Esti Hírlap, 1984. október (29. évfolyam, 231-257. szám)

1984-10-01 / 231. szám

MATOL BUDAPESTEN Egészségnevelési konferencia Október 24. és 26. között rendezik meg Budapesten a XIII. országos egészség­­nevelési konferenciát mint­egy háromszáz magyar és több külföldi szakember részvételével. Ma délelőtt az Országos Egészségneve­lési Intézetben ismertették a sajtó képviselőivel a konferencia célját, fő té­máját. Az országos konferencia fő témája annak a vizsgá­lata lesz, hogyan érvényesülhet az egészségre nevelés az egészségügyi alapellátás­ban. Szó lesz egyebek között az életmódból adódó kockáza­ti tényezőkről, a különbö­ző káros szenvedélyekről is. A délelőtti tájékoztatón elhangzott, hogy a­ lakos­ság egészségügyi állapotá­ban nincsenek­­meg azok a kedvező változások, ame­lyek elvárhatók lennének a magas színvonalú egész­ségügyi ellátás mellett. Az életmód kérdései soha nem jelentkeztek még olyan éle­sen, mint ezekben az év-,­tizedekben. Megnőttek az életmódból adódó kockáza­ti tényezők, mint például az egyre fokozódó moz­gáshiány. Ma már ki lehet mondani azt, hogy aki ke­veset mozog, kockára teszi az egészségét. Egy másik fontos tényező: a táplálko­zás. Létfenntartási funk­ciójából napjainkra élet­forma lett jól és sokat en­ni. A kockázati tényező itt azt jelenti: nem azt és úgy esszük, ami egészsé­ge szerveze­tes, ami tünknek. A XIII. országos egész­ségnevelési konferencia célja lesz, hogy e kérdéseket az orvosi alapellátás szintjén vi­tassa meg, ott,, ahol az egészségügyi dolgozók a legközvetle­nebb kapcsolatba kerülnek a lakossággal. Nyilvánvaló, hogy egyedül az egészség­ügy nem vállalhatja ma­gára­ a feladatok megoldá­sát, ahol sokkal szélesebb területek összefogására van szükség. A téma fontossá­gát jelzi az is, hogy a bu­dapesti konferencián részt vesz a WHO, az Egészség­­ügyi Világszervezet képvi­selője is. HAGYOM­ÁNYOS RENDEZVÉNY­SOROZAT Magyar napok Tallinnban Szovjet-Észtország fő­városa, Tallinn az elkövet­kező napokban magyar gazdasági és műszaki na­poknak ad otthont. A ren­dezvény célja, hogy segít­se a gazdasági együttmű­­kö­dés bővítését, hozzájá­ruljon a vállalatközi kap­csolatok fejlesztéséhez. A Magyar Kereskedelmi Ka­mara és a Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetsége az idén hetedik alkalommal ren­dezte meg a Szovjetunió­ban már hagyományosnak számító magyar napokat. Marjai József miniszter­elnök-helyettes vezetésével tegnap este óta a város­ban tartózkodik a hivata­los magyar küldöttség is. Hazánk és az Észt SZSZK gazdasági kapcsolatai az elmúlt években dinami­kusan fejlődtek. Bár ter­mészeténél fogva a ren­­dezvénysorozat nem tarto­zik a leglátványosabbak közé — hisz főleg a szak­mai közönség részére­­el­hangzó előadásokból, ta­pasztalatcserékből áll — igen széles körű az érdek­lődés iránta. Felkeltését elősegítette számos kultu­rális program is, amit­ a magyar napok idejére szerveztek, önálló kiállí­táson mutatja be hazánkat a Hungexpo, lesz néprajzi kiállítás és divatbemutató, s a magyar konyha reme­keivel is megismerkedhet­nek az ínyencek. Az áru­házi hét keretében a szol­noki Centrum áruház tart vásárlással egybekötött bemutatót. NYOLCSZÁZÖTVEN ÉVES KÖZSÉG Ünnepség Karádon Zenés ébresztő köszön­tötte tegnap reggel a zászlódíszbe öltözött 850 éves somogyi település, Karád község lakóit. Az egész napos ünnepi prog­­­ram az 1880-as években itt tanított Gárdonyi Géza és a népdalgyűjtő Kodály Zoltán emléktáblájának megkoszorúzásával vette kezdetét. Ezt követően a Kossuth-parkban az év­forduló tiszteletére készí­tett karádi népi hímzésű emlékzászlót avatták­­ fel, majd Sarlós István, mi­niszterelnök-helyettes, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja mondott ün­nepi beszédet. Méltatta Karád 850 éves múltját, mint hazánk és a magyar nép történelmé­nek részét. Az egykori me­zőváros és járási székhely gazdag népi kultúráját Ko­dály Zoltán a „karádi nó­ták gyűjtésével és a köz­vélemény elé tárásával tet­te ismertté. A visszaem­lékezés mellett vigyázó szemünket azonban a je­lenre és a jövőre kell vet­nünk — mondotta. — Erő kell ahhoz, hogy a mai fel­adatokat megoldjuk, s hogy ezzel megalapozzuk a biz­tonságos, békés, boldog jö­vőt. Az évforduló alkalmá­ból a községben kiállítás nyílt, tudományos tanács­kozást tartottak, kézműves vásárt rendeztek. A dél­utáni programban hang­verseny és népi együtte­sek versenye szórakoztat­ta a közönséget. (MTI) Olszowski argentínai látogatása Buenos Aires, október 1. Stefan Olszowski, a LEMP KB PB tagja, kül­ügyminiszter tegnap hiva­talos látogatásra Buenos Airesbe érkezett. Olszows­ki személyében első ízben látogat Argentínába len­gyel külügyminiszter. MA ESTE Vásárzárás Plovdivban Ma este zárja kapuit a 40. plovdivi vásár. Tizen­nyolc magyar vállalat kép­viseltette magát a gépipari seregszemlén. Nagy sike­rük volt az Ikarus buszok­nak, a szerszám- és mező­­gazdasági gépeknek, az elektronikai készülékeknek. W­­ashingtoni visszhang A szovjet—amerikai megbeszélésekről Kis Csaba, az MTI tu­dósítója jelenti: „Intenzív és néha filozo­fikus jellegű” eszmecseré­nek minősítette Shultz amerikai külügyminiszter az elmúlt héten megtartott magas szintű szovjet— amerikai megbeszéléseket. Shultz szerint megálla­podás jött létre arról, hogy a két fél továbbra is rendszeres kapcsolat­ban marad egymással, a diplomáciai csatornákon keresztül. „Bízunk abban, hogy­­ így megvitatjuk a most felme­rült kérdéseket és" tárgyal­ni fogunk néhány fontos témáról” — hangoztatta a külügyminiszter az ABC televíziós hálózatnak teg­nap adott nyilatkozatában. Gromiko külügyminisz­terrel megtartott találko­zóiról szólva azt mondta, hogy azon érintették a két­oldalú kapcsolatok kérdé­seit, a regionális kérdése­ket és a fegyverzetkorlá­tozás témáit is. Ezek a problémák Gromikónak Reagan amerikai elnökkel megtartott eszmecseréjén is felmerültek. Schultz határozottan ta­gadta, hogy az amerikai fél a tárgyalásokon felvetette volna: hajlandó elfogadni az űrfegyverekre vonatko­zó, a Szovjetunió által ja­vasolt moratóriumot. Derűlátóan nyilatkozott azonban arról, hogy előbb-utóbb sor kerülhet az űrfegyverkezésről, il­letve a fegyverzetkorlá­­tozás egyéb témáiról folytatandó szovjet— amerikai tárgyalásokra. Ugyancsak tagadta, hogy az amerikai külügyminisz­térium kénytelen volt ti­tokban tartani a Gromiko meghívására vonatkozó ja­vaslatait, nehogy a had­ügyminisztérium vezetői megtorpedózzák azt. Erről az általában igen jól érte­sült lap, a The Washington Post adott tegnap hírt. Schultz most „esztelenség­­nek” nevezte­ a jelentést. Ha Reagan elnököt újra­választják — mondta Schultz —, a kormánynak „ugyanazt a stratégiát kell folytatnia, mint most” — vagyis „realistáinak, erős­nek kell lennünk, és ké­szen kell állnunk arra, hogy konstruktív megálla­podásoka­t tudjunk kidol­gozni a Szovjetunióval”. Ugyanebben az adásban a demokrata párti elnökje­lölt, Walter Mond­ié kül­politikai tanácsadója, Da­vid Aaron a Reagan-kormány ma­gatartását tette felelőssé azért, hogy az e­lmúlt években nem jöttek lét­re újabb fegy­verzetkor­­látozási megállapodások. Aaron szerint a kormány csak „propagandajellegű” javaslatokat terjesztett ed­dig elő e téren, s ezek ter­mészetesen nem vezethet­tek el megállapodáshoz. Maga Mondale heti — fi­zetett politikai hihetésként sugárzott — rádióbeszédé­ben hasonló értelemben nyila­tkozott. A tegnapi amerikai la­pok nagy teret szenteltek Gromiko washingtoni meg­beszélései értékelésének. A The New York Times is­mert publicistája, James Reston úgy vélekedik: a Reagan—Gromiko ta­lálkozóban a legjelentő­sebb fejlemény az, hogy egyáltalán létrejött. A megbeszélések megtörték a két nukleáris nagyhata­lom közötti veszélyes csen­det, azt mutatva: leg­alábbis abban egyetérte­nek, hogy minden kockára van téve, de még semmi sem veszett el. Reston úgy vélekedik, hogy a novem­beri amerikai választások előtt ugyan nem várható semmiféle jelentős fejle­mény, különösen nem a le­szerelési kérdések terén, de más területeken lehetséges az eszmecsere. Vendégmunkások Bonn, október 1. Az NSZK-ban 4,5 millió­ra tehető külföldi munka­vállaló csaknem egynegye­de ott szándékozik marad­ni ----ez tűnik ki a bonni belügyminisztérium megbí­zása alapján készített fel­mérésből. Ezzel szemben már 1985 tavaszáig össze­sen 169 ezer jugoszláv, tö­rök, spanyol és görög mun­kás akar visszatérni hazá­jába. Tanácskozás a környezetről Három nappal a gyu­lai országos környezet­­védelmi tanácskozás után (erről cikket la­punk 4. oldalán köz­lünk), ma újabb eszme­cserét rendeznek e té­makörben. Budapesten, a Jókai Klubban Ábra­hám Kálmán államtit­kár, az Országos Kör­nyezet- é­s Természetvé­delmi Hivatal elnöke tart előadást a jelen legfontosabb teendőiről, s a vitában részt vesz­nek a megyei környezet­­védelmi titkárok, a te­rületi felügyelőségek vezetői, a nemzeti par­kok igazgatói. Évfordulós megemlékezés Pekingben Peking, október 1. Látványos parádéval ün­nepelték meg ma délelőtt Pekingben a Kínai Népköz­­társaság kikiáltásának 35. évfordulóját. A kétórás de­monstrációt — közel ne­gyedszázados szünet után — katonai díszszemle nyitot­ta meg, majd százezres fel­vonulás következett. A parádé szónoka Teng Hsziao-ping volt, aki rövid beszédet mondott ugyanar­ról a helyről, a Mennyei béke kapujának teraszáról, ahol Mao Ce-tung 1949-ben kikiáltotta a népköztársa­ságot és bejelentette: a kí­nai nép kezébe vette sorsa irányítását. TÁJÉKOZTATÓ A MEGÁLLÓKBAN Mától: több autóbusz menetrendszerint CSAK HOLNAP INDUL AZ 1-ES GYORSVILLAMOS PRÓBAJÁRATA Tévesek voltak a tegnapi és a ma reggeli informá­ció­k az 1-es gyorsvillamos mai próbaindításáról. Reg­gel csupán feszültség alá­ helyezték a villamospálya fölötti vezetékrendszert, majd többször ellenőrizték, vizsgálták­, műszaki állapo­tát. A próbajárat holnap reg­gel 9-kor indul a Vörös­vári útról az Árpád-hí­­ddon át. Egy másik fővárosi köz­lekedési hír: ma este 7 órá­tól bővíti utasszolgáltatását a BKV. A hűvösvölgyi 56-os villamos feltüntetett menetrend szerinti közleke­désének kedvező tapaszta­latainak felhasználásával a 11-es, 29-es, 65-ös, és a 165-ös­­tóbuszjáratokat is az esti órákban a­­meghir­detett menetrend szerint közlekedtetik. A menetren­det minden megállóban ki­függesztik. BKV-újdonság az is, hogy az észak-déli vonalon a metrószerelvények né­hány napja hat kocsival közlekednek, így több a férőhely és az állomásoik teljes hosszában lehet felszállni a szerelvé­nyekre. (b. a.)

Next