Esti Hírlap, 1996. március (41. évfolyam, 50-70. szám)

1996-03-01 / 50. szám

A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ELEMZŐ TANULMÁNYA Vijjogás a kék lámpák körül A Legfőbb Ügyészség tegnap elutasította azt a panaszt, amelyet Szabó Zoltánné, a dr. Gál Zoltán balesetében elhunyt moto­ros rendőr özvegye nyújtott be kifogásolván, hogy egye­dül az ő volt férjét tették felelőssé a történtekért. A Legfőbb Ügyészség úgy íté­li meg: a megyei ügyészség helyesen foglalt állást, ami­kor megszüntette a három rendőr halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult nyomozást. Kétséget kizáróan megállapítható ugyanis, hogy Szabó Zoltán zászlós tavaly július 17-én a 36-os úton szükségtelenül tért át a menetirány szerin­ti bal oldalra, ahol a Lauer házaspár jött szembe a Tra­bantjával. Az elnöki kon­vojnak az út jobb oldalán is elegendő hely állt rendelke­zésére az akadálytalan to­vábbhaladáshoz. A történ­tekért eszerint senki más­nak a felelőssége nem me­rülhet fel. Mint ismeretes, két másik kék lámpás eljárás még fo­lyamatban van. Az egyik­ben a rendőrség vizsgálódik a Fővárosi Főügyészség fo­kozott felügyelete mellett, gyanúsítottja pedig Honti Mária művelődési államtit­kár sofőrje. Értesülésünk szerint az orvos szakértő most elemzi, milyen súlyo­sak azok a sérülések, ame­lyeket a balesetet szenve­dett civil autós szerzett, amikor tavaly október 3-án zöld jelzésnél érkezett egy kereszteződésbe. A köztársasági elnök gépkocsiját kísérő rendőr­ségi autó február 14-ei ka­rambolja ügyében a Szol­nok megyei Főügyészség Nyomozó Hivatala folytatja az eljárást. A gyanúsított személyét még nem nevez­ték meg. A kérdés itt az: jo­gosan előzött-e a kísérő au­tó, látván, hogy az út két oldalán méteres hóbuckák akadályozták a közlekedés többi résztvevőjét a félre­­húzódásban. (Folytatás a 4. oldalon) Gál Zoltán Mercedese a baleset után FOTÓ: MTI ARVERESA RANCHON Elénekelte más nótáját Átszámítva 42 millió forintra rúg a bársonyos hangú spanyol trubadúr, Julio Iglesias adóssága. A gyen­gébb nem bálványa, a futballistából slágerénekes vi­lágsztárrá vált Iglesiast három évvel ezelőtt bírósági ítélet kötelezte arra, hogy fizessen Larry Moreno ar­gentin zeneszerzőnek, mert bebizonyosodott, hogy Yolanda című slágerének dallama csaknem azonos az Iglesias által sikerre vitt Morrinas melódiájával. A szelle­mi érték eltulajdonításáért, plágiumért kirótt büntetést a sztár mindeddig nem fizette ki, ezért kényszer­árve­résre bocsátották argentínai birtokát. Kulcsár EGYRE SZEGÉNYEBB PALOTA Milliós jutalom a polgármesternek Máig kell benyújtani a Fő­városi Bírósághoz azt a kere­setet, amelyben a XV. kerü­leti képviselő-testület Czibik Tamás polgármester felfüg­gesztését szorgalmazza. Ahogy arról már koráb­ban is hírt adtunk, a testü­let vizsgálatot indított a polgármester ellen, mivel a képviselők beleegyezése nélkül helyezte el az önkor­mányzat pénzét WVM és DRS kötvényekbe, így a WVM csődje miatt Rákos­palotának és Újpalotának több mint 140 millió forint­ja úszott el. A vizsgálat megállapította, hogy Czibik Tamás sorozatosan megsér­tette az államháztartásról és az önkormányzatról szó­ló törvényt, valamint a helyi önkormányzat vagyonren­deletét. Ezért javasolják a polgármester felfüggeszté­sét, fegyelmi eljárás megin­dítását és kártérítési fele­lősség megállapítását. (Folytatás a 7. oldalon) ÁRA: 28 FORINT Halálos zuhanás Mára virradóra lezuhant a perui Fawcett légitársaság egyik Boeing T 737-es utas­­szállító gépe Peruban. A légi jármű fedélzetén senki sem élte túl a katasztrófát. A sze­rencsétlenség összesen 123 halálos áldozatot követelt, 117 utas és hatfőnyi sze­mélyzet vesztette életét. A szerencsétlenül járt Boeing Lima és az ország dé­li részén fekvő Arequipa, Pe­ru harmadik legnagyobb vá­rosa között közlekedett. A leszálláshoz készülő gép vi­haros időben hegyfoknak üt­között az Andokban, Arequi­­pától nyolc kilométernyire. A KÉSZÜLÉKÉBEN VAGYUNK □ DE Az Ön csatornája: UHF 47 MISSZIÓSOK MENEKÜLÉSE Éhség, háború és banditizmus Három emberre számítva nyolc golyóval fizetnek ma Csecsenföldön a humanitá­rius segítségért. A Magyar Ökumenikus Szeretetszol­gálat éber őrangyala azon­ban elhárította az effajta honorárium végzetes követ­kezményeit az elmúlt szom­baton, Groznij egy forgal­mas utcáján. A lövések csak a segély­­szervezet Nissan teherautó­jában okoztak károkat. A két református magyar: Szabados Argentina, a Sze­retetszolgálat nemzetközi osztályának és kaukázusi missziójának vezetője, Fe­kete János munkatárs, va­lamint az orosz ortodox he­lyi alkalmazott, Oleg Kali­­mulin épségben hajtott el a fegyveresek harapófogójá­ból. A grozniji missziós központot azonban — úgy tűnik, hosszú időre — be­zárták. (Folytatás az 5. oldalon) Szabados Argentína FOTÓ: SCHILLER ZSUZSA Gates lecsúszott Bill Gates, a Microsoft­­birodalom alapító elnöke mostantól már nem a világ leggazdagabb vállalkozó­ja. A számítógépprogra­mok amerikai csodagyere­két tehetősségben túlszár­nyalta az ugyancsak ame­rikai Warren Buffet nagy­­vállalkozó, akinek szem­élyes vagyonát hivatalosan 16,6 milliárd dollárra (át­számítva mintegy 2400 milliárd forintra) teszik. Eközben Mr. Microsoft, ahogy Bill Gates-t ismerik a nagyvilágban, kénytelen beérni „potom” 2040 mil­liárd forintra becsült va­gyonnal. XLI. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM 1996. MÁRCIUS 1., PÉNTEK B­U­D­A­P­E­S­T­I NAPILAP NINCS HITEL, NEM NŐ AZ ADÓSSÁG Több pénzt kapnak a fővárosi tűzoltók? Nem vesz fel új hitelt a főváros, és adósságállomá­nya idén sem növekszik to­vább. Több mint 90 módosí­tó indítvány megvitatása után a városatyák tegnap elfogadták az 1996-os költ­ségvetést. Fejlesztésre 30 milliárd forintot szánnak ebben az évben. Az tervezettnél 48 millió forinttal több pénzt kap a Fővárosi Növény- és Állat­kert. Ebből az összegből ki­egyenlítik az áremeléseket és el tudják végezni a sürgős javítási és kertészeti mun­kákat. Megkezdődnek a 14-es villamos — az 1997-es év végére két kilométerrel to­vább közlekedik a káposz­tásmegyeri meghosszabítá­­sához szükséges munkála­tai. Előkészítik az 56-os vil­lamos hűvösvölgyi végállo­másának kiépítését is. A Thália Színház az évad végéig játszik, ősszel meg­kezdődik az újjáépítés. A Független Kisgazda­­párt fővárosi frakciója azt kérte: növeljék a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szá­mára biztosított költségve­tési előirányzatot. A város­atyák megállapodtak abban, hogy Demszky Gábor tár­gyaljon a kormánnyal a központilag biztosított pénzösszeg növeléséről. Az eredményről két hónap múl­va tájékoztatja a Fővárosi Közgyűlést. Több ellenzéki frakció szerette volna elérni, hogy a Budapesti Rendőr-Főkapi­tányságot ne 50, hanem 100 millió forinttal támogassa a főváros. A módosító indít­ványt a képviselők nem fo­gadták el. Tirts Tamás, a Fidesz- MPP fővárosi frakcióvezető­­je nehezményezte, hogy amíg a­­ Fővárosi Önkor­mányzat pénzügyi helyzete javul az idén, a kerületek egy része a csőd szélére jut­hat. Manninger Jenő, az MDF frakcióvezetője szerint büntetik azokat a kerülete­ket, ahol nem SZDSZ-es a polgármester. Például az Etele tér rendezéseit említet­te. Az időszerű és sürgető tennivaló kikerült a költség­­vetésből. Kovács Orsolya A „CSEREGYEREK” VISSZATÉR Ha kedd, akkor Medgyessy Noha az új pénzügymi­niszter kinevezése március 1-jétől szól, a Pénzügymi­nisztérium miniszteri tit­kárságán ma reggel nyoma sem volt a készülődésnek. A titkárság dolgozói úgy tud­ják, új főnökük csak a jövő hét elején áll munkába. Ezt erősítette meg Szittner Ká­roly, a minisztérium pénz­ügyi és humánpolitikai fő­osztályának vezetője is. Szittner Károly értesülé­sei szerint Medgyessy Péter hivatalos beiktatására jövő héten kedd, reggel fél ki­lenckor kerül sor. Addigra bizonyára tisztázódik az is, kiket választ közvetlen munkatársának az új mi­niszter, a régi stábból kit tart meg, illetve kit hoz ma­gával? A humánpolitikai főosz­tályvezető csöppet sem ag­gódik a helyzet miatt, hi­szen a miniszter ebbe az épületbe úgy jön, mintha haza­jönne. Kezdő korától egészen 1989-ig itt dolgozott, gya­korlatilag egész eddigi pá­lyafutását itt töltötte. Szittner úr emlékezete sze­rint ez, alól csupán az a rö­vidke időszak volt kivétel, amíg Medgyessy Péter „cse­regyerekként” a Nemzeti Bankban gyakorlatozott. B. A. VEGYIFEGYVER-GYÁR LÍBIÁBAN A mérges gázok mesterei Líbia nagyon közel jár ahhoz, hogy befejezzen és működőképessé tegyen egy nagy kiterjedésű, föld alatti, vegyi fegyvereket előállító üzemet. Az amerikai hír­szerzőszolgálat, a CIA érte­sülései szerint a vegyiüzem 64 kilométerre található a fővárostól, Tripolitól. A föld alatti létesítmény a világ legnagyobb mérges gázokat előállító gyára lesz, amelyet Líbia vélhetően 1997 decemberében fejez be. (Folytatás a 9. oldalon) Ötvenen Kuba mellett Mintegy ötvenfőnyi tömeg tüntetett tegnap Moszkvában Kuba mellett. A koros internaci­onalisták transzparensei Kubát éltették, az Egyesült Államokat pedig lesátánozták. (Publicisztikánkat a 9. oldalon olvashatják) fotó: Reuters Válságos állapotban Tegnap holtan találták a sziráki polgármester, Tari Gyula házában a 6 éves Tóth Viktóriát, a 8 éves Gulyás Hajnalkát és a 10 éves Gu­lyás Krisztinát. További négy személyt eszméletlen állapotban találtak. Tari Gyulát és feleségét, valamint a 14 éves Gulyás Máriát a salgótarjáni kórház intenzív osztályán kezelik. Mint Laczkó Tamás osztá­lyos orvostól ma reggel meg­tudtuk, a betegek légzése és keringése stabilizálódott, de továbbra is lélegeztető ké­szüléken vannak. Nem lehet tudni azonban, hogy miként befolyásolta a mérgezés az agy, és az idegrendszer mű­küldését. Bár mindhármuk állapota továbbra is válsá­gos, életveszélyes, a polgár­­mester, Tari Gyula állapota kevésbé, míg a másik kettőé valamelyest jobban javult, de egyikük sem nyerte vissza eszméletét. Az elhunyt személyek boncolása során megállapí­tották, hogy az eddigi felté­telezésekkel szemben nem szén-monoxid, hanem gáz­mérgezés okozta a tragédiát, s az életben maradottak re­akcióiból is ugyanez a kö­vetkeztetés vonható le. A hétéves Gulyás Antal, akit a salgótarjáni kórház gyermekosztályán kezelnek, állapota kielégítő. F. A. M.

Next