Esti Hírlap, 1970. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

A NAGYKÖRÚTTŐL A BAROSS TÉRIG Baku kanyarodni tilos Mit mond a közlekedés­rendészet Panaszkodnak a járművezetők A főváros­ közlekedésé­nek talán legfontosabb múlt évi eseménye a Ba­ross tér rendezése volt: csaknem két esztendeig tartó munka után, decem­ber 22-én reggel átadták a forgalomnak Budapest egyik legforgalmasabb cso­mópontját. De ekkor némi meglepetés is fogadta a járművezetőket: a Nagykörút és a Baross tér között a járművekkel a Rákóczi úton nem le­het balra kanyarodni, il­letve megfordulni. A szerkesztőségünkbe ér­kező telefonok és levelek bizonyítják, hogy azóta sem tértek napirendre az intézkedés felett, sokan nem értik, mi indokolta ezt a változtatást, mások úgy vélik, hogy a tiltó ren­delettel bonyolultabbá vált ezen az útszakaszon a köz­lekedés. Mi erről a közle­kedésrendészet véleménye? — Kezdjük az indokok­kal — hangzott a válasz —, ami miatt elrendeltük a balra kanyarodási illetve a fordulási tilalmat. Minden közlekedési csomóponton a forgalomnak összhangban kell lennie a környező út­vonalak forgalmával, mert csak így lehetséges a jár­művek minél torlódásmen­­tesebb áthaladása. Képlete­sen úgy is mondhatnánk: egy-egy közlekedési csomó­pont, lift, akkor működik jól, ha a járműveknek nem kell előtte sorban állniuk. Közismert tény, hogy a Ba­ross téri csomópont éppen ennek a feladatnak nem felelt meg, ezért kellett át­építeni, rendezni, s a jövőben ezt a problé­é­mát kell megoldani a töb­bi nagy csomóponton: a Kálvin, a Roosevelt és a Clark Ádám téren is. Nem véletlen, hogy a nem­rég hozott bizonyos forgal­mi intézkedések, változá­sok egy-egy nagyobb épít­kezéshez kapcsolódtak: az egyirányúsítás az Erzsébet­­híd és az Astoria-aluljáró; a Kiskörút és Nagykörút közötti terület forgalmi rendje pedig az Emke-alul­­járó átadásához.­­ Amikor a Baross tér rendezési terve elkészült, a tér forgalmi hatása tekin­tetében figyelembe kellett venni egyéb útvonalak: a Nagykörút, Wesselényi ut­ca, Dózsa György út; a má­sik oldalról pedig az Orczy tér, Baross utca forgalmát is. Alapvető célunk az volt — és azért hoztuk a tiltó­­rendeletet —, hogy a Rákóczi úton „szabad folyosót” nyissunk a for­galomnak, a járművek felesleges aka­dály, torlódás nélkül, gyor­san érjenek be a Baross té­ri forgalomba. Márpedig a korábban megengedett megfordulás, kanyarodás, tapasztalataink szerint meg­szakította és lassította a forgalom áramlását. — Okozhat-e ez a ren­dezés tényleges zavart? — Megítélésünk szerint nem. Az kétségtelen, hogy ez az intézkedés is nagyobb helyismeretet, következete­sebb közlekedési szemléle­tet kíván a gépjárműveze­tőktől, de tudomásul kell­­venni: megszűnt az az idő­szak, amikor az autósok szinte ötletszerűen közle­kedtek, ott kanyarodtak, fordultak, ahol éppen el­határozták. Minden világ­város forgalma megkövete­li a nagyobb szervezettsé­get, felkészültséget, s ez­ alól már Budapest sem le­het kivétel. Természetesen, számolunk azzal, hogy mint minden változást, ezt sem könnyű egyik óráról a másikra megismerni, tudo­másul venni. A m mi is tisz­tában vagyunk, nagy lényegesen kedvezőbb lesz a helyzet, ha a Rá­kóczi úton a jobb idő be­álltával felfestik az út­burkolati jeleket. Ezért a rendőrök megér­­tőek és türelmesek a Nagy­körút és a Baross tér kö­zötti szakaszon is. Azt azonban szeretnék hangsú­lyozni: a balra kanyarodási és fordulási tilalmat nem oldjuk fel, sőt, ezen a sza­kaszon hamarosan más ki­sebb változásokra, módosí­tásokra is sor kerül. — Hogyan érheti el úti­­célját az a gépjárműveze­tő, aki eddig megfordulha­tott, vagy balra kanyarod­hatott a Rákóczi úton? — 1. Tapasztalataink sze­ri­nt a legtöbb esetben a Kerepesi út és a Thököly út felől érkező járművek kanyarodtak balra a Lu­ther utcánál. Ezek a jár­művek az új forgalmi rend­­jén a Baross téren, a fe­lüljáró alatt, lámpajelzés­nél, balra kanyarodva, a Légszesz vagy a Szán­tó Kovács János utcán jobbra haladva elérik az úticéljuknak megfelelő területet. Amennyiben a Petőfi-híd felé akarják folytatni út­jukat, akkor a Rákóczi úton haladva, a Nagykör­­utat elhagyva, az Akácfa utcán, Dohány utcán át ki­jutnak a Nagykörútra. 2. Az Erzsébet-híd felől érke­ző járművek korábban a Szövetség utcánál és az Al­sóerdősor utcánál kanya­rodtak balra. Most a Nyár utcánál a Dohány utcára kanyarodva érhetik el úti­céljukat — a régebbi bal­ra kanyarodás helyett.­­Egyébként van más út is: a Nagykörúton áthaladva, a Csokonai utcán jobbra kanyarodva, a Népszínház utcán át kijuthatnak a Nagykörútra, és a Dohány utcánál jobbra kanyarod­hatnak. Vagyis: ebben az esetben a ko­rábbi balra kanyart végig jobbra kanyarral helyet­tesítik. Ezen az úton lehet a leg­jobban megközelíteni a Marx teret is. 3. A Rot­­tenbiller utca felől érkező járművek: az első pontban javasolt útvonallal — a Légszesz utca kivételével. — Mit tegyen a jármű­vezető, ha a megfelelő he­lyen elvétette a kanyaro­dást? — Ebben az esetben el kell mennie a’ legközelebbi csomópontig, ahol a jármű­vel megfordulhat. Az Er­zsébet-híd felől érkezők­nek a Baross térig, a Ba­ross tér felől érkezőknek pedig a Nagykörútig, s itt a „lóhere-kanyarnak” meg­felelően megkerülnek­ egy háztömböt. Reméljük, a járművezetők a gyakorlat­ban meggyőződnek róla: az új rendelettel nem lesz bo­nyolultabb a közlekedés a Rákóczi úton, s arról is, hogy a biztonságért nem nagy ár a többlet út... (balogh) Új tábla a Rákóczi úton Autogramos abroszok Az első aláírásokat 12 éves korában családtagok­tól, ismerősöktől kérte a ma 74 esztendős esztergo­mi nyugdíjas óvónő, Kala­pos Gyuláné. Az autogra­mokat térítőre íratta és ki­hímezte. Az évek során hét abrosza telt meg ezernél több kivarrt névvel. A térí­tők őrzik — egyebek mel­lett — a város szülötte, Pézsa Tibor olimpiai baj­nok, Papp László,­ a belga Bartók-kutató Denis Dille és Honthy Hanna aláírását. Kalapos Gyuláné értékes­­kézimunkáit két gyermeké­re hagyja, s ez nem kis örökség, mert egy műgyűj­tő csupán egyetlen abro­szért 60 ezer forintot aján­lott. FILM ÉS FÓLIA Szendvics a könyvtárban Három speciális filmfel­vevőt, két fotóelőhívó be­rendezést vásárolt és egy úgynevezett lamináló gépet hozatott Jugoszláviából az Országos Széchényi Könyv­tár a kincset érő hírlap­­gyűjtemény másolatainak elkészítéséhez. Az óvás egyik formája a mikrofilm. Ötezer hírlapkötet film­változata már elkészült. Évenként hárommillió ne­gatív felvétel az újság­mentők munkája. A teljes gyűjtemény mikrofilm­­­változatához 1800 kilométer filmanyagot használnak el. Ma már filmen olvashatók egyebek mellett a Pesti Hírlap, a Népszava,­­a Pesti Napló nagyapáink korabeli évfolyamai. A filmezésen kívül még többféle eljárással konzer­válják az eredeti lappéldá­nyokat. A legkorszerűbb a laminálás: az újságlapokat kémiai folyadékfürdőben semlegesítik, majd áttetsző­, hártyavékony műanyag lapok közé pré­selik, a légmentes tasa­­kok szélét hegesztik. (A laminált újságok neve: szendvics.) Tizennégyezer kötetnyi újságot, összesen 14 millió lapot tartósítanak ezzel az eljárással. Jelenleg a hírlaptárban 47 ezer kötet magyar, 70 ezer kötet idegen nyelvű újságot, 110 ezer magyar és idegen nyelvű folyóirat­kötetet őriznek. A gyűjte­mény évente 2000 hírlap-és 5000 folyóiratkötettel gya­rapodik. CELOFÁNCSÖVEK, HÁRTYÁK Öt év művesével Az átültetés ♦ Külföldi tanulmányút Göteborg, Lund, Stock­holm, London, Leeds, Edin­­bourg, Merán, Berlin ... Gyógyításért tett utazások, így lehetne nevezni dr. Ba­logh Ferenc egyetemi ta­nár, a pécsi urológiai klini­ka igazgatójának útjait, mindenekelőtt több hóna­pos svédországi és angliai körutazását, amelyet az Egészségügyi Világszerve­zet ösztöndíjasaként vég­zett, s amelyről nemrég ér­kezett haza. A BETEG IS ELVÉGEZHETI — Mi volt a tanulmányút célja?­­ — A művesekezelés és a veseátültetés tanulmányo­zása — m­axija a profesz­szor. — Az előbbi esetben az idült veseelégtelenség­ben szenvedő beteg vérét celofán­ csövön, illetve hár­tyák között folyatják át 6— 8 óra alatt a mosófolyadék­ba, mialatt a salakanyag a vérből „átlép” az utóbbiba s a vér ilymódon megtisz­tulva kerül a beteg szerve­zetébe. Lundban az ilyen betegek osztályát Alvall professzor, a művesekeze­lés európai feltalálója ve­zeti. Intézetében, ahol há­rom hétig voltam vendég, olyan beteggel is találkoz­tam, akit már öt éve ke­zelnek ezzel a módszerrel, mások 80—100 kilométer­ről járnak be a heti kétsze­ri kezelésre. Vannak, akik megtanulva a kezelés mód­szerét, saját készülékükkel maguk végzik azt el ottho­nukban. E betegség végső megoldása mégis a Veseát­ültetés. DIALIZÁLÓ ÁLLOMÁSOK — Ez utóbbit hol tanul­mányozta? — Londonban hét kór­házban végeznek ilyen mű­tétet, én négyben jártam. A legjelentősebb tapaszta­latokat ebben a vonatko­zásban mégis a svédországi Göteborgban szereztem, ahol a 149-ik veseátültetést láttam. Itt már a 70 száza­lékos túlélésnél tartanak. S míg azelőtt élő donorral dolgoztak, ma az a törek­vés, hogy halott donor ve­séje álljon rendelkezésre. Míg ugyanis az előbbi ese­tében nagy a műtéti rizikó, s a donornak — az a­dónak — csupán egy veséje ma­rad, addig a másik eset­ben nincs csonkítás, és két vese használható fel. Mi a helyzet nálunk a művesekezelésben és az átültetésben? Az előbbivel Budapesten már megkez­dődtek a munkálatok, s az egészségügyi kormányzat jelentős anyagi áldozattal­­■ országos hálózat szervezé­sén fáradozik: kijelölt nagyvárosokban dializáló állomásokat kíván létre­hozni. Az átültetés vonat­kozásában még csak a kez­det kezdetén tartunk: ál­­latkísérletek folynak. NEM AZONOS — Nem vagyok azonos — jelent meg a közlemény a lapban. Néhány sor, amely­ben Papp Tibor kéri, hogy ne tévesszék össze névro­konával, aki szélhárt­osko­­dott. Megkerestem, s jól sej­tettem: Papp Tibort, a pestújhelyi tetőfedő mes­tert a kétségbeesés kész­tette e néhány sor megírá­sára. Körülbelül két hónappal ezelőtt történt, gyanútlanul üldögélt a kisvendéglőben. Egy fiatalember lépett asz­talához, ismerős. Mosoly­gott, köszöntötte, de vala­hogy furcsán viselkedett. Mintha valami különös do­log lenne az arcán, azt vizsgálgatná. — Te itt vagy? — kér­dezte végül. — Kienged­tek? Fogalma sem volt, miről beszél a fiatalember. Ő az­tán készségesen­ megma­gyarázta, hogy­­az imént olvasta az újságban, hogy Papp Tibort szélhámossá­gért letartóztatta a rend­őrség. Azonnal elment a kedve az üldögéléstől. Vásárolt egy lapot, elolvasta. Való­ban, bizonyos Papp Tibor­ról volt szó, s arról, hogyan üzletelt, szélhámoskodott bizonyos aggregátokkal. Az illető ráadásul ugyanabban a szövetkezetben dolgozott, ahol valamikor ő. Azonnal felhívta telefonon a régi munkahelyét. Kiderült, hogy névrokonról van szó. — Nem vagyok azonos — írtam tehát a közleményt, amely annak rendje-módja szerint meg is jelent. Addig azonban néhány dolog tör­tént. Nem, semmi különös. Csak éppen megfogták, megszólították az utcán. Pestújhelyen mindenki is­meri. Eddig — úgy tudta — szerették is. Sok házon dol­gozott.­ Elégedettek voltak a munkájával, a magatar­tásával. Most meg — úgy érezte — kutató szemek vizslatják. Érdeklődnek, mennyi volt a haszon. Lá­tott cinkos szemhunyorítá­­sokat is: — Nekem öregem, ne magyarázkodj, én meg­értelek ... Hallott kárör­vendő megjegyzéseket: — Olyan rendes embernek látszott ez a Tibor ... A férfi negyvenhat esz­tendős, ebből negyven évet Pestújhelyen töltött. Majd­nem bennszülött. Tudják róla, hogy idős szüleit tart­ja el, hogy jó szakember, hogy sohasem keresett rosszul. Tudják, hogy költ­séges passziója, szenvedé­lye sincs. — Azt hittem... — mondja kissé szomorúan — azt hittem, hogy... Félbehagyja a mondatot. Nyilván azt akarta monda­ni: remélte, talán jobban ismerik. Vagy ilyen gyor­san megváltozhat valakiről a vélemény? Tulajdonképpen nem történtek nagy dolgok. Nem állították pellengérre a tér közepén, nem muto­gatnak ujjal rá, nem írták fel a­ ház falára: itt lakik a szélhámos. Csak elhitték. Készsége­sen. S ez fáj neki. Hogy nem mondta valaki, egy ember legalább. Tibor, itt valami tévedés lehet. Kicsit csalódott szűkebb pátriájában. Ráadásul rosszkor jött a dolog­, ép­pen beteg, operáltál­. Most éppen bizakodásra, biza­lomra­ lenne szüksége. Járkál az utcán, s ma­gyarázkodik. Vigasztalja édesanyját, aki nagyon kétségbeesett. Mondja ne­ki,­ hogy szerencsétlen vé­letlen, ami történt. Hogy mindjárt készpénznek vet­ték? Hát.... ilyenek az em­berek. Természetesen büntetlen előéletű.­ ­Bende Ibolya NÍVÓDÍJ — Klinikánkon is álla­tokkal kísérletezünk — mondja dr. Balogh profesz­­szor. — S ebben néhány kollégámmal eredménye­ket értünk el. A pécsi professzor és szerzőtársa „A prosztatarák terápiája” című könyve novemberben akadémiai nívódíjat nyert, egy másik munkája szakkörökben valósággal kézikönyvként használatos. Mint megjegy­zi: munkatársai segítsége, az egyetem vezetőségének támogatása nélkül egyiket sem tudta volna megvaló­sítani. — További tervei? —­ A külföldön tapasztal­tak kamatoztatása a ma­gam „házalóján”. Túri András

Next