Esti Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

1969-08-01 / 178. szám

Mesék az öreg Hofmannról Ahol azt ígérik: utolérik a holnapot Itt randevúzik a tegnap, a ma és a holnap techniká­­ja. Az építőipar legfontosabb alapanyagait előállító válla­latnál kilenc gyáregységben kétezer-háromszázan dolgoz­nak. Az Épületkerámiai Vállalat telephelyeit évente két­százharminc millió tégla hagyja el, nem szólva a sok százezer négyzetméternyi burkolóanyagról. A legnagyobb gyáregység, a Jászberényi úti üzem, az ellentmondások színhelye, csatornáiból százával ke­rülnek le a burkolólapok. Nem lesz több panasz? — A minőségre nem, a mennyiségre talán. Hiszen a megrendelések száma egyre nő. De számítunk rá. Programjavaslatunkban már szerepel egy 1973-ban „belépő”, nyolcvanmillió lap előállítására alkalmas, új üzem létesítése. Lassan utolérjük magunkat... Horváth István A tegnap és a ma Bodó Imre főmérnök — bármily furcsa is — a teg­napba, a múltba vezet. Itt egyeduralkodó az öreg Hof­mann. — Igen, sajnos, az öregre még néhány évig szüksé­günk van — s nem is a me­sében ... A Hofmann egyébként tá­gas körkemence. Gyomrába a gyárudvaron sorakozó tá­kolmányok alól hordják a nyers téglát száradás után. Csak márciustól októberig van mód szárításra, hisz az időjárás nagy úr. Tíztől hu­szonegy napig sütkéreznek a nyers téglák, míg a ke­ményen dolgozó kemence­­munkások talicskán a Hof­mann plusz ötven fokos bel­­sejébe hordják. S az égetés után ismét a szabadba ke­rülnek. — Nem irigylésre méltók a kemence kiszolgálói — jegyzi meg a főmérnök. — Naponta százszor rakják te­le talicskájukat és gördítik a forró kemencébe, majd vissza. — S mit produkál éven­te a Hofmann? — Tizenhárom millió da­rab téglát. Nem messze innen a jelennel találkozunk: a recirkuláris rendszerű, mesterséges szárítóval és a két alagútkemencével. Itt egész évben szárít­ják a nyers téglát. Auto­mata adagol, vág és gördülő kocsi szállítja a rakományt a kemencén keresztül, hogy kikerülve az óriás, sötét „sütőből” azonnal teher­autóra rakják. Lábam alatt kilencszázöt­­ven fokon izzik a tégla. A korszerű kemence tetején sétálunk — még szerencse, hogy a tűzteret hatvan cen­timéter vastagságú homok­réteg választja el tőlünk. Fokozatosan apró lyukakon adagolják a szenet, úgy, ahogy alul halad a téglával megrakott vaskocsi. — A Tégla- és Cserép­ipari Tröszt tervezte, és ta­valy önerőből valósítottuk meg ezt a téglaégetési rend­szert. Kapacitása évente 46 millió darab — mondja a főmérnök. — Jövőre átté­rünk a gáztüzelésre, ami nemcsak mennyiségi, ha­nem minőségváltozást is je­lent. — S mi az eredmény je­lenleg? — Az új technológia és a korszerű gép „ajándéka’’: nincs hiány téglából. Rak­tárainkban ma is több mil­lió tégla vár elszállításra, beépítésre. A holnap­ i burkolóanyagok vi­szont keresett cikkek. És bár a holnap technológiáját ennél a gyártmánynál al­kalmazzák majd — ma még akad elég panasz. — Tudjuk, s tudtuk eddig is — hangzik a válasz. — Tavaly megvizsgáltuk, mennyi burkolólapra van igény. Szomorú képet al­kothattunk, mert mindösz­­sze hatvan százalékát elé­gíthettük ki. Nem halaszt­­hattuk tovább a korszerű­sítést, és bankhitelből két­száznyolcvan ezer dollárért megvásároltuk a legmoder­nebb olasz automata égető­berendezést. Jövő év elején már üzemel az elektromos kemence, amelyben a hőin­gadozás plusz-mínusz öt fok, s így nemcsak a kapa­citás növekszik, hanem a selejt a jelenlegi 10 száza­lékról 2 százalékra csök­ken — ez már világszínvo­nal. És holnapután ? Az automata kemence otthonában, az új csarnok­ban még áll, de rövidesen Magyar—olasz benzinkutak, vízi töltőállomások Az ÁFOR azt ígéri, hogy — ha az idén még nem is, de — jövőre észrevehetően megjavul az üzemanyag-ellátás a Balaton körül. Balatonen­dréden és Bala­tonalmádiban új benzinku­tat építenek, Balatonvilágo­­son és Balatonedericsen pe­dig egy-egy szuperméretű magyar—olasz AFCR— AGIP-töltőállomást. A kö­zös benzinkutakat olasz tí­pustervek alapján, olasz előre­ gyártot­t épületelemek­ből állítják össze, pontosan az olaszországi AGIP-kutak mintájára. Ezeken a töltőál­lomásokon a magyar olajokon és ben­zineken kívül árusítani fogják az összes előrecso­magolt olasz olajokat. Az ÁFOR és az Utasel­látó Vállalat megállapodása értelmében még az idén megkezdik a közúti autós­­eszpresszók hálózatának ki­építését. A jövő év újdonsá­gai a vízi benzinkutak lesz­nek. 1970-ben ilyen töltőállomást létesí­tenek Balatonfü­reden, Ba­­latonföldvárott és Siófo­kon, valamint a Duna­kanyarban a motorcsóna­kok kiszolgálására. Itt az üzemanyagot a parton leásott tartályban tárolják majd és onnan juttatják el rugalmas csővezetéken át a tutajon lebegő benzinkút­­hoz. (MTI) Epemji mi­t Békéscsabán felkutatják a Csabagyöngye csemegesző­lő nemesítője, a békéscsa­bai Stark Adolf hagyyaté­­kát. Az eddigi kutatások során előkerült az az ár­jegyzék, amelyen a szent­pétervári, hamburgi, pá­rizsi, budapesti világkiállí­tásokon a múlt század vé­gén számtalan nagydíjat nyert Stark Adolf 264 fajta szőlőt kínál eladásra. A ve­nyigéket maga nevelte, számtalan fajtát maga ne­mesített. A listán többek között eperízű, mag nélküli, andalúziai, amerikai, petre­zselyemlevelű és más érde­kes néven jelölt szőlőfajta szerepel. A múlt század vé­géről származó adatokból kiderül, hogy Békéscsaba az ország egyik leghíresebb csemegeszőlő-vidéke volt. CSILLAGÁSZAT ABOR Egyhetes táborozásra 65 amatőr csillagász gyűlt össze Jósvaf­őn, hogy a városi fényektől és füsttől távol, a ter­mészetes csillagos ég alatt próbálják ki saját készítésű távcsöveiket. Az amatőröknek a szakterület legnevesebb tudósai is tartottak előadást. A felvételen Benkő Károly és Benkő Ilona debreceni csillagászok. AZ ANYA UTÁN NEM JÁR. Három a TI HA AZ APA SZABAD PÁLYÁN DOLGOZIK BONYODALMAKAT OKOZÓ RENDELET Nomen est omen. A Tré­fás lányok alaposan meg­tréfálták a világot: egy­szerre hárman érkeztek. Először Kriszti született meg, aztán jött utána Noé­mi és Monika. HA TARTOZNÁNAK... A szokásos gratulációkat a fiatal szülők boldogan, de kicsit ijedten fogadták: három kislány egyszerre?! S az apa, Tréfás Miklós grafikus kezdhette törni a fejét: hogyan, miből fizes­se az ikrekért naponta ösz­­szesen hatszáz forint kór­házi költséget.. . Mert Tré­fás Miklós grafikusművész, szabad pályán dolgozik, nincs munkaadója — te­hát munkaadói igazolása sincs —, ellenben felesége fogorvos, állásban van, SZTK-jogosult, ezen az ala­pon rendezni lehetne, gon­dolta a házaspár, a gyere­kek kórházi költségeit. Ha ilyen egyszerű lenne ez! A házastársak — kide­rült — egyenlők ugyan, ha történetesen kölcsönt vesz­nek fel, tartoznak az OTP- nek, ha különféle terhek vállalásáról van szó —, de más a helyzet az SZTK- val. Rendelet mondja ki, hogy az anya munkaviszo­nya után csak akkor jogo­sult társadalombiztosítás­ra a gyermek, ha az anya leányanya, vagy férje ka­tona, rokkant, börtönben ül, esetleg válófélben van a házaspár. VÁLTOZTATNI KELLENE Nem akarom részletezni, hány fórumon járt az édes­apa — most már azt mond­ja, mindenütt őszinte se­gítőkészséggel fogadták. Három helyett csak egy számlát állított ki a kór­ház, közbelépett a Nőta­nács, végül kedvezően dön­tött az SZTK, méltányos­ságból elengedik a kórhá­zi költségeket. Méltányos­ságból, mert a rendelet mást mond. Tréfásék egyébként elé­gedett emblerek. Pillanat­nyilag az asszony édesany­jának kis lakásában élnek az ikrekkel. Szövetkezeti la­kást kértek a VIII. kerüle­ti Tanácstól, s most na­gyon boldogok, mert már szóbeli ígéretet kaptak, hogy még ebben az évben beköltözhetnek egy három­szobásba. Hogy ezenkívül még sem a Vöröskereszt, sem a Nőtanács vagy más szerv nem kopogtatott be az ajtajukon egy kis fi­gyelmességgel? Ugyan — mondják —, erre igazán nem számítanak ... — Most már minden rendben lenne — mondja a fiatalasszony —, csak egyet nem értek: úgy tu­dom, három gyerek után négyszázhetven forint csa­ládi pótlék járna. De ezt sem kapom: ez is csak az apa után jár ... . Mi sem értjük. Mert mi­féle női egyenjogúság, ha elvben az anya nem lehet ugyanolyan családfenn­tartó, mint az apa. Az anya, a diplomás fogorvos, aki megszülte s majd fel­neveli a három gyermeket, bizonyos jogi megkötöttsé­gek miatt nem tekinthető „családfőnek”. Tréfásék ügyében intézkedni kell, s levonni a következtetést: ha egy rendelet ilyen le­hetetlen helyzetet teremt, akkor meg kell változtatni a rendeletét! Sártli Mária Budapest—Moszkva—Taskent — Szamarkand Az Arany Palotája Moszkva amilyen nagy, oly szolid, szinte puritán város. Színházi-művé­szeti élete világhírű — negyven szín­háza van —, de nincsenek a mi fo­galmainknak megfelelő lokáljai, ké­ső hajnalig vendéget fogadó mulatói — nincs úgynevezett éjszakai élete. Ilyen értelemben Moszkva éjféltájt elcsendesül. De csak ilyen értelem­ben. Minden más tekintetben ez az óriási város éjjel-nappal lüktető éle­tet él. Repülőterein, pályaudvarain soha, egyetlen pillanatra sem szüne­tel az utasok áradása . Moszk­vában naponta egymillió nem moszkvai fordul meg, külföldi és szibériai, tadzsik és grúz, észt és örmény, mert Moszkva valóban főváros, mert Moszkvát látni kell. . ...mert Moszkva, Moszkva. Nem csupán város. Fogalom, nyelmes. Hiába, ott a világ legmo­dernebb és legszebb földalatti gyors­vasút­ja, a metró — tudni kell róla: 1935-ben nyitották meg első vonalát, azóta 40 milliárd (!) utast szállított —, körgyűrűje már befogja a város­központot, sugarai minden irányban szétágaznak. Több mint 120 kilomé­ter a metróvonalak összes hossza, van olyan állomás, például a csupa­­márvány-csillogású Komszomolszka­­ja, ahol három szintben három vo­nal kereszteződik. Delegációnk a gyorsan múló időtől megszabott lehetőség szerint sokszor találkozott Moszkva legmagasabb be­osztású vezetőivel. Fogadta küldött­ségünket V. Grisin, a moszkvai párt­­bizottság első titkára, többször is be­szélgettünk V. F. Promiszlovval, a moszkvai városi t­­­nács elnökével. Mindketten jártak már Budapesten, ismerik városunkat, s talán nem sér­tek titkot, ha leírom: delegációnk vezetője alig győzte megjegyezni a sok üdvözletet, amelynek tolmácsolá­sára — személyeknek és Budapest egész lakosságának szólóan — fel­kérték őt. Jó érzés volt újra és újra hallanom, hogy akivel csak beszél­tünk, mennyire szívébe zárta szülő­városomat, s milyen magasfokú el­ragadtatással beszél, emlékezik róla. A hivatalos tárgyalások közben olykor néhány percre feloldódik a szükségszerűen komoly hang. S ta­lán épp a kötetlenebb formák enge­dik, hogy ilyenkor sok mindent meg­tudjunk egymásról. —­ Irigyeljük Moszkva tiszta, jó levegőjét — jegyezte meg egy alka­lommal küldöttségünk vezetője. — Nekünk Budapesten külön rendele­tet kellett kiadnunk a levegő tiszta­ságának védelméről. — Egyszerű a magyarázat — hangzott a válasz. —­ Moszkvában rég megszűnt a szén­fűtés, a város fölött nem füstölnek a kémények. Mindenkinek külön szobát Máskor a lakásépítés került szó­ba. — Most Moszkvában — tájékoz­tattak vendéglátóink —, évente át­lag 120 ezer lakást építünk. — Csak egyszer adnák nekünk az egyesztendős gyarapodást, s megol­dódna legégetőbb, mindennél na­gyobb gondunk ... — Hja — így a házigazdák —, ha mi egyszer megkaphatnánk az önök Ikarus-gyára egy évben készített au­tóbuszait, mind egy szálig, azonnal tökéletes lenne Moszkvában a közle­kedés. No igen, a méretek ... Budapesten néhány tucat busz is sokat számít — Moszkvában ugyanannyit néhány ezer. Természetesen ezt is valódi ok magyarázza: a szovjet főváros közle­kedési rendszerében a metrón kívül az autóbusz és a troli az uralkodó, villamos csupán a külső negyedek­ben jár, kevés vonalon. A belső ré­szeken a sok utast befogadó, modern buszoknak és troliknak szánják a le. Negyven milliárd utas Adataim szerint most Moszkvában 875 négyzetkilométeren, 29 kerület­ben hat és fél millió ember él. Az építkezés mérete, aránya lenyűgöző, maga a hatalmas metropolis elké­pesztően tiszta, utcáit, utait éjsza­kánként valósággal felmossák-súrol­­ják. A forgalom nekünk, a Körút­hoz és a zsúfolt, döcögő villamoshoz szokott pestieknek igen gyors és ké­

Next