Esti Hírlap, 1985. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-01 / 257. szám

S Herath Károly és Pirkko Tysläjärvi megbeszélése Németh Károly, az MSZMP­­ főtitkárhelyettese ma délelőtt a KB székhá­zában találkozott Pirkko­­ Työläjärvi­ vel, a Finn Szo­ciáldemokrata Párt első elnökhelyettesével, Turku megye főispánjával. A szívélyes légkörű ta­lálkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi élet néhány időszerű kér­déséről, áttekintették a ha­gy­oraá­n­y­os a­­ vasi­ai és sok réti­ magyar—finn kapcsolatok helyzetét, továbbfejleszté­sük lehetőségeit,­­ valamit az MSZMP és a Finn Szo­ciáldemokrata Párt együtt­­m­űködésének alakulását. A találkozón jelen volt Ar­to Mansala budapesti finn nagykövet. (MTI) ISTVÁN ■ INDIÁBAN Oláh István hadseregtá­­bornoknak, honvédelmi mi­niszternek a­ vezetésével magyar katonai küldöttség érkezett ma hivatalos láto­gatásra Új-Delhibe. A honvédelmi minisztert megérkezése után néhány órával fogadta Rzdzsiv Gandhi indiai kormányfő. GREENPEACE Kiutasítás A hatóságok tegnap szabadon engedték és nyomban kitoloncolták Francia Polinéziából a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi­­ mozga­lom Vega nevű jachtjának október 24-én letartózta­tott négyfőnyi személyze­tét. TÁBOR-HEGY Az olvasói levél — amiből az alábbi idézetek származnak — pontosan egyéves. „Az óbudai Tá­bor-hegy oldalán lakó, csaknem kétszáz család fél éve kerülgeti a gödröket otthona körül. Két évvel ezelőtt határozták el, hogy önerőb­ől építenek gáz­vezetéket a Máramaros úton­­és környékén... Megalakult az építőközösség, a tervezés után meg­bízták a II. Kerületi Tanács költségvetési üzemét a gázvezeték építésével. Az ULKÜ munkatársai hol dolgoztak, hol nem. A lakók — miközben az ár­kokat kerülgették — láthatták, hogy a Sör­ gyor­sabban fogy, mint az elvégzendő munka. Gyarapo­dott viszont a számla. Néhány hete elfogyott a la­kók­ türelme... A Máramaros úton hat-hét házat csak gyalogosan lehet megközelíteni, hetek óta. Ha úgy adódna, sem a tűzoltóknak, sem a mentőknek nem lenne szabad útja . . . Most úgy tűnik, van új kivitelező, egy gmk vállalkozott rá, hogy folytatja a munkát...” Fontos még egyszer megjegyezni, hogy mindez tavaly október 30-án íródott. Mint most már tudható, az öröm nem tartott sokáig, mert a helyzet... (Erről szól cikkünk a 4. oldalon.) PREMMEHTI látogatás, VÁESGLIDÉZÉS, SAJTÓÉRTEKEZLET Kádár János mai ргодгтЏ London, november 1. , Kádár P.Jánosnak.: ma Lon­­donban k­ülön­ösen zsúfolt a programja. A többi között felkeresi a legnagyobb brit élelmiszeráruh­áz-lánco­lat, a Sainsbury egyik fő­városi szupermarketjét. Ezt megelőzően az MSZMP főtitkára a brit parlamentbe, a Westmins­­ter-palotába látogat. Ber­nard Weatherill-lel, az al­sóház elnökével találkozik, majd körsétát tesz a törté­nelmi falak között. Az ebéd után — amelyet ezúttal­ Sir Geoffrey Lrevue külügyminiszter ad a ma­gyar vendég és kísérete tiszteletére — Kádár János a brit gyáriparosok­ szövet-­ ségében kerekasztal-fronte­­n netán vesz részt. Napi programját nemzetközi saj­tóértekezlet és a londoni magyar kolónia képviselői­vel való találkozás zárja le. A nap folyamán több megbeszélést tartanak brit kollégáikkal azok a ma­gyar személyiségek, közöt­­­tük Várkonyi Péter kül­ügyminiszter, akik Kádár János kíséretében érkeztek­­ Londonba. Főszerkesztők találkozója New York, november 1. Az ENSZ -f.i­tk.i­-hc'ycl­. !­­lesének meghívására ,, vi­lág különböző" országainak húsz tömegtájékoztatási szakembere — több lap, hírügynökség, rádió- és te­levaióműso­r főszerkesztője 4-- október 28-a- és novem­­­ber 1-e körül­ .New York­ban­­ megvitatta az ENSZ szerepét a mai nemzetközi helyzetben. Nagy figyelmet fordítot­tak arra, miként tükrözi a­­ világsajtó az ENSZ tevé­kenységét, és mit tehetnek az újságírók a világszerve­zet munkájának szélesebb körű bemutatására. A főszerkesztők — köz­tük Pálos Tamás, a Ma­gyar Távirati Iroda főszer­kesztője — találkoztak az ENSZ főtitkárával, Javier Pérez de Cuellarral és he­lyetteseivel, a közgyűlés 40. ülésszakának elnökével,­­Jaime de Piniessel, a Nem­zetközi Munkaügyi Szerve­zet főtitkárával és az ENSZ-titkárság több vezető tisztségviselőjével. EURÓPAI KUL­TUR­ÁLIS FÓRUM Plenáris ülés Ma délután zárt plená­ris üléssel fejeződik be a budapesti európai kultu­rális­­fórum harmadik mun­kahete. Az erre vonatkozó megállapodás még a tava­lyi előkészítő értekezleten született meg, ahol köz­megegyezéssel kidolgozták a fórum menetrendjét. Ugyancsak ma befejezi tevékenységét az a két munkabizottság, amely a képzőművészet, illetve elő­adóművészet kérdéseivel foglalkozott. Ezen belül a résztvevők a munkabizott­ságok tanácskozásának má­sodik hetében az építészet és a műemlékvédelem, il­letve a filmművészet, va­lamint a rádió és televízió kulturális műsorai proble­matikáját tűzték napirend­re. Számos javaslat hang­zott el a konstruktív együttműködés jegyében, s természetesen nem maradt el a vita sem, amely alap­vetően szakmai keretek kö­zött folyt sok ismert kul­turális személyiség részvé­telével. Hétfőtől — ismét két hé­ten keresztül — a másik két munkabizottság meg­beszéléseire kerül sor, ez irodalom, illetve a kultu­rális együttműködés téma­körében. TÖRÖKORSZÁG feloldják a rendkívüli állapotot Az Isztambulban és hét török tartományban ér­vényben levő rendkívüli állapot november 19-i ha­tállyal történő feloldását javasolta tegnap a török nemzetbiztonsági tanács. A rendkívüli állapot rendel­kezései közel hét éve van­nak érvényben. MA NYÍLIK gyűrött,. Politikai könyvnapok Ma délután megnyitják Győrött az' 1985. évi poli­tikai könyv­napokat, ' • “ '-'A Kossuth Könyvkiadó ez alkalomból huszonegy kötetet jelentetett mag? Közreadták Marx és En­gels műveinek 47. köte­tét, amely Marx 1861 és 1803 között született poli­tikai gazdaságtan­ kézira­tát foglalja magába. Elő­ször jelenik meg Gramsci 1926 előtt íródott cikkeinek gyűjteménye magyarul Po­litikai­­írások. címmel, amely az 1916 és 1926 kö­­­zött született publikációk gyűjteménye. (Cikkünk a 2. oldalon.) KITÜNTETÉSEK, AVATÁSOK November 7-re készül az ország A nagy októberi szo­cialista forradalom 68. évfordulójának megün­neplésére készül az or­szág. A következő napokban emlékező ünnepségeket rendeznek országszerte, koszorúkat helyeznek el a hazánk felszabadulásáért életüket áldozott , szovjet katonák emlékművein. A gazdaság, a tudomány, a kultúra területén kiemel­kedően dolgozók­ tevékeny­ségét számos intézmény­nél kitüntetésekkel ismerik el. . Az ünnepet megelőző­en, november 6-án, szer­dán az Országház előtt katonai tiszteletadással felvonják az állami zászlót. A Gellérthegyi Felszabadu­lási Emlékmű előtt a­ Ma­gyar Népköztársaság nem­zeti lobogója és a nemzet­közi munkásmozgalom vö­rös zászlaja emelkedik a magasba. A Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren no­vember 7-én, csütörtökön délben zenés őrségváltás lesz az állami zászlónál. Szerdán koszorúzási ün­nepséget tartanak a Felvo­nulási téren, a Lenin szo­bornál. Az Országházban az Elnöki Tanács kitünte­téseket adományoz párt-, társadalmi- és tömegszer­vezetek tisztségviselőinek és aktivistáinak. Az ünnep előestéjén Pál Lénárd, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titká­ra beszédet mond, amelyet a Kossuth rádió 19.15 órá­tól, a televízió 19.45 órától közvetít. Az ünnepekhez immár hagyományosan hozzá­tartozik, hogy ország­szerte különböző létesít­ményeket adnak át. A fővárosban a Mikro­elektronikai Vállalatnál felavatják a félvezető esz­közök — például integrált áramkörök, tranzisztorok, diódák — gyártásához szükséges úgynevezett szi­­líciumszelet-gyártó sort. FERIHEGY 2 MA REGGEL: ELSŐ START A Malév­­új légikikö­tőjében ma reggel kö­szöntötték az első me­netrend szerinti járatok utasait. Hét óra előtt in­dult Szófiába a néhány nappal ezelőtt felavatott utasforgalmi épület elől a 830-as számú Malév­­gép, nyolc órakor pedig, 50 utassal a fedélzetén megérkezett Szaloniki­­ből a 261-es számú já­rat. Jahoda Lajos, a Malév vezérigazgatója köszöntötte az új légi­kikötő első utasait. (Ri­portunk a 12. oldalon.) Új létesítmény nyitotta meg kapuit tegnap este Gazdagréten. A közösségi ház nem ismeretlen a XI. kerület lakói körében. Több hasonló, sokoldalúan szórakoztató, köz­­művelődésre, kiállításokra, mozgásra, sportra és számos más, színvonalas időtöltésre alkalmat és helyet kínáló létesítmény működik a kerületben. A helyiek megkedvel­ték ezeket a közösségteremtő házakat. A városrész fejlesztéséért a lakók készek az együttgondolkodásra, a közös cselekvésre. Az elmúlt öt évben a társadalmi össze­fogás értéke csaknem 170 millió forint volt. (A kerületről szóló írásunkat lapunk 3. oldalán közöljük.) (Wormser felv.)

Next