Esti Hírlap, 1965. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-01 / 77. szám

Partizánkiállítás nyílik Budapesten Magyar ellenállók harca a fasizmus ellen nyolc országban A felszabadulás 20. évfor­dulója alkalmából a Magyar Partizán Szövetség vezetői tájékoztatták az MTI mun­katársát arról, hogy az utób­bi időben napfényre került dokumentumok, emlékek alapján milyen kép rajzoló­dik ki a magyar partizánok, ellenállók harcairól, arról a támogatásról, amelyet a fel­szabadító szovjet csapatok­nak adtak a náci fasizmus elleni küzdelemben.­­ A dokumentumok, a húsz évvel ezelőtti esemé­nyekről szóló legújabb ada­lékok egyöntetűen bizonyít­ják, hogy a magyar antifa­siszták nemcsak hazánk te­rületén, hanem a különböző európai országokban is — így a Szovjetunióban, Cseh­szlovákiában, Lengyelor­szágban, Jugoszláviában, Franciaországban, Bel­giumban, sőt Dániában is — eredményesen, hősiesen küzdöttek a fasizmus ellen. — Szövetségünkhöz a sok­oldalú gyűjtőmunka ered­ményeként még napjaink­ban is újabb és újabb törté­nelmileg is értékes, fontos adatok, tények jutnak el. Ezek feldolgozása alapján elmondhatjuk, hogy a fegy­veres akciókon kívül Ma­gyarországon az ellenállás számos sajátos, különböző formájával találkozhattunk. A német megszállás és a nyi­las terror közepette például szép számmal voltak olyan hazafiak, akik szóval, és írás­sal, tüntetésekkel, munka­­lassításokkal, szabotázsokkal, a kiürítés megtagadásával, a gyárak leszerelésének meg­akadályozásával és természe­tesen közvetlen fegyveres akciókkal is hozzájárultak az ország felszabadításához. A fővároson kívül főleg a bánya- és más iparvidéke­ken bontakozott ki erőtelje­sen a partizánmozgalom, így például Salgótarjánban és a Karancs vidékén, Sárisápon, Tatabányán, Miskolcon, Diósgyőrött és egyebütt Az újabb kutatások kiderítették, hogy a Dunántúl egyes megyéi­ben is jelentékeny szám­ban voltak olyan hazafiak, akik az ellenállás különbö­ző formáit felhasználva szembefordultak a német megszállókkal és nyilas csatlósaikkal. — Az újabb dokumentu­mokat, korabeli tárgyi em­lékeket — köztük a partizán­fegyvereket, a különböző ka­tonai felszereléseket, írásos emlékeket — a közeljövőben a nagyközönség is megismer­heti, mert szövetségünk mindezeket átadta a Hadtör­téneti Múzeumnak, ahol a felszabadulási évforduló al­kalmából kiállításon mutat­ják be. A partizánharcokkal foglalkozó anyag előrelátha­tólag egy egész termet meg­tölt majd — fejeződött be a tájékoztatás. MÁJUS 1-TŐL A­utó­mentő szol­gál­at HOL KEZDIK MŰKÖDÉSÜKET A SEGÉLYKOCSIK Tegnap uszályon megérke­zett a Csepeli Szabadkikötő­be az a 22 autómentő gép­kocsi, amelyet az osztrák autóklub adott át kedvező feltételek mellett a Magyar Autó Clubnak. Hol használ­ják majd fel a kocsikat? — erről kérdeztük meg Sebes Lászlót, a Budapesti AKÖV igazgatóját. — Az autómentő szolgálat május elsején kezdi meg mű­ködését — mondotta —, első­nek az 1. számú bécsi, a 3- as számú mátrai és a Bala­ton két oldalán húzódó 7-es és 8-as számú műúton. Az autóklub tagjainak díjmentes javítást adnak, csak az eset­leges alkatrészpótlást kell megfizetniök. Ugyanez vo­natkozik a hazánkban tartóz­kodó külföldi autósokra is. Természetesen másokat sem hagynak magukra az ország­úton. Az autómentők rend­szeresen járják majd a kije­lölt útszakaszokat, teljes ja­vítási felszereléssel rendel­keznek és dupla akkumulá­torral az indítási nehézségek leküzdésére. Néhány kocsit a szegedi ünnepi hetekre tar­talékolunk. ISKOLÁSOK! ÚTTÖRŐK!­­ Gyermek KÉSZRUHA FEHÉRNEMŰ kötöttáru HARISNYA, újból nagy választékban kapható szaküzletünkben! NYUGATI RUHASAROK XIII., Váci út 4. (Kádár utca sarok) Babakelengye-utalványt is beváltunk. i tanácselnök igazi szivé­ül­­yes házigazdaként fél­re teszi az aktákat a tiszte­letemre, az ügyfeleket a tit­kárasszonykára bízza, kabá­tot borít a vállára, s így szól: „Akkor járjunk egyet, néz­zük meg a falut.” Megyünk, megyünk a cse­­perésze esőben, a bokáig, lábszárig érő sárban, beton­járdát még csak a főutcára építettek, de azt is úgy, hogy az elnök egy különösen csa­padékos őszön megsétáltatta az ingoványos utcán a megye egyik vezető emberét, akit ezek után nem kellett meg­győzni, hogy ebben a falu­ban csakugyan fontos a jár­da. Mint jó gazda, vezet és rendületlenül magyaráz, nagy gonddal ügyel rá, hogy sem­mit se felejtsen el megmu­tatni, megmagyarázni. A sá­ron át kigázolunk a szövet­kezet majorjába, megállunk egy percre a tizennégyes vi­lágháború hősi halottainak emléktáblájánál, amelyről még azt is tudja­ az elnök, hogy szerepel egy 1931-ben kiadott könyvben. Szabó Gé­za nyugalmazott főispán, ak­kori országgyűlési képviselő egyik munkájában annyit tartott érdemesnek megje­gyezni a faluról, hogy 1914- ben 99 katonát adott a hazá­nak, a hősi halottak száma 18, a hadiözvegyek száma kettő, a hadiárváké pedig őt. De az emléktáblán nem 18, hanem 28 nevet mosott fakó­ra az idő, nem kettő, hanem nyolc asszony siratta az urát, nem öt, hanem tizenhárom Műemlék gyerek nőtt fel apa nélkül az első világháború után. Ki­derült hát, hogy Szabó Géza nyugalmazott főispán, or­szággyűlési képviselő csak néhány adatot közölve is melléfogott, de érdekes mó­don lefelé kerekednek a szá­mok ... Sétánk vége valóságos , csattanó. Az elnök is poénnak szánja. — Még megmutatom a fa­lu egyetlen műemlékét — mondja, miközben titokzato­san mosolyog. S egy perc múlva — való­ban , egy perc múlva, hiszen olyan kicsi a falu, mint egy madárfészek — a templom­kertben állunk a csuromvi­zes fűben. A templom vado­natújnak látszik, tetején ri­kítóan piros a cserép. Nem nagy, de nagyon takaros, ha­rangja is csak akkora, hogy jókora túlzással írhatom ró­la, hogy csengő vagy kolomp helyett is megtenné. — Ez az egyetlen műem­lékünk — mutat a templom­ra az elnök. — Mikor restaurálták? — Ezt még nem kellett restaurálni, kérem. — Mikor épült? — Most építettük, negy­venkilencben. — Akkor miért mondja ró­la, hogy műemlék? — Megmagyarázom... A rejtélyes templom déli oldalára kerülünk, ott muta­­tóujjával megkopogtatja a falba épített márványlapot, amelyen lovaskatonát ábrá­zoló domborművet látok. — Római katona — biccent az elnök a homályosan lát­ható szekeres figurára. — Hogyan került ide? — csodálkozom, mert mindez olyan titokzatos, hogy most már megértem az elnök mo­solyát. — Harmincegyben, vagy harminckettőben a bárói bir­tokon kiszántotta a gőzeke. Egy sokat olvasott gépész azonnal tudta, hogy római katona sírköve fordult ki a földből. Pártfogásába vette, feltétette a szekérre, de előbb szalmát rakott a kocsiderék­ba, mintha igazi sebesült ka­tonára talált volna. Elvitte a kastély elé, hogy megnézze a báró, aki éppen a birtokon nyaralt. A báró rápillantott, s egy pillanat alatt döntött a római katona sorsáról. — Jó lesz a lóistálló hom­lokzatára — mondta néme­tül, mert igencsak rosszul beszélt magyarul, A­ztán negyvenkilencben, é­ amikor épülni kezdett a templom, valaki rágondolt a dicstelen helyen álló római katonára, szólt a községi elöl­járóságnak, azok pedig ismét szekérre tétették a márvány­­lapot. Azóta felfedezték a megye régészei is, kérték, kunyerálták, de nem és nem adta a falu. Hát ezért műem­lék a vassurányi templom. Tizenhat éves műemlék, úgy gondolom legfiatalabb a miágon. Simon Lajos Napló helyett V. Búcsú a jégvilágtól Találgatták, milyen hajó jön értük, mennyi ideig tart visszafelé az út, hol kötnek ki először. Búcsúzkodási hangulat vett erőt rajtuk, szenvedélyesen fényképeztek és gyűjtötték az emlékeket — nehogy valamit elmúlasz­­szanak. Szobáikban ott sora­koztak már a pingvin tojá­sok, moszatok, különleges kövek — mindaz, amit az Antarktisz küldhet Európá­nak. Megérkezik a váltás Január nyolcadikén a rá­dióközpont jelezte: a „kis Ob” közeledik a Déli-sark felé. Két nap múlva a szov­jet jégtörőhajó kikötött , partra lépett a váltás, a kö­vetkező kutatócsoport tag­jainak egy része. Felejthetet­len pillanatok voltak. Isme­rősök és ismeretlenek ölel­ték át egymást — indulók és érkezők. Vége-hossza nem volt a kérdezősködésnek — milyen volt — milyen lesz — mi újság otthon. Egy eszten­dei újságrakomány érkezett, az Obon, napokig olvasták őket a régiek, míg az újak birtokba vették Mimijt. Cipő és nyakkendő Egy héttel később megér­kezett a másik hajó is, az Esztonia, s vele együtt a má­sodik magyar Antarktisz-ku­­tató, Hirling György. Film­felvevőgépet hozott magával Útban a kis Ob és az Esztoria ♦ Irány: Ausztrália Az első pesti fekete — a Déli-sarkon és kávéfőzőt A két kolléga — az intézetben is munka­társak voltak — eredeti pes­ti fekete mellett ült le be­szélgetni. Dr. Titkos Ervin „atyai” tanácsokat adott, mire kell majd váltójának vigyáznia, elmesélt néhány, óvatosságra intő történetet. Az Esztonia kirakodása éj­jel-nappal tartott. Aztán utoljára intettek búcsút a jéghegyeknek, a traktoros szánoknak, az ottmaradók­­nak. Az expedíció hajóra szállt. Január 25-én elindult Ausztrália partjai felé. A tenger — mintha utolsó próbára akarta volna tenni az expedíciósokat — viharos volt és nyugtalan. A Déli­sark volt lakóinak azonban mindez meg sem kottyant már, öltözködési problémá­ik voltak. Cipőt húztak és nyakkendőt kötöttek. Néhá­­nyan leborotválták szakállu­kat — volt, aki meghagyta emlékeztetőnek. Milyen idő lesz holnap?... Ausztrál­ia kikötővárosá­ban látták meg az első nőt, sortnadrágban és színes blúz­ban. Coca-colát ittak és gyü­mölcslevet. Sétáltak a sím­a aszfalton. Nézegették a neon­­reklámokat, a kirakatokat. Negyvenegy napi utazás után — Rigában: ölelések, csókok, ünnepi beszédek, be­számolók, városnézés, búcsú a barátoktól, a kutatócsoport tagjaitól — a nagy út utórez­gései. A Ferihegyi repülőtéren a kisfia várta, vidékről feluta­zott szülők, az intézet igaz­gatója, munkatársak, bará­tok, ismerősök, újságírók. Azóta megcsodálta az Er­­zsébet-hidat, végigsétált a Körúton, nézegette a Nem­zeti Színház bontását, meg­hallgatta a legújabb pesti vicceket. Most ül az íróasztal mel­lett a Meteorológiai Intézet­ben, cseng a telefon, valaki érdeklődik, milyen idő lesz holnap. — De ne mondjon rosszat — mondja az a valaki —, mert kirándulni megyek ... Igen, ez már hamisítatla­nul Pest. Hazaérkezett. (Vége.) Bende Ibolya ITT A MAGYAR HABSZIVACS Az idén négyszáz tonna műanyaghab készül az Észak- Magyarországi Vegyiművek sajótpábonyi telepén. Könnyű felemelni a ruházati iparnak készült hatalmas műanyagtekercset. r.MTT foto : Fetrovits felvétel) Kávézaccból jósolta meg jövendőjüket Egyiptomi főiskola magyar védnökség alatt Kevesen tudják, hogy az egyiptomi Sibin El Komban évekig több száz arab diák birkózott szenvedélyes igyekezettel a magyar nyelv nehézségeivel. Kossuthról, a 19-es forradalomról írtak dolgozatot — Petőfi nyelvén. Tanáraik: Tímár György és felesége, nemrég tértek visz­­sza Budapestre. Velük be­szélgettünk tapasztalataikról. — Kairóból hetvenöt kilo­méter hosszú út vezet Sibin­­be, a Nyus deltavidékének örökzöld szántóföldjei kö­zött, biblikus hangulatú, vá­lyogból rótt, és pálmákkal árnyékolt falvakon, meg egy­két bazáros nyüzsgésű kisvá­roson át — mondották. — A hetvenezer lakosú mezőgaz­dasági központ az egyik Ní­­lus-csatorna partján fekszik. Régi elmaradottságát most, ezekben az években küzdi le. Ipari főiskoláját hat éve ala­pították. Védnökségét alapí­tása óta hazánk látja el. Jó­­néhány műszaki tárgyat ma­gyar mérnök-tanár tanít — angolul. E tíz-tizenöt tagú „együtteshez” magyar nyelv­tanárok is tartoztak, mivel a főiskola tárgyai között köte­lező volt a magyar nyelv is. Az arab fiatalok jegyzet alapján tanultak magyarul. Legnagyobb sikerük azoknak az olvasmányoknak volt, amelyek Magyarország föld­rajzáról, történelméről, Pe­tőfiről, a népszokásokról szóltak. Rendszeresen hall­gatták a Kossuth-rádiót, ma­gyar barátokkal leveleztek, olvasták a magyar újságo­kat. — Mulatságos volt, hogy a Magyarországon szerzett szókincsükben helyet kapott a rassznye­lv is. Egy alkalom­mal például egyik diákun­kat, Alit vittük magunkkal tolmácsnak a színházba. Csehov Vány a bácsi című drámájának nagyjelenetében Szonya éppen zokogva vi­gasztalta az éppoly szeren­csétlen Várnya bácsit, amikor Ali, hangjában őszinte meg­hatottsággal ezt súgta fü­lünkbe: — Most éppen azt mondja neki, hogy nyugi, nyugi... Utolsó órájukat a főiskola verőfényes, délszaki növé­nyekkel díszített udvarán tartották. Egyik kedvenc ta­nítványuk, a mindig vidám Hasszán, arab módra, kávé­zaccból jósolta meg jövendő­jüket — magyarul: „Sok si­ker és boldogság vár önökre, sok munkával...” — Szeretnénk, ha igaza lenne ... Sz. S. Április 3-án újonnan megnyílik a CAFÉ RESTAURANT BELVÁROSI (V., Szabadsajtó út 5.) A bárban Zakariás—Horváth duó.

Next