Esti Hirlap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-02 / 77. szám
Beszélgetés az Olaszországból hazaérkezett Vedres Márkkal Vedres Márk néhány nappal ezelőtt érkezett haza Olaszországból. Ezúttal hat hónapig volt távol: Rómában élő leányát és Milánóban élő fiát látogatta meg. A 86-ik évét taposó nagy művész minden esztendőben elutazik Itáliába, ahol valamikor évtizedekig élt, gyermekei is ott születtek. Most frissen, kipihenten és teli munkakedvvel jött haza, s izgatottan várja a pillanatot, amikor ismét hozzáfoghat nagyszabású szoborkompozíciójának mintázásához. — Rómában és Milánóban — mondja — több érdekes kiállí- tást láttam, de ismét megálla- pítattam, hogy ez a kor nem a műtészeteké, hanem a tudó-mányé és a technikáé. Olasz- országban, a régi olasz művészet ege alatt ez különösen szembetűnő. Ott az absztrakt festészet és szobrászat uralkodik ma, ami az én számomra idegen. Megértjük a mestert, kivált amikor új, nagy munkájának, a Kútnak már megmintázott figuráját látjuk: zárt egységű, formáiból harmonikus nyugalom és kiegyensúlyozottság árad. A két alak két pihenő férfiú: az egyik futballista, a másik könyvet tart kezében. A Kút a Béke térre elkészül, öt pihenő alak díszíti majd, a meglevőkön kívül egy hegedűművésznő, egy teniszezőnő és a középen egy halász. Egyegy figura másfélszeres életnagyságú. A mintázás ugyancsak kemény próbára teszi az ősz művész fizikai erejét is, de amikor ezt megemlítjük, csak legyint, mint aki azt mondja: „semmiség”. — Az a tervem — mondja —, hogy amíg a kutat be nem fejeztem, nem mozduloik el Budapestről. Ez a munka szívügyem és már nem sok évem van hátra, hogy elkészüljek vele. Amíg Olaszországban voltam, újabb és újabb vázlatokat rajzoltam hozzá és plasztiknból mintáztam az egyes figurákat. Örülök, hogy ezeknek az előmunkálatoknak a nyomán most már itthon, a műtermemben valósíthatom meg elképzeléseimet. .. r ír i a PhCLegiux dl Qtmtzdlbct/L A Bánk bán és a Tragédia, a magyar drámairodalom , e két klasszikus pillérje közt, az újjáépült Nemzeti a leg- I szebb francia drámával, a maholnap háromszáz éves Phaedrával kezdte bemutatói sorozatát — s mindjárt hozzátehetjük, hogy ezt a szerencsés választását a legforróbb, a legspontánabb, s a legjogosabb Siker kíséri. Az immár évek óta tartó magyar Moliére-kultusszal szemben Moliére nagy kortársát, Racine-t alig-alig ismeri a magyar néző, holott ezelőtt tíz évvel Racine minden remekműve igen díszes kiadásban, s új fordításban került a könyvpiacra, míg az utolsó Racine-előadást, Andromachét, majdnem húsz éve, a költő születésének háromszázadik évfordulóján láthattuk, ugyancsak a Nemzetiben, Tőkés Anna felejthetetlen Hermioné-alakításával. Magát Phaedrát, a kilenc Racine-remekmű legremekebbjét, Jászai Mari fiatalkori szerepvállalásán kívül legfeljebb csak külföldi művésznők játszották Budapesten és így egyszerre kérdezhettük, miért kellett ilyen sokáig várni egy ily híres, s méltán híres tragédia előadására, s mi magyarázza három század, s ily hoszszú mellőzés ellenére, hogy akik ott tapsolhattunk a Nemzeti nézőterén, nemcsak a darab, egy régi darab bámulatos elevenségét érezhettük, hanem azt is, hogy élményben, ritka élményben volt részünk, a legmagasabb költői műfaj, a tragédia élményében. Mi a nagy tragédiák titka? Mi hozza olyan közel őket hozzánk, mintha minden távolság és annyi változás ellenére rólunk, a mi életünkről beszélnének, létünknek, az emberi létnek legmélyebb alapjairól, vágyainkról és értelmünkről, szabadságunkról és végzetünkről. Vagy talán épp megfordítva, azért tetszenek olyan vonzónak, mivel alakjai és történésük messze, egészen messze esnek tőlünk, az emberi fejlődésnek ősi, mitikus évezredeire, vagy a történelemnek elmúlt és végleg lezárt századaira, titokzatos, elérhetetlen, monumentális magasságban? Ha Phaedra témáját, légkörét, „nyersanyagát” vesszük szemügyre, a régi görög mitológia világában találjuk magunkat, maga Phaedra, a Nap leszármazottja, hozzáintézi legelső és legutolsó szózatát; vetélytársnője, Aricia, a Földtől veszi eredetét, férje, Theseus, Neptunusnak, a Tenger istenének kegyeltje, s még a darab cselekménye sem más, mint a szűzi tisztaság és a féktelen szerelem, mint Artemis és Aphrodité párharcának földi vetülete. De Racine, aki témáját részben Euripidesből, részben Senecából merítette, az antik mesét XVII. századi, versailles-i ízlésre hangolja, enyhíti a téma nyerseségét, árnyalja a szereplők lélektanát, átszűri az egészet a maga tragikus szemléletén — és így a néző, a mai néző egyszerre, s egységben élvezheti a darab sokrétű szépségét, rég letűnt korok ellentmondásos és harmonikussá vált rétegeit. Mint ahogy nem egy katedrális római templom és pogány szentély maradványain épült, Phaedrában is az antik istennevek XIV. Lajos-kori fogalmakkal keverednek, s míg a Szereplők a színen mítoszi szörnyetegeket és vad isteneket emlegetnek, a szín mögül egy niép lázadását, dinasztiák harcait, s trónok recsegését véljük hallani — s vajon nem ez a tág távlat, nem ez a visszhangos atmoszféra okozza-e a mai néző azonnali elfogadását és döbbenetét, nem köznapi felajzódását? Jme Phaedra nemcsak mítosz, hanem egy szerelmes asszony drámája is, magáé a szerelemé, minden meztelenségével és gátlásával, minden szemérmetlenségével és bűntudatával, valóságos klinikai kézikönyve a szenvedélynek, úgy ahogy egy érett asszony élete csúcsán átéli, a maga gyötrődő, önemésztő, önmegsemmisítő végletességével. A költészet boldogtalan és ünnepelt hősnői közt, a Didák, az Iszoldák, a Margitok és az Annák légiójában, a bús Phaed ■ rát nemcsak az jellemzi, hogy — mivel mostohafiáért, Hippolytosért lángol — szerelme közel jár a vérfertőzéshez, nem is csak az, hogy szerelmének sosem élvezheti a gyümölcsét, hanem, hogy ezt a szerelmet, ezt a puszta, viszonzatlan, soha meg nem valósuló érzést állandó lelkifurdalás kíséri, s hogy nem a külső körülmények, nem a külső szereplők fokozzák vagy gátolják, élesztik vagy lohasztják Phaedra lángját, hanem mintha magából, vágyából merítene mindent, azt is, ami közelebb vinné a kétes megvalósuláshoz, azt is, ami eltávolítja az érzéketlen Hippolytostól. Vajon Hippolytost van Hippolytost szereti-e, s nem az amazon fiának érintetlenségét, töretlenségét-e, azt mely oly megindítóan zeng fel az euripidesi drámában, s rajta is túl azt a tisztaságot, amelynek állhatatlan vágyát sehol sem tudja kielégíteni? Ez a vágy az, amely Phaedrát örökös önmagába fordulásra, másrészt éppoly állandó magából való kivetődésre, belső kárhozatra kényszeríti, de egyben ez is emeli egész, szánalmas háznépe, főképpen kalandvadászó férje, s a híven és fáradhatatlanul ármánykodó Oinoné fölé, s mintegy önnön végzete, az egész dráma, az egész cselekmény fölé, amelynek, mint Nap őse a Földnek, ő marad végig éltetője, sötét és bánatos fényforrása. A viszonzatlan szerelem mezében Phaedra a lét kapuit döngeti és körötte minden csak kórus, minden csak visszhang az ő panaszára, amely az egyes ember magányának fájdalmát és feloldatlanságát hangoztatja, a magányét, amely ebben a korban, a versailles-i kultúra fénykorában a hitben, vagy a szép látványosságban talál megoldást, vagy legalább enyhületet. Csoda-e, ha a legnagyobb színésznőik is csak félve nyúlnak egy ilyen szerephez, amely öt felvonáson át szinte állandó jelenlétével, magában is bámulatos erőfeszítést követel, s még inkább a tanultságnak és természetességnek azt a szintjét, amely egyszerre kell hogy éreztesse, akár a darab légköre, a leg- s pogányabb ösztönöket és a legszigorúbb fegyelmet, a legélesebb valóságot, s a legfinomabb kifejezésmódot, úgy, ahogyan — főképp Racine óta — a francia művészet legjobb képviselőinél is megnyilvánul. Tőkés Annát gyönyörű hangja, harmonikus megjelenése, egész gazdag művészi múltja, s leginkább tán játékának érzelmi átélésmódja, mindenképpen feljogosította Phaedra mai megtestesítésére, s nem tudjuk, mit bámuljunk nála inkább: élményének hőfokát-e az indulat kitöréseiben, vagy pedig nemes tartózkodását a legkényesebb és legmerészebb helyzetekben? Játékának bensősége jelenetről jelenetre emelkedik, de talán sehol sem magasabbra, mint a negyedik felvonás féltékenységi tébolyában és utána a pokollátomásban; mert míg a két nagy „vallomásban’,’ (Oinenéval, majd Hippolytosszal) minden szót, minden sort, minden gesztust külön gonddal hangsúlyoz, itt, a félelmes hangulat- és hangváltozások ellenére bámulatos biztonsággal, s hajlékonysággal kapcsolja egybe a szervesen lélegző és egymásba fonódó verssorokat. Ha szabad zenei kifejezéssel élni — s hol jogosabb ez, mint Racinnál? — az állandó staccatók itt fenséges legatókká válnak, s a hang, Tőkés Anna hangja ezúttal úgy siklik, mint egy szép vitorlás a nevek és a sorok hullámain, folytonos zenévé varázsolva a dráma oldhatatlan egységét. A női szereplők mind kitűnnek friss és üde szövegmondásukkal, különösen Kohut Magda Aricia nem éppen hálás és legtöbbször elhanyagolt szerepében, amelyet tűzzel, gráciával, sőt — a Theseusszal való jelenetben — igaz drámaisággal tudott eljátszani. Oinone, Cobbi Hilda alakításában, szépen zengő szobor, de szobor, s némelykor oly fölénnyel nézi úrnője vergődéseit, mintha nem is hű dajkája, hanem csak kétes kerítőnője lenne, pedig milyen jó színésznő! Hogy betölti a színpadot, s milyen félelmetes árnyéka lehetne, asszonyi Luciferje Phaedrának. De felfogása, úgy látszik, nem simul a játék egészéhez, mintha nagyon is hangsúlyozná a kor jezsuitás józankodását, Phaedrának és sorsának janzenista izzásával szemben. A férfi szereplők mind a helyükön: Sinkovits Imre Hippolytosa minden szívet megnyert Phaedra ellen, nem csupán Ariciáét. Básti Lajos Theseusa csupa méltóság, majdnem több, mint amennyit talán ez a csai pohár férj és ez a rossz apa megérdemel. Hindy Sándor igen szépen, értelmesen és megindítóan taglalja a nagy monológot, Hippolytos halálát. Ez egyébként nagy részben a fordító Somlyó György érdeme is, aki ezt a sokat vitatott részt, akárcsak a szöveg legtöbb helyét, éppoly gyöngéd költői gonddal, mint mesterségbeli lelkiismerettel tolmácsolta, s a szövegmondó művészek eleven segítségével csiszolja tovább ezt a több év óta kész, s egyre tökéletesbülő munkáját. S külön köszönet Major Tamásnak, az igazgatónak és a rendezőnek, aki színháza valamennyi dolgozójának segítségével, a művészekkel, a díszletezővel (akinek kék-fehér antik térmegoldását a közönség külön is megtapsolta), a ruhatervezővel, a legkisebb szereplővel és elsősorban a maga művészi ösztönével és fegyelmével valóságos ünneppé emelte ezt a bemutatót, a klasszikus tragédia és a magyar színpadi kultúra ünnepévé ... Gyergyai Albert Kohut Magda — Aricia Tőkés Anna — Phaedra Gobbi Hilda — Dinoné Sinkovits Imre — Hippolytos (MTI Fotó: Keleti Éva felvételei) JtbL hallottuk □ EZT UGYAN NEM HALLOTTUK, de ma, április 1-én jut eszünkbe. Egy jól sikerült április 1-i művésztréfa. Ábrahám Pál zeneszerző egy időben Berlinben lakott és egy magyar színész, a kövér Szenes Ernő volt a barátja. A muzsikus elhatározta, hogy április 1-én megtréfálja a színészt, és fogadott vele, ki lát meg előbb séta közben szakállas embert. Egy márkát kap, aki először pillantja meg, két márkát, ha az illető kecskeszakállas, és száz márka jár annak, aki elő-ször lát az utcán rőtszakállas férfit — fehér lovon. Előző este ugyanis Ábrahám felbérel a színházban egy statisztát, maszkírozza ki magát vörösszakállasnak. Az állatkertben kölcsönkértek egy fehér lovat. Megbeszélte a statisztával, hogy április 1-én, pontosan délután 5 órakor, az Unter den Lindenen forduljon ki egy utcából. A zeneszerző észreveszi és Szenesnek fizetnie kell. Háromnegyed ötkor Ábrahám ott sétált a zeneszerzővel a jelzett hely közelében. Lesik, jön-e szakállas ember vagy sem. öt óra előtt egy perccel kintornás bukkan fel előttük. Ábrahám valamelyik sikeres számát játssza. A zeneszerző felfigyel és hallgatja saját melódiáját: „Ez aztán népszerűség, ugye Szenes?”, büszkélkedik. Kivesz a zsebéből egy bankjegyet és odaadja a kintornásnak. Abban a pillanatban Szenes Ernő felordít: — Pali! Megnyertem a főnyereményt! — Ugyanis ő látta meg először az utcából kiforduló vörösszakállas statisztát a fehér lovon. (K. K.) □ DR. PALLÓ IMRE és Lukács Miklós szombaton Ausztriába utazott. Úgy értesülünk, hogy véglegesen tisztázzák bizonyos magyar művészekkel, számíthat-e rájuk dalszínházunk, vagy sem. Ugyanakkor más szerződtetési tárgyalásokat is folytatnak s kiadókkal tárgyalnak. □ A NEMZETI SZÍNHÁZBAN kedden, április 2-án szép jubileumhoz érkezik Madách Imre drámai költeménye. „Az ember tragédiája“1775-ször adják. □ „VIGYÁZAT, CSALOK!“ Rodolfo, az ismert bűvész könyvet írt ezzel a címmel. A kötet április közepén jelenik meg Budapesten és ősszel Svédországban is. □ A MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA Vásárhelyi Zoltán karnagy vezényletével terv szerint e hó közepén megkezdi svájci hangversenykörútját. Zürichbe és Lausanne-ba szól a szerződésük. Nem lehetetlen azonban, hogy közös megegyezéssel a turnét szeptemberre halasztják. □ MILOS AURÉL fogja rendezni a firenzei zenei ünnepségek során Monteverdi Orpheusát. □ NAGYON KIS HONORÁRIUMOT fizetett eddig a rádió a színházi helyszíni közvetítésekért. E héten megváltozott a tarifa. A szerzőknek 1000—1200 forintot adnak, a színészek pedig a gázsi 20 százalékát kapják meg. Az intézkedést a színpadi írók körében már régen várták. □ A CORTINA D’AMPEZZO csodálatos hegyvonulatain ötezer olasz alpini katona és nagy számú színészgárda várja, hogy megkezdjék Hemingway „Búcsú a fegyverektől” című filmjének forgatását. Egyelőre azonban csak várnak, mert O’Selznick, a producer összeveszett John Hustonnal, a rendezővel és egyelőre egyikük sem mutat kedvet a békülésre. □ A PÁRIZSI NAGYOPERÁNAK magyar származású vendégművésze volt a múlt héten, Strauss Richard „Rózsalovag“ című operájának előadásán. Ochs báró szerepét Alváry Lőrinc, a New York-i Metropolitan művésze énekelte. □ GYEREKEK! A távbeszélő mesemondó (42?—900) műsora 2-án, kedden: Jemagata ajándéka. Japán népmese. (Elmondja: Ladányi Ferenc.) Építkezők figyelem ! 1000 (ezer) köbméter bányahomok és föld díjtalanul elszállítható. BORFA, X., Harmat u. 22—24. Megnyílt a cirkusz A Fővárosi Nagycirkusz vasárnap kezdte meg előadásait, de májusig csak vasár- és ünnepnapokon ad műsort. Az előadásokon a Párizsban, Brüsszelben, Barcelonában és Nyugat-Európa többi nagyvárosában sikerrel vendégszerepelt és nemrég hazatért artisták mutatkoznak be. Húsvétikor négy magyar utazócirkusz, amely a bemutatkozás után országos körútra indul, lép a Fővárosi Nagycirkusz porondjára. Az országos körút során ezek a cirkuszok mintegy negyven várost látogatnak meg, s egyegy helyen négy-öt napig szórakoztatják a közönséget. A Fővárosi Nagycirkusz idei nagy attrakciója a 36 tagú párizsi jégrevü-társulat vendégjátéka lesz. Az egész estét betöltő revüműsort már tavaly leszerződtették, s úgy volt, hogy a francia vendégek decemberben és januárban szerepelnek a budapesti közönség előtt. Ehelyett most arról van szó, hogy a francia társulat a májusi és júniusi műsor keretében mutatkozik be. Tárgyalások folynak egy néger mambó-zenekar szerződtetéséről: a zenekarral együtt egy néger jazzénekesnő is fellép majd. A revü- és varietészínpadok változatos műsoráról is gondoskodnak. A SZOT-tal kötött megállapodás alapján a cirkusz vállalat esztrád-együttesei meglátogatják a Balaton menti fürdőhelyeket és vidám zene- és táncműsorral szórakoztatják majd az üdülő közönséget. G. J. Változások a mozik műsorában! 1957. április 1— 3-rg. JELENTÉKTELEN EMBEREK (francia film, 16 éven , felülieknek) ZUGLÓI (Angol u. 26.) 4, 17, 19. — SMETANA (színes csehszlovák film) TATRA (Pesterzsébet) 14, 16, 8. — Légy Jó mindhalálig (magyar film) FILMMÚZEUM csak délelőtt (Tanács krt. 3.) 10, 12, 2. — Utolsó ember (némafilm) FILMMÚZEUM (Tanács krt. 3.) 4, 6, 8. — Smetana (színes csehszlovák film) HUNYADI (Kispest) 3, 16, f8. — Embereik a havason (magyar film) SPORT (Thököly U. 56.) 14, 16, f8. Színházak keddi műsora: Operaház: Bánk bán (L. 6. bérlet, 6). — Operaház Erkel Színháza: Don Juan (6/6. bérlet, 6). — Nemzeti Színház: Az ember tragédiája (fél 5). — Katona József Színház: Warrenné mestersége (fél 6). — Madách Színház: Királyasszony lovagja (bérletszünet, 6). — Madách Színház Kamaraszínháza: Sose lehet tudni (bérletszünet, 6). — A Magyar Néphadsereg Színháza Hajnalban, délben, este (Rákóczi-bérlet, 5. előadás, fél 7). — Petőfi Színház: A Sasfiók (fél 6). — Jókai Színház: A szűz és a gödölye (6). — Fővárosi Operettszínház: Csárdáskirálynő (fél 6). — Blaha Lujza Színház: Ipafai lakodalom (fél 6). — Vidám Színpad: Színejava (6). — Kis Színpad: A doktor úr (fél 7). — József Attila Színház: A szabin nők elrablása (fél 7). — Állami Bábszínház: Hamupipőke (10). Aki hallja, adja át (fél 7). — Déryné Színház: Nincs előadás. — Zeneakadémia: Bächer Mihály zongoraestje (7). — Kamara Varieté: (fél 5 és 7). — Budapest Varieté: Automaták... (fél 7). Külföldi PIANINÓK és ZONGORÁK nagy választékban kaphatók a Zongorateremben Lenin krt. 101. Telefon: 123—398 Használt zongorát és pianinót magas áron vásárolunk.