Esti Hírlap, 1965. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-02 / 180. szám

Tavasszal megkezdik az első torony-lakóház építését Magasabb lesz, mint az SZTK-palota ♦ Kúszódaru építi maga köré 150 lakás egy házban Néhány nap múlva elké­szül a főváros legmagasabb lakóházának kiviteli terve. Az 53 méteres, 19 emeletes ház magasabb lesz, mint az SZTK-palota tornya. A to­ronyház — Gáspár Tibor és Rudnai Gyula, a BUVÁTI főmérnöke tervei szerint — modern elvek alapján épül majd meg a Józsefvárosban. Egészen másként, mint a többi pesti lakóház. Németországból kúszó-for­­gó darut hozatnak, ez emeli majd helyükre a betonpane­leket. A darut a későbbi liftaknában állítják fel, s a házat a daru emeletről emeletre emelkedve építi maga köré. Ez az építési mód gyors és ilyen magas toronyház más­képpen nem is építhető gaz­daságosan. A belső teherhor­dó falak öntési technológiá­val készülnek,, a többi előre­gyártott épületelemet a Kvassay-zsilipnél felállított üzemiből szállítják majd éj­szakánként az építkezés he­lyére. A toronyházban 120 két­szobás és 30 garzonlakás lesz, három lift, ezek közül egy bútorszállító teherlift. A la­kásokban beépített bútor és távfűtés lesz, a közeli klini­kai épületekkel közös kazán­telepet építenek, s az új jó­zsefvárosi házakat is onnan fűtik. Az első torony­ház megépí­tését a Tömő utca és a Jáz­min utca közti területen még négy hasonló követi. A kú­szódaru egy-egynek építé­sén 6—8 hónapig dolgozik, azután megkezdi a követke­ző ház szerelését. A torony­házak építésének ütemét a daru teljesítőképessége szab­ja meg. Az első építése a tervek szerint tavasszal indul meg, s néhány hónappal később, aki a jánoshegyi kilátóból lenéz, már így sorolhatja a távolban felismert épülete­ket: — Az ott a Parlament, amott az SZTK tornya, attól jobbra az új Józsefváros első toronyháza... (dts) Vacak nyár Ettől a bolond nyártól fel­váltva kap gutaütést az em­ber. Vérmérséklete szerint vagy az egynapos, félnapos hőségtől, ez a közismert hő­guta, vagy attól, hogy egy­folytában csak egy-egy napra van nyár, ez az igazi guta­ütés. Vagy attól, hogy sza­badságra menne a jámbor dolgozó ezekben a napokban, és minden percben áprilisra, vagy októberre fordulhat az idő. Tehát mérgelődésre ala­pos oka van. Ez az alapos guta, ami mindnyájunkat ke­rülget kissé. De én már nem idegesítem magam, amióta rá­jöttem, hogy az időjárás nem egészen tőlem függ. Inkább csak reggelente, munkába menet spekulálok, vigyem-e az orkánt, vagy menjek csak a la­kiving, esetleg biztonság okáért készüljek fel kalucs­­nival, napszemüveggel, vagy kucsmával? A napi lótás-fu­­tásban egyaránt találkozha­tunk jégesővel, barnára sült emberekkel, sőt, tán pingvi­nekkel is, ha jól kifogjuk. Fontos, hogy a váltakozó hő­mérséklet ellenére is sziszte­matikusan öltözködjünk. Tu­dományosan elemeztem a helyzetet, kerestem a legal­kalmasabb öltözködési módot és magatartást. Megállapítot­tam, hogy legjobb ha rá se hederítünk a napsütés vagy az eső pillanatnyi hisztériá­jára, hanem az évszakok örök tapasztalataira, a naptárra ala­pozva magunkkal csak a ja­nuártól decemberig esedékes ruhadarabokat visszük. Szek­rényestül. Továbbá, legjobb, ha ki se tesszük a lábunkat. Továbbá legjobb, ha várunk, amíg kialakul. Türelmesnek kell lenni, megjön egyszer az igazi jó idő. Már csak tizen­­egy-tizenk­ét hónap. És itt az igazi nyár. Balogh Bertalan Készenlét Sehol egy felhő Ha az árnyék a homoko­zóhoz ér, akkor jön­nek a huligánok. Se koráb­ban, se későbben, pontosan akkor. Én pedig eddig még nem tudtam megfejteni, ho­gyan csinálják, de majd mindjárt meglátja maga is. A játszótér lassan kiürül, már csak egy-két kószáló gyereket látni, de őket se so­káig. Várom, mikor ér az ár­nyék a homokozóhoz, mert akkor jönnek a huligánok és megbotránkoztatnak. Társam mindenesetre ezt ígéri, ezért hívott ki, „ez a téma" — mondta, amit meg kell írni. Üldögélünk hát a padon és várjuk a témát. Nem sokáig. Hirtelen éles fütty hallat­szik. Gyors pillantás a homo­kozóra: ott az árnyék. Jön­nek! Még egy éles fütyülés, s a kertészház mögül tíz-tizen­­két suhanc rohan ki a térre, ropog a kavics, csikorog a hintákat tartó lánc, egy csó­­kolózó pár riadtan négy pad­dal odébb menekül, társam behunyt szemmel bólint: „na, ugye megmondtam”. A „vadak” kurjongatva hintáznak, a tarlóállvány ve­szedelmesen meghajol, kis­gyerekek hintapalintázásához méretezett erejét megfeszít­ve próbál ellenállni a roham­nak. Bírja-e? öt-hat percig kínozzák csak, aztán átro­hannak a rakétaalakú má­szókára, azon himbálják, rázzák magukat, mint a légy­fogóra ragadt, de még eleven legyek. Valószínűleg ezt jobb heccnek tartják a hintázás­nál, negyedóra is eltelik, míg Az árnyék lejönnek. Vad rohangálás kezdődik, majd párokra sza­kadozva birkóznak a füvön. Társam szorítja a karom, „ugye, mondtam" sziszegte ősz bajszát rángatva, „min­den este ezt csinálják — Valami hézag van, fa­ter? — kiált oda egy nagy sö­rényű fekete pulóveres. — Hadd — torkollják le a többiek —, miattunk hamu­­kázhat. — Felugrálnak a fű­ről, s átrohannak a körhin­tára. A hinta szédületes gyor­sasággal kering. — Látta? Hallotta? — szól társam. — „Hézag”, „hamu­ka”, meg „fater”. És ez így megy minden este. Itt ülök, nézem, hallgatom­­ őket. Mondhatom, megvan a véle­ményem. Jó téma, ugye? Örülök, ha ez a disznóság az újságban is megjelenik. Lassan sötétedik már, mi­kor elindulunk kifelé. Az öreget felsegítem a troli­ra. Mosolyogva integet visz­­sza, kezével úgy tesz, mint­ha írna. Jó, bólintok utána, megírom. — Csókolom — szól hoz­zám valaki, miután a troli eltűnt a kanyarban. — Mit hadovázott a vén szivar a bácsinak? — Meglepődöm, a fekete pulóveres, nagysöré­nyű áll előttem. — Hadovázott? — mondott. Mi, tetszik tudni, így beszélünk egymás­sal. — Hallottam. Lábával a kavicsot rugdal­ja. Tizenöt-tizenhat éves le­het, nyílt tekintetű, magabiz­tos. — Az öreg — Int fejével a troli után —, nem bír min­ket. Itt ül minden este, nem szól egy szót se, csak a sze­mét meresztgeti­k dühösen. — Hát, nem a legépülete­sebb látványt nyújtjátok így együtt. Te például... hogy is hívnak? — Karcsi. Berecz Karcsi. — Te, Karcsi, még köte­kedtél is vele. — Már haláli pipa vagyok ... szóval, dühös az öregre. Miért rossz az, amit mi csi­nálunk? Tetszik tudni, szü­net van. Mindennap a strandra se mehetünk. Én egy hónapot már lemelóz­tam, augusztusban táborba megyek. Most itthon vagyok egy kicsit. Egész nap otthon lógunk. Nappal nem jövünk ide. Tessék elhinni, nem akarjuk zavarni a kicsiket. Hát mikor és hol rohanjunk egy jó nagyot? Az öreg ezért zabol ránk. — És az árnyék? Nevetve kapja fel a fejét. — Az a jel. Juhász Franyó itt lakik a kertészházban. Ő a figyelő. Ha az árnyék a ho­mokához ér, fütyül. Ilyenkor már alig van itt valaki, miénk a tér. — És addig mit csináltok? — A ház mögött ülünk a padon, s várjuk, hogy a Fra­nyó fütyüljön. Halmai György Kigyullad­t a sisaklámpa Acélbetét a csizmában A Borsodi Szénbányászati Tröszt lyukói bányaüzemé­ben új munkásvédelmi esz­közöket vezetnek be a szén­falnál dolgozók testi épségé­nek megóvására. Az adriá­­nyi szinten levő nagy terme­lékenységű frontfejtésen dol­gozó bányászok kezéből eltűnt a karbidlámpa, he­lyette a bányászsisakra szerelt elektromos lámpa szórja fényét a munkahelyre. A vájárok itt is hamar megszokták az új világítótestet, mert jobban megvilágítja a szénfalat A tervek szerint szeptember­ben újabb 220 bányászt lát­nak el elektromos lámpával. A lábzúzó­dások megakadá­lyozására újszerű csizmát szer­kés­ztettek a tröszt biz­tonsági osztályának munka­társai. A bányában általáno­san használt gumicsizma orrába megfe­lelően kiképzett acélbeté­tet szerelnek, amivel megakadályozzák, hogy a lezuhanó szén vagy elszabadult csille, esetleg ki­dőlt ácsolat lábujj zúzódást okozzon. Az acélbetéttel meg­fejelt új típusú gumicsizmá­kat most gyártják, s még az idén szétosztják a bányászok között. (MTI) Testközelben a Géniusszal Deszkaszálon az égbe • Bronzbőr és bronzmosoly A 240 mázsás hölgy kozmetikája • Találkozás tizenkilenc év után öt létra visz az égbe, az­után az is elfogy. Ettől kezd­ve néhány deszkaszál az út. Rákapaszkodom, belemarko­lok , szálka fúródik a te­nyérbe. A cipőm megcsúszik. Görcsös kapaszkodás. Ég és föld között fekszem. Odalent a város. Az Erzsébet-híd környéke. Márkivi játékasz­tal. Tovább! Már csak három méter. Fentről hang hallat­szik: — A haja már fényes, jö­het a nyaka! Az égi út végén — deszka­erdő között — óriási női fej sötétlik. Körülötte apró, fe­hér ruhás emberek mozog­nak, kezükben ecset. Szem­től szemben a fejjel: gyönyö­rű. Ilyen közelről még sosem láttam. Máskor csak a ma­dár jár erre. Arcát érintem: bronz. Száját nézem: bronz­mosoly. Haját simítom, bronzba simuló hullám. Fé­nyes, valóban. Mert hol is kezdődhet a bronzhölgy koz­metikája? A harázság Tetőtől talpig kozmetikázás! A vá­ros felett magasodó gellért­hegyi Szabadság-szobor nő­alakjánál is. Egy hete kezdődött. Az öt fehérköpenyes restaurátor el­törpül a szobor mellett. Ta­lapzatával együtt 47 méter magas. Maga a Géniusz 17 méter. Súlya: 240 mázsa. Az öt­ restaurátor két éve csinosítja az ország szobrait. De ez mindenben különbözik a többitől. A szabadságszim­bólum Budapest souvenirje. Innen, a magasból, nem mindennapi a kép: élő mozi ez, pergő cirkoráma, hatal­mas körkép. „Hová nézzek, mire csodálkozzak?” Vácra, Lágymányosra, a budai Vár­ra, az Üllői útra? A Duna láncvizén kajakos evez. In­nen­ szak­ítaszál, vagy inkább török.­­ — Adjátok fel a vödröt! A szoborkozmetika véső­vel, drótkefével kezdődött. Lehántották a korróziós ré­teget. Tizenkilenc év füstjét, esőjét, kormát, porát. Ezután fürdetés, mosdatás követke­zett Tizenkét csomag Ultra, ötven vödör víz fogyott el, utána méhviasz, zöld, fekete, barna oxidfesték, negyvenöt liter benzinben oldva. Ez a máz: pakolás, festék, arc­szín. A bronzra való méh­­pempő: zöldesfekete „púder”. Végül átfényesítés puha ke­fével. A haj már csillog... A kozmetika augusztus közepéig tart. Az égi mű­helyben erősen fúj a szél. Lök, taszít. Csak kikötve sza­bad dolgozni. Az öt restaurá­tor: Kaul Ernő, Galgóczi Ár­pád, Nagy Vilmos, Ozvanics Ferenc, Sárai Ferenc. És egy találkozás — tizenkilenc év után. Délben felkapaszkodik az akkori öntödevezető: Vi­­gnali Guzmano. Kimeleged­ve. A tizenkilenc év előtti felállításnál vacogott: 36’ fo­kos hidegben dolgoztak ak­kor. (békés) Wormser Jedr. MARGITSZIGETI SZABADTÉRI SZÍNPAD augusztus 1-én 8 órakor BEL CANTO Fellépnek a bussetói Verdi énekverseny győztesei ATSÜKO AZUMA (szoprán) ROSEMARIE DE RIVE (mezzo) FRANCESCA COMO (szoprán) OTTAVIO GARAVENTA (tenor) MAURIZIO MAZZIERI (basszus) MARCO STECCHI (bariton) Vezényel: LUCIANO ROS ADA, a Teatro Regio di Parma karmestere Jegyek elővételben válthatók a helyszínen, a Színházak Jegyirodája központjában, VI., Népköztársaság útja 18. (tel.: 120.000) és a fiókokban: VII., Lenin krt. 33., Csepel, Rákóczi Ferenc út 117. Moszkva tér 3., kiren­deltségeiben: Ganz-MÁVAG, Élelm. Min., valamint az üzemi közönségszervezőknél.

Next