Esti Hírlap, 1968. május (13. évfolyam, 102-127. szám)

1968-05-02 / 102. szám

Ki „szereti” jobban a színházat? * _/ EPILÓGUS A DUNÁNTÚLI SZÍNHAZAK KAPOSVÁRI FESZTIVÁLJÁHOZ — Köszönöm azt a né­hány hozzászólást, amely­nek ember! volt a hangja — mondta az író, és mind­járt meg is mondta, kinek a hangja volt emberi: azé, aki dicsérte a darabját. Azt a másik hozzászólót, aki nagy felkészültséggel, min­den állítását bizonyítva, nyugodt hangon bár, de ízekre szedte a darabot, íróra valló hasonlattal hó­hérnak nevezte. Másik bí­rálójának — aki a darabot elítélő szavai ellensúlyozá­sára leszögezte, hogy a szerzőt egyébként jó író­nak tartja — sértett düh­től kivörösödve így vála­szolt: „Meghat, hogy X. írónak tart, azok után, hogy már Y. is annak tartott”, s ehelyt egy rég elporladt irodalmi tekintélyt említett meg, aki a ma érett korú szerzőről vagy három év­tizede, mint ifjú költőről, elismerő kritikát írt. A kaposvári színházi fesztivál egyik új magyar darabjának vitáján hang­zott el mindez, s az írót nem óvatosságból — azért nem nevezzük nevén, mert ingerült és sértett hiúság­tól, sőt, rosszhiszeműségtől fűtött szavaihoz hasonlókat gyakran hallani más meg­bírált íróktól és művészek szájából is. Mint ahogy igazságtalan­ság volna leírni annak a rendezőnek a nevét, aki ugyanott, kérdőn nézve a Szövetség és az Állami Ve­zetés jelenlevő képviselőire, azt kérdezte: „Ki védi meg a társulatokat a dezorgani- zálástól?” Mármint attól a dezorganizálástól, amelyet — állítólag — egy bíráló kritika jelent, s amely el­len nyilván Valamiféle ha­tósági intézkedést sürgetett. Éspedig azért volna igaz­ságtalanság a kitűnő vidé­ki rendezőn elverni a port,, mert első vonalbeli, nagy- tekintélyű pesti rendezőtől is hallottunk már ilyen mondatot: „Hogyan te­remtsek én tekintélyt a tár­sulatomban, ha maguk ilye­neket írnak a produk­cióinkról?” A színész hiúsága talán azért menthető jobban, mint az íróé vagy a ren­dezőé, mert ő nem a mű­vét, hanem közvetlenül sa­ját bőrét viszi a vásárra, s a bírálatot jobban szemé­lye ellen szólónak érzi. Persze, hogy minden mű­vész hiú és elfogult. Hiú a nem művész is, hiú, mi ta­gadás, az újságíró is. A hiúság a világ egyik nagy motorja. De belső kultu­ráltság kérdése, mennyire tud valaki felülemelkedni hiúságán. S minél jobban ad magára, annál inkább megpróbál úrrá lenni el­fogultságán műve — gye­reke — iránt. S megpró­bálja — az ellenkező bebi­zonyításáig — jóhiszeműen nézni bírálóját. Föltételezi, hogy az is legalább úgy „szereti” a színpadot, mint ő. Nem csupán az őt di­csérő hangot hallja „em­berinek”; és nyeglének, avagy hozzá nem értőnek azt, amely bírálja őt. Nem téveszti össze személyét művével, s a műnek szóló vádat a személyének szóló­val, amelyre nyomban el­len-személyeskedéssel döf vissza. És nem azt tartja barátjának, aki merő jó­szívűségből dicséri, vagy szőrmentén mellébeszél. A kaposvári fesztiválon, a dunántúli színházak ta­lálkozóján persze nemcsak indulatos és elfogult viták folytak. Láttunk a bíráló szóra feszülten figyelő, azon mélyen elgondolkodó szerzőt is, hallottunk szak­szerű és igényes hozzászó­lásokat. És mindenekelőtt: érdekes darabokat, szép előadásokat, amelyeknek bírálatára itt nincs helyünk és módunk, hisz zömmel fővárosi olvasóink, ha jó darabról olvasnak, azt látni is szeretnék. Két darab mindenképp méltó lenne rá, hogy Pestre felhozva, vagy esetleg tv-n közvetítve, is­merje meg Pest, illetve az ország. Az egyik Gosztonyi János Szigete, a pécsiek Dobai Vilmos-rendezte elő­adásában, a másik Révész Gy. István Az első 36 óra című darabja, a kaposvári társulat produkciója, Sán­dor János rendezése. Végül még néhány szó azokhoz, akik a múlt nagy kritikusait sírják vissza. Kérem, olvassák el e híres és méltán tekintélyes kriti­kusok írásait: milyen gyil­kosán írtak híres művé­szekről. Persze, a mást ért ütés nem fáj annyira, de hát azért azoknak az egy­kori művészeknek se lehe­tett öröm az újságot ki­nyitva —' pl. Kosztolányi tollából ezt olvasni: Jaj de utálom! Fcncsik Flóra Köszöntő Színészt köszöntünk sze­retettel, Thálla egyik aláza­tos papját, Sugár Lajost, a Nemzeti Színház tagját. Most ünnepli 75. születés­napját. Hosszú és sikerek­ben gazdag pályafutása so­rán fellépett a legtöbb bu­dapesti és vidéki színház­ban, míg végül, 1951 óta, az ország első színházának, a Nemzetinek lett tagja. Tö­retlen erővel, jó egészség­ben, az egész életpályájára jellemző művészi alázattal formálja meg estéiül estére epizódszerepeit. Jelenleg is két nagy sikerű produkció részese: Gyurkó László Sze­relmem, Elektra7 című da­rabjában és Arthur Miller A bűnbeesés után című drámájában szerepel. Het- venötödik születésnapján még hosszú életet, sok si­kert kívánunk neki, a szín­házszerető közönség nevé­ben. A Pécsi Balett közremű­ködésével, Szinetár Miklós rendezésében, Eek Imre ko­reográfiájával film készül Bartók A csodálatos man­darin című balettjéből. Operatőr: Sík Igor. Képün­kön a leányt játszó Bretus Mária és a mandarint ala­kító koreográfus: Eck Imre. (MTI foto — Patkó felv.) Magyarországi Orfeusz Fenti cím alatt hosszabb cikkben foglalkozik a Frankfurter Allgemeine Zeitung Radnóti Miklósnak az NDK-beli Verlag Volk und Weltnél megjelent, né­met nyelvű válogatásával. Elmondja, hogy József At­tila kortársa eddig Nyuga­ton úgyszólván ismeretlen volt. Pedig a legnagyobb magyar lírikusok sorába tartozik, akiknek költésze­tében nem hagyott nyomot életünk értelmének tagadá­sa. amely a XX. század lí­rájának egyik jellegzetessé­ge. Humanista volt, akinek verseiben a mindennapok szürke valósága az öröm izzóan színes vízióivá sű­rűsödtek. Radnóti szerette az életet és még tragikus életének utolsó napjaiban is megőrizte emberi méltósá-. gát. Franz Fühmann átkölté- seivel kapcsolatban a cikk­író megállapítja egy ilyen vállalkozás áthidalhatatlan nehézségeit. A fordítónak minden elismerést megér­demlő munkája nem tudta visszadni az eredeti versek nyelvi tökélyét, csúcsra tö­rő lendületét. Úgy látszik, minél nagyobb és egyéni hangú egy magyar költő, annál nehezebben hozzáfér­hető a külvilág számára. 2x2 magánórán megtanulhat táncolni, Farkas Jenő, VIII., Gutenberg tér 3. Tel: 338—073. (x) Gyerekek! A távbeszélő me­semondó műsora (171—888) má­jus 2-án, csütörtökön: A ma­darak iskolája (elmondja: Tur- gonyi Pál). Maszal Peti kalandjai, gyer­mekműsor a Gutenberg Műve­lődési Otthonban 5-én, fél li­kőr. Jegy 5—10 Ft-ig. (x) Julius Kalcium két alkalom­mal lép fel a Zeneakadémián. Május 13-án Beethoven Esz- dur zongoraversenyét játsza: az Állami Hangversenyzene­kart Lehel György vezényli. 14-1 zongoraestjének műsorán Brahms művei szerepelnek, (x) Tavaly a moszkvai fesz­tiválon az Apával együtt Az újságíró nyerte a nagy­díjat. A díj és a filmet író, rendező, az idősebb gene­rációhoz tartozó Geraszi- mov mester neve termé­szetesen felfokozza a vára­kozást. Tegyük mindjárt hozzá, a Magyarországon most bemutatásra kerülő film bem felel meg min­denben ennek a várako­zásnak. Azért kell így fo­galmazni, mert ez a ná­lunk most mozikba kerü­lő változat mindössze más­fél óra. A.z eredeti, kétré­szes mű viszont összesen háromnál is'több óráig tar­tott. Nyilvánvaló, hogy a túlságosan hosszú filmek­től — némi joggal — hú­zódozó közönség számára kellemes, ha három óra he­lyett másfél óra alatt néz­het meg egy filmet. Az is nyilvánvaló, hogyha egy műből el lehet venni a fe­lét és az mégis összefüggő egész marad, akkor az ere­deti változat meglehetősen bőbeszédű lehetett. Miről van szó Az újság­íróban? Arról, hogy egy fiatal, jó képességű ri­portert vidékre küldenek egy zavaros ügy kivizs­gálására. Hamarosan ki­derül: a notórius feljelen­tők típusába tartozik az a rideg özvegyasszony, aki leveleivel mindenkit be­piszkít. Az újságíró ki­vizsgál és közben megtet­szik neki az egyik „gya­núsított”, egy fiatal, szép lány, aki azonban vissza­utasítja a túl nyers köze­ledést. Az újságíró ezután Geníbe, majd Párizsba uta­zik, ahol a számára isme­retlen világ külső újdonsá­ga és belső életének bizo­nyos vonásai nag.v élményt nyújtanak. A történet puszta el­mondása is jelzi talán Ge- raszimov — megvágott — filmjének előnyeit és gyen­géit. Erénye feltétlenül a kisvárosi atmoszféra áb­rázolása — köztük egy vi­déki újság szerkesztősége — beidegződésektől nehe­zen szabaduló emberek görcseinek, s a görcsök ol­dódásának nehézségeit őszintén feltárni akaró szándéka. Erénye egy olyanfajta „filmírás” is, amely minden erőlködés nélkül korszerűen tud el­mondani egy történetet. A film gyengéje, hogy a főhős újságíró „bele sem száll” ezekbe a kényes ügyekbe, kizárólag a nővel foglalkozik a film első fe­lében, míg a második rész jobbára egy turisztikai úti­rajz Géniről és Párizsról, ahol az újságírónak már alig jut aktív szerep, s szinte teljesen megszűnik a kontaktus a film első fe­lé veL Nem értjük, hogy a Nyugaton szerzett élmé­nyek milyen összefüggés­ben vannak újabb vidéki úl.iával, s a döntéssel, hogy a lányt végül is feleségül veszi. E szándékában rokon­szenves film jelzi, hogy a szovjet filmművészet ki­tartóan törekszik a legak tuálisabb társadalmi jelen­ségek őszinte elemzésére, megoldása azonban nincs egyensúlyban a szándék nagyságával. Bernáth László Lehullott a lomb... Ma este már tizenegye­dik alkalommal jelentkezik a televízió népszerű Száza­dunk sorozata. Éppen fél évszázadnyi távolságba te­kint vissza ez a mai adás, amely az 1918 októbere és 1919 márciusa közötti ese­ményeket vizsgálja a törté­nész alaposságával és a ri­porter frisseségével. Na- yon jó lenne, ha ezt az adást különösen sokan néz­nék meg. 1918 és 1919 tulajdonkép­pen majdnem annyiféle­képpen él a magyar közvé­leményben, ahány generá­ció és ahány osztály, réteg emlékezik rá. Kétségtelen: az elmúlt két évtizedben egyet s mást sikerült már tenni azért, hogy ez a ma­gyar nemzeti forradalom méltó helyet kapjon törté­nelmi emlékeink között. Mégis, nem alaptalan a fel­tételezés, hogy az ismere­tek — a legkülönbözőbb objektív és szubjektív okok miatt — meglehetősen hiá­nyosak. Bokor Péter soro­zatának e legújabb részle­téből minden bizonnyal még a valamelyest tájéko­zottabb néző is meglepetés­sel fedezheti majd fel, hogy már a polgári Károlyi-kor­mány uralma alatt miként született meg a magyar el­lenforradalom teljes szer­vezete. Hogy a polgári kor­mányzás néhány hónapja alatt miként volt legfőbb gondja a város főkapitá­nyának a kommunisták el­leni harc, s miként nem tö­rődött semmi mással, s fő­ként nem a jobboldali szer­vezkedéssel. A legmegdöb­bentőbb talán mégis az a térkép lesz a magyar néző számára, amely a Vyx- jegyzék követeléseit ábrá­zolja. Még Szeged és Deb­recen is olyan területként szerepel, amelyet a magyar csapatoknak át kell adniuk az antant csapatainak. A film utolsó kockái — első­sorban Dietz rendőrkapi­tány Horthyék alatt tett tanúvallomása alapján — rendkívül meggyőzően mu­tatják: egyetlen erő volt Magyarországon 1919 már­ciusában, amelyre támasz­kodva vállalni lehetett a nemzet érdekeinek — terü­leti érdekeinek is — védel­mét, s ez a kommunista párt volt. így történhetett meg az a világtörténelem­ben mindmáig páratlan eset. hogy a börtönben ülő — köztük nem kevés fél­holtra vert — kommunista vezetőt kérték fel: vegyék át az országban a hatal­mat. Eddig tart a Századunk tizenegyedik része, amely egyebek között nagyon ér­dekes inerjúkat is tartal­maz Münnich Ferenccel — közvetlenül halála előtt ké­szült —, Kun Bélánéval és más, az ötven év előtti ese­ményekben érdekelt sze­mélyekkel. A történelem anyagát így egymás mel­lett látva, a Századunk még a szakértők számára is meglepő élménnyel szolgál majd. — bel — SZÍNHÁZI BEMUTATÓK Május az utolsó nagy pre- mderhónap a színházak­ban. Kövesdi Nagy La­jos—Fényes Szabolcs: Csé­szealj szeren Ad című ze­nés darabját Győrött mutatják be. A buda­pesti József Attila Színház egy sikeres francia szerzőt, Claude Magúiért mutatja be a budapesti közönség­nek, pontosabban szólva: Mona Mario mosolya című darabját. Shaw: Bolondok háza című darabja — amit korábban Megtört sziveit háza címmel játszottak. Debrecenben — most a veszprémi Petőfi Színház­ban mutatkozik be. Debre­cenben a Lulut, Pécsett Bé- keffy—Fényes Rigó Jancsi­ját, Kaposvárott az Isten veled, édes Piroskámat, Szegeden T. Brandon—Ha­lász R. Charley nénjét tű­zik műsorra. Mindebből nem követke­zik, hogy május kizárólag a könnyű szórakozás hónapja lesz a magyar színházak­ban. A Nemzeti Színház májusban tartja Kafka Amerikájának premierjét. A Vígszínház Sartre: Al­tona foglyait játssza, az Operaház pedig Hacsatur- jan Spartacusát hozza színre. BUDAPESTI NEMZETKÖZI VASÁR Nyitva: 14 órától 22 óráig, szombaton, vasárnap és 27-én 10 órától 22 óráig A pavilonok mindennap 20 órakor zárnak 18—22 óráig a belépődíj: 5 Ft Wjátói a mozikban AZ ÚJSÁGÍRÓ MÁJUS 17-27

Next

/
Thumbnails
Contents