Esti Budapest, 1955. december (4. évfolyam, 282-307. szám)

1955-12-01 / 282. szám

A lazári nép köve­tése : állítsák helyre a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval és Kínával PEKING, december 1. A japán rádió jelentése sze­rint Tokióban értekezletet tar­tottak, s ezen a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal való diplomáciai viszony hely­reállításával foglalkoztak. A konferencián Maszaru No­ri­idzo szocialista és Tokutaro Kitamura, a Liberális Demok­rata Párt tagja beszámolt a Szovjetunióban tett látogatásá­ról. A konferencia részvevői határozatot fogadtak el, amely rámutat arra, hogy a Szovjet­unióval és a Kínával való dip­lomáciai viszony helyreállítá­sának halogatása árt Japán kereskedelmének és halásza­tának, ami viszont kihat a nép életviszonyaira. (TASZSZ) A kanadai kormány bírálja Dulles német politikáját NEW YORK, december 1. A New York Times wash­ingtoni tudósítójának jelentése szerint a kanadai kormány megbírálta „Dulles külügymi­niszternek a német kérdésben követett, rendkívül merev po­litikáját“. Pearson kanadai külügyminiszter fel kívánja vetni e kérdést a NATO-nak jövő hónapban, Párizsban meg­nyíló ülésszakán. (TASZSZ) Az Indiában tartózkodó szovjet államférfiakat hatalmas töme­gek ü­dvözlik. Képünk az újdelhi fogadtatást mutatja be. Az ENSZ politikai bizo­ttsá­gának no­vember 30-i ülése NEW YORK, december 1. Az ENSZ-ír közgyűlés politikai bizottsága november 30-i, dél­előtti ülésén megkezdte a le­szerelés és „A nemzetközi fe­szültség további enyhítésére és a nemzetközi együttműködés fejlesztésére irányuló intézke­dések­ kérdésének megtárgya­lását. Ezeket a kérdéseket egy­idejűleg vitatják meg. A vitában először V. V. Kuz­­nyecov, a közgyűlés X. ülés­szakán részvevő szovjet kül­döttség vezetője szólalt fel. (TASZSZ) Moszkvába érkezett a moszkvai patriarchátus Egyesült Államok-beli egyházközségeinek küldöttsége MOSZKVA, december 1. A moszkvai patriarchátus meghívására Moszkvába ér­kezett a moszkvai patriarchá­tus amerikai exarchátusa egy­házközségeinek küldöttsége. A küldöttség tagjai: Joszif Gav­­riljak főpap, az exarchátus ta­nácsának elnöke, Vaszilij Krecsk és Fjodor Kovalcsu­k főpap, az exarchátus tanácsé­nak tagja, Joszif Dzvoncsik fő­pap, az exarchátus tanácsának irodavezetője, David Abramcev pap, az exarchátus folyóirata szerkesztőbizottságának tagja és Dmitrij Kudrikov pap, az exarchátus revíziós bizottságá­nak elnöke. A küldöttséget a vnukovói repülőtéren a moszkvai pat­riarchátus képviselői fogadták. (TASZSZ) PÁRIZSI LEVEL: A tél már az ajtón skopog­tat, de pillanatnyilag Párizs­ban még ősz van, csodálatosan szép ősz. És Párizs ősszel a legbájosabb. Ilyenkor már nem látni a Notre Dame körül és a­­,párizsi emlékeket“ áruló bol­tocskák előtt az angolszász autók hosszú sorát. — Párizs mindenszentek és karácsony között — ismét a párizsiaké. A Szajna partjai ilyenkor szén­feketék, a Tuileriák (az egy­kori királyi palota kertjei) pe­dig aranyló színben pompáz­nak. Az autóbuszok nyitott peronján még nyugodtan le­het álldogálni, anélkül, hogy a kabát gallérját felhajtaná az ember. Megkezdődött az új színházi és hangverseny-évad is, a „pá­rizsi szezon“. A Népi Nemzeti Színház Victor Hugo „Tudor Mária“ című darabjával nyi­tott, ami körül nagy vita fo­lyik. A hangversenytermek is kinyitották kapuikat. Vasár­nap a Népzenei Szövetség egy emlékestén Irene Joachim, az Opera Comique művésznője dalokat énekelt, s ugyanakkor egy másik hangversenyterem­­ben Fischer Annie, a „legpá­­rizsiasabb“ magyar zongora­művésznő Bartók-műveket játszott — ugyancsak egy em­­lékhangve­r­senyen. Az új párizsi évad tehát kez­detét vette. De miről beszélnek 12 emberek az utcáikon, az üze­mekben, a metrón és az autó­buszokban? Elsősorban a nyo­masztó lakásproblémákról. A múltkoriban egy miniszter ese­sküdözött, hogy a lak­áskérdést hét év alatt meg fogják oldani. A baj csak az, hogy minden félévben, ezt ígérgetik, közben pedig a tények megcáfolják az ígéreteket. 1951-ben az illeté­kes miniszter (egy másik) száz­negyvenötezer lakást ígért, de ennek csak a felét építették meg. 1953-ban az illetékes mi­niszter (immár a harmadik) kettőszázezer lakás építését ígérte 1954-re. 1954-ben azon­ban ismét csak alig valamivel többet, mint a felét építették fel. Idén a miniszter (ismét egy másik) már kettőszázöt­venezer laikus építését ígérte, de most már ismerjük az ígé­reteket. A hivatalos szakértők mindenesetre megállapították, hogy becslésük szerint har­minc éven át, esztendőnként háromszázezer laikust kellene építeni ahhoz, hogy a helyzet ismét normális legyen. Ez pe­dig azt jelenti, hogy a minisz­tereik, akik a laikuskérdésnek hét év alatti megoldását ígér­ték, mind mellébeszéltek, mind elkendőzték a valóságot. A mostani miniszter persze elsősorban a választásokra gon­dol, amelyekre azonban előre­láthatólag januárban kerül sor. A kormány tagjai, a me­gyefőnökök, a képviselők f ki­­véve természetesen a kommu­nista képviselőket) most az új választókerületi beosztáson ta­nakodnak, s azon törik fejü­ket, hogy a munkásosztályt ho­­gyan fosszák meg parlamenti­­képviseletüktől. Franciaország térképét úgy szeletelgetik, mint a háziasszony a húst. De konyhájuk romlott szagtól bűz­lik ... És a választók? A választók a közeledő télre gondolnak, s aggódva kérdik magukban, va­jon meddig tart még a gyönyö­rű őszi idő. De a fagy előbb­­utóbb be fog köszönteni, és ak­kor azok helyzete, akik a bú­torozott hotelszobákban, a zsú­folt tömeg la­kásokban és nyo­mortanyákon laknak, tűrhetet­lenből tarthatatlanná válik. Oh, de szeretném elvezetni a Notre Dame körül nyüzsgő an­golszász luxusgépkocsikat a külvárosokba, azokhoz a laká­sokhoz, ahol a családapa — esős vasárnapokon — egész nap az ágyban marad, hogy gyerekei legalább az egyetlen szobában játszhassanak. Pedig még a tél be sem köszöntött... S egy ilyen vasárnapon az udvarból behallatszik a szom­széd rádiója. A kormány­­rádió éppen a „Vörös élet“ cí­mű, szovjetellenes rágalmaktól hemzsegő, gyalázkodó prog­ramot közvetíti. A szerencsét­len apa felsóhajt: még nincs itt a tél, s hol van még a ta­vasz, az enyhülés ideje. Még csak ősz van, párizsi ősz... André Wurmser Párizsba beszökött az ősz A.W­égbeszerzők FIGYELEM ! 1 kg súlyig terjedő sárga­réz alkatrészek melegsajto­­lását rövid határidőre vál­laljuk. Műszaki felvilágosítást nyújt az ÓLOMÁRUGYÁR MŰSZAKI OSZTÁLYA Budapest, XIII. Teve u. 3. Telefon: 203—546. 202—475. Meghalt Ikuo Ojama, a nagy japán békeharcos PEKING, december 1. Új Kína Ikuo Ojama, a Japán Orszá­gos Békebizottság elnöke tokiói sajtójelentések szerint novem­ber 30-án reggel, 75 éves korá­ban agytrombózis következté­ben elhunyt. Ikuo Ojama tagja volt a Bé­­ke-Világtanácsnak és érdemei­ért elnyerte a nemzetközi Sztá­­lin-békedíjat. A Japán Országos Békebi­zottság elnökének halála al­kalmából kiadott nyilatkozatá­ban kijelenti: „Ikuo Ojama Ázsia felsza­badításának és a világbéke ügyének szentelte életét. Világ­hírű harcosunk elvesztését mé­lyen gyászoljuk. Folytatni fog­juk harcunkat az ő ügyéért, küzdünk a világ békéjéért és Japán függetlenségéért.“ RÖVID HÍREK A bonni kormány dr. Westricket, a gazdaságügyi mi­nisztérium államtitkárát akar­ja első moszkvai nagykövetévé kinevezni. Mint a nyugat-ber­lini Telegraf közli, a Német Szövetségi Köztársaság kor­mánya a napokban a szovjet kormány hozzájárulását kérte Westrick kinevezéséhez. ★ Folytatódik a 10 000 norvég szállítómunkás sztrájkja. A sztrájkolók a tarifaegyezmé­nyek felülvizsgálását és a bé­rek felemelését követelik. A­la­­pok közül, hogy több norvég szakszervezet szolidaritást vál­lalt a sztrájkolókkal. (TASZSZ) ★ Clermont-Ferrandból jelen­tik: a több ezer munkást fog­lalkoztató Bergougnan-gyár dolgozói tiltakozó sztrájkba álltak és elfoglalták az üzemet. A tiltakozó sztrájkra azért ke­rült sor, mert a vállalat veze­tősége el akart bocsátani egy húsz éve a gyár kötelékébe tartozó munkást. (MTI) Anglia délkeleti partvidé­keire szerdán reggel sűrű köd ereszkedett. A Reuter jelenté­se szerint a köd miatt leállt a forgalom a londoni repülőté­ren, megakadt a hajózás Ang­lia délkeleti tengerpartján és nagymértékben csökkent az országúti gépkocsiközlekedés is. A Themze folyón több hajó volt kénytelen lehorgonyozni. (MTI) az A Vietnami Tájékoztató Iro­da jelenti, a szaigoni rádió nyilvánosságra hozta, hogy az Egyesült Államok repülőgépe­ket szállít Dél-Vietnamba. Ezt a szaigoni rádió november 24-i adásában Nguen Kuang Kon, Ngo Dinh Diem egyik pi­lótája árulta el. (TASZSZ) Ellesett beszélgetések Újpesten — Felmegy? — Persze. Szataröröm van. — Ja... el is felejtettem. Meddig tart az? — Hát gyere fel és ott meg­vársz. Úgyis van nálad könyv. Újpesten vagyunk, az Árpád úton, a könyvtárban. A szőke, fitosorrú lény két könyvet szorongat a hóna alatt; az egyik Fontane: Effi Bri­est, a másik Sásdi Sándor egyik könyve, a címét nem le­het jól látni, csak az író ne­vét. A fiú még válogat, néze­get, úgy látszik, ismerőssel is találkozott, mert a mellette álló férfi kezéből is kivesz egy kötetet és belelapoz. — Jössz, Dacikám? — Mindjárt. Ismered Nagy Pistát? Ő is szakkörös. — És bemutatkoznak. — Mit szólsz a múltkori ké­peimhez? Sajnos, a hívással elrontottam. Szóval, fotoszakkörről van szó. Könnyű összerakni most már a jelenet logikáját. A fiú idejár a Ságvári Endre Kultúr­otthon fotoszakkörébe, a könyvtárba is, s a kislány itt várja majd meg, az otthon va­lamelyik kényelmes karosszé­kében, amíg a fiú végez. Hagy­juk őket magukra, menjünk tovább. A Fény mozi előcsarnokában ember ember hátán, ahogy ■mondani szokás. Pedig hétköz­nap van, de manapság hétköz­nap is megtelik a nézőtér. — Hát itt se lehet jegyet kapni. Menjünk át az Alkot­mányba. Mit is játszanak ott? A pirospozsgás, testes bácsi tanácstalanul néz körül, s ar­cán elvitathatatlan a csalódás jele. Felesége nemkülönben bosszús. Bosszúságának kife­jezést is ad. — Ne viccelj! A Négy szív­et adják, azt már láttuk... — Hát akkor ma este nem megyünk moziba. — Miért is nem csinálnak több mozit? Az ember hiába jön el hazulról... A zsörtölődő feleség vigasz­talhatatlannak látszik. Mel­lesleg Újpesten jelenleg négy mozi van, ebből kettő bemuta­tó filmszínház. Az igények azonban egyre növekednek... Az Árpád úton egymásba karolva két nő álldogál az egyik rövidáru-lei­rakat előtt. A különböző irányból rájuk sugárzó kék, fehér és piros ne­onfényben élesen rajzolódik ki alakjuk. Előttük két kislány, mindkettő karján balettruhács­ka. — Kellene már vennem egy pár jó meleg téli kesztyűt... Sajnos, mindig elveszítem. Ha nem lennének bent sokan, ta­lán most meg is vehetném. — Nem késnek el a gyere­kek? — Igaz . .. Leadjuk a gyere­keket, aztán visszajövünk, jó? És a két mama elindul a kul­­túrház felé. Leánykáik balet­tet tanulnak. Az idő egyre hűvösebb, ke­ressünk valami jó meleg, zenés helyet, ahol egy feketét vagy egy po­hár bort lehet inni. A vízto­ronnyal szemben neonbetűk hirdetik: Három diófa. Ami­kor benyitunk, kellemes illa­tok és a fűtött helyiség bi­­zsergető langyossága fogad. Hamarosan asztalt kapunk, mellettünk nyolctagú társa­ság ül. Férfiak, nők vegyesen, egyik sincs több harminc éves­nél. — Mit gondolták, lesz ebből a színház-dologból valami? — csípünk el egy mondatot a tár­salgásból. — Majd a tanács kiverekszi. Mert Újpesten a lakosság kö­rében az a kívánság járja, hogy a kerület kapjon egy szín­házat. A társaság — mint ké­sőbb kiderül — Pestről jött ki, színházban voltak. Vidáman, könnyedén folyik a szó a lá­tott darabról, „A Kreml to­ronyórája“-t látták. A 43-as autóbusz megállójánál többen várakozunk. Valaki el­panaszolja, hogy a múlt héten kint volt a Vörös Lobogó­pályán, s egészen meggémbe­­redett a lába. — Milyen természetjáró len­ne belőled? — kérdezik tréfá­san. Befut a busz, felkászálódunk. Csend van. Mindnyájunknak jutott ülőhely, ahogy ez álta­lában a végállomáson lenni szokott. Szinte kellemetlenül hat, amikor egy nyurga fiatal­ember hangos jóestét­tel be­lép a kocsiba. — Mi az, Józsi bácsi, ilyen későn megy hazafelé? — Megbeszélés volt benn... Munkásakadémiát a­karunk csinálni. Jó ötlet, nem? És te hol csavarogsz ilyenkor? A fiatalember szélesen mo­solyog, miközben aprópénz után kotorászik zsebében. —* Én még legényember vagyok... Nekem nincs késő. Lányok után jártam! Kuncogó nevetés a válasz, s ebben a nevetésben az is ben­ne van: ha akarom, hiszem, ha akarom, nem. — Mikor ugrasz be hozzánk? — Nem tudom, Józsi bár­tyám. Holnap táncpróbám várt, azután meg edzésem... Na­gyon zsúfolt ez a hét. Felbúg a motor. Az autóbusz elindul. Robogunk az Árpád úton, elhagyjuk a kultúrott­­hont, a mozikat, mögöttünk marad a könyvtár, s a távolba vesznek az apró kis eszpresszók fényei is. Újak jönnek, más ut­cák, Budapest más tájai. Mi­lyen jó, ha az ember kinéz a busz ablakán, nem tudja meg­különböztetni: elhagyta-e már Újpestet vagy sem. Mert a fé­nyek mindenütt egyformák. N. I. Ünnepségek két kultúrházban Szovjet-Ukrajna hete alkalmából Szovjet-Ukrajna hete alkal­mából ünnepi estet tartottak tegnap este az Északi Járómű­javító Pierre Lemard kultúr­­otthonában. Az esten Földes­­ Pál, a Textilipari Kutató Inté­zet Kossuth-díjas igazgatójának beszéde után felszólalt Pavel Szerebrjakov zongoraművész, a szovjet művészküldöttség tag­ja. A műsorban fellépett P. Szerebrjakov és B. Goldstein, a két szovjet vendégművész, s hatalmas sikert aratott a vasutas dolgozókból álló kö­zönség körében. A Nyugati­pályaudvar szimfonikus zene­kara és énekkara ukrán és magyar népdalokkal vett részt a lelkes hangulatú esten. A Fehérvári úti Dallas Ida Kultúrotthonban is megünne­pelték Szovjet-Ukrajna hetét. A műsort a Zeneművészeti Fő­iskola Erkel Ferenc Együttese adta. A kultúrházban fénykép­kiállítás és u­­krán írók alkotá­saiból rendezett könyv-, illet­ve folyóirat-kiállítás adott be­tekintést Szovjet-Ukrajna éle­tébe. HASZNÁLT FÉRFI, NŐI ÉS GYERMEK ÁTMENETI ÉS TÉLIKABÁTOKAT VASÁRNAP 9­ 5-ig is vásárolhat a HASZNÁLTCIKK KTSZ VII. LENIN KRT. 35 szám alatti boltjában Nehéz, nagyon nehéz a riporter dolga. Bármilyen gazdag is a ma­gyar nyelv, nem találja meg az em­ber a jelzőt, amely legjobban érzékel­tetné azokat a bensőséges, szin­te megható pilla­natokat, amellyel a rákoscsabai Mi­csurin TSZ tagjai fogadták a tegnap délben hozzájuk ellátogató szovjet parlamenti kül­döttség tagjait. A szovjet kül­döttséget, amely Nagyistók József elvtársnak, az or­szággyűlés alelnö­kének, Csikesz Józsefné elvtárs­nőnek, Szűcs La­jos elvtársnak, a Budapesti Párt­bizottság titkárai­nak, Szőke Má­tyás elvtárs, föld­művelésügyi mi­niszterhelyettes­nek, valamint Ba­ranyai János elv­társnak, Budapest Főváros Tanácsa VB-elnökhelyet­­tesének kíséreté­ben érkezett a termelőszövet­kezetbe, a Micsu­rin TSZ-beli szü­lők gyermekeiből verbuvált úttörő­zenekar fogadta. A pirosnyakken­­dős gyerekek el­játszották a szov­jet és a magyar himnuszt, s utána egy úttörő lány­ Rózsa-eső ka oroszul köszön­tötte a vendégeket, akiket ekkorára már vörös rózsa­­erdő borított. A küldöttség nevé­ben Dzsavahisvi­­li elvtárs, a Grúz SZSZK Miniszteri­tanácsának elnöke köszönte meg a kedves fo­gadtatást, s ma­gyarul fejezte be: „Éljen a magyar— szovjet barátság.“ Már javában tartott az ismer­kedés, amikor egy öreg tsz-beli né­nike még mindig a kezében tartot­ta virágcsokrát, nem tudta, kinek adja oda. S miután végre „eladta“ a rózsákat, tovább­ra is csak topo­gott, látszott, va­lamit akar még. A tsz-elnök segítet­te ki:­­ özvegy Bóta Lászlóné, a tsz legöregebb tagja szeretne egy ver­set elszavalni a szovjet elvtársak tiszteletére. S Bóta néniből megeredt a szó. Jakub Kolasz, belorusz költő egy versét mond­ta el. Hatalmas tapsot kapott, amikor befejezte. Amint a taps el­ült, Goncsarova elvtársnő lépett elő a szovjet kül­döttség tagjai kö­zül. Az arca majd­nem olyan piros volt, mint az ölé­ben lévő rózsacso­­kor. — Jakub Kolasz belorusz költői Én is Belorussziá­ból való vagyok, s nagyon jól esik hallanom a mi Kolaszunk versét, jól esik hallanom, hogy ismerik itt is a mi költőinket. Szeretném ezt kü­lön megköszönni, — mondta meg­hatottam s forrón összeölelkezett, összecsókolód­­zott Bóta nénivel. A küldöttség ezután a tsz-iro­­dára ment, ahol Sós István elvtárs, a tsz elnöke be­szélt a szövetkezet fejlődéséről, mun­kájáról. Ám a kis irodát nem ilyen népes vendégse­regre méretezték Vendégség ide, vendégség oda, s az egyik tsz-tag kiemelte sarkából az iroda ajtaját, hogy többen fér­jenek be. A szov­jet elvtársak ked­vesen mosolyog­tak a magyaros találékonyságon, közvetlenségen. S lehetne még folytatni a kedve­sebbnél kedvesebb jelenetek sorát, amelyek még ak­kor is bővelkedő­­ek, amikor a ven­dégek a tsz ser­tésóljait, modern, gépesített tehén­istállóját nézték végig. Szathmári Gábor

Next