javu­lása. Akik örömmel fogadták az átszervezést Láng Gyula mintakészítőt például annak idején megtet­ték programmozónak. Most régi kérése teljesül, mert visz­­szahelyezték munkahelyére. Augusztusi fizetése a júliusi 1250 forinttal szemben 1624 forint volt, így volt Böhm Jó­zsef esetében is, aki a moz­donygyárban volt diszpécser 1250 forintos fizetéssel. Ő is türelmetlenül várta, hogy meg­szabaduljon ettől a rákény­­szerített beosztástól. A mos­tani munkakörében a legutóbb 1947,90 forintot keresett. Ugyancsak Pétsi Károly, mi­óta újból lakatos, 500 forinttal több keresetéből mindenre job­ban telik. Mint az ipari üzemek, így a MÁVAG-nak is egyik jel­lemzője volt az úgynevezett „bújtatott“ létszám, akik fizi­kai állományba tartoztak, de adminisztratív munkát végez­tek. A MÁVAG-ban ezeket ter­melő munkába irányították, oda, ahová lényegében tartoz­tak. Az ilyen 70 „bújtatott“ személyből 44-en fogadták el a számukra felajánlott fizikai munkát. Csak azok álltak odébb, akik válogattak, s nem utolsó sorban, lebecsülték a kétkezi munkát, pedig nekik is akadt volna munka, hiszen 270 fizikai dolgozó helyezked­hetne el most a MÁVAG-ban. Szükség van jó villanyhegesz­tőre, fémöntőre, kovácsra. Ke­resnek mintakészítőt, maróst, fúrást és gyalusokat, de legin­kább mozdony fényezőket és segédmunkáso­kat. Három nappal a magyar-román labdarú­gómérkőzések előtt Az őszi labdarúgóévad első nemzetközi mérkőzéseire a hét végén — szombaton és vasár­nap — Budapesten és Buka­restben kerül sor, Magyaror­szág és Románia „A”, „B“, va­lamint ifjúsági csapatainak ta­lálkozója során. Az érdekesnek ígérkező mérkőzésekre szerdán tartották utolsó­­kétnapos edzé­seiket a magyar játékosok. Délelőtt tíz órakor a Vasas népligeti stadionjában szólalt meg először a játékvezetői síp. A „B“ válogatott ellenfele a Budapest I. osztályban szerep­lő Antenna együttese volt. A korai idő ellenére is, szépszámú közönség figyelte a játékot, amely azonban csak az első percekben volt színvonalas. Ezt bizonyította a 6:0-ás első félidő után kialakult 11:0-ás végered­mény is. Marosvári Béla edző így vé­lekedett: — Nem azt játszották a fiúik, amit az öltözőben megbe­széltünk, de erre az ellenfél késztette őket. Reméljük azon­ban, hogy Bukarestben nem lesz baj ... Délután három óraikor már a Népstadionban indult újra út­jára a kerek bőrlabda. Először az Ifjúsági Válogatott—Flot­­tilla-mérkőzést bonyolították le, meglepően nagy érdeklődés mellett, ami azt mutatta, hogy a fiatalok játéka elé nagy vá­rakozással tekintenek a szur­kolók. — Sokkal bátrabban fiúk — hangzott a biztatás innen is, onnan is, amikor a félidőben Vaskó góljával 0:1-re vezetett az ellenfél. öt óra előtt néhány perccel, Zsolt István játékvezetése mel­lett az A-válogatott a követ­kező tizeneggyel kezdett a Bp. Spartacus ellen: Grosics — Buzánszky, Lóránt, Lantos — Bozsik, Kotász — Tóth N­., Ko­csis, Hidegkúti, Puskás, Feny­vesi. A közel 8000-re nőtt tömeg gyakran megtapsolta Kocsis, Hidegkúti és Puskás egy-egy nagyszerű egyéni akcióját, de ugya­nakkor bosszankodott is: 2:0-ra vezetett, a félidőben az „A“ válogatott, amikor a Gro­­sicsot felváltó Komáromi hibá­jából a Flottilla kiegyenlített. A hajrá azonban jól sikerült, mert Hidegkúti, Puskás —­a közben Szojkával és Várhidival beállt Budai II. — 5:3-ra alakí­totta a végeredményt. Mándi Gyula állami edző is így értékelte a fiúk mozgását, amikor kijelentette: — Fáradtság nem volt ta­pasztalható senkinél sem és ez máris sikernek könyvelhető el. Tudjuk, hogy a románok ke­mények lesznek, győzni akar­nak, még sincs miért félnünk, mert a csapat minden tagja komolyan veszi majd a mérkő­zést és igyekszik megbirkózni a legnehezebb feladattal is. Örü­lök, hogy a fiatalok — elsősor­ban Kotász — is beváltották a reményeket. Azt hiszem va­sárnap jóiramú mérkőzésnek lesz szemtanúja a Népstadion 80.000 főnyi közönsége. ★1 A Magyarország—Románia válogatott labdarúgómérkőzést a csehszlovák Charousek veze­ti, míg a „B“, valamint az ifjúsági válogatott találkozó já­tékvezetőit ma jelölik ki. SZÍNHÁZAK: Operaház: Szöktetés a szerájból (C-bérlet, 1. előadás, 7). — Az Operaház Erkel Színháza: Hunya­di László (3. bérlet, 1. előadás, 7). — Nemzeti Színház: A nők isko­lája (7). — Katona József Színház: Három egyfelvonásos (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: Holnapra kiderül (7). — Petőfi Színház (volt Ifjúsági Színház): A kőszívű ember fiai (7). — Jókai Színház (a volt Ifjúsági Színház Kamaraszínháza): Mátyás király Debrecenben (3). — Fővárosi Ope­rettszínház: Két szerelem (7). — Vidám Színpad: Utazás a viták kö­rül (7). — Kamara Varieté: Pót­­üdülés (6 és fél 9). — Budapest Varieté (Kálvária-tér): Tréfaszüret (8). — Kodály Kultúrotthon (Nagy­mező­ utca): Wagner: Tannhäuser (mikrohanglemez-előadás, 6). — Állami Bábszínház: Kinizsi Pál (fél 3, fél 5). Sztárparádé (fél 8). — A mezőgazdasági vásár sza­badtéri színpada. A magyar nép­hadsereg művészegyüttese (5). — Fővárosi Nagycirkusz: Mese a cir­kuszban (4. 8). 1954 szeptember 16 — 17. ÉLETJEL: (Kísérőműsor: 4. szá­mú Magyar sporthiradó): VÖ­RÖS CSILLAG (Lenin­ krt. 45.) 3. hétre prol. fél 5. háromn. 7, 9. MÁJUS 1 (Mártírok útja 55.) 3. hétre prol. 4. negyed 7, fél 9. VÖRÖSMARTY (Üllői­ Út 4.) 3. hétre prol. fél 10, fél 12, fél 2, fél 4, háromn. 6. 8. DÓZSA (Róbert Károly-krt. 59.) 3. hétre pro­. fél 5, háromn. 7. 9. ÖRÖKSÉG A KETRECBEN: (Kisé­­rőműsor: Az elektronok nyo­mában) : SZIKRA (Lenin-krt. 120.) fél 10, fél 12, háromn. 2. 4, negyed 7, fél 9, RÁKOSI MÁ­TYÁS KULTÚRHÁZ (József Atti­­la-tér 4.) negyed 6, fél 8, SZI­GET (Margitsziget) fél 8. ANNA A FÉRJE NYAKÁN: URA­NIA (Rákóczi-út 21.) prof. 4, negyed 7, fél 9, UGOCSA (Ugo­­csa­ u. 10.) 4, negyed 7, fél 9. KOSSUTH (Váci-út 14.) prol. fél 5, háromn. 7. 9. ALVAJÁRÓ: MŰVÉSZ (Lenin-krt. 88.) prol. 4, negyed 7, fél 9. HŰTLEN ASSZONYOK: DUNA (Fürst Sándor-u. 7.) 4. hétre prol. fél 5, háromn. 7, 9. TOL­DI (Bajcsy-Zsilinszky-út 36.) 4. hétre prol. fél 5 háromn. 7, 9. EGY ÉJ VELENCÉBEN: (Kísérőmű­­sor: Sportoló falu): CORVIN (Kisfaludy-köz) 4. hétre prol. háromn. 4, 6, fél 9. LUXUSTUTAJON: SZABADSÁG (Bartók Béla­ út 64.) 10, 12, 2, 4, negyed 7. fél 9. FELSZA­BADULÁS (Flórián-tér 3.) prol. fél 4. háromn. 6, 8. TÖR­VÉN­YEN KÍVÜLI LOVAG: MUN­KÁS (Kápolna­ u.­ 3/b.) prol. ne­gyed 6. fél 8. RÓZSAVÖLGYI KERTMOZI (Rózsavölgyi-tér) fél 8, BETHLEN (Bethlen Gábor-tér 3. ) 4, negyed 7, fél 9, HALA­DÁS (Bartók Béla­ út 128.) fél 4, háromn. 6. 3. 1. Magyar híradó, 2. Vadak az ár­ban (prof.), 3. Herend, 4. Er­dei iskola: HÍRADÓ (Lenin­ krt. 13.) Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. Kémek a vonaton: (Kísérőműsor: Harmadik találkozás): BÁS­TYA (Lenin-krt­ 8.) 4. hétre prol. 11, 1, 3, 5, 7, 9, TINÓDI (Nagymező-u. 8.) fél 4, háromn. 6, 8. Puccini: SPORT (Thököly-út 56.) prol. 4, negyed 7. fél 9, HA­ZÁM (Váci-út 150.) prol. 4, ne­gyed 7. fél 9 MÓRICZ ZSIG­­MOND KULTÚROTTHON (Jókai­mn 2.) háromn. 6, 8. Arlberg expressz: TANÁCS (Szt. István-krt. 10.) 4. hétre prol. 10. 12. negyed 3. fél 5, háromn. 7, 9, HONVÉD (Rákóczi-út 82.) fél 11, fél 1, fél 3, fél 5, fél 7. fél 9. Halhatatlan melódiák: ADY (Ta­­nács-krt. 3.) 6. hétre prol. fél 4, háromn. 6, 8 JÓZSEF ATTI­LA (Kálvária-tér 7.) fél 4. há­romn. 6, 8. ALKOTÁS (Alkotás­­u. 11.) prol. 4. negyed 7, fél 9. Kis karmester: ÓBUDA (Selmeci­ út 14.) prol. 4. negyed 7, fél 9. Tavasz a jégen: (Kísérőműsor: Al­kot a nép): MARX (Landler Je­­nő-u. 39.) 4. negyed 7. fél 9. A rágalom tüzében: CSOKONAI (Népszínház-u. 13.) 3. hétre prol. 2, 4, 6, 8. A kis Muck története: GORKIJ (Akácfa-u. 4.) prol. 4. negyed 7 fél 9. BEM (Mártírok útja 5/b.) prol. fél 11. fél 1, fél 3, fél 5, fél 7, fél 9. Schubert: ELŐRE (Delej-u. 41.) fél 6, háromn. 8. Veszélyes fuvar: TATRA (Üllői­ út 63.) prol. 4. negyed 7. fél 9. PETŐFI (Pongrác-u. 9.) fél 6, háromn. 8. SZABADSÁGHEGYI (Evetke­ u. 2.) 16-án 6, 8. Botrány Klesmersben: ZRÍNYI (Le­­fiin-krt. 26.) prol. 4, negyed 7. fél 9. Az ezred lánya: PENTELE (Lenin­­krt. 39.) prol. 10, 12. 2, 4, 6, 8. Apa lett a fiam: BÁNYÁSZ A-te­­rem (József-krt. 63.) fél 4, há­romn. 6, 8. Grant kapitány gyermekei: BÁ­NY­ÁSZ B-terem (József-krt. 63.) prof. 4, negyed 7, fél 9. Kegyetlen tenger: RÁKÓCZI (Rát­­kóczi-út 68.) 11. 1, 3, 5, 7, 9. Szkander bég: ÉVA (Erzsébet ki- Mártírok útja 8—18. Tel.: 161—484. Petőfi Sándor-u. 9. Telefon: 184—420. Lenin-körút 23. T: 425—587. Majakovszkij-u. 101. Tel.: 425—969. Népszínház-u. 13. Telefon: 139—021. Kinizsi-u. 11. Bartók Béla-út 37. Telefon: 469—126. Rottenbiller-u. 2. Telefon: 220—055. Lenin-körút 94. Rákóczi-út 25. T: 339—195. József-körút 53. T: 139—163. ÚJPEST, Árpád-út 80. A Bizományi Áruház Vállalat a NYÁRI IDÉNY ALATT is a fogyasztói árnak megfelelő áron vásárol ŐSZI ÉS TELI RUHÁZATI CIKKEKET KERESSE FEL FELVEVŐHELYEINKET FELVEVŐHELYEK:­­ Szent István­ körút 5. Tel.: 110—775. Több mint 640 ezer forint került szétosztásra a Toto elmúlt heti nyertesei között. 12 találat - 5412.- ft 11 találat - 271.- Ft 19 találat - 38.- ft Totózzon Ön is! Nyerhet Ön is! CSÜTÖRTÖK, 1954 SZEPTEMBER 10. &BUDKST (A csapatnevek alatti számok sorrendje: helyezés, a lejátszott mérkőzések száma, gólarány, pontszám.) Magyarország — Románia. Bár Románia válogatottja komoly já­tékerőt képvisel, a Népstadionban mégis a magyar válogatott biztos győzelmét várjuk. Tip: 1: 1. Románia B — Magyarország B. Románia B-válogatottja az utóbbi években nem játszott ugyan nem­zetközi mérkőzést, a magyar B- válogatott mégsem veheti biztos­ra a győzelmet. Tip: 2. X. Tatabányai Bányász —Bp. Gyár­építők. 2 20 66:15 33 5 20 45:29 25 A mérkőzés Tatabányán lesz, ezért a hazaiak győzelme biztos­ra vehető. Tip: 1, 1. Székesfehérvári Honvéd —Pécsi Lokomotív. 11 20 27:36 18 1 20 65:24 32 A Pécsi Lokomotív a mérkőzés esélyese. Tip: 2, X. Szombathelyi VL —Pécsi Bá­nyász. 7 20 25:30 20 3 20 53:27 26 A Pécsi Bányász jó formában van, a hazai pályán még veretlen a Vörös Lobogó. Tip: 1, X. Pápai VL—Székesfehérvári épí­tők. 9 20 35:37 19 13 19 34:40 17 A Székesfehérvári Építők az őszi idényben eddig jól szerepel­tek. Tip: 1, 1. Soproni Lokomotív—Csillaghe­gyi VL. 10 20 31:34 18 14 20 33:45 17 A Csillaghegyi VL nagyon visz­szaesett, alig képzelhető el, hogy Sopronból akár csak egy pontot is el tudjon hozni. Tip: 1, 1. Salgótarjáni Vasas —Ózdi Vasas. 7 20 43:32 22 1 20 67:14 34 Az ózdiak előreláthatólag biz­tosan szerzik meg a két bajnoki pontot. Tip: 2, 2. Nyíregyházi Építők —Debreceni Lokomotív. 5 20 36:29 25 2 20 58:27 29 Mindkét csapat jó formában van, a hazai pálya előnye miatt az Építők veszélyesebbek. Tip: 1, 2. Sajószentpéteri Bányász —Mis­kolci Honvéd. 12 20 25:42 16 11 20 30:42 17 A Sajószentpéteri Bányászt a hazai pálya előnye győzelemhez segítheti. Tip: 1, 1. Kisterenyei Bányász —Perecesi Bányász. 15 20 23:52 11 4 20 44:30 25 Az idegenben gyengén szer­eplő Perecesi Bányász döntetlennél jobb eredményt aligha tud elérni. Tip: X. 1. Kecskeméti Kinizsi —Orosházi Kinizsi. 11 20 32:35 18 7 20 25:31 21 Az orosháziak jobb formában vannak, kérdés azonban, hogy ez elegendő lesz-e a hazai pálya elő­nyét élvező kecskemétiekkel szemben. Tip: 2, 1. PÓT MÉRKŐZÉSEK: Várpalotai Bányász—Tatabányai Építők. Tip: 1, 1. Egri Fáklya —Bp. Lokomotív. Tip: 1, 1. Miskolci Lokomotív— Nagybáto­­nyi Lokomotív. Tip: 1, 1. Békéscsabai Építők —Szolnoki Lokomotív. Tip: 1, 1. Növekedett az egy főre eső termelési érték Aki most betekint a MÁVAG pénzügyi titkaiba, észreveheti: a Mozdonygyárban júniushoz viszonyítva 14 százalékot emel­kedett az egy főre eső termelési érték, noha 52-vel kevesebb volt a létszám. A MÁVAG valamennyi gyáraira vonat­koztatva ez a javulás 6,7 szá­zalék. A 100 forint összbérre eső termelési érték a júniusi 501-ről augusztusban már 524 forintra emelkedett. Ez azt bi­zonyítja, szükséges volt a MÁVAG-ban is a racionalizá­lás. NAPIREND 1954 szeptember 16, csütörtök. A Nap két 6.22, nyugszik 18.55 órakor. A Hold 20.22 órakor kél, reggel 11.07 órakor nyugszik. ★ 314 LAKÁST ADNAK ÁT október közepéig a dolgozók­nak Budapesten és vidéken az építőipari vállalatok. A többi között október 1-én Zuglóban a Nagy Lajos király útján 17, Budán, a Herman Ottó­ úton 24 új lakás várja a lakókat, míg ok­tóber 15-én Győrött, a Nádor­­városban 162, Székesfehérvárott pedig 36 új lakást adnak át a lakóknak. (MTI) • •• TISZTASÁGI KIÁLLÍTÁS NYÍLIK a XX. kerületben a kerületi MSZT helyiségében, ahol minden este hét órakor filmvetítéssel egybe­kötött orvosi előadást tartanak. (MTI)­­­a A MADÁCH SZÍNHÁZ hol­napi, pénteki évadnyitó előadá­sán Gábor Miklós, a színház új tagja játssza Romeo szerepét. Julia: Tolnay Klári. A színház az előadás teljes jövedelmét az árvízkárosultak javára ajánlja fel. ★ elnökséget válasz­tanak az MNDSZ-szerveze­­tek. A magyar nők januári or­szágos konferenciájának hatá­rozata alapján a gyárakban, üzemekben, hivatalokban és termelőszövetkezetekben újból megalakulnak az MNDSZ-szer­­vezetek, hogy egy sorba tömö­­rítsék a dolgozó nőket, édes­anyákat és segítsenek problé­máik megoldásában. A megyei, a városi és a járási MNDSZ- szervezetek szeptember köze­pén, a budapesti kerületi szer­vezetek pedig október 15-től december 1-ig választják meg elnökségüket. (MTI) KÉT AUTÓBUSZ-VÁRÓ­­CSARNOKOT építenek a Kő­bányai Téglagyár és a Kőbá­nyai Porcelángyár dolgozói tár­sadalmi munkában a téglagyár előtt. (Tudósítónktól) %%%% A G—35-ÖS TRAKTOR RÁZKÓDÁSÁNAK MEG­SZÜNTETÉSÉRE kísérletek folynak a Vörös Csillag Trak­torgyárban. A kísérletek né­hány hét múlva befejeződnek és utána a G—35-ös traktoro­kat a kísérletek eredményei­nek megfelelően gyártják. (MTI) ♦ JAVUL A FORTE-FILMEK MINŐSÉGE. Bevált és nagy keresletnek örvend az úgy­nevezett „Fine Pán“-film, s ennek javított minőségű válto­zata, az igen magas fényérzé­kenységű „Fine Pán Super“ fotófilm. Gyártanak már rönt­gen- és fogröntgen-, valamint nyomdatechnikai filmeket is. Nagyarányú érdeklődés­­ nyil­vánul meg külföldön is a Forte készítmények iránt. (MTI) A BUDAPESTI kisiparosok közül eddig 238-an szerződtet­tek tanulót. A fiatalok első­sorban az asztalos, a fodrász, a férfi- és női szabó, a villany­­szerelő, a lakatos és műszerész szakmák iránt érdeklődnek. ♦­ ­Jöittil AZ IPARI MEGBETEGEDÉ­SEK MEGELŐZÉSÉRE a Chi­­noin-gyár orvosi rendelőjét laboratóriummal egészítették ki. A helyszínen havonta több­száz dolgozó egészségi állapo­tát ellenőrzik. (MTI) ♦ AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS PROGRAMMJA: Csütörtök délután, 15—16-ig: A ló szerepe a mezőgazdaság­ban. lovasbemutató; 15—18-ig: Tapasztalatcsere-értekezlet a szá­lastakarmány betakarításának gépesítéséről; 16— 17-ig: lovasbe­mutató a galop-pályán; ugyanek­kor a lovaspályán fogatbemutató; 17: Szabadtéri színpad. Péntek délelőtt: 9: Talajmí­velé­­si és trágyázási kongresszus a Reáltanoda­ utca 15. alatti METESE helyiségében; 10—12-ig: Szakelő­adás a csikónevelésről, filmvetí­téssel; 10—11-ig: díjazott tenyész­állatok bemutatása a lovaspályán; 11 — 12-ig: Ugrólovak bemutatói a lovaspályán; 14—15-ig: Díjugra­tás. TÍZ ELŐADÁSBÓL ÁLLÓ művészettörténeti előadássoro­zatot rendez az V. kerületi ta­nács népművelési osztálya és az Engels-téri kultúrotthon. Az előadások keretében a kerület dolgozóival megismertetik a képzőművészet legkiválóbb mestereinek életét és munká­ját. ÖT LOVASKOCSI-HAJTÓ hajtási igazolványát vonták be két héten belül ittas álla­potban való hajtás miatt. ♦ HIGIÉNIKUS SZEMÉTTA­­ROLÓT ÉPÍTTET a II. kerü­leti tanács a fény utcai piacon, amelyet hetenkint kétszer fer­tőtlenítenek. ★ HÚSZPERCES SZÍNES FILMET KÉSZÍT a Híradó- és Dokument­­filmgyár az Országos Mezőgazda­sági Kiállításról. A filmet vala­mennyi fővárosi és vidéki film­színházban bemutatják. (MTI)­­ ••• HETVEN FIATAL utazik a X. kerületből az egri ifjúság béketalálkozójára, amelyet a négy évszázad előtti hősies egri várvédők emlékére szeptem­ber 26-án rendeznek a város fiataljai. (MTI) A XVI. KERÜLETI TA­NÁCSHÁZ építését ebben a hó­napban befejezik. A tanácsház előtt 11.700 négyzetméternyi te­rületen parkosítanak. (MTI) Várható időjárás: Felhőátvonu­­lások már csak egy-két helyen esővel, időnkint még élénk lesz az északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés még erős marad, a nap­pali hőmérséklet emelkedik. BUDAPESTEN MA DÉLBEN A HŐMÉRSÉKLET 18 FOK. rályné­ út 36/b.) fél 4. háromn. 6. 8. Mexikói lány: NAP (Népszínház-u. 31.) fél 4. háromn. 6. 8. Mágnás Miska: VERSENY (Pataki István-tér 14.) fél 6. háromn. 8. Távoli kikötő: BÉKE (Mauthner Sándor-u. 48.) 4. 6. 8. Nézz a tükörbe: ÚJLAKI (Bécsi­­út 69.) fél 4. háromn. 6. 8. Fehér homály: KULTÚR (Kinizsi­­u. 28.­ fél 4. háromn. 6, 8. Szerelem engedély nélkül: PAR­TIZÁN (Üllői-út 101.) 4. negyed 7, fél 9. Janika: DIADAL (Krisztina­ körút, 155.) 4. negyed 7, fél 9. A balett gyöngyszemei: (Kísérő­­műsor: Akvárium): VASVÁRI (Kerepesi-út 44.) háromn. 4, há­romn., 6, 8. Szicíliai vérbosszú: ÁRPÁD (Kere­­pesi­ út 146.) negyed 6, fél 8, esti­ szünnap.­­ Szibériai rapszódia: OTTHON (Be­niczky-u. 3­5.) fél 4, háromn. 6. 8. IPOLY (Csáky-u. 65.) 4, ne­gyed 7, fél 9. Zuglóiak, figyelem! A XIV. ker. Építő Kisipari Szövetkezet a XIV. ker. I Thököly­ út 133. sz. alatt megnyitotta service-rész­legét és a lakosság rendel­kezésére áll kőműves, asz­talos, festő-mázoló, lakatos, bádogos, víz- és villanysze­relési munkák elvégzésére. Telefon: 296—421.

Next