Esti Hírlap, 1965. november (10. évfolyam, 257-282. szám)
1965-11-01 / 257. szám
llamfizőrá melt.u „BITÓNIA” A szombat este hallott, „Utazás Bitóniába” című műsor újszerűen hatott azellen, amit — egyszerűsítve — úgy nevezhetnénk, hogy „Beatles-kultusz”. Liszkay Tamás és Jereb Ervin másfél órás műsora általában ügyesen idézte fel, mi lenne egy mai Gulliverrel, ha — a törpék, s az óriások országa helyett — olyan szigetre kerülne, ahol mindenki „Beatlesmódra” él, ahol XXV. Ringó uralkodik. Iróniájával ez az ötlet módot adott arra is, hogy több fiatal, aki túlhajtja a „modern” ritmust, elgondolkozzék egy kicsit. Ám az „Utazás Bitóniába” főleg arra nyújt lehetőséget, hogy azokat a legvadabb „bitón” számokat halljuk, amelyeket — egyesek szerint szerencsére, mások szerint sajnos — leleplező műsor nélkül is bőven lehet hallgatni. Az utazás végén hallott zenei trükkök — a szaxofonhangon beszélő „bitón” funkcionárius és a többi — unalmasak voltak mind Ringó hívei, mind ellenfelei számára. Jó ötlet és öncélúság, társadalmi (és zenei) kritika és mondanivalótól független különcködés keveredett a műsorban. S ezt Bozó László gondos rendezése és a kitűnő színészek (Major Tamás, Várnai Hédi, Balázs Samu, Kálmán György, Bodrogi Gyula) szereplése sem változtathatta meg. A. • A Szombat este a Hungáriában kezdődött. Kellemes órákat töltöttünk Szepesi György kalauzolása mellett. Az igazi tv-szerűségre való törekvés jellemezte a programot, azt akarták adni, ami a televíziót televízióvá teszi,ami megkülönbözteti a mozitól, a híradótól: a jelent, a futó pillanatot vetítették a képernyőről. Úgy éreztük néha, hogy együtt járjuk Szepesivel a pesti szombat estét, a Hungária, a hanglemezüzlet és a Népszabadság szerkesztősége között.. Sőt, még arról is elhittük, hogy most van, amit talán már napokkal ezelőtt filmre vettek. De ami kitöltötte ezt a csaknem három órát, az is szórakoztató volt, itt-ott feneklett csak meg a vidám lendület. Túlságosan elnyújtották az egyébként kedves „békebeli” hangulatot árasztó Heltai-darabot. (Kitűnően játszotta Váradi Hédi, Káló Flórián, Csákányi László, Báró Anna, Gáti Pál.) Élvezettel hallgattuk a Molnáranekdotákat mesélő Darvas Lilit, s a velőscsontszertartással apjára emlékező Petites Sándort. A stúdióban tett látogatás jobban kielégítette volna azokat, akik kíváncsiak a kulisszatitkokra, ha Zsurzs Éva aktívabban beleavatkozik a játékba, mint rendező. Jó táncdalokat is hallottunk, még magyar szöveggel is. Hiába, olasz a divat! Főleg Ambrus Kyri és a kis Zalotai Sarolta tetszett. Tabi László, mint szerző és mint előadó szerepelt. Őt mindig szívesen olvassuk és mindig szívesen látjuk. A Görbetükör együttes paródiái pontosan ültek. Legsikerültebb volt az álarcos néger szám. Leclerc mester esete ezúttal nem tette különösebb próbára a krimi-szakértőket. • Az angolok nemigen nevetnek úgy igazában, úgy bele a világba. Sokkal szemérmesebbek. Nevettetni is azon a bizonyos angol módon szeretnek. Fanyarul, gúnyosan, tartózkodva. Peter Sellers filmje, a Finom kis börtön is ilyen angolos fintor, könynyed, szellemes szúrások sorozata. Nem hal bele, akit ér, de vakarózik utána. (Fendrik) 1965. november 1. hétfő Vita a táncdalszövegek körül Hogyan lehet hegedülni a Niagara fölött A polémia — kisebb-nagyobb szünetekkel — évek óta tart; időről időre csaknem minden lapban megjelennek cikkek, kritikák és glosszák, amelyek táncdalszövegeink silányságát teszik szóvá. Legutóbb Sz. Szabó László írta az Alföld 9. számában: „Táncdalaink irodalmi mértékkel mérve ... általában igénytelenek, a korérzés, igény kifejezésének jelszavával hatásvadászok, felszínesek, ebből következően hamisak is, jelentős részük kifejezetten rossznak mondható.” A cikk állítását bizonyítás, a táncdalszöveg-idézetek elemzése követi. Hallgassuk meg most a másik fél képviselőit: három szövegírót a legnépszerűbb, a rádióban és a pódiumokon leggyakrabban szereplő, s az idézett cikkben is említett számok szerzői közül. SZOKERESZ A VAKERESZ — Táncdalszöveget önmagában, a zenéje nélkül bírálni lehetetlen — mondja G. Dénes György. — Olyan ez, mintha egy artistánál — aki a Niagara vízesés fölött kifeszített kötélen biciklizik, közben fél kézzel hegedül — nem vennénk figyelembe, hogy milyen körülmények között játszott, s megbírálnánk, ha véletlenül hamis hangot fogott. Lehet, hogy merész a hasonlat, de tény, hogy a szövegírót a modern zene teljesen gúzsba köti; a Gershwin utáni differenciált ritmusokra — magyar nyelven — nagyon nehéz, szinte alig lehet értelmesen és költőien verselni. Ami tíz év előtt ritmusnak számított, ma már unalmas; ezek a modern ritmusok pedig ellentétesek a magyar nyelv természetes zenéjével. Mindig az olasz, meg az angol— amerikai számokat említik példaképpen. Csak arra nem gondolnak, hogy az olasz és az angol nyelv ritmusa alapvetően különbözik a magyarétól. — Véleménye szerint tehát nem igaz, hogy gyakran együgyűek, ostobák a dalszövegek? — Voltaire mondta: „Ha valami olyan ostoba, hogy nem lehet elmondani — eléneklik.” De nem szabad általánosítani. Egy-egy népszerű szövegíró 200—300 dalszöveget ír évente. Eközött persze, hogy akadnak gyengébbek is, meg jobbak is. S ebben a műfajban éppúgy vannak tehetségesebb, meg kevésbé tehetséges szerzők, akár — például — a lírai költők között. — A modern táncdalok szövegének külföldön egyre kisebb jelentőséget tulajdonítanak, gyakran „vakszövegekkel” jönnek ki a számok. Mert a slágernek nem a tartalma a fontos, hanem az, hogy jól énekelhető legyen. Mit jelent a közismert cigánydalnak az a sora, hogy „János bácsi, szekeresz a vakeresz”? Százezrek éneklik, fogalmuk sincs róla, s nem is érdekli őket, pedig a szám sikerének titka éppen ezekben, a többség számára értelmetlen, de nagyszerű hangulatfestő szavakban rejlik. Nem véletlen, hogy egyre több külföldi szöveg a „viszsza a kőkorszakhoz” jegyében készül: nem egyéb, mint rövid indulatszavak varációja: a „Yeah, yeah, yeah”, az „Óh, óh, óh”, az „Ay, ay, ay” a legsikeresebb modern táncszámok közé tartozik. A VILLA NEGRA S. Nagy István így kezdi: — Amíg egy költőről rendszerint megírják, hogy most jobb kötetet publikált, most meg gyengébbet — a slágerszövegek közül csak a gyengébben sikerülteket pécézik ki, s azok alapján általánosítanak. Tíz éve írok táncdalszöveget, azóta valamennyi e tárgyban megjelent cikket kivágtam és eltettem: egyetlen egy akad közöttük, amelyik valóban bírált, reálisan viszonyított, az összes többi csak globális kirohanásokat tartalmaz. Talán azért, mert sokakban téves elképzelések élnek a „nagymenő” szövegírók jövedelméről, holott a valóság: legtöbb fiatal szerzőnek van valami polgári foglalkozása, amiből él, mert csak szövegírásból aligha tudná fenntartani magáit. — Tehát alaptalannak tartja a bírálatokat? — Ilyen sommás formában: igen. Az olasz és az angol számok szövegének átlagnívóját elérik a magyar szövegek, a többiét meg messze felül is múlják. És sokkal jobbak, mint régen. Harmat Imre, aki klasszikus szövegírónak minősül, azt írta: „Teve van egypupu, van kétpupu ..Ma akármelyikünket valósággal megköveznének ugyanezért. De a táncdal nem versenyezhet művészileg a lírai költeménynyel, mert mindig ki kell szolgálnia a legszélesebb nagyközönség ízlését. Szenes Iván nagy sikerű számában — „Kicsit szomorkás a hangulatom máma” — stilisztikailag helytelen a „máma” kifejezés, mégis attól siker a dal: az utca népe úgy használja, s a sláger éppen arra szolgál, hogy utcán fütyörésszék, lokálban táncoljanak rá. — Mégis akad néhány olyan szám, amelynek sikerült egyeztetnie a népszerűség követelményeit az irodalmi színvonallal... — Romhányi—Ránki „Párizsban szép a nyár”, vagy Garai—Ránki „Villa Negra” c. alkotására gondol? Kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Tulajdonképpen mindkettő slágerparódiának készült, s annak ellenére vált sikerré, hogy valódi költői érték. Ezek ritka, szerencsés telitalálatok. FÜRDŐRUHÁBAN A KÖRÚTON? Brand István véleménye sok mindenben egyezik kollégáiéval. Mindenekelőtt ő is az általánosítás ellen emel szót, s az operaáriák szövegére hivatkozik, amelyek aligha irodalmibb igényűek a táncdaloknál. — Nem szabad elfelejteni a táncdalszöveg elemzésénél, milyen alkalomra készült — folytatja. — Ha egy hölgy fürdőruhában végigmegy a Körúton, közbotrányt okoz; ugyanazon a viseleten senki sem ütközik meg, ha a strandon látja. Ne felejtsük el, hogy a táncdalszövegek banális — ha úgy tetszik: gicscses — szituációkban „használtatnak fel”. Ez a szituáció azonban csak a kívülállónak giccses, aki benne van, annak nem. A csalódott szerelmes történetét mindenki giccsesnek érezheti — csak éppen ő maga nem fogja soha giccsesnek érezni saját bánatát. — Akadtak költők, akik ezt a lelkiállapotot magas művészi szinten fejezték ki... — Igaz, s nem is azt állítom, hogy tudatosan giccses szöveget kell írni a táncdalokhoz. De a táncdalszöveget mindig a zene határozza meg; a szövegnek ugyanazt kell mondania, amit a zenének. Ezt a feladatot pedig igényesen inkább csak a sanzon műfajában sikerült és sikerül megoldani. — Véleménye szerint tehát a lehetőségekhez képest minden rendben van a táncdalszövegek körül? — Szó sincs róla. El kell ismerni, az utóbbi időben zeneileg és szöveg szempontjából egyaránt esett táncdalaink nívója, ami elsősorban annak következménye, hogy felhígult a szerzők köre. Sok olyan szerző is belesodródott a műfajba, aki csak üzletnek tekinti a táncdalszerzést. A zeneszerzők egy része nem tesz egyebet, mint szolgai módon utánérzi az éppen divatos külföldi ritmusokat (néhány gitárfogással tarkítva), s ehhez primitív, kiáltozó szöveget irat. Sajnos, ezek a számok válnak leggyorsabban népszerűvé. Az igényesebb dalok közül pedig sok megfullad azon, hogy alig vannak előadóink, inkább csak énekeseink, akik nem művészien kidolgozva előadják, hanem primitív módon leéneklik a számokat. De hát végül is: kinek a bírálata érvényes? A sajtóé-e, vagy az erre hivatott Táncdal- és Sanzonbizottságé, amely az ilyen számokat is átengedi? A szerzőknek egyáltalán nem könnyű eligazodniuk a gyakran ellentétes értelmű bírálatok és kívánalmak között. ★ úgy véljük, a táncdalszövegek bonyolult és szerteágazó problémája ügyében néhány rövid befejező mondattal aligha lehet igazságot tenni. Más érdekeltek véleményére külön cikkben térünk majd vissza. (zs. i.) A külföldiek se jobbak ♦ Kinek giccs a giccs Válaszolnak a megbírált táncdalszöveg-írók Petipa, a híres táncos életéről készít filmet a Lenfilm Stúdió és egy francia filmgyártó vállalat közösen. Képünkön Petipa és Csajkovszkij, Gil Segan és Oleg Sztrizsenov. Jean Marais az ördög cimborája Jean Marais történelmi tárgyú kalandfilmek után a modern bűnügyi filmeket karikírozó Stanislas és Frantomas filmsorozatokban lépett fel. Most ezt is megunta, és színpadon szerepel. Shaw Az ördög cimborája című játékát rendezi, s a főszerepet is maga játssza. Új Hulot úr készül A legnevesebb filmrendezők jelenleg a következő filmeket forgatják a francia stúdiókban: Alain Resnais: Vége a háborúnak — Yves Montandnail a főszerepben. Jacques Tati: Új „Hulot úr” filmet forgat a modern világról, mely az automatizáció megszállottja. A főszerepet is ő játssza. René Clement: Az eltűnt idő nyomában című Proustművet viszi filmre. Roger Vadim Zola regényein dolgozik. Főszereplő: a felesége, Janie Fonda. BUDAPESTI ZENEI HETEK Markevics Harminc évvel ezelőtt fiatal művészpár állt a budapesti anyakönyvvezető előtt. A vőlegény kijevi születésű, párizsi neveltetésű muzsikus, a Sztravinszkij, Prokofjev, Doráth világsikerét elindító balettigazgató, Gyagiljev felfedezettje. A menyasszony 19 éves táncművésznő, Márkus Emília unokája, Nizsinszkij lánya, Kyra. Tanúk: Dohnányi Ernő és az angol követ felesége, Nizsinszkij egykori világhírű partnernője, Tamara Karsavina... Igor Markevics, az ifjú férj ekkor már nemzetközi nevet szerzett néhány balettjével. Ikaruszát néhány év előtt hosszú levélben dicsérte egy előtte ismeretlen nevű szerző-kollégája... (Kevés muzsikus előtt volt ekkor már ismeretlen ez a név, s amikor a háború után, egy sokat hányódott ládából kozták, könyvek közt újból előkerült a levél, Markovics maga is csodálkozott, hogyhogy nem ismerte 1930-ban ezt a nevet — Bartók...) A háború félbevágta szerzői pályáját. Talán az egyetlen idegen volt, aki az egész időszakot Itáliában tevékenykedte végig, nem muzsikusként, hanem mint az ellenállási mozgalom harcosa. A világégés után kezdte karmesteri pályáját. Néhány év múlva a legnagyobbak közt tartották számon. Hogyan érte ezt el? Rádió- és hanglemezfelvételeiről régen ismerjük erényeit: a művek szellemi és érzelmi tartalmát tökéletesen érvényre juttató, nagyvonalú kidolgozás pontosságát, lírai elmélyültségét, drámai forróságát, a régi és modern formák tévedhetetlen biztonsággal újjáteremtett, éles rajzát... Csak azt nem tudtuk, hogyan valósítja mindezt meg?! A tragikus földrengés után, Skopje muzsikusaival hangversenyezett nálunk először, egy világkörüli turné keretében, a súlyosan szenvedett város újjáépítése javára. Már akkor látható volt, hogy zenével mélyen átitatott művészegyénisége, biztos ízlése és formáló képessége kivételes akaratátvivő erővel és pedagógógiai hajlammal párosul. Most az Állami Hangversenyzenekar és a Rádió Szimfonikus Zenekara idén, az is kiderült, hogy milyen nagy tudás és felkészültség áll produkciói, sikerei mögött Vallja, hogy a karmesterséget ma már ugyanúgy gyermekkorban kellene elkezdeni tanulni, mint a zongorázást és hegedülést. Irányító, frázisokat kiemelő, egyensúlyt biztosító dirigálása ugyanolyan kidolgozott, mint bármely virtuóz zongorázásának ujjrendje, frazírozása, elemzésen alapuló remekműtolmácsolása. Amit a zseniális elődök Bülowtól Toscaniniig és Klempererig spontán zenei érzékükkel produkáltak, meg lehet tanulni. S a rendkívüli tehetség ekkor már az élményt teremtő eszközökön túl, a szuggesztív kifejezőerő terén dönti el a művészi különbséget és rangot. Vagyis mindenekelőtt olyan mesterségbeli biztonságot kell szerezni, amire eddig csak hosszú évtizedes tapasztalatok árán tehettek szert a karmesterek. Olyan biztonságot, mint ami most Haydn Teremtés című oratóriumának csemballó mellől dirigált előadásán érződött, s aztán a Budapesti Zenei Hetek ünnepi záróhangversenyén. Eddig kétféle jó karmestert ismertünk az utóbbi évek vendégművészei között: olyanokat, akik a precíz kidolgozásban voltak erősebbek, vagy olyanokat, akik a szuggesztív erő birtokában kikényszerítették a jó produkciót. Markevicsben e két erény magas színvonalon, egyensúlyban áll. Igen nehéz lenne leírni, hogy ez a művészi ösztönt és mesterségbeli tudást, elemző részletességet és nagyvonalú alakító lendületet, szakmai elmélyültséget és szárnyaló fantáziát összefoglaló egyensúly mit jelent a művészetben! Akik azonban hallották a Budapesti Kórus és Ilosfalvy drámaivá érett énekével a Psalmust, Sztravinszkij Zsoltár szimfóniáját, Ravel szvitjének borzongató színorgiáját, akik a zárókoncert extatikus élményét átélték, azok megértik, mire célzott vendégművészünk azzal, hogy „új szakaszába lépett a dirigálás művészete”. Fodor Lajos November 1. — hétfő KOSSUTH: 14.00: Hírek. — 14.05: Mezőgazdasági előadás. — 14.30: Népi muzsika. — 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.40: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye folytatásokban. — 16.00: Hírek. — 16.15: Gyermekrádió. — 16.55: Magyar muzsikusok a Szovjetunióban. — 18.00: Mi történt a nagyvilágban? — 18.15: Hazánk hírei. — 18.30: Török Erzsébet és Palló Imre énekel. Béres János furulyázik. — 18.55: Könyvről könyvre. — 19.05: Beethoven: Hármasverseny. — 19.40: Operettrészletek. — 30.00: Esti Krónika. — 30.50: Tánczene. — 21.00: Dobozy Imre műveiből. — 22.00: Hírek. — 32.15: Szovjet előadóművészek műsorából. — 23.37—0.25: Operettrészletek. Közben 24.00: Hírek. PETŐFI: 14.00: Vladimír Horowitz zongorázik. — 15.00: Hírek. — 15.05: Miről tárgyal a barlangkutató világkongresszus? — 15.20: Operettrészletek. — 16.05: Édes anyanyelvünk. — 16.10: Emlékezés Leninre. — 17.00: Hírek. — 17.05: Lányok, asszonyok... — 17.35: Induló átiratok. — 17.50: őszi koncert. Kosztolányi Dezső verse. — 18.20: Esti hangverseny. — 10.00: Hírek. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Előadás. — 20.00: Filmsztárok énekelnek. — 20.15: A hét zeneszerzői: A szovjet zene mesterei. — 21.00: Hírek. — 21.05: Magyar nóták. — 21.30: Jegyzet. November 2. — kedd KOSSUTH: 4.30: Hírek. — 4.32—8.00: Reggeli zene. Közben 5.30, 7.00: Reggeli Krónika. 5.00, 6.00, 6.30, 8.00: Hírek. — 8.20: Verbunkosok. — 9.00: Gyermekrádió. — 9.40: Orosz népdalok. — 10.00: Hírek. — 10.10: Elbeszélés. — 10.23: Könynyűzene. — 11.00: Iskolarádió. — 11.35: Schubert: II. szimfónia. — 12.00: Hírek. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Új versek. — 14.00: Hírek. — 14.05: Falusi délután. — 15.46: Népdalok. — 16.00: Hírek. — 16.15: Szórakoztató zene. PETŐFI: 4.30—10.58: Azonos a Kossuth Rádió műsorával. — 14.00: Operettrészletek. — 14.40: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 16.07: Gyermekrádió. SZÍNHÁZAK HÉTFŐI MŰSORA: Nemzeti Színház: Úri muri (7). — Katona József Színház: Az ifjúság édes madara (7). — Madách Színház: Hamlet (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: A bolond lány (7). — Vígszínház: A Karamazov testvérek (Albérlet, 2. előadás, 7). — Ódry Színpad: Az idő vasfoga (fél 8). — Thália Színház: H. Richard (fél 6) . — József Attila Színház: Egérút (A-bérlet, 1. előadása, 7). — Fővárosi Operettszínház: Riviera (Komb. 8. bérlet, 2. előadás, 7) . — Egyetemi Színpad: Mai román kultúra: „A szomszédság nevében”. C-sorozat, 3. előadása (7). — Állami Déryné Színház a Gorkij Danuvia Műv. Házban: Az új földesúr (du. fél 3). — Állami Bábszínház: A fából faragott királyfi, Petruska (felnőttműsor, fél 8).