Esti Hírlap, 1971. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-23 / 45. szám

Rajt Lyonban A férfi műkorcsolyázók kezdik a világbajnokságot Két hét állt rendelkezé­sére a zürichi műkorcso­lyázó és jégtánc Európa­ba­jnokságon részt vett ver­senyzőknek, hogy kipihen­jék az EB fáradalmait és felkészüljenek a Lyonban ma kezdődő világbajnok­ságra. Az ötnapos verse­nyen 16 országból 12­ sportoló indul, az előző évi világbajnokok közül hiányzik az amerikai Tim Wood, aki a profi ver­senyzők közé szerződött, valamint az aktív sporto­lástól visszavonult Gaby Seyfert. A férfimezőnyben viszont ott található az olimpiai 3. francia Patrick Pera, aki a zürichi EB-t sé­rülés miatt mondta le. — Most, hogy Gaby Sey­fert visszavonulása után sikerült EB-t nyernem, úgy érzem, Lyonban sem indulok esélytelenül — mondotta Beatrix Schuba. — A tengerentúlról azon­ban rendkívül erős ellen­felek érkeznek. Gondolok elsősorban a rockfordi Janet Lynnre és Julie Hol­­mesre. Mindketten kitűnő szabadkorcsolyázók. Az­tán ott lesz a kanadai Mag­nussen is. Persze, akkor le­het csak reális esélyem az első helyre, ha a kötelező gyakorlatom jól sikerül, s a kűrben sem rontom el a dupla Rittbergert. A szakemberek vélemé­nye szerint Schubának Lyonban az amerikaiakon és Almássy Zsuzsin kívül az NDK- beli Morgensternnel is számolni kell, aki a női versenyzők kö­zül elsőnek ugrik tripla Salchow-ot. — Ahhoz, hogy az első helyen végezzek, lendüle­tesebb kűrre van szüksé­gem — nyilatkozta Ondrej Nepela, aki Zürichben har­madszor szerezte meg az EB aranyérmet. — Igye­kezni fogok. Számolni kell Peróval, aki a hazai kör­nyezetben különösen nagy ellenfélnek ígérkezik, de még jobban tartok az új amerikai bajnoktól, Petke­­vichtől, aki nagyszerű kü­­röző. Általános vélemény, hogy a páros- és jégtáncbajnok­ságokban győztes szovjet kettősök Lyonban sem találnak legyőzőre, a Rodnyina és Ulanov ket­tős innen is hazaviszi az aranyérmet. Jégtáncban az angolok négyéves uralmát megtörő Pahomova— Gorskov-pár és a nyugat­német Buck testvérek nagy küzdelme várható az első helyért, hiszen Zürichben is csak minimális különb­ség alakult ki közöttük. A világbajnokság ma nyolc órakor kezdődött a férfiak kötelező gyakorla­tával. 19 órától a­­jégtánco­sok kötelezői szerepelnek a programban, míg éjsza­ka 21—22.30 óra között a párosok mutatják be köte­lező gyakorlataikat. * Huszonkét férfi műkor­csolyázó küzd meg egymás­sal. A csehszlovák Zdenek Pazdirek kapta az egyes rajtszámot, az Európa-baj­­nok csehszlovák Ondrej Nepala pedig a tízest, az amerikai John Petkovics hatos számmal indul. — Még sohasem kaptam ilyen jó rajtszámot — mon­dotta Petkovics. — Esélyei­met ezek után nagyon ked­vezőnek látom. Ismeretesek már a start­számok a nők versenyének kivételével a többi számra is. 18 páros küzd meg egy­mással, jégtáncra pedig húsz pár kapott rajtszámot. A magyar Berecz Ilona, Sugár András kettős rajt­száma: 14. Alser nélkül? MA ESTE BEK-DÖNTŐ MARIESTADBAN KLAMPÁRÉK AZ ANGOL BAJNOKSÁGON A svédországi sztrájk miatt csak utazási nehézsé­gek árán érkezett meg Ma­­riestadba a Bp. Spartacus asztalitenisz-bajnokcsapa­ta, amely a budapesti 5:2 arányú Vjesnyik Zagreb elleni győzelme után a Bajnokcsapatok Európa Kupájának megvédéséért ma játssza első mérkőzését. Gyalog és autóstoppal indultak vasárnap Jónye­­rék Trelleborgtól Mariesta­­dig, majd útközben talál­koztak az eléjük érkező Mariestad Bois vezetőivel. Tegnap reggel már edzést tartott Sidó Ferenc, aki már döntött: este Jónyer, Timár és Pignitzky játszik a svéd bajnok ellen. Egyelőre bizonytalan az el­lenfél összeállítása, mert olyan hírek terjedtek el, hogy az Európa-bajnok Al­ser nem szerepel a magya­rok ellen. A svéd együttes közös edzésén sem volt ott, csak Andersson, Neider és Svensson készült a BEK- döntőre... Ezeket a híreket azonban Sidóék nem veszik kész­pénznek, s az Európa leg­jobb egyéni versenyzőjével kiegészült svéd csapat ellen is bíznak az 5:4 arányú idegenbeli győzelemben. — Ha mégis szerepel Al­ser —, mondta Sidó Ferenc — ez sem befolyásolja re­ményeinket, hiszen az Európa-bajnok az ed­digi találkozók során 89 százalékban alulmaradt Jónyerrel szemben, mert nem ízlik neki a ma­gyar játékos erőszakos, tá­madó, pörgetésekre épített küzdőmodora. Neider vi­szont tavaly győzött Jónyer ellen, s Andersson is ért el méltó nemzetközi ered­ményt. Svenssonról is tu­dunk néhány jelentős pozi­tívumot. Érdekesség, hogy a Ma­­riestad Bois most már ne­gyedik alkalommal szere­pel a BEK döntőjében — kevés sikerrel. Kétszer a Slavia Prága, egyszer a Bp. Spartacus együttesével szemben maradt alul, legutóbb oly módon, hogy Alser japán útja miatt nem is jött el együttesük a bu­dapesti visszavágóra. Az már bizonyosnak látszik, hogy a mai első mérkőzés után a visszavágó március 13-án, délután fél 5 órakor lesz a Sportcsarnokban.­­ Klampár és Beleznay tegnap délelőtt még Budapesten ed­zett, a kora délutáni órákban elutazott Angliába a magyar asztaltenisz-válogatott. A Brightonban csütörtökön kez­dődő angol nemzetközi bajnok­ságra Horváth Tibor, a szövet­ség főtitkára és Berczik Zoltán edző kíséretében Klampár, Be­­leznay és Kisházi kelt útra, míg Jónyer és Timár holnap csatlakozik az együtteshez, Svédországból mennek át a szigetországba. Az esélyekről szólva, Berczik elmondta, hogy elsősorban a férficsapatban bízik, jól szere­pelhet a Jónyer—Klampár ket­tős a férfi párosban, s talán az egyéniben is ott lesznek a leg­jobbak között. Kisházi a női párosban — akárcsak a VB-n — az angol Shirley oldalán in­dul, számukra ez lesz az utol­só közös felkészülési állomás. SÚLYEMELÉS: A szovjet Pa­­vel Pervusin, a nehézsúlyú nyomásban 168 kilogrammos eredménnyel új világrekordot állított fel. A régit a finn Kau­­ko Kangasniemi tartotta 166 ki­logrammal. ­ NAGY VÁRAKOZÁS előzi meg a Ferencváros tagtoborzó akcióját. Már­cius 1-én a klubtagok szá­mára is megnyitják az új székházat, és megkezdőd­het a belépés a zöld-fehé­rek táborába. Pártoló tag­díj 50 forint, nyugdíjasok­nak 20 forint. © VESZÉLYBEN VAN a világ leghosszabb távú sífutóversenyének, a ha­gyományos Wasa futásnak a megrendezése. A króni­kus hóhiány miatt a své­dek március 1-én döntik el véglegesen, hogy sor ke­rülhet-e a március 6-i rajtra, amikor hatezer résztvevő Mórából Saelen­­be 85 kilométert tesz meg. Ha elmarad, ez a verseny történetében harmadszor fordul elő, a hóhiány ugyanis 1932-ben és 1943- ban is közbeszólt. © JERZY KULEJ négy­szeres olimpiai bajnok len­gyel ökölvívó, aki 30 éves korában visszavonult a ver­senyzéstől, egy ünnepség keretében hamarosan még egyszer szorítóba lép. © A VILÁG LEGERŐ­SEBB EMBERE az ólomsú­lyú világ- és Európa-baj­nok, Vaszilij Alekszejev súlyemelő világcsúcstartó megcáfolta a Le Monde francia újság hírét, misze­rint Münchenben túl akar­ja szárnyalni összetettben a 650 kilós határt. „Ilyen ígéretet soha senkinek nem tettem” — hangsúlyozta Alekszejev. © LEV JASIN JUTA­LOMJÁTÉKÁT a FIFA vá­logatottja ellen május vé­gén vagy június elején ren­dezik meg a moszkvai Lu­zsn­y­i­k­i - stad­ion­ban. A vi­lágválogatott összeállítása még nem ismeretes, írásbe­li meghívót a következő já­tékosoknak küldenek: Be­ckenbauer, Müller (NSZK), Bobby Charlton, Moore (Anglia), Eusebio (Portugá­lia), Aszpyruhov (Bulgária), Lubanski (Lengyelország), Riva, Racchetti (Olaszor­szág), Dzsajics (Jugoszlá­via), Pelé (Brazília). A meghívottak listáján a ka­pus nem szerepel, a világ­­válogatott kapuját az ün­nepelt Jasin védi majd. © BÁNFAI ÁGNES, az utóbbi évek legeredménye­sebb magyar tornásznője hosszú heteken át hiány­zott a válogatottak edzésé­ről, makacs deréksérülése miatt. Most már ismét gyakorol. Csaknem két he­tet töltött Hajdúszoboszlón, és úgy érzi, a gyógyvíz so­kat segített. Jelenleg he­tente hatszor szerepel ed­zésen. A kényszerszünet alatt azzal vigasztalódott, hogy sikeresen vizsgázott a Testnevelési Főiskola 4. évfolyamából. Videoton­győzelem A Videoton kosárlabda­csapata Bécsben 72:51 (46:20) arányban győ­zött az osztrák SC Centralsparkesse el­len. Legjobb dobók: Sam­i (15), Szentesi (14), illetve Hartmann (15), Gaisrucker (12). VASÁRNAP: Első felvonás a döntőbe jutásért A női kézilabda Bajnok­­csapatok Európa Kupájá­ban március 14-ig tisztá­zódnia kell, melyik együt­tesek vívják április 4-én Pozsonyban a döntőt. A Szpartak Kijev és a Nürnberg szombaton küzd meg először egymással Ki­­jevben, a visszavágóra már­cius 6-án kerül sor az NSZK-ban. Az FTC és a HG Koppenhagen vasárnap 9 órai kezdettel a Játék­­csarnokban vívja az első mérkőzést. A korábbi BEK-győztes dán együttes szombaton délután érkezik meg Buda­pestre, s vasárnap a mér­kőzés után nyomban vissza­tér Koppenhágába. Az FTC Elek Gyula irá­nyításával mindennapos ed­zésekkel készül. Segítségére vannak az NB I-es klubok is, edzőtársnak jelentkez­tek barátságos mérkőzések­re. Az FTC és a HG Koppen­­hagen vasárnapi mérkőzé­sén két csehszlovák játék­vezető bíráskodik: Voreth és dr. Pardubsky. Az FTC március 7-én in­dul Budapestről a koppen­hágai visszavágóra. (MTI) ELLESETT PILLANAT ATLÉTIKA: Fedettpályás at­létikai versenyen a nyugatné­met Zacharias ma­gasugrásban 222 centiméteres, stttűnő ered­ményt ért el. A 200 méteres női síkfutásban Wilden 24.1 mp- cel beállította a nem hivatalos világcsúcsot. MA ÉS HOLNAP gyorskorcsoly­ázó-ba­jnokság A hét végén sorra kerü­lő berlini, illetve ulánbáto­­ri vendégszereplés miatt, amelyre csütörtökön utaz­nak el a versenyzők, az ere­detitől eltérően 24 órával korábban rendezik meg a városligeti 400 méteres Mű­jégpályán Magyarország 1971. évi felnőtt férfi és női gyorskorcsolyázó bajnoksá­gát. A kétnapos program­ban a négy nagy távú szám szerepel, s az összetett pontverseny sorrendje dön­ti majd el az elsőséget és a helyezéseket. A kiírás szerint a bajno­ki számokat mind a két na­pon 17.30 órakor kezdik, de ha az időjárás kedvezőtlen lesz a rajtra, akkor félórás „elcsúszás” lehetséges. A férfiak ma 500 és 5000, a nőik pedig 500 és 1500 mé­tert futnak. Holnap a mű­sorban a férfiaknak 1500 és 10 000, a nőknek pedig 1000 és 3000 méter szerepel. A férfiaknál a szakembe­rek szerint az első számú esélyes a sokszoros bajnok Ivánkai György, de a BSE versenyzője mellett jó né­­hányan Martos Györgyre és Takácsra is tippelnek. A többiek — dr. Martos Mi­hály, Tölgyesi, Markó, Bar­­tos, Hernádi, Hódosi stb. — főleg a helyezésekért vív­nak majd na­gy küzdelmet. A nőknél az ugyancsak sok­szoros bajnok és rekorder Ihásznénak ezúttal sem lesz komoly ellenfele, Sza­bó Mária és Dénes Zsuzsa csak a második helyért le­het versenyben. Az előrehozott bajnoki versenyek miatt megválto­zik a városligeti Műjégpá­lyán a nyitvatartási rend is. Az eddigiektől eltérően csütörtökön egész nap lehet korcsolyázni, viszont a két sportnapon, kedden és szerdán, csak 10—14 óra között lesz nyitva a Műjég a közönség számára. Kővári Károlyné 61. bajnoksága Tegnap Galyatetőn a férfi és női óriás-műlesiklás­sal folytat­ták­ az országos síbajnokságot. A férfiak két, a nők egy fu­tamban versenyezn­ek. A férfi­ak versenyében G­azdig Gyula, a nők viadalán Kővári Károly­né szerezte meg a bajnoki cí­met. Az utóbbi ezúttal 61. baj­nokságát nyerte. JÉGKORONG: Románia jég­korong-válogatottja újabb mér­kőzésen (az első találkozó 4 ks­re végződött) 2 :1-re győzött Svájc ellen. A Kijevi Dinamó Magyarországon A négyszeres szovjet baj­nok Dinamo Kijev labda­rúgó­csapata Magyarorszá­gon vendégszerepel. Az is­mert játékosokból álló szovjet együttes, amelyben Banyikov, Rudakov, Mun­­tyan, Pazacs, Hmellnyckij, Bisovec, Szerebrjannyikov is szerepel, holnap Diósgyő­rött mutatkozik be, majd február 27-én Budapesten az MTK-val játszik. Három válogatott csapat Vasszil Szpaszov, a bolgár labdarúgó -vál­ogat­ott szövetsé­gi kapitánya 22 fős kerettel ké­szül az ősz évi összecsapásokra. A kidolgozott munt­ai terv sze­rint a válogatott találkozók előtt egyhetes edzőtáborozáso­kat tartanak, mert a labdarú­gók felkészítését elsősorban­ egyesületeikben oldják m­eg, és kerülik a hosszú edzőtábo­rozásokat. A kerettagokat négy szempontból állandóan ellen­őrzik: milyen formában van­na­k, mennyi a maximális munkabíró-képességük, megfe­lelő-e kollektív játékszerainak, hogyan alakul labdaérzékük, technikai tudásuk. Szpaszov el­sősorban fiatalokra építi együttesét, de, természetesen, nem­ maradnak ki az olyan idő­sebb ők, mint Zecsev, Jakimov, Bonev, Penev és Aszparuhov — ha a négy követelménynek eleget tesznek. A lengyel labda­rúgó-váloga­­tott mellett Kazimierz Gorsiki december óta tölti be a szövet­ségi kapitányi tisztet. Nyilatko­zata szerint már kialakult az idei legjobbnak látszó tizen­egy: Grotynski — Stawhunski, Gorgon, Zygmunt, Anczek, Szoltystik, Deyran, Blaut, Kozer­­ski, Lubanski, Gadocha. A csa­pat érdekessége, hogy a keret­ben egyetlen újonc sincs, an­nak ellenére, hogy az alapozó munkában harmincketten vet­tek részt. Másrészt, hogy An­­ezek és Korzeski kivételével valamennyien a Legia Varsó és a Gónnik Zabrze játékosai. Mint ismeretes, a csehszlo­vák labdarúgó-szövetség a vá­logatott kapitányának Vladis­lav Novaikot nevezte ki. Segí­tőtársa Kocsányi lesz. Az el­nökség jóváhagyta a válogatott keretet: Viktor, Vencel, Sedla­­cek, Flesar, Tobias, Jivarnik, Matkovics, Desatnik, Hagara, Zloha, Taborsky, Hrivniak, Egas, Plass, Vistiu, Gelet­a, Pol­­lalk, Hrdldska, Kuna, Bankó, F. Vesely, B. Vesely, Jurkamin, Petras, Adamec, Szakóra, Jo­kl, Stratil, Albrecht, Capkovic. Varázslók a mérkőzésen Az egyik ne­ves kenyai lab­darúgóklub évi zárszámadásá­ból kiderült, hogy körülbelül 11 000 nyugatné­met márkát fi­zettek ki 1970- ben „varázslók­nak”. Az illetők a mérkőzések előtt látták el különböző taná­csokkal a játé­kosokat és szug­­gerálták beléjük a győzniakarást. Mint azt egy­ felelős kenyai sportvezető ki­jelentette, „a dolgok rendjén” nemigen tudnak változtatni, hi­szen nem való­színű, hogy akár tilalommal is ki tudnák küszö­bölni a „boszor­kánykodást” fut­­ballsportjukból.

Next