Esti Hírlap, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-02 / 127. szám

Az eső ellenére is jól fogytak a könyvek Emil, Koroda Miklós, Molnár Gábor, Reményi Béla és Tamá­si Áron írta nevét az újonnan vásárolt kötetekbe. Sokan el­hozták régebben vett könyvei­ket is, és most dedikáltatták az írókkal. A November 7 téren, a Gon­dolat Könyvkiadó sátránál és a Néphadsereg Színháza előtt felállított pavilonnál sokan vették meg Berkesi András­nak az ellenforradalom leve­rését követő időben játszódó Vihar után című regényét, Molnár Gábor őserdei kaland­jainak könyvét. Arnold Zweig most megjelent fasisztaellenes regényét, Móricz Zsigmond, Heltai Jenő, Juhász Gyula kö­teteit, Vincze La­­ós festőmű­vésznek élményekben gazdag könyvét, a Kínai Népköztársa­ságban tett tanulmányútjáról. Nagy az érdeklődés A kultúra világa című tudományos és mű­vészeti ismeretterjesztő soro­zat, illetve annak most meg­jelent első kötete iránt. Az üzemi könyvellátó bol­tokban többnyire már szomba­ton elfogytak a könyvheti ki­adványok, sok üzemi és hiva­tali dolgozó pedig már előre lekötötte a könyvek jó részét, és számláját a júniusi első fi­zetés után egyenlíti ki. A főváros különböző ponto­­­jain felállított könyvsátrakat­­ vasárnap sűrű embergyűrű­­ vette körül. A vásárlók száma még akkor is alig apadt, ami­kor időnként megeredt az eső. A Szépirodalmi Könyvkiadó az idén is a Nemzeti Színház ol­­­­dalánál helyezte el könyvekkel , dúsan megrakott pavilonját. * Vasárnap a déli órákban már­­ nagy embertömeg vette körül a pultot. Juhász Gyula és Hei­tai Jenő verseskötetei mellett sokan keresték Illés Béla anekdotás könyvét. Általában nagy érdeklődés­­mutatkozott a mai írók és költők művei iránt. A könyvsátorban Csurka Ist­ván, Kolozsvári Grandpierre A „George Enescu”-zenekar hangversenyei A bukaresti „George Enes­­eu” Filharmonikus Zenekar­nak sokoldalú bemutatkozásra nyílt alkalma hangversenyein. A változatos műsorok lehető­séget adtak, hogy az orkeszter széles területen fejthesse ki elsőrangú képességeit. Az első est karnagya, a ná­lunk is nagyra becsült, ismert George Georgescu, régóta mes­tere a zenekar vezénylésének és dirigálásában mind tarta­lomban, mind külső formában a legnemesebb hagyományokat képviseli. Beethoven V. Szim­fóniájának vezénylése sugároz­ta a Sors-szimfónia muzsiká­jának szellemét, mintaszerű tempóival, ritmusával, dina­mikájával. A sok évtizedes gyakorlattal tökéletesített kar­mesteri technika bravúrosan érzékeltette Strauss Richard „Till Eulenspiegel vidám csíny­­jei’‘ című szimfonikus költemé­nyének sziporkázó ötleteit, iró­niáját, derűjét-rezignációját. Hitelesen közvetítette termé­szetesen az Enescu-műveket, a II. Szvitet, és egyik Rapszó­diát, a román népi muzsika feldolgozásait. A második est karmesterét, Mircea Basarabot korban több mint egy nemzedéknyi távol­ság választja el Georgescutól. Más a vérmérséklete és más módon vezényel. De ez az igen tehetséges, fiatal karmester is szilárdan tartja kezében az együttest, és át tudja vinni el­képzelését, akaratát minden egyes muzsikusára. Basarab érdekes művészi egyéniségé­nek máris vannak határozott, jellegzetes körvonalai. A kon­certet bevezető kompozícióban Theodor Rogalskinak, a né­hány év előtt elhúnyt érdemes román szerzőnek egyik legsi­kerültebb művében, a „Három román táncban" hatásosa­n juttatta érvényre a tetszetősen hangszerelt, színes folklór-anyagot csakúgy, mint aho­gyan Csajkovszkij hatalmas IV. Szimfóniájában az áradó, vonzó dallamokat, a meleg ér­­zelmességet. Honegger V. Szimfóniájának vezénylésénél az is feltűnt, hogy a fiatal ro­mán karmester mennyire ta­láló világításba tudja helyezni a modern francia zenét. A román zenekarról a leg­szebb dicséretet mondjuk az­zal, hogy jogosan viselheti a nagy román muzsikus, Enescu nevét, és méltó kiváló kar­mestereihez. Vonósok, fúvó­sok, az egész együttes minden egyes tagja színes-lélekkel, teljes művészi odaadással ját­szott mind a két hangverse­nyen, és hogy mennyire meg­nyerte a magyar közönség tet­szését, rokonszenvét, tanúsítot­ta a sok, rendkívül meleg ün­neplés és taps. Péterfi István TÖRTÉNETEK ANDERSEN NEXÓRÓL — halálának ötödik évfordulója alkalmából George Brandes annak ide­jén méltatást írt Nexo első re­gényéről, és a dán irodalom új, nagy ígéretének nevezte. A cikk a király érdeklődését is felkeltette. Ezért elküldte egyik gárdatisztjét az író ci­pészműhelyébe. Andersen Nexe kötényébe törölve kezét, nyugodt hangon válaszolt a díszes egyenruhába öltözött ka­tonának. Köszöni őfelsége meg­tisztelő érdeklődését. Délelőtt 8 és 12 között, valamint dél­után 2 és 6 óra között itt ta­lálható a műhelyben, esténként pedig a szakszervezetben. Lenin 1920-ban meghívta Martin Andersen Nexet, hogy látogasson el a Szovjetunióba. Mivel a nyugati hatalmak blo­kád alatt tartották a fiatal szo­cialista államot, pártjainak megközelítése úgyszólván lehe­tetlen volt. A proletáríró azon­ban nem tétovázott. Halászbár­kára ült, és a Sk­andináv-fél­­szigetet megkerülve, Arh­an­­gelszknél, éjnek idején partra tétette magát. Az orosz határ­őrök, akiknek nyelvén nem be­szélt, elfogták és lecsukták. Napokig tartott, amíg Moszk­vából megjött az értesítés, hogy külön repülőgépet külde­nek érte. Nexe közben azzal töltötte idejét, hogy a fogdá­ban megfoltozta a katonák ron­gyos csizmáit. Mikor később Moszkvában az állambiztonsá­gi szervek vezetője személye­sen tisztelgett nála, hogy bo­csánatot kérjen tőle, csak any­­nyit mondott: nem érte sére­lem, és nagyon örül, hogy ilyen jól őrzik a határok­at. Norvégia fővárosában, Osló­ban. 1928-ban nagy ünnepsé­geket rendeztek Ibsen születé­sének századik évfordulója al- Icalmából. Andersen Nexe és magyar fordítója, Hajdú Hen­rik is ott volt a meghívott ven­dégek között. Az utolsó napon nagy fogadást rendeztek a ki­rályi palotában. Nexö és Hay­dú, akik egy szállodában lak­tak, együtt indultak el a foga­dásra. A palota kapujában a világhírű író váratlanul elbú­csúzott magyar barátjától. — „Hogyan — kérdezte Haydú Henrik meglepetten — hát nem tart velünk?“ Mire Mar­tin Andersen Nexe azt felelte, hogy nem szívesen tesz látoga­tást olyan helyen, ahonnan nem adják vissza a vizitet. Boldog Balázs Izgalmas szovjet film BEMUTATÓ: JÚNIUS 4 10 éven alul nem ajánlott Isis-templom maradványaira bukkantak Szombathelyen Szombathely belterületén ásatások folynak. A Vas­ és Műszaki Vállalat épületének­­ átalakítása során ásás közben márványkockákhoz ütődtek a­­ szerszámok. Kihívták a szak­­­s­értőket és a feltárás nyomán napfényre került a római kor­­ egyik legérdekesebb­ lelete: I úgynevezett Isis-templom rom­­j­­ait találták meg. (Isis az egyiptomiak istennője volt, I római közvetítéssel jutott el­­ hozzánk. Személyét az itt élő népek azonosítják a helyi ter- I mékenység-istenekkel, így lett­­ a neve:(Isis Norea.) ötvenszer hetvenméteres I alapterületével egész Magyar­­­­országon egyedülálló a lelet. Teljesen épségben megmaradt I a 16 hatalmas kőböl álló már­ványhomlokzat, a faragások­kal, csapolásokkal együtt. A külső és belső udvar között oszlopcsarnok húzódott, meg­maradtak az óriási, nyolcméte­­res, egy méter átmérőjű már­­ványoszlopok is. Az oszlopok­ból már korábban előkerült két darab, nem tudták azon­ban, honnan származik. E két oszlopot valaha a jáki temp­lom építkezésénél akarták fel­használni. Ugyancsak korábbi leletként előkerült a márvány­homlokzat­ egyetlen kockája, amit most már pontosan be tudnak illeszteni a tizenöt mellé. A márványkocka eddig a szombathelyi Sabaria Mú­zeum előtt állt. Az Isis-templomból termé­szetesen nemcsak kövek, ha­nem egyéb felszerelési tárgyak is előkerültek, így például ko­rabeli orvosi szerszámokat, se­bészkéseket találtak. Valószí­nűleg az egyházi szertartások vezetői használták ezeket. Ed­dig mintegy hétezer leletet ta­láltak. Az ásatások még kö­rülbelül két évig tartanak, mert felfedezték a templom­­ előtt a Rómába vezető hadiút maradványait is. Az Isis-temp­­­­lomot a tervek szerint a hely­színen rekonstruálják, és úgy­­nevezett romkertté alakítják át. Előreláthatólag már a jövő esztendőben a nagyközönség számára is megnyitják a rom­­kertet. — Kel­l ! Változások a mozik műsorában június 1—3-ig RENDSZÁMA H. 8. (jugoszláv) I MUNKÁS 14. h6. 8. — A fekete zászlóalj (csehszlovák) MA VÁG- 1 filmszínház (Delej u. 51.) 2., 3-án 16. — Álmatlan évek (magyar)­­ MOM Művelődésház (XII., Csörsz u. 18.) 3-án 3. n6. 18. — A kék nyíl (szovjet) MÁTRA (Lenin krt. 39.) 9, 11, n2, n4, h6, 8. — Nővérek (szovjet) TANÁCS (Szt. István krt.­­ 16.) 110, h2, n7. — 18-as év (szovjet)­­ TANÁCS (Szt. István krt. 16.) 112, !­4, f9. — Országúton (olasz) VAS­VÁRI (Kerepesi út 44.) h4, h6, 8. • — Őfelsége kapitánya (amerikai) CSOKONAI (Népszínház u. 13.) 9,­­ 11, n2, 4, n7, f9: TINÓDI (Nagy­mező u. 8.) n4, f6, 8: PETŐFI KERTMOZI (IX., Ráday u. 46.) 19. — Per a város ellen (olasz) HON­­­­VÉD (Rákóczi út 82.) 9, 11, n2, 14,­­ hó, 8: HAZÁM (Váci út 150.) 14, h6, f 8. — 420-as urak I—II. rész (indiai) : KÁRPÁT (Csillaghegy) 16. I SZÍNHÁZAK HÉTFŐI MŰSORA: Erkel Színház: Henryk Szeryng zenekari estje (Mester­bérlet, 3:­­ 8). — Nemzeti Színház: Két úr­­ szolgája (7). — Katona József Szín­­­­ház: Idegen nő a szigeten (7). —­­ Madách Színház: A medikus (7). — Madách Színház Kamaraszínháza:­­ Nem az én fejem (7). — A­­­­agyar Néphadsereg Színháza: Lysistraté I (7). — Petőfi Színház: Vörös és fe­­­­kete (7). — Jókai Színház: örök­­ szerelem (fél 8). — József At­tila Színház: Hazudj igazat! (7) . — Állatkerti Színpad (ked­­­vezőtlen időben Sportcsarnok)­­­ Lipcsei rádió tánczenekara (8) . — Fővárosi Nagycirkusz: Akik­nek a világ tapsolt (3). — Jégszín-1­ház: Ujjé, a Ligetben! (fél 8). Haydn-ünnepség Fertődön Haydn halálának 150. évfordulója alkalmából megyei da­losnapot rendeztek Fertődön, a várkastély udvarán. A székesfehérvári MÁV Énekkar. A hallgatóság egy csoportja. (MTI Fotó: Tormai F elv.) A MAGYAR ZENESZER­ZŐK műveiből rendez hang­versenyt június 5-én a Petőfi­­ Irodalmi Múzeum nagytermé-­­­ben a Magyar Zeneművészek Szövetsége. A koncert műso­rán szerepel Mihály András gordonkára és zongorára írt Szvitje, Petrovics Emil Vonós­négyese, Székely Endre, Rad­nóti Miklós utolsó verseire komponált Halálvirágok című műve, valamint Fúvóstriója és Soproni József Csokonai-ver­­sekre szerzett két férfikara. □ VASÁRNAP BEFEJE­ZŐDTEK a csaknem százötven éves hagyományokat feleleve­nítő keszthelyi Helikon-ünnep­ségek. □ GEORG SEBASTIAN be­fejezte prágai vendégszereplé­sét, és e hét péntekjén már Párizsban vezényli azt az ope­rai előadást, amelynek Renata Tebaldi a vendégművésznője.. . AZ ORSZÁGOS DALOS­­TALÁLKOZÓK legközelebbi programját június 27-én és 28-án Egerben rendezik meg. A Heves megyei énekkarokon kívül ott lesz a dalostalálko­zón a Ganz—MÁVAG Acél­hang férfikara, a Vándor­kó­rus, a IV. kerületi Szabadság Férfikar és a Debreceni Népi Együttes is. □ ERNSTER DEZSŐ jú­nius ötödikén érkezik ismét Budapestre Olaszországból, s az Operaházban, valamint két vidéki városban vendégszere­pel. □ JÚNIUS 6 ÉS 13 között az OSZSZSZK-ban megrende­zik a képzőművészet hetét. Ezen a héten Moszkvában 48 kiállítás nyílik. □ KÉT TÁNCZENEKA­­RUNK vendégszerepel június hónapban Bulgáriában: Papp Tivadar együttese és Kovács Miklós zenekara. □ ERNST GRUBER opera­énekes az Othellóban kezdi meg budapesti fellépéseinek sorozatát. □ NÉGY MŰVEL vendég­szerepel az operai balettkar szeptember 1 és 10 között Bu­karestben: Gajane, Giselle, Coppélia, Csongor és Tünde. 15 m­agitar­­ikus az idén Megalakult a szakszervezetek filmművészeti szakosztálya A Művészeti Szövetségek Házában vasárnap tartották a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége filmművészeti szakosztályának alakuló ülések A tanácskozáson részt vett Or­bán László, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága tudományos és kulturális osztályának veze­tője. Darvas József, a Hunnia Filmstúdió igazgatója, beveze­tő előadásában értékelte a fel­­szabadulás utáni magyar film­művészet útját. Révész Mik­lós filmfőigazgató bejelentette, hogy az idén 15 film befeje­zésére számítanak, ebből ki­lenc mai témájú, öt a munká­sok, három pedig a parasztok életével foglalkozik. A vita után megválasztották a szakosztály vezetőségét, amelynek elnöke Fábry Zol­tán, titkára Herskó János lett. A Budapest Kórus nagy sikere a Prágai Tavaszon A prágai Művészek Házában mutatkozott be az idei Prágai Tavasz magyar vendégegyütte­se, a Budapest Kórus. A prá­gai szimfonikus zenekar kí­séretével, Ferencsik János vezénylésével Bartók Can­tata profanáját és Kodály Psal­mus Hungaricusát mutatta be. A szólókat Udvardy Tibor és Faragó András énekelte. A két magyar mű először került elő­adásra Prágában. A zenei fesz­tivál közönsége nagy tetszéssel fogadta Bartók és Kodály kó­rusműveit, hosszan ünnepelte a kitűnő magyar énekkart, Ferencsik­ karnagyot, a szólis­tákat, Forrai Miklóst, az ének­kar vezetőjét, valamint a prá­gai szimfonikusok zenekarát. Tizenegy bemutató és felújítás az Erkel Színház jövő évi programjában Június 12-én, pénteken az Erkel Színház a Gajane elő­adásával fejezi be az évadot.­­ Nyomban megkezdik az épít­­­­kezési munkákat, de ez nem­­ jelenti azt, hogy az 1959—60-­­ as évadban bármiféle előadási és korlátozás lenne, mert a jövő szezonban az építkezés nem zavarja majd a közönséget. A homlokzattal még a nyáron el­készülnek. Az igazgatóság közreadta az 1959—60-as színházi évad be­mutatóinak és reprizeinek tervét. Rossini Ory grófja cí­mű operája itt kerül először színre Magyarországon. Bemu­tatják Szabó Ferenc Ludas Matyi című táncjátékát. Új be­tanulásban, új díszletekkel játsszák az Operaházban an­nak idején rendkívül nagy si­kert aratott Seherezádot, Rim­­szkij-Korszakov táncjátékát. Ugyancsak nagy siker volt év­tizedekkel ezelőtt Manuel de Falla A háromszögletű kalap című műve, amelyet új beállí­tásban láthat majd az Erkel Színházban a közönség. Elő­adják Beethoven Fidelióját, Csajkovszkij Anyeginjét, Verdi Simone Boccanegra című ope­ráját, az Aidát és a Don Car­­lost. Teljesen felfrissítik a Bánk bán előadását is. Lesz egy nagy Wagner-repriz is: a Lohengrin. RÁDIÓMŰSOR JÚNIUS 1. HÉTFŐ KOSSUTH: 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.00: Hírek. — 15.10: Vlagyimir Buncsikov énekel. — 15.30: Gyer­­mekrádió. — 15.50: Az aranyérem jelöltjei között. — 16.10: Napiren­den ... — 16.15: Szív küldi . . . — 17.00: Hírek. — 17.15: Ötórai tea. — 17.45: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Mo­zart: A-dúr hegedűverseny. — 18.31: Hazai körkép . . . — 18.51: Né­pi zene. — 19.14: Az ős kaján. Ady Endre verse. — 19.20: Operettekből. — 19.50: Mese. — 20.00: Esti króni­ka. —­ 20.30: Szórakoztató hárfamu­zsika. — 20.45: A Rádiószínház be­mutatója: Az a május. Rádiódrá­ma. —• 21.35: Könnyű zene. — 22.00: Hírek. — 22.20: Esti kórusmuzsika. — 22.45: A bolgár népköltészet kin­cseiből. — 23.00: Tánczene. — 24.00: Hírek. —2­0.10: Mjaszkovszkij: I. szonáta zongorára és gordonkára. PETŐFI: 1495: Ifjúsági műsor. — 14.35: Népdalfeldolgozásokból. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: Az üres helyek utasai. Elbeszé­lés. — 16.00: Kórusok. — 16.15: A világ minden tájáról. — 16.25: Hangverseny a Rádióegyetem hall­gatóinak. — 18.15: Kegyetlen idill. — 18.30: Kanneke: Táncszvit. — 19.00: Hírek. — 19.05: Angol nyelv­lecke. — 19.15: Julien Katehen zon­gorázik. — 19.47: Sporthíradó. — 20.00: Verdi operáiból. — 20.40: Fa­lurádió. — 21.00: Hírek. — 21.05: Verbunkosok, csárdások. — 21.25: Új kották és zenei könyvek kö­zött. — 21.40: A jezsuiták Magyar­­országon. Előadás. — 22.00: Szimfo­nikus könnyű zene. — 23.00: Hírek. JÜNIUS 2, KEDD KOSSUTH: 4.30: Hírek. — 4.40—7.59: Zene. — 8.10: Operarészletek. — 9.00: Szá­moljunk, gyerekek! — 9.10: Ének­es vonószenekari hangverseny. — 9.30: Gyermekrádió. — 9.40: Szó­rakoztató zene. — 10.00: Hírek. — 10.10: Levelezés. — 10.25: Népi tán­cok és hangszerszólók. — 11.00: Új szelek szárnyán. IV. — 11.20: Kamarazene. — 12.00: Hírek. — 12.10: Ajándékműsor. — 13.00: Her­nádi György versei. — 13.10: Ze­nekari hangverseny. — 14.21: Gyer­mekrádió. — 14.41: Népszínművek dalaiból. — 15.00: Hírek. — 15.10: Operettrészletek. — 15.30: Érett ész­szel. Ifjúsági rádiójáték. — 16.15: Egy falu — egy nóta. — 16.30: A nemzeti burzsoázia szerepe. — 16.45: A munkásmozgalom dalai­ból. — 17.00: Hírek. — 17.15: Szív küldi... PETŐFI: 5.00—7.59: Zene. — 8.00: Hírek. — 14.15: Könnyű fúvósmuzsika. — 14.45: Radnóti-versek. — 15.00: Kó­rusok. — 15.20: Verbunkosok, nép­dalok, csárdások. — 15.43: Bach­­művek. — 16.20: Keszthelyi Zoltán verséből. — 16.35: Balettzene. — 17.15: A vígopera kialakulása. Elő­adás. 0 GYEREKEK! A távbeszélő mesemondó (4 2 7 — 9 6 0) műsora hétfőn: A bűvészmester (portugál népmese; elmondja: Lengyel Vil­mos). PEST | PEST |­A !; VIDÁM SZÍNPAD'; ÚJ MŰSORA !; Konferál: !| Kellér Dezső !|­­ . ..■iWAVVWWWWVW.

Next