Esti Hírlap, 1961. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-01 / 1. szám

VI. évfolyam, 1. szánt Eltévedt-e az időjárás?­­/ év legjobb magyar sportolói ára 410 fillér 1961. január 1. vasárnap Kedden kezdődik az afrikai csúcsértekezlet a A fővárosi tanács jövő évi programja Hajómentés a Dunán Új sikerekről tanúskodik a szocialista országok évvégi számadása Túlteljesítette tervét a szovjet ipar, eredményesen zárul a csehszlovák, a lengyel és a bolgár ötéves terv Szilveszter napján az év gazdasági eredményeiről, sike­reiről számolnak be a szocia­lista országokból érkező jelen­tések. A moszkvai Izvesztyija meg­vonja a szovjet emberek épí­tő munkájának­­mérlegét. Hadd álljon itt néhány a leg­jellemzőbb adatok közül. A szovjet ipar három százalék­kal túlteljesítette idei terme­lési terv­ét, fejlődött a mező­­gazdaság is. Az év folyamán több nagy létesítményt adtak át rendeltetésének, s — mint a napokban jelentettük — teljes kapacitással dolgozik a világ legnagyobb vízierőműve, a sztálingrádi. Emelkedett a szovjet emberek életszínvona­la. A múlt évihez képest 15 milliárd rubellel növekedtek a lakosságnak nyújtott különbö­ző kedvezmények, s a fizeté­sek egyidejű rendezése és eme­lése mellett tértek át a rövi­dített — a hét-, illetve hatórás munkaidőre. A Szovjetunióban 1960-ban 1 400 000 lakás épült — jelenti a mai szovjet sajtó. E számot kommentálva, a Komszomolsz­­kaja Pravda­­ rámutat, ennyi lakás teljesen elegendő len­ne annyi ember részére, amennyi Los Angelesben, San Franciscóban és Chicagóban — e három nagy amerikai város­ban együttvéve lakik. A búcsúzó óév mérlege azt mutatja, hogy a Szovjetunió kedvező kö­rülmények között kezdi meg hétéves tervének kö­vetkező, harmadik eszten­dejét. Jelentős sikereket ért el Csehszlovákia népgazdasága is az idén, az ország második ötéves tervének utolsó eszten­dejében. Ezzel a csehszlovák ipari ter­melés a tervidőszakban a várt 54 százalék helyett 65 százalékkal, a beruhá­zások értéke a tervezett 60 százalék helyett 89 szá­zalékkal emelkedett. Az előírtnál gyorsabban, 33 százalék helyett 35 százalék­kal nőtt a lakosság személyi fogyasztása. A második ötéves terv eredményei alapján ki­dolgozták Csehszlovákia jövő évi tervét, amelyet a nemzet­gyűlés rövidesen megvitat. Lengyelországban szintén öt­éves tervidőszakot zár le az óév utolsó napja. Az­­ idei, utolsó tervévben ■ az ipar az előzetes számí­tások szerint tíz százalék­kal termelt többet az elő­irányzatnál. A mezőgazdaság termelése a kedvezőtlen időjárási viszo­nyok és az árvízkárok ellené­re is növekedett a múlt évhez képest: 5,5 százalékkal. Len­gyelország nemzeti jövedelme előreláthatólag az idén öt szá­zalékkal nagyobb lesz, mint tavaly. A bolgár dolgozók — mint arról már beszámoltunk — öt év helyett három alatt teljesítették harmadik öt­éves tervüket. Az óév utolsó napjaiban Bul­gáriában számos nagy, új lé­tesítményt adtak át rendelte­tésének, köztük az ország első akkumulátorgyárát és az izvo­­ri cementgyárat.­ ­\\\\\V\\Vv\\\V\\\\\V\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\V\\\V^^^ MA DÉLELŐTTI BRÜSSZELI JELENTÉSÜNK: Sztrájkolók gyászmenete vonul az utcákon tiltakozási önkény Újabb tömegmozgalmak­­ várhatók • Az angol és francia kikötőmunkások nem rakják ki a Belgiumból érkező árut Brüsszel, december 31. A belga rendőrök tegnap ki­vont karddal támadtak Brüsz­­szelben a tüntetőkre, a kato­nák — a tizenkettedik napja tartó tömegmozgalom alatt már nem először — lőfegyve­rüket is használták, s a kato­nai és rendőri megtorló ak­ciók brutalitása most már ha­lálos áldozatot követelt: mint a Reuter és az AP jelentette: a rendőrök Van der Step­pen , munkást a szó szoros értelmében agyonverték. A rendőrség és a katonaság önkénye egész Belgiumban óriási felháborodást keltett. A kormány pénteken még abban reménykedett, hogy az új esz­­teidőre sikerül megfékezni a sztrájkot és a tüntetéseket. A legutóbbi vérengzés után azon­(Folytatás­ a 7. oldalon) Brüsszeli lovasrendőrök kivont karddal rontanak a tün­tetőkre (Telefoto: MTI külföldi képszolgálat) -------—----------£ v EIL tíz esztendőt \ " / tv II ! kívánunk olvasóinknak \ (Lelkes István felvétele). Felfelé szállnak a gyöngyök Elhallgat­­ a zene, elnémul a rádió. Pukkan a dugó, hab­zik a pezsgő éjfélkor, felfelé szállnak benne a gyöngyök, összecsendülnek a poharak a meghitt,otthonokban és han­gos éttermekben, fellampiono­­zott üzemi­ klubokban és félho­mályos, szűk bárokban. Meg­öleljük kedveseinket, gondo­latban azt is, aki nincs mel­lettünk, kezet szorítunk a ba­ráttal, az ismeretlennek is jut a meleg mosolyból. Köszöntjük — bizakodva, derűs várakozás­sal — az új esztendőt. Valamikor azt tartották: új év — új gond. A vidámságot az emberek a naptár szeszélyé­ből öltötték magukra, valaho­­gyan úgy, ahogyan álarcot vet­tek, vagy bohócsapkát nyom­tak a fejükre. A pezsgő mámo­ra, a bor gőze, a rum,köde si­vár emlékeket takart, szoron­gató félelmeket zsongított el. S még, akiknek nem volt okuk tartaniuk a jövőtől, azok sem mertek többet kívánni maguk­nak: az új év ne legyen rosz­­szabb a réginél... Most nem alkalmi hangulat a jókedv, nem az „egyszer mu­latunk” keserűségével ürítjük a poharakat. Tetőzik a vidám­ság Szilveszterkor. Az óeszten­dő jó emlékeket hagy maga után, az érkezőtől pedig nem ugyanennyit — többet várunk. Tehetjük, hiszen nem vaktá­ban reménykedünk, nem víz­ire dermedt ólom ígér jó sze­rencsét, nem az illúziók szi­várványán át látjuk rózsaszí­nűnél­ a jövőt. Önmagunkban hiszünk, az igyekezetünkben és ügyességünkben, hozzáérté­sünkben és kitartásunkban. Azért vagyunk bizalommal sorsunk iránt, mert magunk alakítjuk. Nyugodtan zajlott életünk ebben az esztendőben, amelytől búcsúzunk. Derűs folyását nem zavarhatták meg azok, akik akár a világ pusztulása árán is feltartóztatnák a történelem menetét. S bízhatunk benne, hogy a magunk, barátaink, minden jó szándékú ember erő­feszítése árán végleg megme­­nekedhetünk a háború­­rémé­től. Jogos a remény, mert a nagyobb, a döntő erő a mi ol­dalunkon van, azoknak az ol­dalán, akik a békét akarják, s benne az emberiség felvirágzá­sát. Mi 1960-ban felpezsdítet­tük, meggyorsítottuk fejlődé­sünket. Dúsabb aratást készí­tettünk elő a termőföldeken azzal, hogy az ország legna­gyobb részén már közösen ve­tik el a magot. Nőtt az embe­rekben az egyetakarás, az ösz­­szefogás a közös, jó célokért. S ettől nagyobb az erőnk, teljkre vagyunk képesek, sebesebben és még nagyobb biztonsággal folytathatjuk utunkat, mert le­győzhetjük az esetleg elénk ke­rülő akadályokat, úrrá lehe­tünk a nehézségeken. Azt már elértük, hogy több van a régi kevés­nél. Most majd azért fára­dozunk, hogy elegendő jusson minden jóból. Pontosan fel­mérjük, számokba is foglaljuk vágyainkat: mennyi vas és mennyi búza, mennyi hús és mennyi szén, mennyi tégla és mennyi gép, mennyi cipő és mennyi bútor, mennyi autó­busz és mennyi ruha, hány is­kola és mennyi műszer, meny­nyi könyv és hány mozi kell ahhoz, hogy sorra-rendre telje­süljenek. Magától megtelő „te­rülj asztalkám” csak a mesék­ben létezik. De ha iparkodunk, mi magunk dúsan megrakhat­juk asztalunkat. Mint ahogyan a mai estére tesszük. Már illatoznak a sültek, remegnek a kocsonyák, már bo­rítja a tortákat, fő a káposzta a korhelyleveshez, sorakoznak a palackok. Mennyi fáradozással,­­ vesződséggel jár — az asszo­­­­nyok a megmondhatói —, hogy­­ szép is legyen, jó is legyen, s e­lég is legyen mindenből, ami kedvünket emeli, jó hangulatot­­ teremt. Nem megy ez máskép- i­pen az országnak sem. Legin­­­­kább akkor nem, ha azt akar-­­­juk, hogy a holnapi hétköznap­­­pok szebbek legyenek a tegna­­­­pi, de még a mai ünnepeknél­­ is. A mesebeli király ki nem állhatta a mákosnádlit és ezért eltörölte a hétnek azt a napját, amelyen a felesége a nem sze­retett ételt adta asztalra. S ki­mondta, hogy helyette vasár­napot kell tartani, amikor torta van soron. Megdöb­benésére azonban ettől fog- I­va egy másik nap­on tálal- I­sák eléje a mákosnádlit — erre ezt a napot is kiiktatta. S így­­ folytatta mindaddig, amíg a hét nem állt, csupán csak va­sárnapból. Igen ám, de hamar­­ kiderült, hogy ha mindennap vasárnap van, pihennek az em­berek, a királyi palota termeit elborítja a por, feltornyozódik a mosatlan edény, halomra gyűlik a szennyes, megáll az élet. S végül már a mákosnád­­lit is megette volna, de hiába, az sem jutott. Mi másképpen akarjuk ün­neppé avatni a hétköznapokat, derűjét, bőségét akarjuk állan­­­­dósítani. ,,Ilyenkor több pénz­­ kell — mondta három-négy héttel ezelőtt egy ismerősöm —, most tehát jobban ráverek­­ a munkára.” Ha tartós ünne­­ppet akarunk, tartósan ezt kell­­ tennünk valamennyiünknek. „ ... Éjfélkor majd pukkan a dugó, habzik a pezsgő, felfelé­­ szállnak benne a gyöngyök,­­ összecsendülnek a poharak. ’ Köszöntjük —­ bizakodva, de­rűs várakozással — az új esz­tendőt. ” Révész József

Next