Esti Hírlap, 1968. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-02 / 1. szám

Életbe lépett a gazdasági ref árat Háromezer kollektív szerződés Csökkentett munkaidőprognózis (Folytatás az 1. oldalról) Tavaly még 307 féle anyagra központilag írták elő, hogy egy-egy iparág mennyit vehet igénybe. Az idén már csak 27 féle anyagra tartják fel a kon­tingens rendszert. Az anya­gok nagy többségét mostan­tól szabadon megvásárolhat­ják a vállalatok. Központi gazdálkodás alatt marad például a takar­mány és a hús, szabadon vásárolható például a textil és bőr alapanyag, amely­nek forgalmát tavaly még központilag szabályozták. Az eddigi elosztó, készlete­ző vállalatok termelőeszközkereskedel­mi vállalatokká alakul­tak át, s mostantól hatósági jog­kör nélkül, csupán kereske­delmi eszközökkel dolgoz­nak. Pillanatnyilag 34 TEK vállalat van, a legtöbb, szám szerint 7, a könnyű­iparban. Ez évtől a vállalati beru­házásokhoz — amelyeknek költségei most már a vál­lalatokat terhelik — az ál­lam a hitelpolitikai elvek alapján ad hitelt. Ezzel a jelek szerint egész sor vál­lalat kíván élni. Eddig ötven vállalat nyújtotta be igényét közép- és hosszúlejáratú hitelekre, ezek összege körülbelül egymilliárd forint. Január 1-től újabb 34 ipari és kereskedelmi vál­lalat, mezőgazdasági üzem kapott export-, illetve im­portjogot. Most már össze­sen 86 vállalat, az eddigi­nek több mint kétszerese foglalkozik külkereskedel­mi ügyletek bonyolításával. Közéjük tartozik az a tíz ügynöki vállalat is, amely január 1-én kezdte meg működését. Hazai és külföldi beszer­zések útján a belkereske­delem az év elejére másfél milliárd forinttal nagyobb induló árukész­letet gyűjtött össze, mint egy évvel ezelőtt. Életbe lépett az új gazdasá­gi mechanizmus követelmé­nyeihez igazodó árreform is. Sokfajta cikk ára válto­zott, a vevők ezentúl gyak­rabban találkoznak majd árváltozásokkal, mert nem­csak rögzített, hanem ma­ximált, limittált, sőt, a ter­mékek egy csoportjánál szabadon mozgó árakat is alkalmaznak. A nagyobb vállalati önállóság, a sza­bad árak kialakításának jo­ga nagy gazdasági előnyei mellett a visszaélések ve­szélyét is magában rejti. Ennek megelőzése az Álla­mi Kereskedelmi Felügye­lőség egyik legfontosabb feladata. Az AKF szeptem­ber óta a belkereskedelmi miniszter közvetlen irányí­tásával, a minisztérium egyéb szerveitől függetlenül működik. Fokozottan ellenőrzi a fogyasztói árakat, az árképzési rendelkezések megtartását, az árucikkek minőségét, a vendéglátóipa­ri kalkulációkat és az osz­tályba sorolásokat. Január 1-én életbe lé­pett az új Munka Törvény­­könyve. A kerettörvény alapján szinte valamennyi nagyvállalatnál, s a kisebb üzemek többségénél, újév előtt aláírták a vál­lalati kollektív szerződé­seket, összesen mintegy három­ezer vállalatnak lesz önál­ló szerződése. Ahol még nem írták alá a kollektív szerződéseket, ott ebben a hónapban várhatóan pótolj­­ák. A következő években az iparban általánosan beveze­tik a 44 órás munkahetet. Kísérletképpen 70 vállalatnál már január 1-én életbe lépett a mun­kaidő-csökkentés, ott, ahol erre kellőképpen felkészültek. Ez újabb 120 ezer ember számára jelent munkaidőcsökkenést, s mi­vel az egészségre ártalmas munkahelyeken, továbbá a bányákban és a textilipar­ban már 1967-ben mintegy 300 ezer embert foglalkoz­tattak rövidített munkaidő­ben, a kedvezmény most már csaknem félmillió dol­gozót érint. (MTI) A Csepel Autógyár december 23-án fejezte be 1967. évi tervét, exportkötelezettségének pedig az év utolsó nap­jaiban tett eleget. Elindította a Szovjetunióba a 250 da­rab D—450-es típusú, nyergesvontatású tartálykocsit. Képünkön­ kifutnak a gyárból az év utolsó termékei. (MTI fotó : Bereth feív,) Magyar labda — olasz gól A magyar gyártmányú futball-labdák ugyanolyan ismert és keresett sport­cikkek a világpiacon, mint amilyen jó hírük van a világban a magyar futbal­listáknak. Olasz, holland, német, dán, finn, belga, svájci és még egy sereg más országbeli pályán ma­gyar labdákkal játszanak a csapatok. Simontornyán — egy Tolna megyei kisközségben — működik Magyarország egyetlen futball-labda gyá­ra. 450 ügyes kezű, zömé­ben fiatal munkás dolgozik itt. Évente 40 ezer négyzet­­méter hasított marhabőrt varrnak sportlabdává, s 160 ezer futballt küldenek külföldre. A kőbányai hegyeken jóváhagyta a Fővárosi Tanács végrehajtó bizott­sága a kőbányai városköz­pont 2. ütemének építési programját. 1970-től kezdő­dően körülbelül 800—1000 lakás épül a Pataki István tér és a Zalka Máté tér közötti területen. Ugyan­ebben az időszakban mint­egy négyezer családi ott­hont emelnek a kőbányai Újhegyen, az óhegyi vízto­­ronyal szemben pedig tár­­sasház-építkezéshez fognak. (MTI) KÜLÖNMUNKA jutrgánya szorgalmasan­­ járt a cipészszövetke­zetbe. Oly szorgalmasan járt oda, hogy strandcipője egyszeresak kiadta a lelkét. Ekkor Vargánya az el­hunyt lábbelit kidobta a szemétre, majd új cipőt húzott tekintélyes tyúksze­mei fölé és ezzel el is in­téződött egy mindennapos ügyecske. Mert Vargánya igen dol­gos ember volt, hát otthon­ra is vállalt szakmájabéli munkát. Sokszor hajnalig görnyedett a rozzant cipők fölött, melyekkel Brikett, a huncut ószeres halmozta el már évek óta. Vargánya egészen reménytelen esete­ken is tudott segíteni, első­rendű sebésze volt a kifor­dult béléseknek, elferdült sarkoknak és Brikett ezért igen tisztelte őt. Egyik üzleti megbeszélé­sük alkalmával Vargánya gyanakodva forgatott egy rézsárga, csupa toprongy cipőt. — Honnét van ez? — Vettem. — Hazudsz, Brikett! Az árokból szedted ki! Én lök­tem oda a múlt héten! — Na és? Gazdátlan volt. Olyan, mintha vettem volna. Javítsd csak ki ked­ves barátom. Megfizetem becsületesen. — Megfizeted? Az más.­ Száznyolcvanat kérek érte. — Hihihi — mulatozott Brikett —, de jó nagyokat tudsz te mondani, Vargá­nya! Egy ötvenes! Fillérrel se kapsz többet! — Na és a hozzávaló? — Nincs az neked sem­mibe sem! — mosolygott Brikett. — Egy ötvenes és kész! — No vár­ csak — mor­molta Vargánya halkan, mint egy patak és az átja­vított cipő talpa barnára festett karton lett, bélése pedig itatóspapír. A többi­ről akár ne is beszéljünk. Másnap este aztán, hogy hazajött a szövetkezetből a derék Vargánya, pénzt kért nejétől, kéregpapírra, mert dolgozni akart ezen az éj­szakán is. — Öt forintot? Annyi sincsen most, apus! — Ne lódíts! Ma fizetett Brikett! Erre nyakába borult az asszonyka. — Ma nem fizetett. Ma vásároltam tőle! Remek ünneplő cipőt! Alig ötszáz volt! Ma van a születésna­pod, Vargánya! Ezzel Vargánya elé tette a csodacipőt, melyet a tal­pak sebésze rögtön isme­rősnek talált. Darázs Endre Beszélgetés a közvéleménnyel A­z ország beszélgetni kí­vánt Kádár Jánossal. S mivel ma a rádió és a te­levízió — hol az egyik, hol a másik, hol mind a kettő — ott van minden család otthonában, az új év első napján létrejött ez az intim beszélgetés a közvélemény­nyel. A kérdéseket a Rádió és Televízió Újság előfize­tői tették fel a párt első titkárának, mikor megkér­dezték tőlük, kikkel szeret­nének találkozni, miről sze­retnének hallani szilvesz­ter éjjelén vagy újév nap­ján. Kádár Jánost nagyon sokan invitálták a mikro­fon, a kamerák elé, s ő ele­get tett a meghívásnak, mert — ahogy a beszélge­tés legelején hangoztatta — annak jelét látja ebben, hogy az embereket válto­zatlanul érdekli a politika. A közvéleményt, a kér­dezőket Szepesi György és Megyeri Károly riporterek képviselték, s az csak ter­mészetes, hogy a kérdések elején a béke gondolatkö­re, a béke féltése állt. A politikus, természetesen, nem jós, de aki tudomá­nyos világnézet alapján áll, sikerrel próbálkozhat a prognózissal, ami biztató távlatokat ígér. Kádár Já­nos a vietnami helyzettel kapcsolatban hangoztatta: az amerikaiak nem érik el eredetileg kitűzött céljai­kat. A kérdések nem voltak udvariatlanok, de nem ki­zárólag udvariasságból fo­­gantattak. S a válaszokban a hallgatók nemcsak arra kaptak feleletet, amit meg­kérdeztek, hanem olyas­mikre is, amiket esetleg „bele lehet hallani” a kér­désbe. Hazánk nemzetközi te­kintélyét firtatta va­laki. A válasz nem­csak az elmúlt tíz esz­tendő sikereire hivatko­zott, hanem foglalkozott a Szovjetunióval való szö­vetségünkkel is. A vá­lasz a kérdés lényegét ra­gadta meg: csak elvi poli­tikát lehet folytatni a szö­vetség kérdésében is, a ma­gyar nép tapasztalatai is igazolják, hogy nagy távla­tokban csak ilyen elvi po­litika lehet hasznos és eredményes. S joggal emel­te ki a válasz azt a sokfé­le lehetőséget is, amely a Magyar Népköztársaság rendelkezésére áll, hogy a maga szövetségi rendszeré­ben komoly befolyást gya­koroljon a világpolitikai események alakulására. Az új év az új gazda­ságirányítási rendszer jegyében indul, természetes tehát, hogy a kérdezők nagy csoportja a kihatásait, a következmények, az élet­­színvonal alakulása iránt érdeklődött. Sőt, volt olyan kíváncsi is, aki azt szeret­te volna tudni, kinek az ötlete volt a gazdasági re­form. A válaszból kiderült, hogy a reform nem ötlet, ilyenformán senki nem ta­lálta ki. Kádár János vá­zolta azt a két-három éves utat, amely bizonyos gaz­dasági jelenségek felisme­résétől máig, a reform be­vezetéséig vezetett. Ez a reform a gazdálkodás egé­szét érinti, éppen mert a gazdálkodás hatékonyságát kívánja növelni, aminek az a célja, hogy az életszínvo­nal gyorsabban emelked­jék. A lakáskérdés sem ma­radt le a beküldött papí­rokról, s a téma megtár­gyalása során Kádár János beszélt arról a többletről, amely az üzemek önálló lakásépítési akciói nyomán keletkeznek, de beszélt az igénylés és elosztás rend­szerének felülvizsgálásáról is, hogy ezek minél jobban találkozhassanak az igaz­ságosság igényével. A nyugdíjasok problémáinak tárgyalásakor bizonyára so­kakat meglepett az a szám, amely szerint Magyaror­szágon 1 millió 200 ezer ember részesül nyugellátás­ban, járulékban, s ez a 10 milliós országban olyan óriási arány, amely ponto­san megegyezik az iparban foglalkoztatott dolgozók összlétszámával. Érthető hát, ha minden további ja­vítási szándékból csak az ország gazdasági erejének növekedésével lehet való­ság. Nem maradtak ki kérdé­seikkel a fiatalok sem, akik azt szerették volna tudni, mi a véleménye Kádár Já­nosnak a mai fiatalságról. A fiatalság, az életkor — hangzott a válasz — álla­pot, s éppen úgy nem bűn és nem erény fiatalnak len­ni, mint ahogy öregnek len­ni sem az. A fiatalok álta­lában dolgoznak és tanul­nak, de ezen belül nagyon különbözőek. Csakúgy, mint a felnőttek. Kétségtelen, hogy a fiatalság sok speciá­lis problémával jár, például azzal, hogy még nagyobb élettapasztalat nélkül kell döntésre jutniuk olyan sorsfordító ügyekben, mint a szakma, az élethivatás megválasztásában vagy a párválasztásban. Ez azon­ban nem jelentheti azt, hogy a felelősséggel végzett munka és állásfoglalás után ne szórakozhatnának az ifjak a maguk fiatalos módján. A beszélgetés befejező részében — a tele­víziós, rádiós interjúk természetének megfelelően — magántermészetű kér­dések is előkerültek. S ha volt idő, amikor a vezetők életének min­den szakasza a nyilvános­ság előtt sokszorosan meg­tárgyalt — és kötele­zően megtanult — ismeret­­anyag volt, akkor manap­ság talán kevesebbet tud a közvélemény, mint amennyire természetes és érthető, egy bizonyos hatá­rig, az a kívánság, hogy az emberek szeretik ismerni vezetőik személyi tulajdon­ságait, életének fontosabb mozzanatait is, így aztán valószínűleg nagyon sokan örültek, hogy hallhattak Kádár János magánéleté­nek néhány epizódjáról is. Például arról az 1931-es szeptemberi csütörtökről, amikor egy Paulay Ede ut­cai illegális találkozón kö­zölték vele, kérésére fel­vették a Kommunista Ifjú­munkás Szövetségbe. Szó esett arról is, hogy rend­szeresen jár színházba, néz filmeket, kedvenc időtölté­se a könyv, az olvasás, de szereti a sakkot, a labdarú­gást és nagyszerű kikapcso­lódásnak tartja a vadásza­tot, ahol erdő van, csend, nem szólnak a telefonok, nincsenek aláírandó akták és elolvasásra váró beszá­molók. Arról is beszélgettek a riporterek a párt első tit­kárával — mert volt, aki ezt kérdezte —, tízmillió ember vezetésének súlya milyen teher? A válaszból kiderült, hogy a felelősség valóban óriási, de ez soha nem így, nem önmagában jelentkezik, hanem abban a kötelességérzetben, hogy a soron következő feladatot minél jobban meg kell ol­dani. Beszélt arról is Ká­dár János, hogy személyes optimizmusa talán a sok átélt megpróbáltatásból is táplálkozik, de ez alapve­tően nem annyira karak­terbeli adottság, mert az emberi természet a világ dolgaiban általában opti­mista, a pesszimizmus in­kább csak az olcsó jósok önigazolásának a találmá­nya. Egyébként a humort szereti, de véleménye sze­rint a politika, a közügyek intézése nem tűri a hu­mort, ami nem azt jelenti, hogy politikában, köz­ügyekben nincsenek humo­ros esetek. Az újévi beszélgetésnek alighanem sok millió hallgatója, nézője volt. Az interjú zárógondolata tehát közvetlenül, mindenkihez szólt: jó lenne, ha a tíz­millió magyar gondot for­dítana tízmillió honfitársa közös érdekeire, mert ha így lesz, minden bizonnyal nagyon eredményes és gaz­dag új esztendőt kezdtünk el 1968. január elsejével. B. L. Világrekorder őzagancs és dámlapát tette a néhány éve Jugo­szláviában, a Dráva vidé­kén zsákmányolt világre­korder értékszintjét. Jellemző, hogy míg az utóbbi öt évben a magyar vadászterületek általában 28—32 aranyérmes szarvas­­bika-trófeát adtak, 1967- ben már 36-ot. Hasonló jó az őzbak- és dámbika-vadászatok mér­lege. Ezekben a kategó­riákban egyébként nincs veszélyes vetélytársuk a magyar vadászterületek­nek: a nemzetközi kiállítá­sok tanúsága szerint az utóbbi években zsák­mányolt legjobb magyar őzagancs és dámlapát egyaránt világrekorder. A magyar vadgazdálkodás egyik legnagyobb érdeme, hogy az Európa-szerte ki­veszőlésben levő óriás vad­madarat, a nagyvadnak szá­mító és csak golyóval lő­hető túzokot sikerült át­menteni a korszerű gazdál­kodási viszonyok közé. Az 1967-es vadszámlálás sze­rint az 50-es évek néhány százas túzokállománya 3100 fölé nőtt És a régi vadász­hagyományok szerint a vérbeli vadász csak akkor kapja meg igazi rangját, ha a gyűjteményében leg­alább egy túzokkakas-tró­­fea található. A múlt ősz méltán került a vadászkrónikák arany­lapjaira, elsősorban a szarvasagancs-,, termés” volt kiváló minőségű. A trófeák közül több erősen megközelít

Next