Esti Hírlap, 1968. május (13. évfolyam, 102-127. szám)
1968-05-02 / 102. szám
Ki „szereti” jobban a színházat? EPILÓGUS A DUNÁNTÚLI SZÍNHÁZAK KAPOSVÁRI FESZTIVÁLJÁHOZ — Köszönöm azt a néhány hozzászólást, amelynek ember volt a hangja — mondta az író, és mindjárt meg is mondta, kinek a hangja volt emberi: azé, aki dicsérte a darabját. Azt a másik hozzászólót, aki nagy felkészültséggel, minden állítását bizonyítva, nyugodt hangon bár, de ízekre szedte a darabot, íróra valló hasonlattal hóhérnak nevezte. Másik bírálójának — aki a darabot elítélő szavai ellensúlyozására leszögezte, hogy a szerzőt egyébként jó írónak tartja — sértett dühtől kivörösödve így válaszolt: „Meghat, hogy X. írónak tart, azok után, hogy már Y. is annak tartott”, s ehelyt egy rég elporladt irodalmi tekintélyt említett meg, aki a ma érett korú szerzőről vagy három évtizede, mint ifjú költőről, elismerő kritikát írt. A kaposvári színházi fesztivál egyik új magyar darabjának vitáján hangzott el mindez, s az írót nem óvatosságból — azért nem nevezzük nevén, mert ingerült és sértett hiúságtól, sőt, rosszhiszeműségtől fűtött szavaihoz hasonlókat gyakran hallani más megbírált íróktól és művészek szájából is. Mint ahogy igazságtalanság volna leírni annak a rendezőnek a nevét, aki ugyanott, kérdőn nézve a Szövetség és az Állami Vezetés jelenlevő képviselőire, azt kérdezte: „Ki védi meg a társulatokat a dezorganizálástól?” Mármint attól a dezorganizálástól, amelyet — állítólag — egy bíráló kritika jelent, s amely ellen nyilván valamiféle hatósági intézkedést sürgetett. Éspedig azért volna igazságtalanság a kitűnő vidéki rendezőn elverni a port,, mert első vonalbeli, nagytekintélyű pesti rendezőtől is hallottunk már ilyen mondatot: „Hogyan teremtsek én tekintélyt a társulatomban, ha maguk ilyeneket írnak a produkcióinkról?” A színész hiúsága talán azért menthető jobban, mint az íróé vagy a rendezőé, mert ő nem a művét, hanem közvetlenül saját bőrét viszi a vásárra, s a bírálatot jobban személye ellen szólónak érzi. Persze, hogy minden művész hiú és elfogult. Hiú a nem művész is, hiú, mi tagadás, az újságíró is. A hiúság a világ egyik nagy motorja. De belső kulturáltság kérdése, mennyire tud valaki felülemelkedni hiúságán. S minél jobban ad magára, annál inkább megpróbál úrrá lenni elfogultságán műve — gyereke — iránt. S megpróbálja — az ellenkező bebizonyításáig — jóhiszeműen nézni bírálóját. Föltételezi, hogy az is legalább úgy „szereti” a színpadot, mint ő. Nem csupán az őt dicsérő hangot hallja „emberinek”, és nyeglének, avagy hozzá nem értőnek azt, amely bírálja őt. Nem téveszti össze személyét művével, s a műnek szóló vádat a személyének szólóval, amelyre nyomban ellenszemélyeskedéssel dőf vissza. És nem azt tartja barátjának, aki merő jószívűségből dicséri, vagy szőrmentén mellébeszél. A kaposvári fesztiválon, a dunántúli színházak találkozóján persze nemcsak indulatos és elfogult viták folytak. Láttunk a bíráló szóra feszülten figyelő, azon mélyen elgondolkodó szerzőt is, hallottunk szakszerű és igényes hozzászólásokat. És mindenekelőtt: érdekes darabokat, szép előadásokat, amelyeknek bírálatára itt nincs helyünk és módunk, hisz zömmel fővárosi olvasóink, ha jó darabról olvasnak, azt látni is szeretnék. Két darab mindenképp méltó lenne rá, hogy Pestre felhozva, vagy esetleg tv-n közvetítve, ismerje meg Pest, illetve az ország. Az egyik Gosztonyi János Szigete, a pécsiek Dobai Vilmos rendezte előadásában, a másik Révész Gy. István Az első 36 óra című darabja, a kaposvári társulat produkciója, Sándor János rendezése. Végül még néhány szó azokhoz, akik a múlt nagy kritikusait sírják vissza. Kérem, olvassák el e híres és méltán tekintélyes kritikusok írásait, milyen gyilkosan írtak híres művészekről. Persze, a mást ért ütés nem fáj annyira, de hát azért azoknak az egykori művészeknek se lehetett öröm az újságot kinyitva — pl. Kosztolányi tollából ezt olvasni: Jaj de utálom! Fencsik Flóra *_/ 2x2 magánórán megtanulhat táncolni. Farkas Jenő, VIII., Gutenberg tér 3. Tel: 338—073. (x) Gyerekek! A távbeszélő mesemondó műsora (171—888) május 2-án, csütörtökön: A madarak iskolája (elmondja: Turgonyi Pál). Maszai Peti kalandjai, gyermekműsor a Gutenberg Művelődési Otthonban 5-én, fél likőr, Jegy 5—10 Ft-ig. (x) Julius Kalcium két alkalommal lép fel a Zeneakadémián. Május 13-án Beethoven Eszdur zongoraversenyét játsza, az Állami Hangversenyzenekart Lehel György vezényli. 141 zongoraestjének műsorán Brahms művei szerepelnek. (x) Magyarországi Orfeusz Fenti cím alatt hosszabb cikkben foglalkozik a Frankfurter Allgemeine Zeitung Radnóti Miklósnak az NDK-beli Verlag Volk und Weltnél megjelent, német nyelvű válogatásával. Elmondja, hogy József Attila kortársa eddig Nyugaton úgyszólván ismeretlen volt. Pedig a legnagyobb magyar lírikusok sorába tartozik, akiknek költészetében nem hagyott nyomot életünk értelmének tagadása, amely a XX. század lírájának egyik jellegzetessége. Humanista volt, akinek verseiben a mindennapok szürke valósága az öröm izzóan színes vízióivá sűrűsödtek. Radnóti szerette az életet és még tragikus életének utolsó napjaiban is megőrizte emberi méltóságát. Franz Fühmann átköltéseivel kapcsolatban a cikkíró megállapítja egy ilyen vállalkozás áthidalhatatlan nehézségeit. A fordítónak minden elismerést megérdemlő munkája nem tudta visszadni az eredeti versek nyelvi tökélyét, csúcsra törő lendületét. Úgy látszik, minél nagyobb és egyéni hangú egy magyar költő, annál nehezebben hozzáférhető a külvilág számára. Vjától a mozikban AZ ÚJSÁGÍRÓ Tavaly a moszkvai fesztiválon az Apával együtt Az újságíró nyerte a nagydíjat. A díj és a filmet író, rendező, az idősebb generációhoz tartozó Geraszimov mester neve természetesen felfokozza a várakozást. Tegyük mindjárt hozzá, a Magyarországon most bemutatásra kerülő film nem felel meg mindenben ennek a várakozásnak. Azért kell így fogalmazni, mert ez a nálunk most mozikba kerülő változat mindössze másfél óra. Az eredeti, kétrészes mű viszont összesen háromnál is több óráig tartott. Nyilvánvaló, hogy a túlságosan hosszú filmektől — némi joggal — húzódozó közönség számára kellemes, ha három óra helyett másfél óra alatt nézhet meg egy filmet. Az is nyilvánvaló, hogyha egy műből el lehet venni a felét és az mégis összefüggő egész marad, akkor az eredeti változat meglehetősen bőbeszédű lehetett. Miről van szó Az újságíróban? Arról, hogy egy fiatal, jó képességű riportert vidékre küldenek egy zavaros ügy kivizsgálására. Hamarosan kiderül: a notórius feljelentők típusába tartozik az a rideg özvegyasszony, aki leveleivel mindenkit bepiszkít. Az újságíró kivizsgálás közben megtetszik neki az egyik „gyanúsított”, egy fiatal, szép lány, aki azonban visszautasítja a túl nyers közeledést. Az újságíró ezután Genfbe, majd Párizsba utazik, ahol a számára ismeretlen világ külső újdonsága és belső életének bizonyos vonásai nagy élményt nyújtanak. A történet puszta elmondása is jelzi talán Geraszimov — megvágott — filmjének előnyeit és gyengéit. Erénye feltétlenül a kisvárosi atmoszféra ábrázolása — köztük egy vidéki újság szerkesztősége — beidegződésektől nehezen szabaduló emberek görcseinek, s a görcsök oldódásának nehézségeit őszintén feltárni akaró szándéka. Erénye egy olyanfajta „filmírás” is, amely minden erőlködés nélkül korszerűen tud elmondani egy történetet. A film gyengéje, hogy a főhős újságíró „bele sem száll” ezekbe a kényes ügyekbe, kizárólag a nővel foglalkozik a film első felében, míg a második rész jobbára egy turisztikai útirajz Génfről és Párizsról, ahol az újságírónak már alig jut aktív szerep, s szinte teljesen megszűnik a kontaktus a film első felére. Nem értjük, hogy a Nyugaton szerzett élmények milyen összefüggésben vannak újabb vidéki útiával, s a döntéssel, hogy a lányt végül is feleségül veszi. E szándékában rokonszenves film jelzi, hogy a szovjet filmművészet kitartóan törekszik a legaktuálisabb társadalmi jelenségek őszinte elemzésére, megoldása azonban nincs egyensúlyban a szándék nagyságával. Bernáth László BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR MÁJUS 17-27 Nyitva: 14 órától 22 óráig, szombaton, vasárnap és 27-én 10 órától 22 óráig A pavilonok mindennap 20 órakor zárnak 18-22 óráig a belépődíj: 5 Ft (MTI fotó : Patkó felv.) A Pécsi Balett közreműködésével, Szinetár Miklós rendezésében, Eck Imre koreográfiájával film készül Bartók A csodálatos mandarin című balettjéből. Operatőr: Sík Igor. Képünkön a leányt játszó Bretus Mária és a mandarint alakító koreográfus: Eck Imre. Köszöntő Színészt köszöntünk szeretettel, Thália egyik alázatos papját, Sugár Lajost, a Nemzeti Színház tagját. Most ünnepli 75. születésnapját. Hosszú és sikerekben gazdag pályafutása során fellépett a legtöbb budapesti és vidéki színházban, míg végül, 1951 óta, az ország első színházának, a Nemzetinek lett tagja. Töretlen erővel, jó egészségben, az egész életpályájára jellemző művészi alázattal formálja meg estérül estére epizódszerepeit. Jelenleg is két nagy sikerű produkció részese: Gyurkó László Szerelmem, Elektraz című darabjában és Arthur Miller A bűnbeesés után című drámájában szerepel. Hetvenötödik születésnapján még hosszú életet, sok sikert kívánunk neki, a színházszerető közönség nevében. Lehullott a lomb... Ma este már tizenegyedik alkalommal jelentkezik a televízió népszerű Századunk sorozata. Éppen fél évszázadnyi távolságba tekint vissza ez a mai adás, amely az 1918 októbere és 1919 márciusa közötti eseményeket vizsgálja a történész alaposságával és a riporter frisseségével. Nayon jó lenne, ha ezt az adást különösen sokan néznék meg. 1918 és 1919 tulajdonképpen majdnem annyiféleképpen él a magyar közvéleményben, ahány generáció és ahány osztály, réteg emlékezik rá. Kétségtelen: az elmúlt két évtizedben egyet s mást sikerült már tenni azért, hogy ez a magyar nemzeti forradalom méltó helyet kapjon történelmi emlékeink között. Mégis, nem alaptalan a feltételezés, hogy az ismeretek — a legkülönbözőbb objektív és szubjektív okok miatt — meglehetősen hiányosak. Bokor Péter sorozatának e legújabb részletéből minden bizonnyal még a valamelyest tájékozottabb néző is meglepetéssel fedezheti majd fel, hogy már a polgári Károlyi-kormány uralma alatt miként született meg a magyar ellenforradalom teljes szervezete. Hogy a polgári kormányzás néhány hónapja alatt miként volt legfőbb gondja a város főkapitányának a kommunisták elleni harc, s miként nem törődött semmi mással, s főként nem a jobboldali szervezkedéssel. A legmegdöbbentőbb talán mégis az a térkép lesz a magyar néző számára, amely a Vyxjegyzék követeléseit ábrázolja. Még Szeged és Debrecen is olyan területként szerepel, amelyet a magyar csapatoknak át kell adniuk az antant csapatainak. A film utolsó kockái — elsősorban Dietz rendőrkapitány Horthyék alatt tett tanúvallomása alapján — rendkívül meggyőzően mutatják: egyetlen erő volt Magyarországon 1919 márciusában, amelyre támaszkodva vállalni lehetett a nemzet érdekeinek — területi érdekeinek is — védelmét, s ez a kommunista párt volt. Így történhetett meg az a világtörténelemben mindmáig páratlan eset, hogy a börtönben ülő — köztük nem kevés félholtra vert — kommunista vezetőt kérték fel: vegyék át az országban a hatalmat. Eddig tart a Századunk tizenegyedik része, amely egyebek között nagyon érdekes inerjúkat is tartalmaz Münnich Ferenccel — közvetlenül halála előtt készült —, Kun Bélánéval és más, az ötven év előtti eseményekben érdekelt személyekkel. A történelem anyagát így egymás mellett látva, a Századunk még a szakértők számára is meglepő élménnyel szolgál majd. — bel — SZÍNHÁZI BEMUTATÓK Május az utolsó nagy premierhónap a színházakban. Kövesdi Nagy Lajos—Fényes Szabolcs: Csészealj szerenád című zenés darabját Győrött mutatják be. A budapesti József Attila Színház egy sikeres francia szerzőt, Claude Maguiért mutatja be a budapesti közönségnek, pontosabban szólva: Mona Mario mosolya című darabját. Shaw: Bolondok háza című darabja — amit korábban Megtört sziveit háza címmel játszottak. Debrecenben — most a veszprémi Petőfi Színházban mutatkozik be. Debrecenben a Lulut, Pécsett Békeffy—Fényes Rigó Jancsiját, Kaposvárott az Isten veled, édes Piroskámat, Szegeden T. Brandon,Halász R. Charley nénjét tűzik műsorra. Mindebből nem következik, hogy május kizárólag a könnyű szórakozás hónapja lesz a magyar színházakban. A Nemzeti Színház májusban tartja Kafka Amerikájának premierjét. A Vígszínház Sartre: Altona foglyait játssza, az Operaház pedig Hacsaturjan Spartacusát hozza színre.