Esti Hírlap, 1985. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

Melléklet a virág­csokorhoz Akit az istenek gyűlöl­nek, azt megteszik peda­gógusnak — tartotta a ró­mai mondás. Mi magyarok — s nem alaptalanul — a nemzet napszámosainak ne­veztük azokat, akik meg­tanítottak bennünket a be­tűvetés, az olvasás és a számolás alapjaira, azokat, akik hivatásszerűen próbál­ták meg . zabolátlan gyer­mek elménket a hazafiság, az erkölcs, az embertár­saink iránti türelem és megértés szent érzéseihez, törvényeihez formálni. Ta­nító, tanár, nevelő, peda­gógus — ezek a szavak, bár ha tiszteletet ébreszte­nek, ma is társulnak a ne­héz küldetés fogalmához. Pedagógusnak lenni ma sem könnyű! Tudjuk ezt mint tanítványok, tudjuk, mint szülők, tudjuk, mint az iskolát, a nevelésügyet, a pedagógusokat körülvevő széles társadalom egyénei. Tudjuk és érezzük azt is: többet kellene tennünk a pedagógusokért — a saját érdekünkben. Ez a megál­lapítás csak első olvasásra paradox. Ha csak egy ki­csit is belegondolunk, nyil­vánvalóvá válik, hogy — Hamletról szólva — „e ma­i kor megbizonyítá” a para­doxon igazságát. Mindaz, amit a társadalom a peda­gógusokért tesz, olyan be­fektetés, amely a társada­lom javára térül meg. Amit a tanítónak, tanár­nak adunk, a­zt ő megsok­szorozva adja vissza — gyermekünkön keresztül — nekünk. Ha könnyí­tünk anyagi gondjain, ha meg­szabadítjuk fölösleges bü­rokrata kötelezettségektől, ha leverjük róla rozsdás eszmék béklyóit, és alkotó­erejét fölszabadítjuk az igazi alkotómunkára — a jó pedagógus minden fel­szabaduló energiáját arra fogja fordítani, hogy tanult mesterségét, választott hi­vatását minél tartalmasab­ban, minél hatékonyabban gyakorolja. A mi gyerme­keink javára! A mi ja­vunkra! Erre a munkára nagyon is igényt tartunk. Olykor többet is várunk a nevelőktől, mint amennyit jogosan elvárhatunk; oly­kor a saját szülői vagy társadalmi felelősségünket is arájuk akarjuk háríta­ni „a pedagógusok dolga, hogy a gyermekeinket megneveljék” önfelmentő formulájával. A felelő­ssé­­günk közös! Vállaljuk be­lőle a magunk részét, és ezt a vállalást, a jövő nemzedékének közös ne­veléséhez való hozzájáru­lásunkat „mellékeljük"’ a pedagógusnépi virágcso­korhoz. Morvay István MA MEGKEZDŐDÖTT Újságírók közgyűlése Ma délelőtt a Budapest Kongresszusi Központban megkezdődött a Magyar Újságírók Országos Szövet­ségének közgyűlése. A két­napos találkozáson a több mint ötezer tagot számlá­ló szövetség 380 küldöttet és kétszáz meghívott vendég vesz részt. Jelen van Berecz János, az MSZMP KB, titkára, La­katos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője, és Bányász Rezső, a Tájékoztatási Hi­vatal elnöke is. A MÚOSZ intenzív elő­készítő munkát végzett. Újjáválasztották a 33 szak­osztály vezetőségét, meg­alakították a munkahelyi újságírócsoportokat és megválasztották a helyi ve­zetőséget is. Vitára bocsá­tották az új alapszabály­­tervezetet és az újságírók új etikai kódexének terve­zetét is. A szerkesztőségi szakosztályi tanácskozáso­kon több mint ezer újságíró mondott véleményt a szövetség életét érintő legfontosabb kérdésekről. A tanácskozást Pálfy Jó­zsef, a szövetség elnöke nyitotta meg. ÚTON, VASÚTON Új nyári menetrend Holnaptól mind a közúti, mind pedig a vasúti közle­kedésben életbe lép az új menetrend, mely 1986. má­jus 31-ig lesz érvényes. Az autóbusz-közlekedés­ben 448 új járat áll forga­lomba, ebből 56 új vonala­kon, 392 pedig a meglevő járatokat sűríti. Csaknem 300 járat ezentúl hosszabb, valamivel több mint száz pedig rövidebb útvonalon közlekedik. Az alig kihasz­nált járatok egy részét megszüntetik. Az új menet­rend kialakításakor külö­nös figyelmet fordítottak arra, hogy a munkába, il­letve iskolába járók igé­nyeit kielégítsék. Június 2-től csaknem százzal több autóbuszjáratnál veszik figyelembe a vasúti me­netrendet is, s így a napi csatlakozások száma eléri a 13 470-et. Negyvenkettővel növelik az autóbusz-megállóhelyek számát. A nemzetközi for­galomban hetenként 236 já­rat indul külföldre, ezek hat országgal — Ausztriá­val, Csehszlovákiával, Ju­goszláviával, Lengyel­­országgal, Olaszországgal és az NSZK-val — kötik össze hazánkat. A vasúti közlekedésben javítják a csatlakozásokat, s a nagy forgalmú vasúti csomópontokon az eddiginél több ex­presszvonat áll meg. Jobb lesz a közlekedés Győrből a Balaton déli partjára, s Budapest és Pécs között. A mellékvonalak egy részén korszerű motor­kocsikat állítanak forga­lomba. A nemzetközi vasúti közlekedésben több szom­szédos országgal javul az összeköttetés. A Volán négy kötetben jelentette meg a hivatalos autóbusz-menetrendet. / Husák hazaérkezett Moszkvából Prága, június 1. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap visszaérke­zett Prágába. A csehszlo­vák vezető Moszkvában tett hivatalos baráti láto­gatást. A HÉT VÉGÉN Záport váltja a Időjárásunkat továbbra is a Fekete-tenger felett ör­vénylő ciklon határozza meg. E területen nedves légtömegeket találunk, ezért változóan felhős, főként a déli óráktól kezdve gyakran záporos, zivata­ros az időjárás. zivatar napsütést A hőmérséklet a tartósab­­ban felhős helyeken 20, a kevésbé csapadékos helye­ken 25 fok körüli. Ma gyakran beborul az ég, s főként a délutáni óráktól kezdve számítha­tunk záporokra, zivatarok­ra. Az észak-, északnyugati szél a Dunántúlon élénk, a zivatarok idején erős lesz. A hőmérséklet csúcsértéke 21-26 fok, az esti órákban 18 fok körül várható. Holnap is hasonló lesz az időjárás; a száraz, napos időt a jövő hétre várjuk. A Balaton vizének hő­mérséklete a kora délutáni órákban eléri a 19-20 fo­kot, a Velencei-tó vize a 21-22 fokot. LÁMPÁS PIHENŐ Új színfolttal gazdagodik hamarosan a Vörösmarty tér. Nemsokára teljesen elkészül az a kovácsoltvas lámpa, amely alapépítményét úgy képezték ki, hogy kényel­mes pihenőhelyet adjon a belvárosi sétában elfáradt nézelődőknek. (Wormser felvétele) SZEGŐ GÁBOR JELENTI ATHÉNBÓL: Holnap választ Görögország ! Tét: a Papandreu-kormány sorsá­ ra tegnap este, utolsó vá­lasztási kampányrendezvé­nyén Andreasz Papandreu miniszterelnök, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PA­­SOK) vezetője. S a kor­mányfő korántsem kortes­fogással élt csupán: Athén tágabb belvárosát gyakor­latilag valóban betöltötte a nagygyűlésre összejött so­kaság. A centrumba vezető utakat birtokba vették a lelkes felvonulók; a PASOK zöld színű, fel­kelő napot jelképező emblémája lengett a párthívek feje fölött hul­lámzó zászlótengeren. Nehezen visszaadható, ma­gával ragadó hangulat uralkodott kora délutántól, egyfajta zenés, vidám, jel­szavaktól zengő, spontán ünneplés, amely rácáfolni látszott az ellenzék meg­növekedett esélyét jósoló jó néhány sajtóval öntvényre. „Új győzelem, újabb négy esztendő” — hirdette a Szintagmán, Athén közpon­ti terén Papandreu szónoki emelvényének felirata is, s ezt, a hőn remélt választási diadalt helyezte kilátásba beszédében a miniszterel­nök. Hangsúlyozta: a PASOK vezetése alatt Görögor­szág 1981 óta jelentős előrehaladást ért el a társadalmi és gazdasági élet megreformálása te­rén, s feltett szándéka tovább­lépni ezen az úton. „Min­den emberileg lehetségest megtettünk ígéreteink va­lóra váltására. Küzdöttünk és változatlanul küzdünk nemzeti függetlenségünk kiteljesítéséért, a béke megőrzéséért, a demokrácia (Folytatás az 5. oldalon.) „A görög történelem ed­digi legnagyobb szabású tömeggyűlése ez” — mond­ Részvét­nyilvánítás A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége rész­vétét nyilvánította Hoszain Mohammed Ersad bangla­desi államfőnek az ázsiai országot ért természeti csa­pás miatt. Egy pusztító cik­lon és az azt követő áradás több ezer halálos áldozatot szedett Bangladesben. Buda védelmében Új intézkedések egész sora készül a budai táj, a dombok-hegyek természeti és történeti kincseinek védelmére. Az építkezések mérséklésén kívül el­kezdődnek a hegyvidék ősi, hagyományos arcula­tát helyreállító munkák is. A legsürgetőbb tenni­való a fásítás, erdősítés, a tájba nem illő építkezés m­eggátlása. A budai táj megóvása, és helyreállítása a fővá­ros egyik legnagyobb vállalkozása. A tervek meg­valósítása hosszú évekig tart és széles körű társa­dalmi összefogást kíván. Ebben nagy részt vállal a Hazafias Népfront és a KISZ. (Az új elképzelések­ről lapunk 3. oldalán számolunk be.)

Next