Esti Budapest, 1955. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-03 / 1. szám
4 Vidám hangulat — a „Hangulat"-ban Vidám szilveszteri éjszakát töltöttek, a dolgozók a Nyugatipályaudvar Hangulat-éttermében. Budapestnek ez a nemrég megnyílt új szórakozóhelye az első olyan műsoros helyiség, ahol „nylonvilágítás“ van. A hazai találmányú nylonvilágítás háromféle fénnyel: vörössel, sárgával, kékkel váltakozik. A Hangulatot este 9-től hajnali 3 óráig több mint ezer szilveszterező dolgozó kereste fel és reggel 5 óráig négyezernél több fekete fogyott el. Sokan akadtak a vendégek között, akik az első reggeli vonatokkal utaztak el vidékre. Ezek a vendégek Kazal, Halmai, Kardos Magda vidám műsora után egyenesen a Hangulatból szálltak be a vasúti kocsiba a jókedvű újévi hangulatban. Új év hajnalán történt. Egy középkorú, szürke kabátos férfi nehezen forgó nyelvvel kérdezte a fiatal villamos-kalauznőt: — Mondja kartársnő ... hukk... a Keletinél vagyunk most? — Nem kérem, hanem a Nyugatinál.. — Különös ,n mióta jár a 44-es a Körúton?... A kalauznő mosolyog, az utasok derülnek. Aztán megmagyarázzák a szürkekabátosnak, hogy ez a villamos 4-es... A szürkekabátos hitetlenül tovább morfondíroz: — Érdekes ... hukk ... Miért van allókor 44 a kocsin ... • Nevezzük Jancsinak az illetőt. Ez olyan ritka név, hogy senki sem ismerheti meg, kivel történt az eset. Szóval Jancsi megegyezett szíve választottjával, Hurkával, hogy: — Érted jövök drágám. S ha hallod, hogy trombitálok, gyere ki. A kapu előtt várlak. — Jó! Iluska ki is ment. Mind gyakrabban ment ki. Aztán már kint is maradt, mert történetesen a Rákóczi úton lakott. S a Rákóczi út Szilveszter éjjelére „Trombitás út“ lett. Szerencsére az ügy jól végződött: Jancsi megérkezett, s Iluéka boldogan súghatta a fülébe: — Csakhogy idd vagy Jan ... Jan... há... hapci!... Jadcsigáid! ■k A Nemzetinél a ■■■■■■»■■■«»■■■«■■■■■■was villanyóra oszlopát két, s kissé beszeszelt állapotban lévő férfi támogatja. A magasabbik megszólal: — Izé... Mondja kedves kortárs, miért van ezen az órán négy mutató? — Magam is furcsállom ... hukk... úgy látszik valami újítás... hukk... A magasabbik tűnődve néz maga elé: — Hallja, elég bolond újítás ... Most honnan tudjam, hány óra van... Az egyik kismutató a kettesen áll, a nagymutató a kilencesen. A másik kismutató meg a hármason, a nagymutató a tízesen ... Hát most hány óra van? A másik bizonytalan mozdulatot tesz, aztán megszólal: — Egyszerű szomszéd, adjuk össze a két számot, s aztán elosztjuk kettővel... Várjon csak: kettő meg kilenc az tizenegy, három meg tíz az tizenhárom ... adjuk össze. Így ni: kijött huszonnégy... — Nagyszerű kartársam, nagyszerű ... Tényleg huszonnégy óra van egy napban. Elosztjuk kettővel, az tizenkettő. Tehát alkor reggelig még van idő. Hanem mondja csak maga... hukk... maga „civilben“ számtantanár? A másik fölényesen legyint, aztán bizonytalan léptekkel indul az Emike felé, majd önérzetesen viszszaszól: — A dehogy szomszéd..., hukk... Én gázóra leolvasó vagyok... B.—K. Szilveszter a pesti utcákon A férj Szilvesztere... &BUBBPIST HÉTTŐ, 1955 JANUÁR 3. Budapest népe vidám hangulatban búcsúzott az óévtől, s bizakodva köszöntötte az új esztendőt Szilveszter estéjén nyolc órára már zsúfolásig megtelt 200 budapesti zenés szórakozóhely. A vendéglátóipar jóelőre felkészült, több mint 100.000 hely várta az óévtől búcsúzó, az új évet köszöntő vendégeket, de ez is kevésnek bizonyult. Ahogy ezt a „vendéglátóipar vezérkara“ szaknyelven megállapította, egy szék háromszor is „cserélt“, vagyis 300.000-nél is több vendég fordult meg az éttermeikben, a vendéglőkben, a kiskocsmákban, s egyéb vendéglátóipari helyeken. Körülbelül egymillió liter bor és 70.000 vacsora fogyott. A figyelmes, gyors kiszolgálásról 17.000 vendéglátóipari dolgozó gondoskodott. Szilveszter éjszakáján egész Budapest egyetlen nagy terített asztal volt amely mellett mindenki jól érezte magát. A vidám hangulat óráról órára fokozódott. Este fél tíz órára Csepelen a Stadion-étteremben több mint 1500 csepeli munkás gyűlt össze, s jó hangulatban búcsúzott a távozó évtől, s köszöntötte az új évet. Pesterzsébeten az Aranycsillag-étterem volt a központ. Itt is hajnalig állt a bál, 1700 liter bor és több mint 100 ünnepi vacsora fogyott. Budán a Márványmenyasszonyban 10 órakor jubiláltak, a századik farsangi fánkot szolgálták fel, nagy keletje volt a szilveszteri vacsorának, s többszáz liter bor fogyott. A Béke-étterem nyolc helyiségében 50 pincér szorgoskodott, hogy az egybegyűlt kétezernél is több szilveszterező jól érezze magát. Fényes tálakon hordták a párolgó pulykapecsenyéket és a finomabbnál finomabb falatokat. Éjfél felé már a századik üveg pezsgő is eldurrant. A kispesti Halásztanyán olyan vidám hangulat volt, amilyenre a 69 esztendős Pap bácsi, a finom kispesti halászlé mestere sem emlékezett. Az Erkel Színházban igaz ugyan, hogy ha az előadást nem kezdik 10—12 perc késéssel, én már csak a sötét nézőtéren botorkálhattam volna ülőhelyem felé — node hát hála társaimnak, akik még az év utolsó napján sem mellőzték a mozi- és színházlátogatók tulajdonságát, a későnjárást. És hála a színház vezetőségének, hogy most egyikünknek sem kellett félórákat ácsorognia a bejárat előtt, s megelégedni azzal, amit a kulcslyuk keskeny keresztmetszetén láthattunk volna. Úgy látszik, Szilveszterkor igyekeznek mindenkinek a kedvében járni. ■,, S meg kell mondanunk, bizony nem lett volna kellemes lemaradni erről a változatos, színes előadásról. Gyurkovics Mária, Honthy Hanna, Mészáros Ági, Svéd Sándor, Székely Mihály, Feleky Kamill és a többiek felejthetetlenül kellemesen eltöltött estét szereztek az itt szilveszterezők számára. Pintér Klári közgazdász, a Nemzeti Bank Pozsonyi úti fiókjának dolgozója szilveszteri jókedvvel válaszol kérdésünkre: — Nagyon jól éreztem magamat! Vidám, hangulatos befejezése volt ez a műsor az óévnek. Remélem, az 1955-ös év minden napja ilyen kellemes lesz számomra, mint ezek az első, jó szórakozással eltöltött órák, így folyt a búcsúzkodás az óévtől szerte a fővárosban. Akik a csendesebb szórakozást keresték, a budai kiskocsmákba látogattak el. A Diósárok úton lévő Árnyasban kisiparosok ütötték fel a tanyájukat, s a hajnal beköszöntéig szórakoztak vidám, baráti hangulatban. A Mátyás-pincében, amelynek étlapján ezen az este 79-féle étel szerepelt, éjfél után már mindenki ismerte egymást, s közösen ittak az új ismeretségre, a boldog új esztendőre. Hajnaltájt sokan keresték fel a Körút és a Rákóczi út sarkán lévő „éjjel-nappal“ Csemege-boltot, ahol az év fordulásakor rengeteg malacpecsenyét, sokezer üveg bort, sok-sok hideg ételt vásároltak. Budapest népe vidám hangulatban búcsúzott az óévtől, s bizakodva köszöntötte az 1955- ös esztendőt. A „Boldog új évet kívánok“ hagyományos pár szava, amellyel ismerősök-ismeretlenek köszöntötték egymást Szilveszter éjszakáján és új év reggelén, nem kopott frázis, hanem szívből jövő, őszinte kívánság volt.. . Vidám Szilveszter az I. kerületben Buda csendes utcáit is felverte a vidám szilveszteri hangulat. A puha fehér hó, mintha csak másképp hullott volna ezen az estén, mint más téli napon ... Kavargás játékossággal szállt a szempillákra, a nők gondosan fésült frizurájára, s ezen annyit, de annyit kellett nevetni (mert Szilveszterkor mindenen muszáj nevetni). Az I. kerületi MSZT helyiségeiből vidám nótaszó, pattogó ütemű harmónikaszó áradt az utcára. Szilvesztert ültek itt is, s nem is akármilyent. A nagyteremben felállított színpadon orosz dalok csendültek, a büféasztalon a magyar borok mellett ott állt a vodka (ez is magyar gyártmány ugyan, de a pálinkaféle mégiscsak eredeti orosz módon készült). Halak, húsok, tészták, s minden, mi szem-szájnak ingere, illatozott az asztalokon. Az MSZT 1. kerületi szervezete orosz népszokás szerinti Szilveszterrel akarta megajándékozni a vendégeket. S ha az orosz népszokások megelevenítése nem is sikerült annyira, a hangulat mégis kitűnő volt. A meghívott szovjet vendégekkel vidáman teltek az órák. Magyar szokás, orosz szokás szerint ürítették a poharat a barátok egészségére, a békére, az 1955-ös esztendőre .. . Jelmezes gyermekbál a Rákosi Mátyás Kultúrházban. Boldog új évet! Barátkozás Az új év első magyar filmjei Az új év első hetében új magyar filmet játszanak filmszínházaink: a „Kétszer kettő néha öt“ című színes filmoperettet. Felújítják januárban a Mikszáth Kálmán „Beszterce ostroma“ című regénye nyomán 1948-ban készült magyar filmet. Gerard Philip boldog új esztendőt kíván a magyar népnek Gerard Philipnek legjellemzőbb -vonása nem bájos ifjúsága, nagy tehetsége, nem is nagylelkűsége, vagy világos értelme, hanem rendkívüli szerénysége. Pedig kevesen találhatnának annyi kifogást arra, mint ő, hogy ne legyenek szerények. Hiszen ő ma a fiatal francia lányok bálványa, akik állandóan megostromolják autogramért, s órákat várnak rá a színészbejárat előtt, csakhogy mosolyát lássák. S ő szívesen osztogatja autogramját és angyali türelemmel mosolyog. S meg kell még mondanom, hogy olyan egyszerű, akár csak játéka. És épp olyan józan, mint amennyire tehetséges. S ami a legfontosabb: teljes szívével szereti a békét és Franciaországot, akár csak művészetét. Néhány héttel ezelőtt láttam a színpadon — milyen megrázó emlék! — mikor Francoise Rosayval és Lucien Bertheauval együtt az európai ellenállás mártírjainak leveleiből olvastak fel. Philip egy francia mártír, Maurice Lacazette fémmunkás levelét olvasta fel. Jól ismerte e levelet már régóta, akár csak én. Én magam is legalább tízszer elolvastam már a francia ellenállási mozgalom e megható emlékét és mindannyiszor könnyek szöktek a szemembe, s Philip, mielőtt felgördült volna a függöny, mégegyszer elolvasta azt a kulisszák mögött. És midőn a színre lépett, s elkezdte olvasni a feledhetetlen sorokat, hangjának rezzenéséből mindjárt megéreztem, hogy nem fogja könnyen végig olvasni. S így is történt. Neki is könnyek tolultak szemébe, sírt... velem együtt és az egész közönséggel. A könnyek sokszor feltárják egy egész ember lényét, és ezek a könnyek becsületére válnak. Gerard Philip neve már egybeforrott a TNP-vel (népi nemzeti színház) legalább annyira, mint Jean Villardnak, igazgatójának neve. Néhány nappal ezelőtt felkerestem színházi öltözőjében. A falon ott függött Ruy Bias tollas kalpaga. Egy óra hosszat beszélgettünk sokmindenről. Beszélgettünk önökről is, magyarokról. Beszéltünk arról, mennyire ismerik és szeretik a francia kultúrát Magyarországon. Lelkemre kötötte, hogy írjam meg önöknek: boldog új esztendőt kíván a magyar népnel, és íme, most tolmácsolom ezt az üzenetet. Külföldi utazásainak benyomásairól beszélt. — Mikor Lengyelországban és a Német Demokratikus Köztársaságban jártam — mondotta — ahol bemutatták filmjeimet, s ahol nagy érdeklődéssel várják a „Vörös és fekete“ című új filmemet, megértettem, hogy a közönség lelkesedése nem anynyira Gerard Philipnek, s nem is magának Stendhalnak szól, hanem elsősorban a francia kultúrának. (Helyes — gondolom magamban — de a francia kultúra magában foglalja Stendhal t is és Gerard Philipet is, Stendhal e nagyszerű tolmácsolóját.) — Milyen emlékekkel tért vissza Lengyelországból? — Soha nem felejtem el azt a rendkívüli lelkesedést, amelylyel a lengyel közönség a ,,Cid“-et — és a „Ruy Blas“-t fogadta. Bizonyára nem hallotta ezt a két történetet: az a színház, amelyben Varsóban játszottunk, nem volt túlságosan nagyméretű, befogadóképessége sokkaltal kisebb volt annál, mint ahányan szerették volna hallani Corneille-t és Victor Hugo-t. Egy este két kékoverállás munkásfiatal állított be a színházba a köztársasági elnök hatalmas arcképét cipelve magukkal. A bejáratnál természetesen nem kértek tőlük jegyet. Másnap a színház egyik zugában megtalálták az overállákat, kiderült, hogy két diák — mivel nem tudtak jegyetkapni — ezzel az ügyes csínnyel jutott be az előadásra. Stalingorodban már nem kérték ilyen szigorúan a jegyeket, bár minden este zsúfolásig megtelt a színház. A nézőtéren rendszerint jóval többen szorongtak, mint ahányan szabályszerűen ott lehettek volna, mert a bennlévők sokszor kicsempészték jegyeiket a kívülmaradottaknak, hogy azok is bejöhessenek és láthassák az előadást. Gerard Philip a csodálatosan újjáépült Varsóról beszél ezután, Muranova csinos, új lakóépületeiről, arról az új városnegyedről, amely a barbár kegyetlenséggel elpusztított varsói gettó romjai fölött emelkedik. Terveiről, munkaprogramjáról beszélgetünk ezután. A TNP a „Macbeth“ bemutatására készül, de Gerard Philip nem játszik benne. Minden idejét leköti most egy nagy filmszerep, René Clair új filmjének főszerepe. A film ideiglenes címe „A nagygyakorlat“ története még az első világháború előtti időben egy kis vidéki helyőrségi városban játszódik. Együtt távozunk a színházbó. A bejárat előtt nagy a tolongás. Fiatalok — akik már két órája várnak Gerardra. — Most elvegyülök a tömegben — mondja egyszerűen, s bátor léptekkel vág neki az autogramkérők seregének. És bár fiatal iskoláslányok veszik körül és Gerard Philip példás férj (elárulom, néhány napja már apa is), önkénytelenül is ez a kép jut eszembe: Orpheus a bacchánsnők között. André Wurmser