Esti Hírlap, 1961. december (6. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-01 / 283. szám
Veszélyes zóna. A Rákóczi út és a Körút kereszteződése. A gyalogosok nem néznek semerre, nem jut eszükbe: a legjobb fék is elromolhat, a legbiztosabb lépés is megcsúszhat a síkos kövezeten. Közlekedésből elégtelen. Pedig nem is olyan nehéz megtanulni, aki jelölt be. Igen kell átmenni az egyik oldalról a másikra. A szabálytalanság iskolapéldája a Thököly úton: két autó között — a harmadik elé. (Bozsán fel.) . Életükkel játszanak ködösek az esték — ködösek a hajnalok. A csatakosborús novemberben mind nehezebb a gépjárművezetők dolga, még jobban kell vigyázniok a járókelő emberekre. Sok a baleset — szomorú statisztika bizonyítja — mind többnek okozója a figyelmetlen, a robogó autó, autóbusz, villamos, trolibusz elé szaladó gyalogos. A járművezetőt szidni mindenki tudja , de a szabályokkal, jelzésekkel kevesen törődnek. Gondoljunk arra: az időjárás miatt a vezető rosszabbul lát, nemegyszer hiába fékez, a kocsi megcsúszik és máris megtörtént a baleset. A gépjárművezetőket szabályok, a KRESZ törvénye kötelezi a rendre. A balesetmentes, nyugodt fővárosi közlekedés alapja emellett azonban, ha mindenki önként — a nedves novemberben és a száraz júliusban egyaránt — megtartja a szabályokat. Nem úgy, mint a képeinken látható, életükkel játszó, ugra-bugráló járókelők. December végén a második, a harmadik és a negyedik békekölcsön húzása Az év utolsó napján sorsolnak századszor államkölcsönt Egy hónap múlva ismét előkerülnek az Országos Takarékpénztár páncélterméből a szerencsekerekek. Az év utolsó államkölcsönhúzásait ugyanis december 30-án és 31-én a fővárosban rendezi az Országos Takarékpénztár. Az első napon, délután, a Második Békekölcsönt, a második napon, délelőtt pedig a harmadik és a negyedik békekölcsönt sorsolják. A kétnapos húzáson a három kölcsönből mintegy négyszázezer kötvényre csaknem százmillió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. Az év utolsó békekölcsön-sorsolása — a tervkölcsönt is figyelembe véve — egyben a 100. államkölcsön-sorsolás lesz. Új gyárak, automatizálás, kutatóállomás az üvegipar ötéves tervében Üvegiparunk tíz év alatt mintegy 250 százalékkal növelte termelését, de még így sem tudja minden termékből kielégíteni a szükségleteket. Az Építésügyi Minisztérium Üvegipari Igazgatóságán a második ötéves tervre nagyszabású fejlesztési programot dolgoztak ki, amelynek eredményeképpen a termelés a múlt évihez viszonyítva 180 százalékkal emelkedik. A tervek szerint Orosházán öntöttüveg-, palack- és konzervüveg-gyárat építenek. Modern üvegszigetelőanyag-gyárat is létesítenek. Folyamatban van több gyár rekonstrukciója és gépesítése. Főképpen az üveg kidolgozásához szükséges gépparkot fejlesztik. A gyárakat korszerű automata gépekkel látják el és még a csomagolást, szállítást is gépesítéssel kívánják lebonyolítani. Tervbe vették kutató- és kísérleti állomás létesítését is. Vita az olcsóbb építkezésről Képlet határozza meg, hol kell téglát rakodni Kevesebb gépkocsi, gyorsabb anyagszállítás A napokban véget ért műszakifilm-fesztiválon az üzemszervezési témával foglalkozók közül második díjat nyert egy film, amelynek címe csupa idegen szóból áll: Lineáris programozás és kibernetika. De feliratai magyar nyelven íródtak, ezért is kellett eljönniük a 2. számú Építőanyagfuvarozó Vállalathoz azoknak a csehszlovák, lengyel, német szakembereiknek, akiknek tetszését a film annyira megnyerte, hogy közelebbről kívánták tanulmányozni, s majd hazájukban is meghonosítani ezt az új szállítási módszert. Itt, a 2-es ÉPFU-nál forgatták a filmet, másutt nem is lehetett volna, hiszen egyelőre csupán ennél a vállalatnál alkalmazzák a gyorsabb szállítást, jobb gépkocsi-kihasználást eredményező lineáris programozást. Csaknem másfélmilliós megtakarítás — Ezért jövő — mondja Várkonyi Antal, az Építésügyi Minisztérium szállítási főigazgatóságának főelőadója. — Lényege: a legközelebbi gyártóhelytől a legközelebbi felhasználóhoz számtani az építőanyagot. — Nem is olyan egyszerű, ahogyan hangzik. Budapesten 15 téglagyár van, s egy esztendeje már matematikai képlettel határozzuk meg, melyik munkahelyre melyik üzemből, milyen mennyiséget és téglafajtát érdemes legjobban szállítani. A gyárak előre jelzik a készletet, az építőipari vállalatok úgyszintén a szükségletet, s akik mindezt összevetik, a gépkocsik leggazdaságosabb útját megszabják. Az anyagszállítás az építkezésekre fordított összeg 9—12 százalékát emészti fel. Az úgynevezett lineáris módszert még csupán a téglánál vezették be. Amíg 1959—1960-ban a budapesti építőipari vállalatoknak 33,27 forintba került egy tonna tégla elszállítása, addig az új módszer bevezetése után már csak 30,85 forintba. Vagyis: egyetlen fillér beruházás nélkül, kizárólag a jobb munkaszervezéssel 1 millió 400 ezer forintot takarítottak meg egyetlen esztendő alatt. Nincs felesleges anyag Jobban elterjedt az úgynevezett központi szállítás, amely ugyancsak megkönnyíti az építőipari vállalatok dolgát; az ország 1300 ÉPFU-kocsija közül mintegy 800 már eszerint jár. A budapesti 1-es —amely úgynevezett szóróanyagokat: kavicsot, homokot szállít —, s a 2-es ÉPFU egyaránt alkalmazza. Utóbbi vállalat igazgatója, Tóth Gyula elmondta: téglát, cementet, betonelemet, gipszet, üveget, faanyagot juttat el 280 gépkocsijuk a budapesti építőipari munkahelyekre. Hogy ne kelljen valamenynyi gépkocsinak az óbudai központi telepről indulnia reggelente, hat főnökséget létesítettek: téglagyárban, betonelemgyárban. Hogy milyen előnyökkel jár ez a központosítás, arra a két legnagyobb budapesti lakásépítő vállalat, a 43- as és a 44-es szállítási osztályvezetői, Ladó Gyula és Békés Lajos így válaszolnak: — Azelőtt külön-külön kellett tárgyalnunk a téglagyárakkal. A tárgyalás után elindultak a gépkocsik, sajátjaink, s béreltek. Beálltak a gyárudvarra, egyszerre ötven vagy száz, s megkezdődött a várakozás. Kapkodás, rendszertelenség, aki bírja, mara módszerek, sokszor üresen tért vissza a kocsi, mert aznap már nem került rá sor. S ezekhez az autókhoz nekünk kellett adnunk a rakodómunkásokat is, akiket a termeléstől vontunk el! 1959 júniusában vezették be a központi szállítást, azóta csak a 2-es ÉPFU-val tárgyalunk, naponta adjuk az igénylést, adminisztrációnk minimálisra csökkent, megszűnt a kapkodás, szaladgálás összeköttetésekért. Az is nagy előny, hogy ma már nem tárolnak az építőipari vállalatok feleslegesen anyagot, csupán annyit rendelünk, amennyire szükség van. Háromszáz helyett nyolcvan gépkocsi Egy összehasonlító számadat a központosított szállítás előnyeire: azelőtt 320 kocsi vitte el a téglát naponta a gyárakból, most ugyanazt a mennyiséget 80—85 elszállítja. A vasúti kirakodást is elvállalta az ÉPFU. Azelőtt minden vállalat tartott éjszakai és szombat-vasárnapi gépkocsiügyeletet, pedig előfordult, hogy egyetlen vagon sem érkezett; ha pedig a vártnál több, akkor nem tudták kirakni az anyagot — fizették az álláspénszt. — Vagononként átlag harminc forint volt ez az összeg — mondja Ladó Gyula. — Az ÉPFU-nál — éppen a jó szervezettség miatt — egyharmadára csökkent az álláspénz, tehát hamarább kapja meg vagonjait a MÁV, meggyorsult a kocsiforduló. A minisztérium szállítási igazgatóságán már kidolgozták, hogyan terjesztik el a fejlettebb szállítási módszereket más, főleg vidéki vállalatoknál is, mennyivel csökkenthető már 1962-ben az építkezések költségeiből anyagszállításra felhasznált 9—12 százalék. Január 1-től a Budapesti Cementipari Vállalatnál is — ahol ma még hosszú várakozásra ítélve állnak sorban a gépkocsik — bevezetik a központosítást. Keresztényi Nándor Muskátli a kútban Három iskolai falikép különös történetéről írtunk most egy hónapja. A Lakóterv egyik tehetséges fiatal építésze új iskolát tervezett a József Attilalakótelepre. Kívánságára a Képzőművészeti Alap megbízott egy tehetséges fiataliparművésznőt, hogy kerámiával díszítse az iskola zsibongóit. Elkészült az iskola, s elkészültek a faliképek is. Csakhogy közben az építész és az iparművésznő nem találkozott. Sorozatos hanyagságok miatt a Képzőművészeti Alap nem hívta meg a tervezőt egyik zsüriülésére sem. Amikor azután az építész meglátta a már elkészült faliképeket, nem engedte feltenni, mert sem témájukat, sem kivitelüket nem találta megfelelőnek. Levélben tiltakozott a Képzőművészeti Alapnál, de hetekig választ sem kapott. Mi történt azóta? Az írás megjelenése után gyorsan megtalálták a tervezőt, s az iskolában közös szemlét tartottak. A helyszíni vita ugyan rendkívül éles volt, de nem állapodtak meg semmiben. Azért valami történt. Miután a tervező nem fogadta el a kerámiából készült ivókutakat sem, felvetettek egy érdekes javaslatot. Ne használják ivásra a kutat, hanem ültessenek bele virágot. S a sok tízezer forintba kerülő faliképek? Ott hevernek ma is az iskolában, az egyik terem padlóján... Az Karbantartási szerződés a budapesti neonberendezések tulajdonosaival Megírtuk: évek óta sok baj van a neonreklámokkal, az egyes hibás, sötét betűk és figurák eltorzítják a komoly hirdetéseket. A fővárosi tanács ipari osztálya most több fontos intézkedést tervez. Egy héttagú bizottság megállapította: a hibát leggyakrabban az okozza, hogy az elektródák nem felelnek meg a követelményeknek. Most kísérletképpen új típusú elektródákat használnak. Távolabbi terv, hogy a jövő évben minden budapesti neonberendezés tulajdonosával karbantartási szerződést köt a karbantartó vállalat. A szerződésben vállalja, hogy állandóan ellenőrzi a berendezéseket és minden bejelentés nélkül megjavítja a hibákat. PINCÉREK NÉLKÜL Milyen legyen az önkiszolgáló étterem ♦ Időfényképezés Harminc perc nyereség ♦ Közvéleménykutatás A Belkereskedelmi Kutató Intézet közvéleménykutatást végzett, tanulmányozta külföldi önkiszolgáló éttermek berendezését, működését és most készült el beszámolójával, amely választ ad arra: célszerű-e és hol kívánatos a vendéglátóiparban az önkiszolgáló rendszer. A tikett Az első önkiszolgáló üzemekben végzett közvéleménykutatás során a megkérdezett vendégek 88 százaléka tartotta megfelelőnek az új rendszert. Az önkiszolgálásnak ötfajta típusa van, s ezek közül a kereskedelemben alkalmazott gyorskiszolgáló módszerhez leginkább a tikett-rendszerű önkiszolgáló étkezdék működése hasonlít. Ilyen elv alapján működik a Váci úti és a veszprémi önkiszolgáló büfé. A rendszer lényege az, hogy az üzembe belépő vendég egy papírlapot kap, amelyen árral együtt feltüntetik az összes kapható ételeket, italokat. Amikor a büfések kiadják a kért ételt vagy italt, a tikettet a megfelelő helyen kilyukasztják. A fogyasztás után a vendég a kasszánál fizet. Meglehetősen körülményes azonban egyik kézben a tikettet tartani, a másikban egyensúlyozni a tálcát, amelyre rákerülnek az ételek. A legmegfelelőbbnek látszik a terelőkorlátos önkiszolgáló étterem, ahol tálcával elhalad a vendég a korlát mögött a kiszolgáló pult mellett, s ott ráhelyezik tálcájára az ételeket, majd a pult végén levő pénztárnál fizet, ezután leül az étterem egyik asztalánál. Evőeszköz, kávéautomata A kutatóintézet tanulmánya választ ad arra, milyen legyen az önkiszolgáló étterem. Az önkiszolgáló étterem zajosabb, mint az olyan, ahol pincér szolgál ki. Épp ezért célszerű az étterem padlóját hangtompító anyaggal burkolni. A zaj csökkentését elősegíti műanyagedények és műanyagtálcák alkalmazása. Külön gond az evőeszközök kezelése. Az egyik módszer az, hogy az evőeszközöket garnitúránként szalvétába csomagolják, a másik módszer szerint tartókazettákba helyezik el és a kazetták rekeszeiből csak az evőeszköz nyele áll ki. A preszszógépet külföldön a kiadópult vége felé szokták elhelyezni. Újabban vannak kávéautomaták is. Érdekes a szovjet önkiszolgáló üzemekben a tea adagolása. A pulton elhelyezett csészékbe csak teakoncentrátum kerül, amelyre a vendég forró vizet tölthet egy tartályból. Mivel az önmagát kiszolgáló vendég egyszerre szedi tálcájára az ételsor valamenynyi fogását, könnyen előfordulhat, hogy míg a levest elfogyasztja, a többi étel kihűl. Vigyázni kell tehát arra, hogy a kiadópultban tárolt leves, azonnal fogyasztható hőfokú legyen, a fő- és utóételek pedig ennél jóval melegebbek. Több önkiszolgáló étterem Megvizsgálták, hogy menynyi időt lehet megtakarítani az önkiszolgáló éttermekben. „Időfényképező” vizsgálatot végeztek olyan hagyományos éttermekben, mint a Pilvax, az Opera, a Gül Baba — ahol a hangsúly nem a szórakozáson, hanem az étkezésen van, továbbá különféle rendszerben működő önkiszolgáló éttermekben. Egy vendég étkezése hagyományos formában 40—45, önkiszolgálásnál 10—15, maximum 20 percet vesz igénybe. A tanulmány tapasztalatainak felhasználásával a kereskedelmi vendéglátó vállalatok több önkiszolgáló éttermet rendeznek be a jövőre és az üzemi étkezdék egy részét is ilyen rendszerűvé alakítják át Pakots György