Esti Hírlap, 1968. május (13. évfolyam, 102-127. szám)

1968-05-02 / 102. szám

Százezrek a téren (Folytatás az 1. oldalról) céló vietnami nép iránti kötelezettségeinket. Bizo­nyosak vagyunk benne, hogy eljön a sokat szenve­dett vietnami nép tavasza. Igaz ügyük győzni fog. Vi­etnami testvéreink önfelál­dozó hősiessége és a nem­zetközi munkásosztály egyesített­ ereje visszavonu­lásra fogja kényszeríteni az amerikai betolakodókat. Emeljük magasba május ünnepén a nemzetközi mun­kásosztály vörös lobogóit. A világ dolgozóival össze­forrva, erőnk és igazunk tudatában, ünnepeljük má­jus elsejét. Éljen május el­seje, a béke, a haladás, a szocializmus feltartóztatha­tatlan győzelmeinek és si­kereinek hirdetéje­­ban elért eredményeikről. Csaknem egy óra volt már, amikor rövid időre elcsendesedett a hatalmas térség, s következett a má­jusi seregszemlék leglát­ványosabb tömegjelenete, a zárókép. Indulók dalla­mára mintegy kétezer színes melegítő­be öltözött fiú és leány sorakozott fel a díszemel­vény előtt, s látványos szabadgyakorlatokat mu­tatott be. A tér közepén nemzetszí­nű és vörös lobogókat, vietnami zászlókat emeltek magasba, majd piros mele­gítés ifjak hatalmas vörös csillagot formáltak, kék melegítős sportolók pedig a világ haladó emberei­nek szolidaritását kifejező jelszót írták élő betűkkel a térség közepére: „Veled vagyunk, Vietnam". SZÓRAKOZÁSI NAGYÜZEMEK Május elsején több mint száz szabadté­ri színpadon és művelő­dési házban várták tar­talmas műsorokkal Bu­dapest szórakozni vágyó népét. A délelőtt fővárosszerte a gyermekeké volt. Rajz- és bábvetélkedőket rendeztek, tréfás versenyekkel szóra­koztatták a legifjabbakat. Több helyütt az Állami Bábszínház művészei ál­lították fel mozgatható színpadjaikat. Már a kora délutáni órákban megin­dult a „nagyüzem” a nép­ünnepélyek minden hagyo­mányos színhelyén, a zöldövezetekben levő sza­badtéri színpadokon. Ahogy beesteledett, több helyen kigyulladtak az ut­cabálok lampionjai. Tánc­ra perdültek a fiatalok az Ifjúsági Parkban, a Gel­lérthegyen és nagyon sok más helyen. Ahogy bees­teledett, több ezren figyel­ték Budapest esti díszki­világítását, a nagy fény­erejű reflektorokkal meg­világított központi épüle­teket, műemlékeket, Duna­­hidakat és a gellérthegyi felszabadulási emlékművet. Május elsején — Buda­pesthez hasonlóan — or­szágszerte mindenütt meg­emlékeztek a nemzetközi munkásosztály nagy ünne­péről. Arcok a térről VELED VAGYUNK, VIETNAM! Gáspár Sándor beszéde után kétezer vörös nyak­­kendős úttörő futott be a térre és ajándékozta meg virágokkal az ünnepség vendégeit. Majd megszó­laltak a fanfárok és meg­kezdődött a több mint há­romórás felvonulás. A höm­pölygő embertömeg élén hatalmas betűk hirdették: „Éljen május elseje”, és messze kiemelkedő ötágú vörös csillag jelképezte ko­runk diadalmas eszméjét, a marxizmus—len­inizmus . Ezután a nemzetek zászlói érkeztek a díszemelvén­­v elé, majd a Kommunist*!* Magyarországi Pártja meg­alakulásának közelgő 50. évfordulóját köszöntötte az élő jelmondat: „1918—1918. Éljen a párt!". Ezután tíz­ezer ifjúkommunista és út­törő következett. Velük menetelt ötszáz, hazánk­ban tanuló külföldi diák, közöttük kétszáz vietnami fiú és leány is. Szemet gyönyörködtető kép tárult a nézők elé: nemzetiszínű foglalatban, vörös zászló haladt az élen, majd hatalmas transzparens hirdette if­júságunk mélyen gyöke­rező szolidaritását: „Ve­led vagyunk, Vietnam". Újra meg újra felcsattanó taps jutalmazta az ifjú se­reg mozgalmas, látványos bemutatóját. Megannyi zászló, karika, kendő, sza­lag, botgyakorlat adott íze­lítőt ifjúságunk ügyességé­ből. A fiatalok újabb cso­portja a szabadságukért és függetlenségükért harcoló népek s a társadalmi ha­ladás mellett tüntetett. Új­ra meg újra felhangzott az ütemes kiáltás: „Béke, ba­rátság, szolidaritás”, „Ve­led vagyunk, Vietnam”. EL­ÜL A MUNKÁSKERÜLETEK Vörös zászlóerdő zárta a főváros új nemzedékének felvonuló sorait, majd a „Világ proletárjai, egye­süljetek­!” jelmondat nyo­mában nyolc oszlopban ér­kezett a térre Budapest dolgozóinak több mint ne­­gyedmilliós serege. Angyalföld, Újpest, Kő­bánya, a VIII., a IX., a III., a VII. és az V. kerü­let haladt az élen. Tábláik előtt mentek azok a párt-, állami és tömeg­szervezeti vezetők, akik a különböző városrészek la­kóival együtt vettek­­ részt a felvonuláson. A Minisz­tertanács és a SZOT vörös vándorzászlajával, az él­üzem­ címmel kitüntetett gyárak, vállalatok és intéz­mények kollektívái követ­keztek ezután, jelképeként annak, hogy május elseje a munka ünnepe. Az egyes csoportokon belül kiemelt helyet kaptak a szocialista brigádok tagjai. Ezer színű tarka forgatag hullámzott a téren. Vörös, piros-fehér-zöld és kék lobogók, májusfák, léggömbök, kendők va­rázsolták a szivárvány minden színét a nézők elé. Sok üzem, vállalat dol­gozói termékeik kicsinyí­tett mását is magukkal vit­ték a felvonulásra és min­den csoportban büszkén adtak számot a szocializ­mus építésében, a gazdasá­gi reform megvalósítása- Egy kislány (MTI fotó : Fényes, Friedmann és Vigovszki felül ÜNNEPELT A VILÁG Világszerte megünnepel­ték május elsejét. Moszk­vában, a hagyományokhoz híven, a fővárosiak több mint­ másfél órás, színpom­pás felvonulását katonai díszszemle előzte meg. Ez az erőt és magabiztosságot sugárzó parádé volt a nyu­gati hírügynökségek tegna­pi szenzációja. Az AP ame­rikai hírügynökség megfo­galmazásában: ,,A Genin-mauzóleum előtt negyvenöt percen át vonultak a legmodernebb szovjet hadi szerkezetek­­és csapatok". A Vörös tér máj® elseje tiszteletére ünnepi díszt öl­tött, s­ a mauzóleum mell­védjén helyet foglalt a párt és a kormány több vezető­je, élükön Brezsny­evvel, Podgornijjal és Koszigitinal. A díszszemlét Orecsko mar­sall, honvédelmi miniszter fogadta, aki a felsorakozott egységek megszemlélése után beszédet mondott. A marsall beszéde­ és a szovjet himnusz elhangzása után, tüzérségi dísztűz kö­zepette kezdődött meg a nagyszabású katonai pará­dé, amelynek során a rakéták családjában nemcsak a régi ismerősö­ket láthatta viszont a kö­zönség, hanem most elő­ször találkozhatott a leg­újabb légvédelmi raké­tákkal, valamint azokkal a három­­lépcsős, ballisztikus raké­tákkal, amelyek újszerű indító üzemanyaggal mű­ködnek, s mind önjáró ki­­lövő-rajtállványról, mind föld alatti silóból egyaránt indíthatók. Az AFP francia hírügynökség, amely a dísz­szemlének erre az újdonsá­gára felhívta a figyelmet, megállapította, hogy a Szovjetunió impozáns kato­nai erőt vonultatott fel és mutatott be a Vörös téren. A Vietnami Demoratikus Köztársaságban kétszeres ünnep volt május elseje, amelyet a világ dolgozói az idén a Vietnammal va­ló Szolidaritásnak szen­teltek. Hanoiban feldíszítették az utcákat, a hangszórók in­dulókat, forradalmi dalo­kat közvetítettek pedig elő­ző délután — március 31. óta először — ismét meg­szólaltak a szirénák, mert amerikai repülőgépek fel­derítő berepülést végeztek. A VDK fővárosában a nem­zetgyűlés épületében nagy­gyűlést tartottak, amelyen lelkes ünneplésben részesí­tették az ott megjelent Ho Si Minh elnököt, Le Duant, a párt első titkárát és Giao nemzetvédelmi minisztert. A nagygyűlés részvevői kifejezték hálájukat a Szovjetuniónak, a többi testvéri szocialista or­szágnak és az egész hala­dó emberiségnek az ame­rikai agresszió ellen küz­dő vietnami népnek nyúj­tott segítségért. Egyhangú határozatban ítélték el Washington halo­gató taktikáját az előzetes megbeszélések színhelyének kiválasztásával kapcsolat­ban. Nagyszabású ünnepségek­re került sor május elsején a többi szocialista ország­ban is. Lelkes ünnepségek, demonstrizációk voltak töb­bek között Varsóban, Belg­­rádban, Szófiában, Buka­restben és Ulan Bátorban. A pekingi ünnepségen részt vett Mao Ce-tung is. A prágai felvonulás előtt rendezett nagygyűlésen Dubcek, a CSKP Központi Bizottságának első titkára beszédében hangsúlyozta, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetközi helyzete „teljes mérték­ben biztosítva van a szocialista országok rend­szerében, a nagy szövet­ségesünkkel és barátunk­kal, a Szovjetunióval fennálló vállvetett kap­csolatunkban”. A Német Demokratikus Köztársaságban a május el­sejei ünnepségeket össze­kapcsolták a Mara­ Károly születésének 150. évfordu­lójáról való megemlékezé­sekkel. Berlinben díszszem­lét tartott az NDK Nemzeti Néphadserege, ezt követte a többszázezres, színpom­pás felvonulás. Az ünnep­ségen részt vett Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára is. A határ túlsó oldalán, Nyugat-Berlinben, az ottani NSZEP és a parlamenten kívüli ellenzék ugyancsak impozáns május elsejei fel­vonulást rendezett. A fel­vonuláson — a Szociálde­mokrata Párt felhívása el­lenére — zárt csoportban részt vett a szociáldemok­rata ifjúsági szervezet sok tagja is. Jobboldali elemek több ízben kíséreltek meg provokációt, de nagyobb összetűzésre nem került sor. Felvonulások, nagygyűlé­sek voltak szerte a vilá­gon, a tőkésországokban. Rómában, a XXIII. János pápa téren tartottak nagygyűlést az olasz fő­város dolgozói, akikhez a Római Munka­kamara főtitkára és az Olasz Általános Szakszer­vezeti Szövetség titkára szólott. Párizsban — hosz­­szú évek tilalma után idén először — a République tértől a Bastille térig vo­nult fel vörös zászlókkal az ünneplő tömeg. Tokióban több mint félmillió rész­vevője volt a japán KP ál­tal rendezett nagygyűlés­nek. Spanyolországban — mint már annyiszor — az idén is véres volt a május elseje. A rendőrség, amelyet már napokkal előbb riadó­készültségbe helyeztek, gu­mibottal verte szét a gyü­lekezőket. Május elsején, az illegális spanyol munkásbi­zottságok felhívására, szá­zak készültek tüntetésre, noha a Franco-rendszer rá­diója és televíziója napjá­ban többször sugározta a hatóságok fenyegetéseit, az elbocsátásoktól a börtönig. Tegnap délben Madridban, a város szívében, a hivatalos szakszerve­zetek székháza előtt két­­háromszáz főnyi mun­­káscsoport ütemesen „Szabadságot" kiáltozva tüntetett. A jelszót végig a Gran Via körúton más csoportok is átvették, s a kiáltás végighullámzott az egész főútvonalon. A készenlétbe helyezett és példátlanul nagy karha­talmi erők magasra tartott gumibotokkal rontottak a strikásokra. Később acél­sisakos rendőrkü­lönítmé­­n­yek érkeztek a helyszínre dzsipeken. A rendőrök vá­logatás nélkül ütöttek, akit értek. Eddig 250 letartóztatás­ról érkezett hír. A letartóztatottak között van Gerard Rubion, a Paris Match című nagy példányszámú francia ké­peslap fotori­portere is, akinek felvételeit a fran­­cóista hatóságok elkoboz­ták ... IMPOZÁNS RAKÉTAPARÁDÉ MOSZKVÁBAN LÉGIRIADÓ ÉS NAGYGYŰLÉS HANOIBAN DRÁMAI SZABADSÁGTÜNTETÉS ÉS VÉRES RENDŐRTERROR MADRIDBAN Moszkvai teleletó: részlet a rakétaegységek vonulásából

Next