Esti Hírlap, 1970. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-14 / 38. szám

A RÁBA ETO TERVE f­egtartani a „vidék legjobbja" tímet Hazai edzőmérkőzések, külföldi erőpróbák NB I-es csapataink műsorán Két héttel a labdarúgó­bajnokság rajtja előtt egész sor edzőmérkőzésen készül­nek élvonalbeli labdarúgó­csapataink. A tizenhat NB I-es klub közül három kül­földön, tizenhárom pedig itthon játszik. Külföldön — Indonéziában — szerepel a Csepel és Mosztárban két­napos tornán vesz részt a Bp. Honvéd, amely ma a Zseleznyicar, holnap a Ve­lezs, vagy a Vojvodina együttesével találkozik. A Dunaújváros csapata az NDK-ban vendégszerepel. A hazai edzőmérkőzé­sek sorában az Újpesti Dó­zsa az Egyetértés, a Vasas a Bp. Spartacus, a Szom­bathelyi Haladás a ZTE együttesét fogadja, Egerbe látogat a Ferencváros. Do­­rozsmára, majd Békéscsa­bára utazik a SZEO­L. Rá­koscsabán vasárnap dél­előtt az MTK játssza edző­­mérkőzését a Volán SC csapatával, a Tatabánya szombati ellenfele az Esz­tergomi Vasas, vasárnapi pedig a Bp. Honvéd vegyes­csapata lesz. — Egyelőre csak NB IIi­as és megyei csapatok el­len játszunk — mondta a Rába ETO előkészületeiről Mészáros József, a Rába­­partiak edzője. A hét vé­gén a mosonmagyaróvári Hubertus csapatával mér­kőzünk. Az előző évekhez képest nagyon jó fordulat számunkra, hogy eléggé jó talajú pályákon játszha­tunk, ez segíti az 5—6 hetes formába hozó időszak munkájának eredményes­ségét, minthogy a tech­nikai és taktikai elképze­lések gyakorlására meg­vannak a lehetőségek. A csapatban egyébként két sérült van: Pozsgai és Varsányi, akikre egyelőre nem számíthat az edző. — Milyen összeállítást tervez az egyidényes baj­nokság rajtjára? — kérdez­tük. — Tekintettel arra, hogy három cserejátékossal szá­molhatunk — hangzott a válasz — mindig 13—14 já­tékos áll majd készenlét­ben. Tervezett csapatom a következő: Tóth dr. — Keglovich, Orbán, Izsáki — Horváth B., Kiss (Horváth L.) — Stolz, Nagy, Győrfi, Somogyi, Korsós, Magyar. (Hat csatár küzd a táma­dósor öt helyéért.) — Milyen célokat tűz maga elé 1970-re a Rába ETO? — Szeretnénk, ha ebben az évben is „jegyeznének” bennünket a nemzetközi futballvilágban, s jól­ szere­pelnénk kupamérkőzésein­ken. Számításba vesszük, hogy a tavalyi barcelonai vereség legfőbb oka ,nem a nagy nemzetközi tekintélyű spanyol csapat játéktudás­ban megmutatkozó fölénye volt, hanem az a tény, hogy a győri fiúk nagyon megilletődötten játszottak, s a nagy helyzetek egész sorát hagyták kihasználat­lanul. A Rába ETO az igazolá­sok során főleg 16—17 esz­tendős fiatalokat szerzett, az első csapat keretét csak egy újonc, az ifjúsági válo­gatott, győri nevelésű Hor­váth László bővítette. Újság az egyesület háza­­táján, hogy megerősödött a szakosztályi vezetőség is: Döbörhegyi Ernő lett a szakosztályvezető, helyette­se Czöndör János és az in­téző, Barna Sándor, a csa­pat volt kapusa.­­ Az egyidényes bajnok­ságban nehéz csoportba ke­rültünk — mondja a tava­szi bajnokság esélyeiről Mészáros József. — Ebben a rangosnak látszó küzde­lemsorozatban nehéz ellen­felekkel kell megküzde­­nünk az előirányzott har­madik helyért, amely — ér­zésünk szerint — azt je­lentheti, hogy a „vidék legjobbja” címet ebben a bajnokságban is megtart­hatjuk. Felnőtt visszavágó, ifjúsági torna a Játékcsarnokban A főpróbákhoz érkezett a világbajnokságra közel­­egy év óta készülő magyar fér­fi kézilabda-válogatott nemzetközi mérkőzéssoro­zata. Tegnap délután a ta­tai edzőtáborban a Bra­tislava néven szereplő szlo­vák válogatott volt az ed­zőtárs. A magyar váloga­tott a kitűnő erőkből álló vendégcsapat ellen jó já­tékkal, nagy küzdelemben 20:18 (9:8) arányú győzel­met aratott. Különösen a kapus Radó, az irányító Si­mó, az átlövő Káló és a beállós Stiller játszott átla­gon felül. Ma délután 16 órai kez­dettel a Játékcsarnokban újabb mérkőzést játszik a magyar válogatott — Bu­dapest néven — a szlová­kok ellen. Ez lesz a VB-t megelőző utolsóelőtti ed­zőmérkőzés.­­ Az igazi fő­próba a Franciaországba utazás közben, február 24- én, a svájci Magglingen­­ben következik. Még egy jelentős nem­zetközi esemény bizonyítja, hogy a kézilabdasportban nincs szünet. Tegnap dél­után a Játékcsarnokban megkezdődött a Budapest felszabadulásának 23. év­fordulójára rendezett ifjú­sági torna öt szocialista fő­város válogatottjainak rész­vételével. Az előre jelzett csapatok közül, közbejött nehézségek miatt, távol ma­radtak a moszkvaiak. Az el­ső napon a következő ered­mények születtek: férfiak: Berlin—Budapest B 24:14 (13:7), Budapest A—Varsó 36:20 (19:11), nők: Belgrád —Varsó 9:8 (5:3), Budapest —Prága 21:7 (11:4). A Játékcsarnok ma dél­utáni műsora így alakul: Budapest B—Varsó, férfi, 14.40, Budapest—Bratislava felnőtt férfi 16.00, Belgrád —Budapest női, 17.10, Ber­lin—Budapest A, férfi 18.05, Prága—Varsó, női, 19.10 óra. Fontos értesítés az autótulajd­onosoknak ! Az Állami Biztosító kéri budapesti és Pest megyei ügyfeleit, hogy gépkocsi-sérülési és töréskáraikat a jö­vőben a következő helyeken szíveskedjenek bejelenteni: Bp. IX., Toronyház u. 3. (József Attila lakó­telep), telefon: 159—551, 475—324 Bp. XII., Magyar jakobinusok tere 2—3. sz., telefon: 159—082 Bp. XIII., Révész utca 1—5. sz. (AFIT-épület), telefon: 200—810, 199-es mellékállomás A Bp. XIV.,Telepes utca 1/a szám alatti nem­zetközi gépjárműbiztosítási osztály csak kül­földi vonatkozású autókárokkal foglalkozik Biztos győzelem Pénteken délután Galac­­ban megkezdődtek a jégko­rong világbajnokság C cso­portjában a küzdelmek. A magyar együttes biztos győ­zelemmel rajtolt, 7:1, (1:1, 3:0, 3:0) arányban nyert Hollandia ellen. További eredmények: Ausztria— Franciaország 7:2 (1:0, 2:2, 4:0), Olaszország—Dánia 3:1 (0:0, 0:0, 3:1). MA ESTIG ELDŐL: Kik játsszák az asztalitenisz­bajnokság döntőit? Az asztaliteniszezők or­szágos bajnokságán a mű­sornak megfelelően előbb a férfi és női párost bonyolí­tották le, egész a döntőig. Mind a két számban 16—16 pár állt asztalhoz, s bár az első mérkőzések általában könnyű győzelmeket hoz­tak, a továbbiakban néhány érdekesebb összecsapásra is sor került. Férfi páros elődöntő: Klampár, Jónyer—Rózsás, Kocsis 3:1, Harangi, Belez­­nai—Juhos, Kovács 3:2. Női páros elődöntő: Ju­hos, Lothaller—Magos, Za­cher 3:1, Kisházi, Papp— Jurikné, Petrányi 3:1. A párosok után alig egy­órás pihenőt kaptak a ver­senyzők, majd megkezdőd­tek az egyéni küzdelmek. A férfi és női egyesben 8— 8 négyes csoportot állítot­tak össze, s ezeken belül körmérkőzést vívtak a ver­senyzők. A csoportokból az első 2—2 helyezett jutott a direkt kieséses 16-os me­zőnybe. Érdekesen alakultak a bajnokságon tegnap dél­után a csoporttalálkozók, mert például a női mezőny­ben az új reménység, a fia­tal Juhos 3:2-re legyőzte a volt sokszoros válogatott Lukácsnét. Ennek ellenére mind a ketten továbbjutot­tak, lehet, hogy később még egyszer szembekerülnek egymással. A csoportokból két-két játékos jutott a 16- os mezőnybe, onnan már kieséses lesz a verseny. Ed­dig nagyobb meglepetés nem volt, valamennyi esé­lyes tovább­jutott. A férfiaknál sokkal szo­rosabb mérkőzéseket látha­tott — néhány esetben — a Sportcsarnok közönsége, mint a nőknél. Kollár pél­dául nagy csatában legyőz­te Rózsást (3:2), Kocsis pe­dig Marosffyt (3:2).. Más érdekesebb eredmé­nyek : Klampár—Pignitzky 3:0,­­Rózsás—Papp 3:1, Ti­­már—Juhos 3:1, Jónyer— Harcsár dr. 3:0. Ma reggel a vegyes páro­sok álltak asztalhoz, s a mezőny egészen a döntőig jut el. Rövid szünet után 15 órakor az egyéni mérkőzé­seket folytatják — ugyan­csak a döntőkig —, és 19 órakor mind az öt bajnoki számban a harmadik-ne­gyedik helyért mérkőznek. TAKARÉKOSSÁG... HOLNAP: Keres—Portisch játszma KERES ÉS SZUBTYIN be­tértek a Váci utcai könyves­boltba. Miután néhány köny­vet vásároltak — Keres a kri­mit kedveli — az eladó hogyan, hogyan nem, sakk-könyvet is ajánlott. S rámutatott arra a kö­tetre, melyet maga a nagymes­ter írt. Aki köszönte, de nem kérte . . . Budapest vendégei felmentek a Halászbástyára. A kilátást azonban a smog za­varta s mint megjegyezték, ez előfordul a sakktábla felett is. Szót kell ejteni a csütörtöki szabad napról. Az Erkel Szín­házba látogattak, ahol a Ba­­jazzók és a Parasztbecsület volt műsoron. Talán ennek is köszönhető, hogy a péntek es­ti fordulóban jó néhány játsz­ma gyorsan ért véget. Haszno­sak dr. Lukács Lászlónak, a válogatott orvosának vitamin­tablettái is, a versenyzők vala­mennyien egészségesek. ÖT FORDULÓ UTÁN máris leszögezhetjük, hogy a küzde­lem magas hőfokú! Keres pi­henten és jó­ formában küzd. Maradt és volt a nagy taktikus és minden alkalmat megragad a kezdeményezésre. Végjáték­tudása is lenyűgöző s ennek most Radulov a szenvedő ala­nya. Portisch ugyancsak jó formában küzd. Mintha távcső lenne a keze ügyében, minden hadállásban messze lát, mint jó stratéga. Kitűnő formában, frissen versenyez Szabó is. Tervei és kombinációi telita­lálatok. Alighanem beleszól az első díjért folyó harcba, ne feledjük, hogy öt évvel ez­előtt osztozott az első díjon, ugyancsak a felszabadulás em­lékére rendezett versenyen. Iv­­kov lassan lendül bele s Hol­mov okoz némi csalódást. Szuetyin viszont nagy kedvvel játszik, csakúgy, mint Auer­bach. Gheorghiu játéka óvatos. A NAGYMESTERI NORMA teljesítése — 9,5 pont — alig­hanem csak a nagymesterek­nek sikerül. Adorján célul tűz­heti a nemzetközi cím elérését, 6,5 pont a teljesítés. Sajnos, a rajtja nem sikerült. Verseny­zőink közül — kivéve az élme­zőnyt — voltaképpen csak Bárczay és Lengyel nyújtott 50 százalékot, amiből a magasabb helyezés építhető. De hát, amint a nézők is mondják, erős torna ez . . . Ma játsszák, ismét a régi Városháza szín­háztermében a VI. fordulót, amelynek érdekessége a Sza­bó—Ivkov találkozó. Vasárnap pedig sor kerül a Keres—Por­tisch játszmára. Hajtun József Szurkolóankétot rendez a Bp. Honvéd labdarúgó szak­osztálya 1970. február 19-én, csütörtökön 19 órai kezdettel a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Házban (XIX., Gábor Andor u. 22.). Az ankéton a szakosztály vezetői és Preiner Kálmán ve­zető edző tájékoztatja a szur­kolókat időszerű kérdésekről, s jelen lesznek az NB I-es csapat játékosai is. Dr. Török Zoltán, volt Eve­zős Európa-bajnok, az FTC ve­zető edzője 70 éves korában el­hunyt. Temetéséről később tör­ténik intézkedés. ^-1^létvége Külterjes magyar sport KEMÉNY HARC FO­LYIK a magyar sport tá­maszpontjaiért, a létesítmé­nyekért. Méghozzá több arcvonalon: az egész társa­dalom részvételével az egészséges ifjúság nevelését szolgáló iskolai tornater­mekért, pályákért, játszó­terekért, az egyesületek nagyobb lehetőségeiért éppúgy, mint a budapesti nagy sportcsarnokért. S az utóbbi harci jelenségek nem biztatóak. A sportelle­nes erők szívósan tartják magukat. Az MTI Országos Taná­csának tegnapi ülésén szó esett arról, hogy több évti­zedes lemaradást kell be­hoznunk az iskolai testne­velésben, de mindezt na­gyon nehéz úgy, ha a test­nevelőtanárnak az osztály­teremben kell a foglalko­zásokat levezetnie a téli hónapokban, ha hiányoz­nak a szükséges felszerelé­sek, lehetőségek. Pedig az egyre nagyobb szellemi munkát végző diákok szá­mára létkérdés az egészsé­ges testmozgás. GONDOKKAL KÜZDE­NEK a klubok is, amelyek­től pedig elvárjuk, hogy az idei világversenyeken vagy az 1972-es olimpián hagyo­mányainknak megfelelően szerepeljenek. De vegyük csak a Ferencváros példá­ját. A héten bemutatkozott új elnökség " elmondotta, hogy szinte megoldhatatlan 15-20 helyen edző, készülő versenyzők szakmai és erkölcsi munkájának össze­fogása, szervezése, ellenőr­zése, márpedig a zöld-fe­hérek nem rendelkeznek egyetlen sportcsarnokkal sem, s ezért legfontosabb­nak azt tekintik, hogy ott­hont adjanak a klubnak, amire különben a pénzük lényegében már megvan. A BUDAPESTI NAGY SPORTCSARNOKNAK is vannak ellenzői. „320 millió forintba kerülne a több ez­res egyetlen létesítmény, építsünk inkább helyette húsz kisebbet” — hangzott el egy mutatós vélemény. S az ember legszívesebben azt mondaná, teremtsük meg ezt is, azt is. De ezt nem lehet: itt az ideje, hogy a kétmilliós Budapest végre megszűnjék az egyet­len nagy európai város len­ni, amely nem rendelkezik igazi sportcsarnokkal. Furcsa harc folyik te­hát, a láthatatlan ellenfél jelenti a legnagyobb gon­dot — a maradi szemlélet. Sirokmány Lajos BŰBÁJOSOK Egy manöken reflektorfényben és a magánéletben Színes magyar film Csak 14 éven felüliek látogathatják BEMUTATÓ: FEBRUÁR 19.

Next