Esti Budapest, 1956. szeptember (5. évfolyam, 206-230. szám)
1956-09-01 / 206. szám
A harmadik negyedév versenyében Elkészült Közép-Európa első fekete-temper hőkezelő kemencéje Ma adták át rendeltetésének a Motoröntvénygyárban az ország, sőt Közép-Európa első fekete-temper hőkezelő kemencéjét. A szokásos hőkezelésnél a munkadarabot nemegyszer 180—240 óráig is bent kell tartani 3 kemencében, amíg a folyamat lejátszódik. A fekete-temper hőkezelő kemencével ezt a munkafolyamatot 40—60 órára csökkentik. A motoröntvénygyárak ezt az országban ma mégegyedülálló műszaki megoldást, a Vasipari Kutató Intézet munkatársaival, valamint a Klement Gottwald Villamossági Gyár kísérleti osztályának dolgozóival együtt érték el. A fekete-temper hőkezelő kemence automatikus megoldású és elektromos vezérléssel, fűtéssel működik. A berendezés merőben különbözik a világ más részein hasonló célokra építetthőkezelő kemencéktől. A baráti országokból máris élénk érdeklődés tapasztalható műszaki tudományunk legújabb alkotása iránt. A jelek szerint exportálási lehetőségekre is számíthatunk. 134 ipari kazántelep versenyében a Goldberger Textilművek fűtői lettek az elsők Értékelték a 134 ipari kazántelep takarékossági versenyét, A Bánya- és Energiaügyi Minisztérium vándorzászlaját és az ezzel járó 2000 forint pénzjutalmat a Goldberger Textilművek 1. számú kazántelepének dolgozói nyerték el. A második helyre került Klement Gottwald Villamossági Gyár kazántelepe 1700 forint jutalmat kapott. Harmadik lett a Lardoline Kőolajipari Vállalat kazántelepe, az itt dolgozókat 1500 forint pénzjutalommal díjazták. A három kazántelep együttesen a normához képest 225,6 tonna fűtőanyagot takarított meg. ” A Ganz Vagon Törökországnak és Egyiptomnak erőműberendezéseket gyárt A Ganz Vagon- és Gépgyárban augusztusban több új gyártmány készült el. Például az új MÁV motoroskocsi. Ebből öt darabot szereltek össze ebben a hónapban. Egy hónap alatt négy darab 1100 tonnás hajómotort készítettek el, amire eddig nem volt példa. Most megcsinálták. A törökországi és egyiptomi vízierőművek esedékes gépeinek a gyártását befejezték. Elmaradtak egy fontos egyiptomi exportgyártmánynyal az elsőosztályú személykocsikkal. Anyaghiány miatt mintegy három hónappal később kezdtek munkához, s jelenleg — bár ebben a negyedévben hat darabot kellene elkészíteni — csak kettő áll — úgy ahogy — befejezés előtt. Szeptemberben 13 „stuka" kocsit kell készíteni a gyárnak. Most azonban csak egy kocsi hajtóművének szerelésén dolgoznak, a többihez még nincs anyag. A tartálykocsiknál is vannak anyagproblémák, 12 kocsihoz hiányzik a lemez. A Ganz-gyárban a negyedéves terv teljesítéséhez megvan a lehetőség. De jobb anyagellátásra van szükség, hogy minden részletében is teljesíthessék a tervüket. KÉSZÜLŐDÉS A TÉLRE Billenőtartályos gépkocsit vásárolnak, légfüggönyt és központi fűtést szerelnek fel a Klement Gottwald-gyárban A Klement Gottwald Villamossági Gyárban négy gonddal meg körültekintéssel készülnek a tél fogadására, ami nem kevés pénzbe fog kerülni. Bizonyos megilletődéssel írjuk le az összeget: 1 162 000 forint. Nem csekélység. Megmutatták az aktákat, amelyek a tél hidege elleni küzdelem terveit tartalmazzák. Hatalmas papírmennyiség, tetemes iratcsomó rejti a terveket, amelyek a munkások, a mérnökök agyában fogantak meg. Mi kell a gyárnak? Sok minden. Pontosan felsorolni lehetetlen, csak egy-kettőt ragadunk ki. Mindenekelőtt kell két darab billenőtartályos gépkocsi, amelynek nem sokat kell manőverezni, s viszonylag kis helyen és gyorsan kivetheti terhét. Mert a hellyel szűkében vannak nagyon. Vannak az utak, amelyek a gyártelep épületeit összekötik, s van a széntároló területe — más szabad hely nincs. Igen ám, de ez a széntároló napról napra zsugorodik. Elmérnek belőle egy részt, jönnek a kőművesek, az építészmérnökök, s máris emelkedik a fal, mert a bővülő termeléshez kellenek az új épületek. Tehát befelé bővül a gyár, kifelé nem teheti, mivel három utca szorongatja, mintha kordon venné körül. A kazánházzal szemben a Kisrókus utcában van ugyan egy közeli széntároló, amelyen akár 1500 tonna szén is roskadozhatna. Roskadozhatna, de az idén ezt a területet elveszik tőlük, mert hamarosan építkezni fognak rajta. Mit csináljanak, hová rakodjanak a télhez, az energiáihoz szükséges szénnel? Fuvarozzák-e a fekete gyémántot egy másik területről, a dunapartról, a Császár-fürdőnél? Arról a helyről, amely a gyártól több kilométernyi távolságra van? S mi lesz akkor, ha nagy hó esik, lehetetlenné válik a harmadik határból hozni a szenet? Honnan vegyék a napi szükséges 130 tonnát? Ezért kell a billenőtartályos teherautó, amely ezt a töménytelen anyagot folyton folyvást hozza és rövid idő alatt kiborítja. A téli széntartalék háromnegyede már megvan. A teendők közül sok mindent már elvégeztek. Például megjavítottak két kazánt, a harmadikon most dolgoznak, hamarosan sor kerül a negyedikre is. A javításokon kívül biztosítani kell, hogy mindenkor elegendő munkaerő legyen a kazánok kiszolgálására. Most negyvenhárman dolgoznak a kazánok körül, októberben már nyolccal több ember munkájára van szükség. Januárban pedig már nyolcvannégy éve. Amíg a szén a tárolótól a kazánokig jut — ez még huszonöt dolgozót foglalkoztat. Ez az, amit a télre való felkészülés hatalmas munkájából a kazánok zavartalan ellátása, vagyis az ipari és fűtőenergia megteremtésére kell biztosítani. Előttünk van egy hosszú lista, az anyagigénylésé: kell 800 négyzetméter különböző ablaküveg, kell 150 kiló bitumen, kell 500 kiló míniumos ablakgitt, 50 tekercs kátránypapír. Nagy a gyár, sok mindenre van szükség ahhoz, hogy elállják a fagyos levegő, a jeges eső, a csörgő hólé útját. Aztán október 15-ig meg kell javítani a kalorifereket, a gőzvezetékeket, a szelepeket. Gondoskodni kell, hogy a mosdókban állandóan legyen meleg víz. Egy hónap múlva megjavítják a csatornákat. A darukarbantartó részleg feljárója fölé lemeztetőt húznak, nehogy a lépcsőre essen az eső, a hó. A lemezsajtolóba tél idején úgy zúdul be a hideg levegő, mintha korbáccsal űzné valaki, mivel rakodáskor, szállításkor nem lehet az ajtót becsukni. Ezért azt csinálják, hogy a bejáratnál légfüggönyt szerelnek fel, amely gáncsot vet a fagyos áramlásnak, s nem kell a gép mellett álló munkásoknak megbetegedniök. A repasszálóműhelynek nagy az öröme, mivel központi fűtést kapnak. Remélik, hogy valahogy csak legyűrik a nehézségeket, s a gyár nemcsak meleg műhelye, hanem meleg otthona is lesz a munkásnak. Németh Anna Kevesen tudják, hogy Budán a Várborozó alatt van Budapest egyik legrégibb pincéje, amelyet most borospincének használnak. Valamikor lovagterem volt, falán Zsigmond-kori címer díszeleg. Falait nemes penész borítja amely érleli a borokat. Egyébként alatta mintegy másfél méterrel egy másik pince is van. Lehet, az egykori lovagok még azt használták borospincének. Most külföldiek látogatják és 17-féle magyar bor között válogathatnak.. Tiszta gyapjú és szintetikus szálú szövetek a Fésűsfonóban A harmadik negyedév utolsó hónapja, szeptember új feladatok elé állítja a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár dolgozóit. Az üzem eddig — a kereskedelem igényeinek megfelelően — a keresett könnyű női anyagokat készítette, most viszont a hónap kezdetén már őszi, téli áru gyártására tért át. Az első két hónap mennyiségi tervét 105 százalékra teljesítették, értékben azonban, tehát a gyártott anyagok értékében, mint előre várható volt, elmaradtak. A most készülő tiszta gyapjú és szintetikus keverésű szövetek jóval nagyobb értéket képviselnek, s így pótolhatják a gyár forintterv-elmaradását. Az e havi folyamatos termelést előzetes gépjavításokkal, megfelelő műszaki intézkedésekkel, a nyersanyag beszerzésével biztosították. Megerősödött a szakmunkásgárda is a szövődében és a fonodában. Az öreg Dudás János „Nem úgy foly már itt a világ, mint Hajdanra folyt.” (Petőfi) Az igazgatót Rudinak szólítja, szinte ma is kis kölyöknek véli, s háromszor is, sokszor is elmondja rá, hogy éltesse az isten. A személyzeti vezetőről azt kérdi: ki ez az úr, hisz még sose látta, nem ismeri, nem a régiek közül való... De a szoba, a szoba nagyon ismerős neki, kissé félszegen is ül a fotelben, mintha azt várná, hogy Gschwindt Ernő rákiáltson: „Jani te! A lovamat .. Ül az öreg Dudás János a Budapesti Szesz-, Élesztő- és Likőrgyár igazgatói szobájában, édes italt kortyol, s emelkedik a kedve. Az igazgató autót küldött érte, s amikor a kocsi megállt a budafoki kis ház előtt, asszony, unoka mind őt öltöztette, neki rakta kéz alá a tiszta inget, a kalapot. Ő maga azt se tudta, miért hívják. Most megmondták. — Jani bácsi — szólította Moskál Rudolf igazgató —, Jani bácsi az ősszel lesz 100 éves a gyár, arra készülünk. Beszéljen nekünk róla. Fakult képet tesznek elébe, 1909-ből valót. Nézi rövidlátó, hunyori szemmel, ó igen, emlékezik. Ez a régi gyár. S ő az egyetlen ma élő ember, aki abban dolgozott, ő. Dudás János, az öreg kocsis. Még élt Gschwindt Mihály, a bajor ember, aki a gyárat alapította, amikor ő először lépett be a kapun. S már nem volt Gschwindt egy se, amikor nyugdíjba ment. Az elsőhöz szőnyeget járt porolni, a másiknak legénye volt, a harmadiknak, a negyediknek kocsisa. A Jani. Mi mindennek kellett elmúlni, hogy „János bácsi” lehessen, s ebben az irodában tálcán tegyék elé a poharat, s várják, hogy ő emelje először! Mennyi évnek elperegni, menynyi reménynek szertefoszlani, s megújulni, mennyi verítéknek elcsorogni!... 1856-ban, az addig 24 emberrel dolgozó Günther-gyárban, az Üllői úton, a mai Corvinmozi helyén nyitotta meg „gyárüzletét“ Gschwindt Mihály. Az ügyes üzletember hamar gazdagodott, míg mások, sokak tönkrementek, csődbejutottak, ő vállalatok és részvénytársaságok alapítói közé került, a maga üzeméből is részvénytársaságot formált 1868-ban. 1870-ben a gyár mellett fürdőt is nyitott, aztán élesztő- és szeszüzemet épített Budafokon, konzervgyárat Kiskörösön, új gyárat az Ipar utcában. Múltak az évek, s a Gschwindt-vagyon egyre nőtt; bérházak Budapesten, villa és park a Zugligetben, nyaralókastély Velencén, földbirtok Liczkópusztán. Benősült a családba egy Hadik-gróf, egy Gschwindt-fiú meg Dreherékhez... A fürdőben sem voltam iVott a vagyon, nőttön 11 nőtt. Közben pedig... Ó, hadd beszéljen öreg Dudás János. Lassan szól csak, tagolva, öreg füle nehezen hallja a kérdést. — 1900-ban szegődtem a gyárhoz. Húszéves voltam, első legény otthon a faluban... Nem is gyár volt az, csak egy sötét luk... Az udvaron alig fordult a kocsi... Éjfél után egykor keltem, háromkor befogtam, hatra értem be az élesztővel Budafokról... Este nyolckor fogtam ki a lovakat... Parancsoltak, hát kellett menni... Egy héten kerestem hét koronát... Nem, színházban nem voltam egyszer se ... Akkor, abban a békevilágban ilyen szolgaember nem mehetett színházba, ugyan beengedték volna, de nem volt hozzá pénze... A fürdőben se voltam. Az asszony, a Julis, igen. Ő odajárt mosni... A Margitszigeten se voltam soha. A hídon igen. Ott hajtottam a kocsival ... A mozit azt tudtam, hogy van. Csak nem voltam benne ... Vasárnap, ünnepkor, ha a Városligetbe mentem ... Az asszonyt úgy kommendálták... Szolgált az ötödik emeleten ... Jaj, nőtt a vagyon, nőttönnőtt... 1924-ben volt az első sztrájk. Három napig voltak kinn a munkások, míg elérték, amit követeltek: húsz fillér javítást abban a nagy nyomorban. A három nap után rostálva vették vissza, őket. S még aztán is: minden héten ketten, hárman megkapták a könyvüket. Miért? Miért? „Sztrájkolni tudtak?“ — mondta olyankor a hajcsár. 1938-ban megint sztrájkoltak: 39-ben megint öreg Dudás János hajnalban kelt, s késő este ferküdt. Két nagy sárga lovat hajtott. “PatvaroztaBudafokról .P«Gjire a? éres5^,^-á) volt, aki lírában akkor, már nem kocsis volt, hanem udvari munkás, rakosgatott,'söpörgetett — bekocogott az ÜB-elnökhöz, Moskál Rudolfhoz. Bejött, s beszélt. Úgy, mint a bölcs öregek. . . — Rudi — mondta —, ismertem az apádat is, öreg szolga volt, mint én. Ismerem a bátyádat,' téged is születésed óta. Jó gyerek voltál. Azt mondom én neked, legyél jó gyerek mindig a munkásokhoz, Rudi... Az államosítás után Tandi Gergely foglalta el a parancsnoki széket. Tőle vette át Moskál Rudolf, a mostani igazgató. A Rudi. Ekkor ment nyugdíjba az öreg Dudás János. Hosszú, hosszú rábeszélés után. Nem akarta otthagyni a gyárat. De hiába ... hiába az akarat, ha a test elkopott a robotos évek köszörűkövén. Sok mindent nem ért a jó öreg a mi világunkból. A nép hatalmát, a maga kis nyugdíját a Moskál-fiú méri. Úgy véli, tőle kapja. Mondja is: — A Svindéknél, amíg bírta az öreg szolga, parancsoltak neki. Aztán: mehetsz, amerre látsz ... De ez jó gyerek ... isten éltesse! Mire vágyik János bácsi? Amikor hozták Pest felé az autón, megcsodálta az albertfalvi építkezést. Kérdezgette is: ugyan hol jár? Pedig hányszor kocogott arra kocsin! S ha nézné a gyárat, mi mindent találna benne újat, ismeretlent! Két sporttelepet, ebédlőt, Szigetcsépen horgásztanyát, bővült üzemrészeket, kétszeresére, háromszorosára nőtt termelést, könyvtárakat, kultúrtermeket. Szeszt, élesztőt, likőrt az ő idejében is gyártottak, meg most is, tudja jól. De aztán itt az új termék, az új exportcikk, az étkezési meg a technikai tejsav. S aminek tán a nevét is nehezen mondaná: a precipitált kréta, az erjedéskor keletkező szénsav felhasználásával készülő fehér por, a fogkrém, a púder, számos orvosság alapanyaga. Ott a hamuzsír, amelyet az üzem melléktermékéből, hulladékából készítenek Óbudán. Megcsodálná mindezt, ha látná... De nagyon szeretne öreg Dudás fiatal, olyan húszéves lenni! Mert: — A mostani fiatalságnak — úgymond — nem parancsol senki, klég valamiért el akar menni Csillebércre. Látok, megnézni,höl nyaral az unokája. Ezt szeretné nagyon... öreg Dudás hazafelé indul, várja otthon Julis néni, hogy megtudja, miért hívták Pestre az urát. Lesz miről beszélnie az öregnek! Bár a javát már elmondta idebenn, az irodában. S mintha megfiatalodott volna tőle. Lantos László Barátságos, egészséges környezet Ez nem virágkertészet, hanem a szabadság-hegyi állami tüdőszanatórium kertje. A betegek itt ápolják a virágos növényeket, hogy ezzel is gyorsabban gyógyuljanak. A szanatóriumban, egyébként munkatherápia is van, s a betegek naponta 1—4 órát, munkával töltenek. A kék-piros ceruza A fák hiába hullatják levelüket, hiába rövidülnek a napok — szeptember néha tavaszt jelent, tavaszt az iskolák csendjének, az öreg falaknak, padoknak, de tavaszt, mégpedig javából, a fáradhatatlan pedagógusoknak és a gyerekeknek is. Ezer és ezer tanulni vágyó, csintalan fiú, lány kétes érzéssel — mert menne is, meg nem is — várja, lesi az első tanítási napot. S e várakozók legbájosabbjai az elsősök. Újpesten ezeregyszázan vannak. Ezeregyszáz kicsi szem nyílt tágra augusztus 18-án. Barná s szőke hajú kisfiúk és kislányok megilletődéssel bontottak fel egy nevükre címzett nagy, krémszínű borítékot. Sokan csodálkozva tipegtek, zavartak voltak, mint Ács Gyurika is, a Pöltenberg utcában. Furcsállotta, hogy neki címezték a borítékot, amelyben két füzetet és egy kék-piros színű ceruzát talált. És még levelet is írtak hozzá. .. Akadt ugyan az ezeregyszáz között, aki kiböngészte a nevét, de bizony legtöbb helyen az édesanya, nagymama, vagy valamelyik testvér olvasta föl a levelet, amely így szólt: „Kedves Kispajtás! Az Újpesti Állami Áruház dolgozói meleg szeretettel köszöntenek abból az alkalomból, hogy az idén először léped át az iskola küszöbét. Kérjük, fogadd tőlünk szeretetünk jelképét, az első füzeteket és a hozzájuk való ceruzát. Kis ajándékunk célja, hogy érezd az élet minden területén azt a gondoskodó figyelmet, amellyel Téged, a még boldogabb jövőnk legszebb ígéretét mindenki körülvesz. — Szeretettel üdvözöl Rajkai igazgató bácsi." Nagy volt az öröm! Az iskolát ezen a napon a levélke, a két füzet képviselte. És a ceruza, amelynek szép kékpiros színét persze mindjárt kipróbálták. A nagy, rejtelmes épületet, amellyel a játszóteret váltják fel, közelebb hozta a gyerekek szívéhez az Újpesti Állami Áruház ötlete, gondossága. És közelebb hozta a szülőkhöz az iskolát, de az áruházát is. Ezért írta Zsivóczky Pál és felesége: „Azon leszünk, hogy kislányunk ezt a kedves figyelmet őrizze meg szívében és érezze, hogy a gyermekről való gondoskodás milyen nagy nálunk.” Ezért írta egy megvonatkázott levélpapírra a Mikes utcából Jakab Ági bizonytalan betűivel: „Köszönöm az ajándékot. Még nem járok iskolába, de írni és olvasni egy kicsit már tudok. Az Erzsébet úti iskolába fogok járni. Üdvözli Ági.” Mátrai Miklós