Esti Hírlap, 1962. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-03 / 1. szám

Fehér volt a karácsony, csillogó, fé­nyes a Szilveszter. Fényes az út a lágyuló időtől, permetező esőtől, s fény­lett, csillogott a kétmilliós város barát­kozó jókedvétől. Felkerekedett a város már szürkületben, s k­osarakban, háti­zsákokban, cekkerekben vonult egyik családtól a másikig a rengeteg élelem, mintha csak a pesti közértek áprili­si tréfaként egy éjszakára helyet cserél­tek volna. A Dembinszky utcai virsli, kadar, demizson móri a Jurányi utcába költözött, a Jurányi utcai pogácsa, ko­csonya a Thököly útra és így tovább. A szürkületben megindultak a szilvesz­terező trének , trombitán fújták hozzá a menetet. Vidáman búcsúzott az óévtél n­é­pi is Karnevál a Körúton, nemzetközi bálok, kétnapos Szilveszter Jó kedvvel búcsúzott Buda­pest az óévtől, s köszöntötte az új esztendőt. Már szomba­ton este megjelentek a főváros utcáin az első trombitások, s „telt ház” volt a szórakozóhe­lyeken. Vasárnap délután városszerte szilveszteri hangu­lat uralkodott. Amikor leszállt az est, megteltek a színházak, a mozik, a szórakozóhelyek. A szilveszteri mulatságok az üzemi művelődési há­zakban kezdődtek meg először. Csepel dolgozói a Csepeli Mun­kásotthonban szórakoztak. A pesterzsébeti Vasas Művelődé­si Házban 800 környékbeli dolgozó búcsúztatta az óesz­­tendőt. A belvárosi szórakozó­helyek közül az idén is a nemzetközi szilveszter­estek voltak a leghangula­tosabbak. Jól sikerültek az IBUSZ által rendezett nemzetközi szilvesz­teri bálok. A Royal Szálló ter­meiben 700 szovjet, csehszlo­vák, lengyel, német és román turista búcsúztatta az óeszten­dőt. Éjfélkor gongütések jelez­ték az 1961-es év végét, majd a zenekar himnuszokkal kö­szöntötte a különböző nemzeti­ségű­ vendégeket. A rendező hat nyelven, kívánt boldog, eredményes új esztendőt. Szil­veszter éjszakáján a Hungária Kávéház, a Gundel Étterem és a Gellért Szálló szintén nem­zetközi bálteremmé alakult. Itt összesen mintegy ezer kül­földi vendég ropta a táncot, majd hajnalban autóbuszra szálltak és városnézésre in­dultak. Hangulatos volt a szil­veszterest a többi szórakozóhe­‘ais'---------— -. A Kov‘'há'­­nagytermét az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem tanári kara és hivatala foglalta le erre az estére. A Berlin Étteremben köszön­tötték az új évet a Német De­mokratikus Köztársaság buda­pesti nagykövetségének tagjai, valamint igen sok nyugatné­met turista. Telt ház volt a Budapest Táncpalotában. Több mint­ 300 vendég foglalt be­­aszta­lok­n­á­l és már a szilveszterest első ,, félidejé­ben"’ is csaknem száz üveg pezsgő fogyott el. A legmeg­­hatóbb szilveszterest színhelye az idén is a Pilvax Kávéház volt. Éjfélkor cimbalmon je­lezték az új esztendőt, úgy, ahogy hajdan „tekintetes Pe­tőfi vendég úr” kívánta, éjfél után két órakor pe­dig felállással emlékeztek meg a költő 139. születés­napjáról. A már hagyományos körúti karnevál is jól sikerült. Trom­biták, sípok harsogása töltötte be kora hajnalig a pesti utcá­kat. Erre az estére szabad mű­ködési engedélyt kaptak a táskarádiósok is. Még reggel hat órakor is sokezres tömeg hullámzott a főbb útvonala­kon, köszöntve az új esztendőt.­­ Pestről telefonhoz hívjuk az Ózdi Kohászati Művek főmű­vezetőjét, Dukics Istvánt. Hét­köznapi történetét nagyjából ismerjük. ... A gáztisztítónál karban­tartás folyik. Ilyenkor az épít­mény alját kibontják és a 40 méter magas torony tetejéről félrehúzzák a nagy vízszintes lemezt, mint fazékról a fedőt. Legyen kereszthuzat. Lehet dolgozni, javítani. De a fedő nem mozdul. A rozsda nem engedte. Igazán komoly volt a helyzet, vagy elengednek óránként nyolc köbméter ér­tékes kohógázt vagy valaki felmászik a torony oldalára és kijavítja a hibát. Az emberek bátortalanul álltak és nézték a magas tornyot. — Veszélyes — mondták és kezüket zselére­­vágták, arrébb mentek. Dukles István főművezető előre lépett, kezében tartotta a szerszámos ládát és szó nélkül mászni kez­dett a torony hágcsóin. Oda­­fönt megállt. Derekát odakö­tötte egy hosszú kötéllel az egyik kampóhoz. Munkához lá­tott. Odalent néma csend, fi­gyelem. Ismét bomlik a sor, kilép két fiatal lakatos, a fő­művezető két tanítványa. Fel­kapaszkodnak a mester mellé. Negyven méter magasban, ki­lengő kéményen egy négyzet­méternyi területen állt és dol­gozott a három ember. Súlyuk 210 kiló volt. A fedél, amit ki­­ kell emelni — egyik oldalán , 130 kiló, a másikon négy má­­­­­zsa. Öt és fél tonnát mozdít, feszít három oldalról három ember egyszerre. Előbb egy centit, aztán ötöt és tízet emel­kedik a súly. Négy óra után minden sikerül. Ezután a javí­tás következik, petróleummal­­ oldják a rozsdát. Nyolc óráig álltak egyik lábukról a másik­ra. A gázt megmentették. Embereket is mentettek. — Emlékeztek? — mondták más­nap a gyárban —, a múltkor is ők húzták ki a léghevítő mellől a lakatosokat. Azok megszédültek az elszivárgott kohógáztól. Duklesék gázálarc­ban mentek értük, harminc méter magasból húzták őket a földre. Erős ember? Nagyon erős. Megbirkóznék a bikával — mondja a telefonba. — Erdő mellett lakom, családi békes­ségben, kis munkásházban, in­nen járok 44 éve a gyárba. Ré­ten, erdőn át. Kecsketejen él­tem. Most 58 éves vagyok.­­ A farmotoros autóbusz fel­kapaszkodott a dombtetőre és kigyulladt. Meleg volt. Fújt a­­ szél. A hátsó ülés azonnal tü­­­zet fogott. Innen tovább tör- I I­jedt mindenfelé a láng. A ko­­j­­­csiban 38 vak muzsikus ült, s­­ egy kísérővel, Nógrádbercelre i­s készültek, hangversenyezni, s­­ Bujdosó József, a fiatal sofőr­­ kivezette az égő autóbuszból a­­ világtalanokat. Gyorsan, j j egyenként,­ kettesével, kézen­­­ fogva, taszigálva őket — ahogy­­ tudta. A lángok mellett min­­­­denki megfogta egymás kezét és ötven métert léptek előre a tarlón. Ott álltak egy csoport­­j­ban, csak hallották, hogy a­­ sofőr elszalad, hogy egy másik­­ autó fékez, valaki a sofőr se­­­­gítségére sietett, de aztán ro­hant tovább a tűzoltókat érte­síteni, Bujdosó pedig lapáttal dobálta a földet a motorra. .A motornak nem történt semmi baja. Az autóbusz többi része fenn a dombtetőn, erős szél­ben, a Budapest határtábla mellett porrá égett. Szinte pil­lanatok alatt. Ezután a fiatal sofőr ideg­zete­s összeroppant. A vak emberek nem látták, csak hal­lották, hogy valaki csendesen sír. Keze, lába reszketett a fia­tal sofőrnek. Tehetetlenül lero­gyott az árokpartra és nézte tenyérbetett fejjel, hogy vala­mi elpusztul a szeme láttára. Fújt a szél, szirénázva jöttek a tűzoltók, már késő volt. — Tudja ... A látvány ... Az volt borzasztó. Dolgoztam valamivel, ami nekem nem­csak autóbusz volt. És ... vé­ge ... Hogy megmentettem az embereket? Ezt minden gépko­csivezető megteszi, kötelessége. Nekem összeforrt a szívem az-­­­zal az autóbusszal. Kis kocsim — mondtam mindig, mikor be­ültem. Nem, nem, hiába ma­gyarázom ... Utána két napig valósággal megbénultam. Kór­házba vittek. Már elmúlt. Visegrádon él. Nincsenek szülei — barátainál lakik. Takarékos ember. La­kást kellene venni vagy kis­autót. — De a zenét is szeretem. Moszkvába is vágyom. Talán mégis kocsit veszek. Fél óra alatt bent vagyok a városban. Az lesz a jó! Szénási Imre, a Kontak­­ta-gyár dolgozója egy forró augusztus délutánján beugrott a Balatonba, fent, az északi parton. Úszott délután, alko­nyatban, holdvilágban, hajnal­­­ban, délelőtt és délután, a­­­­tán Keszthelynél ismét partra lépett. Néhány kíváncsi ember várta. Világrekord. Kísérője volt edzője, munkatársa, Bran­­schwetter János. Ült a csónak­ban, mellette evezett, közben etette Szénásit. Talán ez is vi­lágrekord. Mit csinál most az amatőr távúszórekorder? Elsősorban szerszámkészítő és csak azután sportoló. Tél van, befagyott a Duna. Nincs úszás,d ő ilyenkor csak lubickolásnak nevezi az­ uszodában úszott kilométere­ket. Most áll a harmadik eme-, leti műhely munkapadja mel­' lett és szereli, alakítja, készíti, a lakások villásdugóinak, kon­nektorainak, villanykapcsolói-' nak présformáit. Egy szerszám. 250 óra alatt elkészül. Kell­ hozzá egy mázsa acél, nyolc­van kiló krómnikkel, húsz ki­­­­ló alkatrész, tíz nagy és húsz­ tűreszelő, két tolómérce, egy mikrométer, egy mélységmérő,­­ nyolcvan fúró és a Samunak, becézett kétkilós kalapács. És mi kell a távúszáshoz? Erős szív. Akarat. Gyermek­korában egyik lába paralízis-­­ ben megbénult. Fürdő, úszás, úszás, fürdő — ez volt az állan­dó recept. Január 31-én Geno­vából elindul egy hajó Dél-­ Amerika felé. Szénási Imre szeretne azon a hajón állni, a korlátra támaszkodni, és köz­ben arra gondolni, hogy még messze van ide Mar del Plata, de odaérek, és szépen szerepe­,é­lek. Negyvenöt kilométert kell úszni az Atlanti-óceánban. Csak sikerülne!... Békés Attila MZ ÉV EMB A kilengő kémény tetején — Lángoló autóbusz a dombon Negyvenöt kilométer az óceánban isarácsony előtt találgattuk: ki lenne az év embere? TV Azt mondtuk, talán Gagarin, vagy Tyitov, talán Ben Bella, vagy a kubai milícista? Talán Lord Russel, avagy a ghanai tanító? Kerestük a mindennapok névtelen hősei közt. Most, az új év küszöbén k-­özü­lük választottunk né­hányat — ismert vagy kevésbé ismert történetek fősze­replőit. HimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiimimiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiii Harsog a papírtrombita a Körúton (MTI fotó : Bojár, Mező, Torma felvételei) Megcsókolták a bírót a peres felek Mi az, hogy zsampli — A selyempincsi és öt őse — A türelmetlen vádlott maradt A bírósági tárgyalóterem méltóságteljes, rendszerint ko­mor légkörében is vannak pil­lanatok, amikor megcsillan a derű. Néhány ilyen esetet mondunk el. A drága jó szomszédasszony Négy éve háborúskodott két öreg társbérlő: egy nyugdíjas özvegyember és egy hetven felé járó özvegyasszony. Bün­tető és polgári perek lavináját zúdították egymásra. Egyik ügyük törvényességi óvással a Legfelsőbb Bíróságot is meg­járta, s onnan került vissza a Központi Kerületi Bírósághoz, ahol az egyik vádlott, a másik viszontvádlott volt. A tárgya­lás megnyitása előtt a tanács­elnök megkérdezte tőlük, meddig akarnak még vesze­kedni, miért fosztják meg ma­gukat az egyik legnemesebb érzéstől: a jószomszédság igaz barátságától. A­ bíró békéltető szavainak mély hatása volt a két idős emberre. — Kedves jó bíró uram — szólalt meg a nyugdíjas férfi — én tulajdonképpen nem is haragszom a drága jó szom­szédasszonyra — és átölelte az anyóka vállát. — Én se haragszom — jelen­tette ki szipogva az elérzéke­­nyült matróna —, csak azok a szomszédok uszítottak bennün­ket egymás ellen ... Visszavonták feljelentésü­ket, s a négyéves háborúsko­­dás ezzel a békekötéssel véget ért. A tanácsvezető szünetet rendelt el, s lelépett az emel­vényről. A két öreg — anél­kül, hogy összebeszélt volna — hozzálépett, s jobbról-balról egy-egy cuppanós csókot nyo­mott a meglepett bíró arcára, így köszönték meg békebírói fáradozását. Megsérthető-e a kutya Idős vénkisasszony imádott ölebére valaki azt a megjegy­zést tette: ronda, korcs dög. A vénkisasszony becsületsérté­sért feljelentést tett, hangoz­tatva, hogy a kutyus törzs­könyvezett japán selyempincsi, „akinek” öt őse ismeretes. Te­hát a sérelem rettentő súlyos. A felmentő ítéletben a bíró kifejtette, hogy adott körülmé­nyek között a tulajdonosra sértő lehet az állatjára tett le­alacsonyító kifejezés. Például, ha valakiről azt állítják, hogy a tenyészállatvásáron vicclap­ba illő tehenet állított ki. Az állatra tett sértő megjegyzés azonban nem becsületsértés, mert ilyen sérelem csak sze­mélyt érhet. Nyugta, házassági ígéret Konokul tagadott a házas­ságszédelgéssel vádolt fiatal­­ember. A hoppon maradt menyasszony — középkorú, elvált asszony — dühösen ki­rántott retiküljéből egy ira­tot és letette a bírói asztal­ra. „Kötelezem magam, hogy A. Jánosnét feleségül veszem — olvasta a tanácsvezető. — Egyben igazolom, hogy ötezer forintot felvettem.” — Tessék kötelezni, bíró úr, hogy tartsa meg ígéretét, vagy adja vissza a pénzem — kiabálta vésztjósló arccal az asszony. — Házassági ígéret megtar­tására polgári jogi kötelezett­séget még írásban sem lehet vállalni — hangzott később az ítélet. — Ilyen ígéret meg­tartására a kötelezett nem kényszeríthető. Ha tehát en­nek a kötelezettségének ön­ként nem tesz eleget, viszont az ilyen címen felvett pénzt nem fizeti vissza, akkor csalás bűncselekményét követi el, mert nyilvánvaló, hogy fon­dorlat vezette a házassági ígé­ret megtételében és a pénz megszerzésében. „. ..én el is mehetek .. A piacon valaki drágállo­t­­ta az árut, mire az eladó azt a megjegyzést tette a vevőre: maga zsampli. A becsületsér­tési perben a bíróság hiába tanulmányozott át egy csomó szótárt, a szónak nyomát se találta. — Én sem tudom, mit je­lent — mondta a feljelentő­t, de sértőnek érzem. A bíróság kénytelen volt felmentő ítéletet hozni, mert a becsületsértés megállapítá­sához az érzet nem elegendő. A súlyos bűncselekmény­ek­­kel terhelt vádlott állandó közbeszóló megjegyzésekkel zavarta a tanúk kihallgatását, úgyhogy a tanácsvezető több­ször rendreutasította. Az ötö­dik figyelmeztetés után a vádlott indignálódva fölpat­tant helyéről, s ingerülten ki­jelentette: — Kérem, én el is mehe­tek ... Két évre ott maradt. Hajdú Endre FIGYELMEZTETÉS (Kallus rajza) — Vezető bácsi, vigyázzon erre a gyerekre, ez otthon is szétszedte minden vonatját... Január 4-én az első nyereménybetétkönyv fősorsolás Az Országos Takarékpénztár január 4-én. Vácott, a Madách Imre Művelődési Házban ren- A DUNA SZÁLLÓ ÉTTERMÉBEN P. Horváth Lajos és népi zenekara Szombat és vasárnap Fáy tánczenekar Vasárnap ötórai tánc dezi a nyereménybetétkönyvek 1961. negyedik negyedévi sor­solását. A húzáson mindazok az érvényben levő betétköny­vek részt vesznek, amelyeket 1961. december 29-ig váltottak. Minden ezer betétkönyv közül­ 25 nyer, egy a negyedévi átlag betétjének a kétszáz százalé­kát, egy a száz százalékát, kettő az ötven százalékát, 21 pedig a huszonöt százalékát. Ezzel egy időben — az áp­rilisban megjelent pénzügymi­niszteri rendelet értelmében — tartják külön a nyeremény­­betétkönyvek első fősorsolását is. A fősorsoláson minden ér­vényben levő betétkönyv egyenlő eséllyel vesz részt. Tízezer betétkönyv kezü­ egy, az évi átlagbetétjének ezer százalékát nyeri. 1963. január 3. szerda

Next