Esti Hírlap, 1966. március (11. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-01 / 50. szám

Szénvizsgálók, bordélyosok a Cityben Munkásszálló a Petőfi Sándor utcában Fizessenek magas bért az értékes helyiségekért Új üzletportálok épültek és épülnek a Váci utcában: a fővárosnak ez a reprezentatív üzleti negyede — a sétálóutca — végre megszépül. A portálépítés azonban csak kozmetiká­zás: a Váci, a Petőfi Sándor és a Párisi utcából, a Haris köz­ből s a többi citybeli utcából ki kell telepíteni a raktárakat, a műhelyeket. Az V. kerületi Tanács és a Fővárosi Tanács városrendezési osztálya erre vonatkozó javaslatát el is ké­szítette. Kosarasok, lakásokban A rendeltetésellenesen használt helyiségek sok száz­ra szaporodott listájából csak a legkirívóbb furcsasá­gokat említjük meg: Váci utca 11/a. Első emeletén a Kosár Ktsz található. Javas­lat: vagy alakítsák vissza la­kásnak, vagy a helyiségben rendezzen be az OKISZ ru­haszalont. Váci utca 11/b. Földszintjén és emeletén a Mélyépítési Tervező Iroda. Valamikor áruház volt itt, a városrendezők elgondolása az, hogy ismét áruház nyíl­jon ezen a helyen. A pincé­ben a népművészeti boltnak van raktára, ahol főleg gön­gyöleget tárolnak. Ez se va­ló a Belvárosba!... Váci ut­ca 17. Sötét, földszinti udvari helyiségben a Bányászati Tervező Intézet talajmecha­nikai osztályának laborató­riuma dolgozik. Ha máshová költöztetnék a Belvárosból, az udvari helyiséget felhasz­nálhatná raktárnak az Ádám­­Éva bolt. Váci utca 22. Az első emeleten a TOKER szénvizsgáló laboratóriuma. Miért kell éppen a Váci ut­cában szenet vizsgálni? Vá­ci utca 26. A földszinten a Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat díszműáruraktára, fenntartási és útépítési beru­házásait adminisztrálja. Nem elég azonban szóvá tenni, hogy milyen helytelen, ha a Belvárosból nem tele­pítik ki az oda nem illő vál­lalatokat. Talán elősegítené elköltöztetésüket, ha az ál­taluk elfoglalt lakásokért, üzlethelyiségekért magas bért kellene fizetniük. Üzlethelyi­ségért fizessenek üzletbért! Sőt, számítsanak fel büntető tarifát is, ha azt irodának vagy raktárnak használják. A főváros tanácsa, úgy lát­szik, hiába tárja fel a hibá­kat, ha más hatóságok, a mi­nisztériumok, amelyeknek vállalatai az utóbbi évtize­dekben belvárosi lakásokba, üzlethelyiségekbe költöztek, nem követnek el mindent, hogy ezeket a helyiségeket felszabadítsák. Pakots György Raktárak, műhelyek Petőfi Sándor utca 2. A Fővárosi 3. sz. Építési Válla­lat az első emeleten 20 sze­mélyes munkásszállót rende­zett be. Aligha szükséges in­dokolni, hogy­ miért kellene visszaalakítani a helyisége­ket lakásokká. Ugyancsak lakásokat foglalt el a Petőfi Sándor utca 3. számú házban a Baromfiipari Országos Vál­lalat jogügyi osztálya, vala­mint az Fmsz Könyvterjesz­tő Vállalat. Jogos a kérdés: miért nem költözik ez a vál­lalat vidékre, s akkor a bel­városi házban ismét lakások lehetnének. A Petőfi Sándor utca 3—7. pincéjében, föld­szintjén és emeletén az EM 31. sz. vállalat építésvezetősé­ge dolgozik, innen irányítja az egész országban folyó építkezéseit. A pincében há­rom vagon nyomtatványát tárolja. A vállalat által el­foglalt helyiségek nagysága 2300 négyzetméter; a keres­kedelem sok mindenre tud­ná felhasználni ezt a nagy területet. Ugyancsak az ÉM 31-es vállalat költözött a Pe­tőfi Sándor utca 9. földszint­jére és pincéjébe. A földszin­ti üzlethelyiségben van a bérszámfejtés, a pincében a munkaruharaktár. A Petőfi Sándor utca 10-ben a Fővá­rosi Mérték utáni Szabóság tmk-műhelyét találjuk, itt végzik 38 telep berendezései­nek karbantartását. Villany­­szerelő és asztalosműhely ugyanitt A Sapka és Kalap Kisz zajos műhelye ugyan­ebben a házban kapott he­lyet. A Párisi utca és Petőfi Sándor utca sarkán az Al­kalmi Áruház tranzitraktá­ra, ahová az egész ország te­rületéről érkezik az áru. Üz­lethelyiséget foglal el ugyan­itt az Óra-Ékszer dekorációs részlege. Költözzenek el! Városház utca 6. Az Iro­­dagéptechnikai Vállalat ipa­ri tanulókat képez az első emeleten. A tanulóképzés nagy zajjal jár. Haris köz 1. Az ÉM Kő- és Kavicsipari Trösztjének irodája kapott az első emeleten helyet Ha­ris köz 5. Első emeletén, egy­kori lakásokban, a Borsóds Vegyiművek budapesti ki­­rendeltsége. Haris köz 4. Földszintjén és üzlethelyi­ségekben az Óra-Ékszeripari Vállalat irodája és raktára. Haris köz 6. Ugyanennek a vállalatnak raktára és műhe­lye, utóbbiban bélyegzőórá­kat javítanak és üvegeket csiszolnak. Haris köz 4—6. Az Állami Fuvarozási és Kordélyozási Vállalat költö­zött a háznak több lakásába. A városrendezők javaslata: a vállalat elköltöztetése után esetleg klubot rendezzenek be a felszabaduló helyiség­ben. A Kristóf tér 6-ban a Szőrmefeldolgozó Vállalat­nak van műhelye, raktára, irodája, a műhelyben két műszakban, reggel 6-tól este 10-ig dolgoznak. Már egy évvel ezelőtt a Feketesas ut­cába kellett volna költöz­niük, az erre vonatkozó vég­zésnek azonban nem tett ele­get a vállalat. Még egy utol­só példa: a Bécsi utca 5-ből a Közúti Igazgatóság Pest megye és Szolnok megye út- IDEJÉBEN VÁSÁROLJON a Corvin Áruházból LEHEL HŰTŐSZEKRÉNYT! OTP-hitellevélre is kapható 70 literes: 500.— Ft előleg 12 havi részlet 120 literes: 30 százalék előleg 18 havi részlet TÁRSSZERZŐK (Kiss Attila rajza.) A HÚZ megállapítja... Az utcai közle­kedés, a motorok zavarják a rádió- és televízióvételt. A posta zavarel­hárító szolgálata rendszeresen el­lenőrzi ezért a neon transzparen­seket és az elekt­romos motorokat. Eddig a gépjármű­­vek motorgyújtá­­sának nem tulaj­donítottak különö­sebb jelentőséget Most a „HVZ” ne­vű német műszer­­rel vizsgálják, me­lyik jármű milyen mértékben zavar­ja a televíziózást Ha szükséges, föl­szereltetik a za­varszűrőket a gép­járművekre. Ké­pünkön Takács Já­nos a motorkerék­párok gyújtását el­lenőrzi a műszer­rel. (Wermeer A. felvétele ) Pereskedés nászajándékért és bútorkoptatási díjért Közös vagyon-e a lottó- és totónyeremény? Tájékoztatás a házassági vagyonjogi kérdésekről Az Igazságügy­i miniszté­­rimban tájékoztatták az MTI munkatársát a házassá­gi vagyonjogi kérdések elbí­rálásáról és az ezzel kapcso­latos ítélkezési tapasztala­tokról. Egyebek között el­mondották : a Házassági bontóperek­ben a korábbinál jóval gyak­rabban kell dönteniük a bí­róságoknak vagyonjogi vitás kérdésekben. Figyelemre méltó, hogy míg régen a házastársak nagy százaléka alig rendel­kezett értékesebb vagyon­tárgyakkal, amelyeknek sorsáról a házasság meg­szűnésekor érdemes volt vitatkozni, addig ma egyre több az ilyen vagyontárgy.­­ A viták eldöntésénél az a kiindulópont, hogy a csa­ládjogi törvény rendelkezé­sei szerint a házasság meg­kötésével a házastársak kö­zött házastársi vagyonközös­ség keletkezik, tehát osztat­lan közös tulajdonuk mind­az, amit a házassági életkö­zösség idején akár együtte­sen, akár külön-külön sze­reztek. Ez alól kivételek azok a vagyontárgyak, amelyek a törvény szerint valamelyik házastárs külön vagyonához tartoznak. A közös vagyont gyarapítja például az újítá­sért kapott díj, a szerzői jog­díj, továbbá a lottó-,és a to­tónyeremény, még akkor is, ha a nyertes szelvényeket az egyik házastárs külön vagyo­nához tartozó pénzből vásá­rolták. A házastárs külön va­gyonához tartoznak viszont a házasságkötéskor meg­volt vagyontárgyai, továbbá azok, amelyeket a házasság idején örökölt, vagy aján­dékba kapott. A külön va­gyonhoz kell számítani azo­kat a vagyontárgyakat is, amelyeket kitüntetéssel kap­csolatban kapott a házastárs, például Kossuth-díjat, az ál­lami díjat, a különféle mű­vészeti díjakat. Külön vagyonával mind­egyik házastárs szabadon és önállóan rendelkezhet az együttélés ideje alatt . Bonyolultabb azonban a helyzet, ha a két vagyon keveredik. Gyakori ugyanis, hogy a közös vagyont (pél­dául házat) valamelyik há­zastárs külön vagyonából bővítik, fejlesztik, abból esz­közölnek beruházásokat, s amikor a házasság megszű­nik, ennek az összegnek a megtérítését kérik.­­ Az ilyen viták rendezé­sénél (mint erre a Legfel­sőbb Bíróság ide vonatkozó irányelve is rámutat), azt kell szem előtt tartani, hogy a házastársak vagyoni jog­viszonyai rendezésének alap­ja a házastársi vagyonközös­ség intézménye. Ebből követ­kezik, hogy e rendezésnél a közös vagyon védelme el­sőrendű szempont. Ezt az el­vet a közös vagyon és a kü­lön vagyon közötti megtérí­tési igények elbírálásánál is érvényesíteni kell, mivel a közös vagyont a házas­társaknak az életközösség idején a család érdekében végzett együttes munkája, szorgalma és takarékossá­ga hozza létre.­­ Sajnos, a bíróságok ma még elég gyakran találkoz­nak olyan esetekkel, amikor a házastársak alaposan fel­szófalt, jogilag alá nem tá­masztható követelésekkel állnak elő egymással szem­ben. Előfordult, hogy vala­melyik házastárs vidéki szü­lei, rokonai az esküvő alkal­mával hízót ajándékoztak az ifjú párnak, s az életközös­ség megszakítása után az érintett fél visszakövetelte a szüleitől kapott négylábú nászajándék értékét. Kéré­sének természetesen nem ad­tak helyt. Egy másik, a kö­zelmúltban lezajlott perben viszont a volt feleség bútor­­használati díjat követelt a férjétől (kilenc évi házas­ság után 18 000 forintot), mondván, hogy bútorai már a házasságkötés előtt meg­voltak. A bíróság természe­tesen nem adhatott helyt a követelésnek, már csak azért sem, mert megállapítása sze­rint a bútorok legalább 40 évesek voltak, s az értük kö­vetelt koptatási díj többet tett volna ki, mint a búto­rok értéke. Találkoztunk olyan felperessel is, aki több mint harminc évi há­zasság után a stafírung­­ként hozott ágynemű árát követelte volt házastársá­tól, úgyhogy bírósági dön­tésben kellett rögzíteni: a stafírung ilyen hosszú idő alatt nyilvánvalóan elhasz­nálódott, új ágyneműt is vettek, s ezért az igényt nem lehet érvényesíteni. Az ilyen és ehhez hasonló perek száma a jövőben, re­mélhetőleg csökkenni fog. Ehhez hozzájárul a Legfel­sőbb Bíróság irányelvének következetes érvényesítése az ítélkezési gyakorlatban. (MTI) Férfilogika­ menő, midőn a körúti fel­fordulásban egymásnak botorkáltunk, egy számomra vadidegen csinibaba könyö­két szorongatta éppen. Le­gott elválasztottam tőle, és egy kapu alé hurcolva, neki­szegeztem a kérdést: — És Manci?! Hol van ő, és mit tettél vele?! — Ja, Manci? — kérdezte könnyedén és szemével a menekülés útját fürkészte. — Mancivel mindennek vé­ge, ha éppen érdekel. Egy­szerűen nem bírtam tovább vele, olyan halálosan unal­mas lett. Viszont ez az Emő­ke, nem tudom, megnézted-e legalább, mielőtt elszakítot­tál volt tőle, ő pontosan az a nő, aki kell nekem. Az a csodás, vörös hajzuhatagja, az a mámorütő, éjfekete pil­lantása, a piros, élveteg aj­ka, a formás, hosszú lába... — Jenő, állj meg kérlek, egy percre! Hiszen a Manci­nek is vörösre volt bemosva a haja és neki is feketére volt maszatolva a szeme, és a szája is a la Revlon, és a lába neki is mindig térdig lógott ki a szoknyájából... — Eleinte — magyarázta Jenő a kapualjban álldogál­va. — Később aztán hosszas viták árán sikerült meggyőz­nöm arról, hogy sokkal szebb barna hajjal. Mert kinek akarsz te tetszeni? — Én? A Gyulának. — Nem te. Én kérdeztem ezt a Mancitől. Mire azt fe­lelte, hogy nekem. Erre meg­tiltottam neki a hajfestést. Ha láttad volna, milyen szo­lid jelenség lett a természe­tes, barna hajával! Bájos volt és ártatlan, és én elébe térdepelve imádtam őt. — Rémes lehetett. Aztán? —­ Aztán arra is rávezet­tem őt, hogy tisztességes leány nem festi a szemét. Heteikig módszeresen gyötör­tem emiatt, míg végülis szí­vós munkámat siker koro­názta. Micsoda szent érzés volt azokba a tiszta szemek­be tekintenem! — És végül? — Végül sikerült a szájfes­tésről is leszoktatnom. Be­vallom neked, ez sem ment máról-holnapra. A többi aztán már valamivel köny­­nyebb munka volt. Néhány összeveszés után nem hordta többé szűk szoknyáit, pár szakítás eredményeképpen leengedte ruhájának hosszát is, és vastag harisnyáihoz la­possarkú cipőt húzott, úgy nézett fel rám szemérmetes, szende szerelemmel. — Mire te? — Otthagytam. Nem bírom az ilyen ósdi, unalmas nő­ket. Otthagytam még időben, mielőtt kiröhögnének vele. Válaszra nem maradt időm, mert közben odaegyel­­gett a vörös hajú és imádat­tal emelte műszempilláit Je­nőre. — Remek a hajad — vol­tam kénytelen elismerni. — Melyik fodrászhoz jársz? — Most már semelyikhez sem — felelte a Jenő olda­lához simulva. — Abbaha­gyom a hajfestést. Jenőke megmagyarázta nekem ... A többit nem hallottam, mert egy talajgyalu kezdte elhordani alólunk az aszfal­tot. Otthagytam őket és át­­imbolyogtam egy Blaha Luj­za téri bürün. Van isten, mo­rogtam közben elégedetten, ami már csak azért is meg­lepő, mert materialista vol­tam világ él­etemben. G. Szabó Judit Sportolók kedvenc* találkozóhelye OLIMPIAI ESZ­PRESSZÓ (I. Döbrentei tér 1. sz.) Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél. Üzletvezető: Bánfalvi Klára LOVAS FERENC zongorázik. Nyitva: 18­ 02-ig. Kedden szünnap.

Next