Esti Hírlap, 1962. március (7. évfolyam, 50-77. szám)

1962-03-01 / 50. szám

Kétszázezer emberről van szó A segédmunkások ♦ Különbség az ütemben ♦ A távlat ♦ Tanulnak Egykori tanítóm nemrég meghívott az iskolába. Éppen abban a teremben hallgattam ▼égig óráját, ahol magam is végeztem a nyolcadikat, öreg padok, bevésésekkel; ha elbír­nám a gyereksereg mustrálga­­tó tekintetét, szívesen végig­böngészném ezeket a számtan­órák alatt bicskával, tollal, ce­ruzával fába kapart csúfneve­­ket, mértanilag szabályos gú­lákat ... A bizonyítványosztás utáni első osztályfőnöki talál­kozás ez a mai, s mi is kerül­hetne napirendre, mint hogy kinek, milyen tervei vannak: tovább szeretne tanulni vagy szakmát választ, esetleg itthon marad a faluban? Egymásután állnak fel efféle szavakkal pad­béli utódjaink: „tanár”, „mérnök”, vagyis gimnázium, no meg „géplakatos”, „műsze­rész”, vagyis iparitanuló-isko- la — és bizony alig egy-kettő «itthon maradok”. Azt szeret­ném kérdezni: — Ki akar se­gédmunkás lenni közületek? Segédmunkás? „De hiszen ... de hiszen az nem szakma!” — Igen ám, csakhogy se­gédmunkásra szükség van, mindig is szük­ség lesz — mondja egy művezető, amikor arról faggatom, hogyan alakul műhelyében a szakképzetlenek aránya. — Másképpen ki hoz­ná be az anyagot, ki adná a szakmunkás keze alá, ki taka­rítana, s ki .. Na, de nyugodt lehet, legalábbis egyelőre, nincs nagyobb gond. A legfontosabb adat Csakugyan: a budapesti nép­számlálási kötet kimutatása szerint 1960. január 1-én 189 ezer 930 segédmunkás lakott a fővárosban, míg az előző nép­­számláláskor, 1949-ben 187 ezer 708. De, amíg 1949-ben 189 ezer 658 szakmunkás la­kott Budapesten — vagyis alig valamivel több, mint segéd­munkás —, 1960-ban 254 ezer 470-re emelkedett a számuk. És most a Szovjetunió Kom­munista Pártja programjából másolom ide: „A Szovjetunió­ban már a következő évtized­ben megoldódik egy történel­mi jelentőségű feladat: eltűnik a kis fizetésű munkások és alkalmazottak kategóriája. A bérszínvonalak közeledésének semmi köze az egyenlesdihez, mivel szorosan összefügg egy olyan folyamattal, amelyben a szakképzetlen munkát szak­képzett munka váltja fel.” És nálunk? A csaknem 200 ezer Budapesten lakó segéd­munkásról nincs életkort meg­különböztető statisztika, amely — úgy vélem — igen sokat mondhatna. Azok közül, akik valamely üzemben segédmunkásként ér­ték meg a felszabadulást, alig néhányan maradtak meg to­vábbra is foglalkozásuknál, majd mindenki feljebb lépett a szakmai tudás létráján, s jó dolog ez. Kár lenne tagadni, hogy a magasabb fizetés buzdít soka­kat tanulásra, hiszen a segéd­munkás-kereset átlagosan 1200 forint. Nehéz lenne „kiszűrni”, ki, milyen fokon, de csupán az Egyesült Izzóban 1200 ember tanul, évente másfélmillió fo­rintot szán erre a célra a gyár. A „pfandli“ Zöld, sárga, piros sínekben száguldó tízezer voltak, az elektromos áram világában já­rok, ahol szorgalmasan hajol­nak a tankönyvek fölé a fiata­lok. — Most előkészítőre járok, majd gépkezelői tanfolyamra megyek — néhány hónap, s önállóan láthatom el a szolgá­latot magam is. Utána egy sárgára festett munkásszálló következik, amelynek estjében vállra hul­­lós hajú lányok beszélnek ön­magukról. Van, akinek egyet­len célja, hogy a kőművesek mellett megkeresse stafírung­­ját — pénzüket zsebkendőbe kötő, ládába rejtő, vagy szülei­nek hazaküldő parasztlánykák ezek —, de nem egy olyan is akad köztük, aki már próbál­­j­gatja a „pfandlit”, a malteros­­ kanalat, s a kavicstól elsimít­í­tott malterra ráhelyezte az első­­ téglákat: szakmunkás akar­­ lenni ő is. Mint ahogy a két­­ budapesti hajógyár targoncás [ ..anyagmozgatóinak” egy része hegesztőtanfolyamra jár. Hogy mikorra egyenlítődnek ki a fizetések, mikorra lesz egyforma, egyaránt magas a munkások tudása, hozzáértése? A jósolgatás helyett — tíz, húsz vagy harminc esztendő —, úgy vélem, fontosabb a statisztikai adatok irányzatára, a munkások, köztük a segéd­munkások, mind erősebb ta­nulni vágyására felfigyelni. Keresztényi Nándor Olcsó, jó a kakaó 10 dkg. I. osztályú már 10 forintért kapható Március 11-én és 12-én sorsolják az I., V. és VI. békekölcsönt Március 11. és 12-én tartják az I., V. és VI. békekölcsönök legközelebbi sorsolását. A pénzügyminiszter kinevezte a sorsolási bizottság tagjait. Forró sziklák a Döbrentei téren Európában egyedülálló régészeti ritkaságra bukkantak az Erzsébet-híd budai hídfőjénél, vízcsőfektetés közben. Több méteres mélységben forró sziklára leltek, s házak maradvá­nyaira. Régészek szerint ez eraviszkusz — Budapest, Pest és Fejér megye őslakosai voltak — építmény. Több hőforrás­tól fűtött szikla tartotta melegen. A természetes központi fűtés az ókorban a Döbrentei tértől a­ Szarvas térig húzódott, az Ördögárok nyugati partja mentén. A kutatóárokból fel­színre kerültek: eraviszkusz, római és kelta használati tár­gyak. A Fővárosi Műemlékfelügyelőség és a Budapesti Tör­­­­téneti Múzeum szakemberei a rövidesen induló, hatalmas földmunkákat állandóan ellenőrzik, az Erzsébet-híd és a Tabán körzetében várják a XIII. században épült, gótikus kápolna alapfalainak feltűnését. Az építmény egy része a­­ Rudas-fürdő épülettömbje alatt rejtőzik, a parkban kell elő­kerülni a szentélynek. Ugyanakkor remélik a teljes eravisz-­­­kusz falu és római épületek feltárását. SOK PESTI SZÜLŐ GONDJA: Mikor nyit a napközi Van helyes intézkedés, de adminisztratív okok akadályozzák a végrehajtást Egy köv­etendő példa „A sógorom hétre megy, a nővérem hatra jár dolgozni. A sógor felkelti kislányát, és el­viszi az óvodába. Peti ágyban marad, és alszik tovább. Ne­gyed nyolcra érte megyek, fel­keltem, elkísérem az iskolába. Az iskola előtt mindig nagy csoportban hancúroznak a gyerekek. Azért játszanak itt, mert szüleik korán munkába indultak, elküldték őket az is­kolába, ott azonban csak há­romnegyed nyolckor léphetik át a kaput. Ha én nem segíte­nék a sógoroméknak, a mi Pe­trik szintén az utcán marad­na.” Sok budapesti panasza ez. A gyermekek felügyelet nélkül ugrándoznak az iskola előtt, mert nincs aki ügyeljen rájuk. Az is baj — és sok pesti szü­lő gondja —, hogy nincs min­den iskolában körültekintően megszervezve a napközi ottho­nok nyitvatartásának ideje. Sok szülőnek jó lenne, ha már reggel 6 órakor megnyitnák a napközi otthonokat. — Mit kellene tenni, hol a megoldás? — kérdeztük a fő­városi tanács oktatási osztályá­tól. — Kormányhatározat írja elő, hogy a pedagógusok reg­gel 8 órától este 6 óráig fog­lalkozhatnak a tanulókkal a napközi otthonokban. De a ha­tározat egyben arra is lehe­tőséget nyújt, hogy reggel 6 órától este 8 óráig nyitva tart­sák a napközi otthonokat. Ezt azonban legalább tíz szülőnek kell kérni. A kérés teljesítése nem könnyű feladat; pedagó­gus kell, akit külön díjaznak ezért a munkájáért. Van tehát helyes határozat, sok pesti szülő gondjának eny­hítésére, de a végrehajtás út­ját adminisztratív akadályok nehezítik. Sok iskolában már megtalál­ták a módját, hogyan nyithat­ják korábban a napközit. Jó példa erre a Bezerédi utcai is­kola. Kaszás Lajos igazgató szerint a napközi otthonba már fél 7-től érkeznek azok a gyermekek, akiknek szülei ko­rán indulnak munkába. A tanteremben felügyelet mellett készülnek a tanításra. Ebben az iskolában azonban másféle gond jelentkezett. — Évek óta kérjük legalább az otthon maradó szülőket, — mondja az igazgató —, hogy ne küldjék háromnegyed 8 előtt iskolába a tanulókat. Az osztályokba csak háromne­gyed 8 után mehetnek a diá­kok. Ha korábban beenged­­nénk őket, rendetlenkednének, s ezért kénytelenek vagyunk az iskola kapuja előtt várakoz­tatni ezeket a tanulókat. De ez nem helyes, mert mindannyi­an tudjuk, hogy az utca nem játszótér. Ám ezen a panaszon vi­szonylag egyszerű segíteni. B. A. A­4 vérszerződést harminc­öí esztendővel ezelőtt kötöt­tük. A pincében, a mángorló mellett. Ujjunk hegyét tűvel szúrtuk, egyikünk sem sírt, hat előre nyújtott tenyér összeért. Mondtuk az indián fogadal­mat, a delavár esküt. Kilencévesek voltunk. Azóta is minden februárban találkozunk mi, volt delavá­­rok, nyugalmazott gyerekek. Egy estét együtt töltünk az egykori Trieszti nőben — a mai Vadászkertben. Már nem ismerünk itt senkit — minket sem ismernek. Idegenek let­tünk. Három vén szamár zár­óráig foglalja a törzsvendég Zelenák asztalát a sarokban. Csak hárman vagyunk: Pis­ta, Laci és én. Fürge Szarvas. Bandi elha­józott. 1938-tól Japánban él. El? Nincs és mégis van. Egy­szer egy évben, míg meséljük: „Jópofa volt a Rapaport... Emlékszel, amikor az énekórán azt mondta a Szirákinak: tanár úr kérem, otthon felejtettem a hangomat?” — Skalpvadász vagyok, iga­zi Nagy Kígyó — szokott dicse­kedni Jóska, a harmadik fél­liter után. — Törzsfőnök. Gó­­ré. Fejes. Igazgató, én, aki az­előtt __hiszen ismertek, nek­tek magyarázzam ... Nekem nem parancsolhatnak olyat, amit ne teljesítenék. Uff! Meg­éri. Van wigwam, gépszekér, tüzes víz, szőke, fehér asszony. Nagy kígyó okos­a­ti pedig, sápadtarcúak, kukacmatyik vagytok, viccsjankók. A bölcs Jóska elszaladt, 1956-ban. Ma kiflit hord ki a Szent Lőrinc folyó mentén, az irokézek földjén triciklivel. S nincs Sólyomszem. Gyuri, a gödi evezős, az MTE és a Nemesfémiparosok­­ legjobb táncosa. Vele mentünk először Ady-estre a Vág utcába. Éj­félig tartott, utána a verstől kótyagosan barangoltunk az éjszakában. A Lehel téren zöldínyes, torzkeresztes plakát­ragasztók jöttek szembe. El­szedtük tőlük a meszelőt, az enyvvel telt vödröt. Lefogtuk a testvéreket, Gyuri tetőtől tal­pig végigkente őket kulimász­­szal. Mi pedig odanyomtuk a harcosokat a falhoz. Nyakukba került hirdetményük: Bátor­ság! Kitartás! Gyuritól tanultuk, Gyurival énekeltük a Margit körúti fog­ház második emeletén a vörös tangót. Az őrség aznap eskü­dött Szálasi Ferencre. Mi pedig fütyültük a dalt. Hogy is volt? „Vörös sugár, hozd el a haj­nalt nékünk.. Gyuri az ostrom áldozata. Bomba, tűz vagy lángszóró végzett Sólyomszemmel. Dela­­várhalál. Hosszú Puska, Pista tegnap este két forint borravalót adott. A végösszeget utánaszá­molta, a cédulát zsebre tette. Mindig ilyen volt. A vicceket noteszben, dátumozva jegyez­te. Pontos, precíz nyíltparan­csokat hamisított 1944-ben. Pe­cséteket metszett, menlevelet osztott, pártokmányokat őrzött. A házbeli szeplős Lenkét Győrből hozta vissza, a halál­menetből ragadta ki. A csú­­nyás Lenke a felesége. Ma már szép. Hat gyerek anyja. Három fiú — három lány. A lurkók­ról a papa nem mesélt, a levél­tárcából előszedi a fényképe­ket. A fotók hátán keltezés. Családi mérleg. Mit meséljek még Pistáról? Amatőr búvár, békaember. Kölyök korában szeretett raj­zolni, néha ma is — kérésre — firkál a faliújságra. Karika­túrát. A szakikról. Pár vonal­lal, tussal kihúzva. Pista­ mó­­don. Három hónapig a karhata­lomnál szolgált, majd vissza­ült az íróasztalhoz. Szűkszavú, csak a könyvelésről beszél szívesen. Most is negyedóráig magyarázta: „A gyártási kü­­lönköltségeket a gyártmányra arányosan elosztva a termelés arányában kell elszámolni.” A precizitás mohikánja, a rend delavára. Hajló Nád, Laci vaslakatos­nak tanult, volt hídépítő, gép­állomásigazgató, külkereskedő, munkaügyi vezető a Néprajzi Intézetben, nemzetközi ver­senybíró, szakszervezeti iskolai tanár, pilóta. Háromszor dok­torált, legutóbb a mezőgazda­­sági tudományok kandidátusa lett. Kergeti a rézbőr-vér. — Az a munka, amit senki nem tud megcsinálni — mondogatja. — Akkor jövök én, öt perc, öt nap, öt hét, öt hónap ... nem nyugszom, míg nincs kész. Taps, elnökségi emelvény, kis­adag szerénység, kezel a mi­niszter, fénykép... s do­hány... Mikor írsz már a traktoromról? A szöveget majd lediktálom, ti az ilyesmit min­dig elszúrjátok. Párizsról mesél, Szocsiba ké­szülődik, húsz forintot kér köl­csön. Elegáns. Frissen vasalt. A fogait rendbehozatta. Ismét sokat mosolyog, s ismét szerel­mes. Egy görög istennőbe. — Minőségi. Osztályon felü­li f áradozik. — Vörösebb az Anikónál, nem festi a haját, nem Margit, dehogy... Teltebb az Antóniánál — karcsúbb a Médinél. A Klárinál jobban öl­tözik, azért nem puccos, mint a Vera. Idősebb a Hédinél — fiatalabb az Ilonkánál. Kacé­­rabb az Icánál — szendébb az Évánál. Diplomás. Elveszem fe­leségül. Jössz tanúnak? Talán maga is hiszi, amit mond. — Zsuzsa!... Olyan, mint az a kislány... Ott, az a kontyos, mandulaszemű, édes... Görög istennő. Konyakot kér. A másik asz­talnál a Zsuzsához hasonló, mandulaszemű Afroditét figye­li. Magabiztosan, a bal profil­ját mulatva (így jobban látszik az őszülő halánték), bonviván­­mosollyal villogtatva új fo­gait. Kisadag szerénység. A lány nem törődik Laciak­kal. Vár valakit. A Valaki pon­tatlan. A lány cigarettát vesz elő, öngyújtót keres a hatal­mas táskában. Laci ugrik, pat­tan, ebben a pillanatban ér­kezik a Valaki. A Karlovácz Zoli fia. Az apját nem vettük fel delavárnak, mert félt a tű­szúrástól. A fiú sziát vet a kontyosnak, tisztességtudóan köszön Hajló Nácinak: — Kezét csókolom Laci bá­csi. Mi cinkosan (vagy kajánul?) nem hallunk semmit. Két könyvet nézegetünk. Azaz, hogy csak egyet. Az utolsó mo­hikánt, Laci, a bácsi, a vőle­gény is unottan tette le. A má­­­irc érdekelte. Ismeretterjesztő tudományos munka. Pitkin ír­,­ta, a háború előtt jelent meg. Címe: Negyvenéves korban kezdődik az élet... László Miklós ^l^eiaudr­esszii Az ötéves terv útján Tizennégy új bányaüzemet nyitnak meg Külön erőmű épül a visontai szén felhasználására Magyar-német együttműködés • Elkészült a szén­bányászat húszéves távlati terve A második ötéves terv bá­nyászattal kapcsolatos felada­tairól kaptunk tájékoztatást Bercsényi Jánostól, a Bányá­szati Tervező Intézet igazgató­jától. A tervidőszakban elsősor­ban a korábban megkezdett be­ruházások befejezése a feladat, hogy 1965-re a bányászat tel­jesíthesse az előírt 31 millió tonna szén termelését. Az or­szágban termelt szenek közül csak a mecseki fekete szén kokszolható. A nagyolvasztók, különösen Dunaújváros számá­ra nélkülözhetetlen kokszolha­tó szénmennyiség növelésére a Bányászati Tervező Intézet és az illetékes trösztök közös ta­nulmányt dolgoznak ki. Az a terv, hogy Dunaújváros már túlnyomórészt magyar dúsított szenet kapjon. — A tervidőszakban — mondja a Bányászati Tervező Intézet igazgatója — tizennégy új bányaüzem nyitását tervezzük. Az új bányák többsége azon­ban csak a harmadik ötéves tervben termel teljes kapaci­tással. Ugyancsak a harmadik ötéves tervben kezdi meg a munkát a miskolci hosszúrévi külfejtés is, Visontán pedig — az alacsony kalóriáj­ú szén helyszíni feldolgozására — hatszáz megawattos erőmű épül. A terv szerint Nógrád­­ban és Közép-Dunántúlon új szénelőkészítő művek létesíté­sére, a pécsi durvamosó re­konstrukciójára, és a nagymá­­nyoki brikettgyár korszerűsí­tésére is sor kerül. Elkészült a szénbányászat húszéves távlati terve, amelynek kidolgozásában a Bányászati Tervező Intézet is részt vett. Az intézet szakem­berei — a húszéves távlati terv alapján — már megkezdték a területi tervezést, a feltételez­hető szénkészlet feltárására, új bányaüzemelv létesítésére készítenek tanulmányokat. (b. 1.) Elkésett divatbemutató. Ga­lyatető üdülői most láthatták a téli kollekciót. Egy az új mo­dellekből: fekete szövet nad­rág, ballon síkabát. (MTI fotó : Balassa felv.) A tél és a tavasz virágai egymás mellett várják a vevő­ket a Felszabadulás téri árusnál. Még kapható szalma­­virág és már megjelent a barka, a hóvirág s itt az ibolya. (MTI fotó : Fényes ferv.)

Next