Esti Hírlap, 1972. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-01 / 179. szám

Kitüntetés A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa Jeli­nek Kálmánnak, a Szak­­szervezetek Budapesti Ta­nácsa titkárának nyuga­lomba vonulása alkalmából több évtizedes munkája el­ismeréseként, a Munka Ér­demrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács elnökhe­lyettese, a SZOT főtitkára adta át. Izland a hágai bíróság elüti Hága, augusztus 1. Nagy-Britannia ma a hágai nemzetközi bíróság­nál kér majd orvoslást sé­relmére, nevezetesen arra, hogy az új izlandi kormány 12 mérföldről 50-re terjesz­tette ki felségvizeinek hatá­rait. London szerint Izland nem jogosult erre. A reykjavíki döntés egyéb­ként szeptember 1-ével lép­ne hatályba. Az angol de­legációt Sir Peter Raivlin­­s­on főállamügyész vezeti majd. A britek ideiglenes intézkedéseket akarnak el­érni Hágában halászati ér­dekeik védelmére. XVII. évfolyam, 179. szám 1972. augusztus 1., kedd Óriási DNFF-támadás mára virradóra v­­ Saigoni kudarc Quang Tribea Saigon, Hanoi, augusztus 1. A dé­l-vietnami hazafiak az elmúlt évek legna­gyobb támadását intéz­ték mára virradóra a Saigontól mindössze 25 kilométerrel északkelet­re fekvő Bien Hoa-i amerikai légitámaszpont ellen. Rakétákkal és 122 millimé­teres aknavetőkkel tűz alá vették a nagy katonai bázist. A Reuter-iroda a Bien- Hoa-i támaszpont ellen in­tézett támadással kapcso­latban megjegyzi, hogy a dél-vietnami főváros köz­vetlen közelében ilyen nagyszabású támadás még az utóbbi időkben fokozó­dott harci tevékenység idején sem volt. A saigoni amerikai kato­nai parancsnokság közlése szerint tegnap és mára virradóra ismét bevetették a légierő B—52-es típusú óriásbombázóit, ezúttal a Vietnami Demokratikus Köztársaság Dong Hai ki­kötővárosa ellen. A B—52-esek több he­lyütt bombáztak dél-viet­nami területeket is. To­vábbra is igen heves har­cok folynak Quang Tri városában, ahol a saigoni bábrezsim húszezer kato­náját vetették be, hogy megpróbálják ismét birto­kukba keríteni a híres ci­tadellát. Egy dél-vietnami katonai szóvivő a támadás elő­készületeiről a követke­zőket mondta: „Addig ágyúzzuk Quang Trit, amíg egy élő lelket ta­lálunk; azután bevesszük a várost”. A felszabadító erők ál­talános támadása immár ötödik hónapja tart — ál­lapítja meg az AFP saigoni tudósítója a hadijelentése­ket kommentálva. Quang Tri tartományt, a demili­­tarizált övezettől délre még mindig a hazafiak tartják ellenőrzésük alatt. A harcok tovább folynak Quang Tri birtoklásáért, de ismét úgy tűnik, hogy a tartományi székhely ellen felvonultatott dél-vietnami zsoldosok a hazafias erők rendkívül heves ellenállá­sába ütköznek. ELEGÁNS GÉPRABLÓK EGYMILLIÓ DOLLÁROS ZSÁKMÁNNYAL Orlandóból Algírba térítették a DC-L­ast Algír, augusztus 1. Algírba érkezett az ame­rikai Delta Airlines légitár­saság DC—8 típusú repülő­gépe, amelyet a floridai Orlando közelében tegnap térítettek el útibrányától. A repülőgép tegnap este először Miamiban szállt le 94 utassal és hét főnyi le­génységgel a fedélzetén. Miami repülőterén kö­rülvették a biztonsági erők alakulatai a DC— 8-ast és csak az üzem­anyagot szállító tartály­kocsikat engedték a re­pülőgéphez. A hatóságok itt adták át azt az egymillió dollárt, amelyet a repülőgéprablók követeltek az utasok életé­nek megkímélése ellené­ben. Az ötven- és százdol­láros címletekben átadott összeg a legnagyobb, ame­lyet repülőgéprablóknak valaha is kifizettek. A négy repülőgéprabló, két férfi és két nő — egyes hírügynök­ségek szerint három-négy gyermekkel — ezután pa­rancsot adott a pilótáknak, hogy Bostonba folytassák útjukat A DC—8-as éjfél­tájban érkezett meg Miami­ból Bostonba, ahol ismét üzemanyagot vett fel. A hatóságoknak itt sem sikerült megfékezniük a géprablókat, akik a repü­lőgép 81 utasát már Mia­miban kiengedték a gép­ből. Az utasok elmondták, hogy a rablók igen elegánsak voltak, különösen parancs­nokuk, egy magas, fekete férfi. A kalózok közül leg­alább kettőnél pisztoly is volt A DC—8-as nem sok­kal éjfél után ismét a leve­gőbe emelkedett és mintegy nyolcezer kilométeres út megtétele után Algírban landolt. Tokiói értekezlet Tokió, augusztus 1. Tokióban ma konferen­cia kezdődött a japán tu­dományos élet hetven is­mert képviselőjének rész­vételével. A tudósok azt követelik, hogy tiltsák be a nukleáris kísérleteket és számolják fel az atomhábo­rú minden lehetőségét. Mai tájékoztató­ ­a délelőtt a Művelő­désügyi Minisztériumban sajtótájékoztatót tartottak a tankönyvkiadás kérdései­ről. A tájékoztatón képvi­seltette magát mind az öt kiadó, amely tankönyvek gondozásával foglalkozik, s jelen voltak a terjesztő vállalatok képviselői. 0­­­ • 1 " Hűvös idő A meteorológiai jelzé­sek szerint az időjárás még ma sem lesz igazi nyárias, a nappali felmelegedés nem éri el az évszaknak megfelelő szintet. A mára virradó éjjel az országban sokfelé pá­rás, ködös volt a levegő, s a látási viszonyok csak kora reggel javultak meg. A délnyugatról érkező ned­vesebb levegő hatására Szentgotthárd és Nagyka­nizsa környékén reggel esett az eső, Keszthelyen pedig zivatar vonult át. Ma napközben még változatlanul lehet szá­mítani szórványos esők­re, zivatarokra. Az évszakhoz képest hű­vös időt jelzi, hogy a leg­magasabb nappali hőmér­séklet csak 23—25 fok kö­zött várható. (MTI) Baráti találkozó a Krímben Hétfőn, július 31-én, a szocialista országokból rö­vid üdülésre a Szovjetunió­ba érkezett kommunista és munkáspárti vezetők, bará­ti találkozót tartottak. , A szocialista és a kom­munista építés meneté­ről, a szocialista államok sokoldalú együttműkö­désének további fejlesz­téséről folytattak gyü­mölcsöző megbeszélést. A tanácskozás témái kö­zött az aktuális nemzetkö­zi kérdések is szerepeltek. Szívélyes, baráti légkör uralkodott a találkozón. Valamennyi kérdésben, amelyről a megbeszélés folyt, a nézetek egysége és a teljes és kölcsönös meg­értés dominált. A Szovjetunió Kommu­nista Pártjának Központi Bizottsága közös ebédet adott a találkozón részt vettek tiszteletére. Ott volt a találkozón To­dor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának első tit­kára, a Bolgár Népköz­­társaság Államtanácsának elnöke, Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja Központi Bi­zottságának főtitkára, Ed­ward Gi­erek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, Jumzsagim­ Ce­­denbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titká­ra, a Mongol Népköz­­társaság Minisztertaná­csának elnöke, Erich Ho­­necker, a Német Szocia­lista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának első tit­kára, Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szo­cialista Köztársaság Állam­tanácsának elnöke, ■ Leo­­nyid Brezsnyev, a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkára, Nyikolaj Podgor­­nij, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagja, a Szov­jetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke. Pártunkat Kádár Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára képviselte. Részt vett még a krími találkozón K. F. Katusev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsá­gának titkára, A. A. Gro­­miko, és K. V. Ruszakov, az SZKP Központi Bi­zottságának tagjai, A. I. Blatov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának mun­katársa, R. Frelek, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága tit­kárságának tagja, M. Ba­ien, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak tagja, C. Mitea, a Ro­mán Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, valamint W. Eber­­lein, a Német Szocialista Egységpárt Központi Re­víziós Bizottságának tag­ja. NOVEMBERIG NEM FORGAT Jane Fonda harca Los Angeles, augusztus 1. A Vietnami Demokrati­kus Köztársaságban járt Jane Fonda tegnap Los Angelesben bejelentette, hogy az amerikai elnökvá­lasztásokig nem forgat filmet, hanem részt vesz a vietnami há­ború beszüntetéséért folytatott kampányban. A neves amerikai film­színésznő csatlakozni kí­ván ahhoz a Kaliforniából kiinduló mozgalomhoz, amely követeli az indokí­nai háború beszüntetését, a béke helyreállítását Délke­­let-Ázsiában. Jane Fonda közölte még, hogy ezekben a napokban mutatják be FTA című filmjét, amely ugyancsak a vietnami há­ború elítélése jegyében született. A hatóságok máris boj­­kottálni akarják a Fonda új filmjének bemutatá­sát; ürügyként azt hozzák fel, hogy a színésznő VDK-beli tartózkodása idején hábo­rúellenes beszédeket mon­dott a hanoi rádió hul­lámhosszán. MA HAJNALTÓL Debrecenből is távtelefonálnak s Debrecen és környéke is belépett az úgynevezett távhívó városok sorába. Más szóval: 6600 debreceni előfizető ezentúl közvetlenül hív­hatja Budapestet, s azokat a városokat, ame­lyek távhívó központtal már rendelkeznek. A deb­recenieknek az 52-es szá­mot kell tárcsázniok, erre kapják meg azt a búgó hangot, amely után — pél­dául Budapesten — bár­mely telefontulajdonossal lehet beszélni. — Debrecennel együtt — mondta Pammer János, a Postavezérigazgatóság osz­tályvezetője — immár 67 helységből lehet közvetlen telefonbeszélgetést folytat­ni. Országos viszonylatban már a 100 ezer előfizetőt is meghaladja azok száma, akik egymással közvetlenül „társaloghatnak”. Csak­nem három hét múlva azonban ez a szám tovább emelkedik, mert e hónap 18-án Pécs városát és közvetlen környékét kapcsoljuk be. Pécs hívószáma 72-es lesz. Pécsről 8000 előfizető tárcsázhat majd közvetle­nül, később pedig, (még az idén) újabb 2000, ugyanis a központot de­cember végéig tovább bő­vítjük. Mára virradó hajnalban a debreceni postahivatal műszaki központjában be­fejeződtek a vonalpróbák. Helsinkiben megkezdődtek az NDK—finn diplomáciai kapcsolatok felvételével fog­lalkozó tárgyalások. Képünkön: Kurt Nier nagykövet (középen), az NDK-delegáció vezetője, előzetes megbeszélést folytat Richard Tettermannal, a finn külügyminisz­térium államtitkárával.

Next