Esti Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

1969-09-11 / 212. szám

A két „főpróba, "egyesített eredménye: 28:1 Bene és Kvasnak volt a legjobb Az NB II-as Bp. Építők Budapesten, a megyei bajnokság­ban szereplő helyi együttes Podebrady­ban jó edzőpartnernek bizonyult a vasárnapi prágai Magyarország—Csehszlovákia VB-selejtező mérkőzés főszereplőivel szemben. Mindkét he­lyen — a Népstadionban zárt kapuk mögött került sor a ta­lálkozóra — hullottak a gólok: a magyar válogatott 21:0 (11:0), a csehszlovákok együttese 7:1 (2:1) arányban győzött. Sós Károly, a magyar szövetségi kapitány és Jan Marko, a cseh­szlovák csapat szakvezetője egyaránt elégedett volt a látot­takkal. A Bp. Építők elleni mér­kőzésen különösen Bene játéka tűnt ki, a csatár nagyszerű formában van — miként Fazekas — négy gólt szerzett. A legeredményesebb csa­tárnak most ismét Dunai II. bizonyult öt góljával, de Puskás és Zámbó jó helyzetfelismerését is di­csérte együttesen szerzett hat góljuk. A magyar válogatott az első félidőben Szentmihá­­lyi — Káposzta, Páncsics, Ihász — Mészöly, Szűcs — Fazekas, Bene, Göröcs, Du­nai II., Zámbó összeállítás­ban játszott, a játék má­sodik felében helyet kapott Tamás, Kelemen, Juhász, Puskás és Nagy L. is. A ma reggeli pozsonyi Sport nagy teret szentel a csehszlovák válogatott teg­napi edzőmérkőzésének, amelyen Hagara és Kuna kisebb sérülést szenvedett. Az edzőmérkőzés legna­gyobb meglepetésének a szakemberek Kvasnak nagyszerű játékát tart­ják. A Belgiumban szereplő já­tékos — Marko szövetségi kapitány szerint is — sok­kal átgondoltabban építette a támadásokat, mint ahogy azt várta tőle. A csehszlovák válogatott Viktor —­­ Pivarník, Plass, Horváth, Hagara — Kvas­nak, Kuna — B. Vesely, Szi­kora, Adamec, Capkovic összeállításban kezdett, a szünet után szóhoz jutott még Vencel, Hrivnak, Zlo­­cha, Pollák, Joril, Petrás, Kabát és F. Vesely is. Az előbb említett felállás ellenére a csehszlovák csapat 4—3—3-as felállás­ban játszott edzőpartnere ellen. Elöl csak három csatár tar­tózkodott: B. Vesely, Ada­­mec és Capkovic. A közép­pályán Szikora, Kuna és Kvasnak szervezte a táma­dásokat a négy hátvéd előtt A lap bíráló megjegyzése­ket közöl Plassról, aki sok­szor kalandozott előre, Cap­­kovicnak pedig azt róják fel, hogy néhányszor meg­feledkezve taktikai felada­táról, nagyon hátrahúzódott. Adamec jól osztogatott, de lövéseivel nem volt szerencséje, viszont Szi­kora távolról is jól irány­zott bombákat küldött az ellenfél kapujába. — Vasárnapig még van néhány napunk a végső elő­­készületekre — nyilatkozta Jan Marko. — Csütörtökön ismét edzés következik a Sparta-pályán. Lesz­­ még mozgás szombaton délelőtt is. Az összeállítást csak pénteken este közlöm a já­tékosokkal, de a pályára lé­pő összeállítást a magyar válogatott csak vasárnap délelőtt tudhatja meg... A két kapus, Tamás és Szenint­hatin a pettyes b­u­tcal. Középdöntőbe kerültek Klagenfurtban a Wei­lhi-ta­­von megkezdődtek a férfi eve­­zősbajnoksági küzdelmei. Teg­nap az előfutamokat bonyolí­tották le. Az olimpiai ezüstér­mes magyar hajó (kormányos nélküli négyes) a második fu­tamot megnyerve a középdön­tőbe került. A kormányos nél­küli kettesnek és a nyolcasnak a reményfutamban kell szeren­csét próbálnia. HÁROM NAPOT FIZET, NÉGYET KAP! Rendkívül kedvezményes balatoni üdülés SIÓFOKON, a motelban és a szállókban Négyszeri szállással, reggelivel, strandbelépőkkel, üdülőhelyi díjjal 180 Ft-tal Részletes felvilágosítás: az IBUSZ-IRODÁKBAN HOLNAPTÓL a Bp. Honvéd nemzetközi lovas­­versenye A fennállásának 20 éves jubileumát ünneplő Bp. Honvéd a hét végén újabb nemzetközi versenyt rendez — ezúttal lovasok számára. Pénteken, szombaton és va­sárnap a mezőgazdasági ki­állítás pályáján 4 ország — Lengyelország, Csehszlová­kia, Ausztria és Magyaror­szág — sportolói mérik ösz­­sze egymással tudásukat nagyszerű lovaikon. Az 1963 óta most hatod­szor sorra kerülő 3 napos viadalon Lengyelországot a Legia (4 versenyzővel), Csehszlovákiát a válogatott (4), Ausztriát pedig a had­sereg-válogatott (3) képvi­seli. Magyar részről a BHSE (8), a Budapesti Lovasklub (4), a Bábolnai Állami Gaz­daság (2), valamint az öt­tusa-válogatottak — Balczó, Bakó, Kelemen és Móczár — indulnak. A mezőny egyet­len női versenyzője a cseh­szlovák Dusa Stehalová lesz. A SPANYOLOK LEMONDTÁK Tegnap távirat érkezett az öttusa világbajnokság szervező bizottságához Mad­ridból, amelyben a spanyo­­lok bejelentették, hogy ,,csapatszervezési nehézsé­gek miatt” nem tudnak részt venni a budapesti versenyen. A lemondás a szakembereket nem érin­tette váratlanul, hiszen ép­pen az ellenkezője volt meglepetés, amikor felnőtt és ifjúsági csapattal is ne­veztek, holott korábban soha, semmiféle versenyen nem szerepeltek. „Gólratörő sakk ' I • I / I .. I /I I a közepdontőkon A LEGNEHEZEBB FRI'II TELEKKEL kiírt középdöntő! — ezt mondja Ejury Jenő or­szágos versenybíró, az első csoport vezetője. A küzdelmek nap mint nap két csoportban , folynak (a másik két csoport , októberben kezd), a Magyar Partizánszövetség székházában. Valóban nehezek a feltételek, mert a 16 részvevő közül csu­pán az első két helyezett jut a felszabadulásunk negyedszáza­dos jubileumára rendezendő döntőbe. A sakkszövetség ily módon is elő akarta mozdítani —­ és elő is mozdította — a ,,gólratörő sakkot”. Még az ed­digi remis királyok, Bokor és Kluger játszmái is végig küz­dött s olykor töb­b-szabad mér­kőzésekből állnak. MINDAMELLETT A KAPA­NYÉL IS ELSÜL. Ez történt a Demény—Nagy Ervin találko­zón. A veszprémi mesterje­lölt már-már lemondott arról, hogy beírja a győztes pontot, amikor ellenfele súlyos hibát vétett, az időellenőrzés előtti percekben. Nagy Ervin pénte­ken doktorál, de — mint mon­dotta —­... ez nem ok a vere­ségre . . . Ribli továbbra is jó formában küzd, miután fel­varrta a csillagot a zalaegersze­gi Asztalos-emlékversenyen (vagyis nagy lépést tett a nem­zetközi mesteri címe felé). Már a hatodik pontját gyűjtötte teg­nap estig, a középdöntő fél­idejére. A spanyol megnyitás­ban dr. Pogátsot lepte meg, Flesch is látványosan nyert kapuval szemben. Az egysze­rűnek látszó végjátékban matt­hálót szőtt. A HORVÁTH—PETRÁN játszma függőben maradt, Sax nehéz végjátékot mentett dön­tetlenre, Vadász is magára ta­lált, miután remekelt a király­indiai védelemben és legyőzte Káposztást. Jól mutatkozott be 3 legfiatalabb versenyző, a szegedi Gergely László. Le­győzte Szilágyi Györgyöt és Besztercnényitt. A legidősebb­nek, Klugernek viszont elma­radt a jó rajtja. HOLLANDIA SEM LESZ KÖNNYŰ ELLENFÉL MA A HUNGÁRIA KUPÁÉRT: JUGOSZLÁVIA— NDK, OLASZORSZÁG—SZOVJETUNIÓ délelőttre számító­központtá alakult az úszó szövetség: edzők, ■játékve­zetők­ játékosok számolják a variációkat, hogyan le­hetne itthon tartani a Hun­gária Kupát. Minderre azért van­­szükség, mert a Rajki Béla vezette magyar válogatott az eddigi két ta­lálkozón azonos eredményt ért el (7:7) az NDK és a Szovjetunió ellen. — Nem emlékszem, hogy a magyar válogatott nagy nemzetközi tornán két mérkőzésen 14 gólt kapott volna — mondta Kőnigh György nemzetközi játék­vezető. — Kár lenne bárkit is hibáztatni — kapust, vé­dőt —, a legfontosabb fel­adat, hogy a játékosokat pszichikailag egyen­súl­ly­ba hozzák, hiszen még há­rom találkozó van hátra, amelyek közül kettő — Ju­goszlávia és Olaszország ellen — döntő jelentőségű. A magyar együttesnek átgondoltabb csatár­játék­ra és szilárdabb védekezés­re van szüksége. A gyorsa­ságot sajnos egyik napról a másikra úgysem lehet megszerezni, a két ténye­zőit viszont a taktikai fe­gyelem megtartásával jó idegállapotban végre lettet — és kell — hajtani, mert a kupa itthon tartásának ez az egyik legfontosabb té­nyezője. Rajki Béla szövetségi kapitány a­, eddigi két mér­kőzésen sok variációt ki­próbált, legszerencsésebb­nek tűnik: Szívós közép­­csatár játéka. A­­ hosszúra nőtt játékost csak szabály­talanságok sorozatával tudják tartani, amelyet a játékvezetők — ha nem is mindig — megtorolnak. Ma a magyar együttes­nek „könnyű" napja van, hiszen a torna utolsó he­lyezett­jével, Hollandiával játszik. A tegnap esti Ju­goszlávia—Hollandia (9:7) találkozó azonban bozonyí­­totta: a hollandok nem tisztelik a neveket, bátram és gyorsan rohamoznak. 17.30 órától kért „csúcs­­találkozóra" kerül sor. Ju­goszlávia—I. DK, Ola­szor­szág—Szov­jetu­­unió. A magyar csapat számá­ra milyen eredmény lenne a legjobb? — A legkedvezőbb m­ind­­két találkozón a dön­tetlen lesnie — jegyezte meg Kun Lajos, a szövetség főtitká­ra. — Ha együttesünk győzne, a honvédok ellen, 8 a négy csapat, nem bírna egymással, tömör­ülne az élboly, s még öt együttes­nek esélye lenne a végső győzelemre. A torne meg­lepetése az, olasz csapat, korszerűen, okosan és gyorsan játszanak, d­e ma legyőznék a szovjet egy öl­tést, már-már megnyerték a kupót. .. UM«« Cub»! A Szovjetunió elleni tulál­­oma Kárpáti gólt lő. (MTI Fotó Pállal (elv.) Zsivótzky, Klim, Bondarcsuk Az atlétikai Európa-bajnokságra készülő kalapácsvetők kö­zül az olimpiai bajnok Zsivótzky Gyula és klubtársa, Eck­­schmidt Sándor, Csermák József irányításával Tatán készül. — Sajnos, még két hét kellene ahhoz, hogy utolérjem magam, formába lendüljek — mondta Zsivótzky Gyula. — Az olimpia után sok sérülésem volt, nem tudtam rendesen edzeni Az idei világranglistán jelenleg az ötödik helyen ál­lok. Athénban nagy esélyes, örök vetélytársam, a szovjet Klim, de meglepetést okozhat Bondarcsuk is. Nem tartom va­lószínűnek, hogy velük versenyre tudjak kelni az aranyére­mért. Edzésmunkám és idei eredményeim alapján a dobo­góért küzdhetek, s ha már harmadik vagyok , elégedett le­szek. A tatai napok kemény munkával telnek, naponta két ed­zés: súlyemelés, futás, ugrás, gimnasztika és kalapácsvetés, technikai gyakorlatok. S­portolt a húsa szálalók Verőce festői fekvésű Ex­­press-táborában most rendez­ték meg nagy sikerrel a II. Külkereskedelmi Sporttalálko­zót, amelyen harmincegy kül­kereskedelmi vállalat KISZ-fia­­taljai, mintegy hétszázan ver­sengtek a legkülönfélébb szá­mokban az egyéni és csapat­­győzelmekért. A tavalyi első találkozó győztese a Lignimpex csapata volt, ezért ez a külke­reskedelmi vállalat kapta meg a verseny idei rendezési jogát. Tekintettel a 700 indulóra, a szakma nem kis büszkeséggel vallhatja, hogy fiataljainak húsz százalékát meg tudja mozgatni a tömegsport kereté­ben. A férfiak és a nők a három­napos sport­vetélkedés során röplabdában, asztaliteniszben, 2000 méteres terep akadályver­senyen vívtak egymással nagy küzdelmeket, a férfiak részére megrendezték a kispályás lab­darúgó-bajnokságot is. Végeredményben az összesí­tett pontversenyben a Metrim­­pex csapata győzött 76 pont­tal, a tavalyi bajnok, 75 pontos Lignimpex előtt. A harmadik helyre a versenysorozat elindí­tója a Ferm­ion került, 711 pont­tal.

Next