Esti Hírlap, 1963. május (8. évfolyam, 100-126. szám)
1963-04-30 / 100. szám
MÁJUSI TÖRTÉNETEK A LEGSZEBB EMLÉK ♦ JÓZSEF ATTILA A VURSTLIBAN ♦ FEFE ♦ FELPERES ÉS ALPERES ♦ EGY ÚJ HÍD □D — Mintha ma lenne ... 1908. május 1. Budapest — mondja a régi harcos, dr. Agárdi Ferenc. — Tízesztendős gyerekfővel boldogan vonultam, méltóságteljesen, a rezesbanda ütemére az apám mellett az Andrássy úton, a pártádéiból vásárolt szakszervezeti díszes vörös zászló mögött, kezemben tartva a hímzett lobogó egyik hosszú zsinórját. Még nem tudtam, mit jelent, de azért két induló közötti szünetben harsányan kiáltottam: „Általános titkos választójogot!’’ Hivatalosan munkanap volt, az üzletek nyitva, a kávéházak teraszán reggeliző, szivarozó kíváncsi polgárok. A tömeg előtt — a tömeg után lovasrendőrök. A menet mellett kétoldalon kerékpáron munkásrendezők — a biciklik feldíszítve — ügyeltek a rendre. A mellékutcák torkolatában sörös-, tejes-stráfkocsik, a lovakon színes papírrózsáik. A járdákon a munkásmozgalom szimpatizánsai, helyeslők, érdeklődők. A menet a szakszervezet elől indult, a férfiak karabrézert, búrkalapot, bársonykabátot hordtak, Lavalier-nyakkendőt kötöttek, a gomblyukban vörös szegfű. Az öltözékkel is bizonyítani akarták: a polgári társadalmon kívül állnak. Az asszonyok-lányok fejkendőt viseltek, az akkortájt divatos nagy kalap az úrinőt jelentette. A szakmák, az egykori céhek jelvényeit vitték markos legények és a sokatmondó táblát, három számmal: 8... 8... 8... A követelés: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Voltak, akik egy Mónus nevű kubikos rímfaragó rigmusát fújták a fekete gráfról, a fiatal Andressyt szidták az öreg Andrássy úton. — A menet a Ligetben, a mai Széchenyi-fürdő helyén, a százötven éves fák övezte tisztáson oszlott szét. Pihentek, ettek, játszottak a füvön, s hallgatták a szónok szavát. Az ellenzék, a legöntudatosabb szocialisták már akkortájt is vitatkoztak, szembeszálltak Weltnerék opportunizmusával. A fiataloknak a május elseje már április 30- án kezdődött, egész éjjel fenn voltak, várták a napfelkeltét. A hajnalköszöntőikről így ír Molnár Ferenc Az óriás című tárcanovellájában: „Mindenféle színű lámpák közt, a színes fényben ragyogó ringlispilek közül 40 ezer ember várta május elsejét ...A vendéglőkben egy hely se maradt üresen. Az asztaloknál énekeltek az emberek, négyet budakeszi banda csattogott, a mutatványosbódék kikiáltói tülköltek, harangoztak, kiabáltak, nádpálcáikkal csapkodtak... És tele volt a levegő orgonával... A hűvös tavaszi éjjel terhes volt ettől az illattól...’’ — Ezt a kedves hagyományt elevenítettük fel" 1932- ben József Attilával, Nagy Lajossal. A vurstliban töltöttük az egész éjszakát. Fénykép is készült a nevezetes Helfgott bácsinál. A fotográfián Attila mellett ott a tegnap búcsúztatott társ: Szántó Judit... QD — Tavaly történt... — Sólyom Ildikó, a József Attila Színház naivája szavait jegyezzük. — A májusi ünnepet a Balaton partján töltöttem. Szeretem a vízisportot, jó dolog szélben száguldani a magyar tenger hullámain. A tavaszi vitorlásverseny egyik hajójára felkéredzkedtem. A mi kormányosunk az elsők között ért célba. A füredi mólón a nézők, a szurkolók tapsa fogadott. Az ünneplők hurrája közepette kötöttünk ki, szálltunk partra, örültem a sporttársak sikerének, megköszöntem az izgalmas utazást, továbbmentem. Ekkor... — Ekkor hozzám lépett egy kisdiák. Autogramm. kért. Bevallom, elpirultam, megismert! Felismert! A színésznő életében nagy pillanat: az első autogram. Vajon filmen — a Rangon alul szerelmeseként — vagy a veszprémi színházban mint a Pillantás a hídról Katerináját, esetleg valahol tájelőadáson láthatott. A srác sürgetett: „Ácsorgásra nincs időm. Sietnem kell. Elmennek a versenyzők és a gyűjteményemből hiányozni fog a többi vitorlázó névaláírása. Sporttársnő, tessék gyorsan aláírni!’^ S — Holnap Fefe is felvonul! — újságolja a Heim Pál Gyermekkórház és Poliklinika KISZ-titkára. — Feje a mi fiunk! Történetét sokan ismerik. A most négyesztendős Hornyaik Ferencet csecsemőkorában hagyta mostoha lelkű szülőanyja az Üllői úti rendelőben. Azóta sem akar tudni fiáról. A kedves, talpraesett Ferkó a közösség neveltje, a doktorok, ápolónők kedvence. — Még hányszor kell aludni május egyig? — kérdi Fefe már hetek óta — informál a készülődésről az ifjú gyermekgyógyász. — A nagymamámnak nevezett fiatal Éva doktornőnek kezet adott: az úton nem csinál semmi galibát, nem akar háromkerekű biciklin robogni a menetben, sőt, idegenek autójáira se kéredzkedik fel. Másoknak is hagy léggömböt, cukor-, perecosztogatástól tarttózkodik, s vigyáz, nehogy, összehomokozza az édes- anyámnak szólított Pufi fő- nővértől a munkásünnepre kapott szép új, kockás nad-rágját. A szakács nénitől hol- napra verőfényes időt ren-delt. Feje a forróságot ugyan, nem szereti, a meleggel nehezen békül. Töpreng, ma- gyarázatot vár, tegnap meg is kérdezte a tanár bácsitól: — Mondd, a napocska mivel süt? ra — Sok „felet”: alperest, felperest, tanút ismer meg az ember az évek, perek során — meséli dr. Benedek Károly, a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese. — Olyan két ádáz ellenséget még nem láttam, mint amilyennek az egyik ügyem szereplői bizonyultak. Fiatal, jól kereső műszerész és bontóperrel elválasztott felesége, laboránsnő, azon vitáztak, kinek maradjon a lakás. Az ítélet elhangzott. A hivatalsegéd további szóváltástól tartott, a zokogó nőt az Alkotmány utcai kapuhoz vezette. A Markó utcai lépcsőn ment a jogászokért hangos szóval nem éppen lelkesedő, elmarasztalt férj. — A döntés után fél év sem telt el. Napfényes május elsején a Ligetben a tömegből utánam szól valaki: „Tanácselnök úr, már meg sem ismert’’ Odafordulok, látom: a „nyertes” asszonyka. Nem egyedül volt. Az urával, a régivel, karonfogva. A műszerész most hallgatott, integetett. Egyáltalán nem dühösen. Mindketten, pardon, mindhárman mosolyogtunk. ■ ra — Május elseje a döntés, a próbatétel ideje életemben, a fordulóponté — vallja az Állami Operaház művésznője, Moldován Stefánia. — Egyszerre két főiskolára iratkoztam. Édesapám nem tudta, hogy zeneakadémiai növendék is vagyok, ő komoly pályára, orvosi hivatásra szánt. Májusban, a vizsgák hónapjában léptem először a Liszt Ferenc téri kamaraterem közönsége elé. Álltam a reflektorfényben, szívdobogva, a zongorát hallottam és nagyon féltem. Csulpmódra tátogtam, csak motyogni tudtam a dal szövegét. Az izgalom megnémított. Egy hang sem jött ki a torkomon. Elpityeredtem, kiszaladtam. A közönség mulatott, tapsolt. — Tanárom, dr. László Géza, tisztességgel nyakon legyintett és visszahódított a színpadra. Az első pofon a pályámon nem bizonyult hiábavalónak. Elkezdtem újra énekelni, a lámpaláz múlt, a publikum csöndesedett, hallgatta Liszt Ferenc dalát: „Ha álmom mély...” A szám után hosszan tapsoltak. A növendékhangversenyre gyanútlanul odacsábított édesapám is. Ja — Az ünnep nékem: fellobogózott házak, tömegek az utcán, hangszóró, harsogó megafon — magyarázza Sáros Károly, az újjáépülő Erzsébet-híd tervezője. — A május elseje tavaszi hangulata engem arra az 1946-os nyári napra emlékeztet, amikor átadták, ismét járni lehetett a Szabadság-hídon. Az első rendbehozott fővárosi Duna-híd a második világháború után Pestről indultunk Budára át. Külön hatóság működött, külön polgármester volt itt is, ott is. A Gellért téri partnál vártak. Kalaplevéve, kendőlobogtatva fogadtak. Virágesővel. Nagyszerű pillanat: egyesült a kettészakított város. Én az augusztusi napsütésben májusi hangulatban fütyörtiszteim. S ekkor, fiagyománytesztelő létemre, egy percig úgy véltem: a munka ünnepe nincs dátumhoz kötve ... Azóta sok szép pillanatra emlékezhetem, a Lánchíd, a Margithíd, a többi hidak átadásának órájára. Alig várom a jövő esztendőnek azt a napját, amikor majd jelenthetjük: befejeztük az újabb munkát — elkészült az Erzsébet-híd. László Miklós Feje is az ünnepre készül. Sólyom Ildikó színésznő. Pesti Krónika Népzúdulás A történet előttem járt az időben, nem személyes élmény alapján írok róla. Feljegyeztem mégis, mert egyfelől némi korkép. De inkább azért, mert a história elején, végén is áll egyegy jóslat. A jóslatok sorsa mindig érdekes. Ki bukik meg, a jóslat, a jósló, mind a kettő? Amikor az esemény önmagát elmesélte, még nem volt villany. Edison csak néhány hónappal azelőtt villantotta fel kísérleti lámpáit. A szakértők akkor azt jósolták: nem lesz ennek a világításnak jövője. Na, mosolyogni való, öreg petróleumlámpák sárga világánál olvasták akkor Pesten az emberek: egy gróf sok-sok milliót sikkasztott olyan forintban, amelynek még krajcár volt a váltópénze. Budapest 1885 korában élt, az utcákon pléhgalléros konstáblerek vigyáztak a nyugalomra, a rendre. Egykori tudósító írja, Thais volt a főkapitány, szigorú, erélyes férfi. Vidéki tempójú, még kezdődő főváros Budapest. Urai mágnásemberek, jómódú polgárok, már dolgoznak az apró műhelyek, a kis gyárak mesterei, legényei, és ez is régi szó: tanoncsuhancai. Most el kell mondanom, mennyire meghökkentek a polgárok, mikor olvasták az újságban, hogy gróf Festetich Pál, az Úri Kaszinó tagja, közpénzekhez nyúlt. De nemcsak a polgárok döbbentek meg, meghökkentek, sőt, fölháborodtak, kikeltek magukból az Úri Kaszinó tagjai is. Hát ez éppenséggel lehetetlen! Már ott tartunk ebben az átkozott világban: kiszerkesztik az újságban, ha egy gróf sikkaszt. Pedig kiszerkesztették, az egész rend megsértődött! A polgárok talán elfelejtették volna néhány nap alatt az egész ügyet, a polgárság határain túl élő szegénység pedig alig szerzett tudomást az egészről, újságot alig olvasott. A kaszinóban azonban napirenden tartották az ügyet. Majdnem mellékes volt, hogy a mágnásrend egyik személye valóban sikkasztott-e, a harag az újságíró ellen fordult, miért kellett nyilvánosság elé vinni ezt a szerfölött kínos ügyet. A kaszinóban rövid tanácskozás után — így olvasom a Nemzeti Múzeumban őrzött újságokban —, megbíztak egy báró Majtényi Izidor nevű rangbelit, hívja ki párbajra a lapszerkesztőt. Majtényi báró szintén kaszinótag volt, híre szerint rengeteg adóssággal, uzsorásokkal vívott harcokkal, ez azonban mellékes. Remekül tudott célozni, kitűnő vívó volt — kiderült róla ez is az egykori tudósításokból —, spadassin, mindenre kapható, úri hencegő és gyilkos is, ha kell Egy hűvös hajnalon lezajlott a párbaj. Majtényi homlokon lőtte az indiszkrét lapszerkesztőt, Verhovai Gyulát, halálos golyóval bosszulta meg a mágnások közsérelmét. A történet és a másik jóslat itt kezdődik igazán. A pisztolydörrenés felébresztette a várost. A hálósipkás kispolgárok haragosan nyitották ki a szemüket. És ahogy a harag nőtt, eljutott azokhoz is, akiknek általában a legtöbb haragudni valójuk volt: a boltoslegényekhez, a munkásokhoz, a tanoncsuhancokhoz, a napszámosokhoz. Huszan-harmincan lehettek, akik elindultak estére az Úri Kaszinó elé. Közben kíváncsiak sodródtak melléjük, lassanként tömeg haladt együtt. — Csürr... — egy kő nekivágódott a kaszinó ablakának, aztán egy másik, egy harmadik. Kőzápor. Szabályos tüntetés zajlik le — ahogy a régi lap írja —, népzúdulás. Nyomban megérkeztek a konstáblerek. Kard ki, kard! Az aszszonyok sikoltoznak, a tömeg szétszalad. Másnap már százan haladnak a kaszinó elé, kövekkel, husángokkal. Köztük az én emberem, Mátyás János, Mayer úr ferencvárosi asztalosműhelyéből. Kezében görcsös bot, zsebében kövek. Thais főkapitány ekkor lovas konstáblereket vezényelt a népzúdulás ellen, miután Ferencz József császár és király is jelentést tétetett magának az esetről. A Burgban aztán azt határozták el, hogy végső esetben katonaság teremt majd rendet Budapesten. Az Úri Kaszinó ablakaira közben felrakták a nehéz spalettákat, a jól elzárt termekben tovább kártyáztak, ha kint zajlott is a népzúdulás. Jön a katonaság. Jöttek szuronyszegezve, szúrtak, vertek. Mátyás tele torokkal pfujjolt, s rázta görcsös botját. Egy szurony hideg vasa érte. Lerogyott a földre, vérző testére ráléptek. A zúdulás végén emelték fel, elvitték a spirálba. Mátyás János reggel hétkor halt meg, seblázban. Ugyanakkor ragasztották ki Thais főkapitány plakátját. A plakát többek közt óva int a népzúdulás megismétlésétől. Külön szava van a gyárakban dolgozó emberekhez, ne hagyják továbbra is belevinni magukat ebbe a tüntetés-oktalanságba. Ezt pedig szóról szóra idézem az egykori tudósításból: „A tüntetésnek véget kell vetni, mert az az egy bolt bizonyos, hogy Magyarországon sohasem volt, de nem is lesz talaja a szocializmusnak.” Hát így állunk a másik jóslattal. Akkoriban öregedő anyja siratta Jánost, testvérei, bátyja és két öccse, mind együtt dolgoztak Budán. A történetet pedig kisebbik öccsének unokájától tudom, aki a napokban lett vállalatvezető, ugyancsak Budán. Bodó Béla Kísérleti növényházban aratják a búzát Beérett a gabona a Duna—Tisza-közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kecskeméti növényházában; megkezdték az aratást. A korai érésű japán, és a későn érő, de bőven termő német búzafajta keresztezéséből származó hibridek telt kalászokat neveltek, amelyekből egészséges szemeket csépelnek. A fedett „szántóföld" lehetőséget nyújt a kutatóknak arra, hogy a gabona évente kétszeri termesztésével meggyorsítsák a nemesítést, s mielőbb bőtermő, a betegségeknek ellenálló, korai érésű gabonafajtákat adjanak a nagyüzemeknek. A most kicsépelt magot jarovizálás után a szabad földbe ültetik, s októberben ismét aratnak. (MTI) Korszerűsítik a balatoni utakat A kemény tél erősen megrongálta a Balaton környéki utakat. Nagy útjavítási munkák folynak Csopak- Aszófő és Szigliget között. Hévizén megnyitották a forgalomnak az új tószélesített bekötőutat, amely a gyógyfürdőhöz vezet. Új út épül Balatonkenese és Fűzfő között is, ahol a földcsuszamlások miatt „összegyűrődött" a föld. Tihanyban is átépítik a félszigetet átszelő régi, megrongálódott utat. A tó déli partján folytatják a megkezdett útszélesítéseket. Ebben az évben átépítik a Győr—Veszprém közti műútnak a Bakonyon átvezető szakaszát is. Pünkösdikirály-választás Június 2-án, 3-án és 9-én nagyszabású lovasbemutatót rendeznek Dunakeszi—Alagon. A nézőközönséget különböző ügyességi gyakorlatok, köztük az egykori „ördöglovas” produkciói, lóidomítás, fogatbemutatók, lovas-solymászat szórakoztatja. Ezenkívül megelevenedik a porondon a végvári vitézek élete, a csikós világ, sőt, lejátsszák a pünkösdikirály-választás hagyományos ceremóniáit, ahogyan Jókai Mór írta le az Egy magyar nábobban. A bemutató egyébként előreláthatólag meglehetősen nemzetközi jellegű közönség előtt játszódik majd le. Az IBUSZ ugyanis elhatározta, hogy annak a több ezer külföldinek, aki akkoriban hazánkban tartózkodik, szintén lehetővé teszi e ritka látványosság megtekintését. (MTI) A hazánkban tartózkodó francia parlamenti küldöttség ellátogatott a Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumba és részt vett az elsőosztályosok francia nyelvóráján. Képünkön: a küldöttség két tagja, Georges Juskiewinski és Augustin Bordage a magyar diáklányok tréfás francia dalát hallgatják. (MTI fotó : Pállal felv.)