Esti Kurir, 1925. november (3. évfolyam, 247-270. szám)

1925-11-01 / 247. szám

ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓRA 40.000 K. NEGYED FŐSZERKESZTŐ• SZERKESZTŐSÉG: VI. ARADI UCCA 8. IV. EM. ÉVRE 120.000 K. EGYES SZÁM ÁRA: 2000 K. HÉTFŐN / TELEFONSZÁMOK: 196-19, 92-70, 98-70, 23-45, 122-82. 3000 K. JUGOSZLÁVIÁBAN 4 DINÁR, HÉTFŐN 5 O­R C­G* AV­ÁRIJJ­V KIADÓHIVATAL : VII. KER.: KERTÉSZ UTCA 24—28 DINÁR. AUSZTRIÁBAN 2500 OSZTRÁK KORONA_________________________________________________________________T­E­L­E­F­O­N­­­S­Z­Á­M: JÓZSEF 156-20 III. ÉVFOLYAM.­­ BUDAPEST, 1925 VASÁRNAP NOVEMBER 1 ♦ 247. SZÁM TISZA ISTVÁN ÍRTA: DR. DÉSY GÉZA Ma hét esztendeje, gyilkos golyók járták át a magyar nemzet szívét, leterítették Tisza Istvánt, sírba döntötték Magyarországot. Ekkor vesztettük el a régi határokat, s azóta megváltozott minden. Ami felül volt, alulra került és a mélységek eltemetett hullái felül­kerekedtek, előmerészkedtek a régmúlt el­űzött kísértetei, sötétség és gyűlölködés lett úrrá a lelkeken, jogról, erkölcsről, emberies­ségről táplált, örökéletűeknek vélt, megszen­telt igazaink porba hullottak. És a reánk szakadt nehéz időkben vergőd­tünk, a szabadság önkénye, majd az önkény szabadsága, gyöngítettek és tépdestek min­ket, szegényes határainkon túl csak ellenség, itthon csupa ellenfél, se erőnk, se tekinté­lyünk, máról holnapra tengünk-lengünk, csigalépéssel halad a konszolidáció munkája, a megcsonkított, megtiport, nagybeteg ország nehezen áll talpra. Hej, de sokszor sírjuk vissza Tisza Istvánt! Mert ő a magyar géniusz Volt. Erényei jellegzetes magyar erények, tiszta, erős kéz, tiszta szándék, tiszta szív, törhetetlen meggyőződés, semmi megalkuvás, hűség a magyar gondolathoz és a magyar igazsághoz, „gondolj merészet és nagyot és tedd rá éltedet", ez volt Tisza István, így élt és így esett el. . Élete, a magyar eszme inkarnációja, ha­lála a magyar eszmény apotheózisa volt, így emelkedett történelmi magasságba, s a tá­volság pátosza egyre szövi a dicsfény arany­­fátyolát nemes alakja köré, hét­ esztendő röpke múlása évszázadok messzeségébe emelte, szentté avatta, legendás alakká, akiről kobzosok fognak hősi dalokat zen­geni, oltárkép lesz a magyarság templomá­ban, ide járulunk majd el zarándokolni, vezekelni és merítünk hitet és bizodalmat. Csodálatos, hogy ma jobban ismerik, mint életében, amikor a legtöbben vagy nem is­merték, vagy félreismerték. Sokan, hideg­­ kényúrnak, rideg észlénynek tartották, kí­méletlen ellenfélnek, aki nem is tudott ba­rátkozni és hí­ves, bántó fölényességgel kezelte embertársait, ezenfelül pedig „csá­szári urának volt hű szolgája", s esküdt ,ellensége minden nemzeti és emberi haladás­nak. Merő tévedés, sokszor szándékos, sőt rosszindulatú félreismerés, s bizony nagy tetemrehívást lehetne rendezni az irigység és tehetetlenség fekete seregével szemben, ezek szították és terjesztették ezt a végzetes balhitet, míg végül áldozatul esett Tisza István és a magyar gondolat, amelynek ő leghűségesebb és leghivatottabb hitvallója volt. Megadta jósorsom, hogy közel állhattam hozzá és megismerhettem szívét, lelkét, az embert és az államférfit, gondolatait és esz­ményeit. Otthon, Biharban, majd itten, Bu­dapesten, fehér asztalnál, zöld asztalnál, gyakran négyszemközt, vele lehettem, bizal­mával tüntetett ki, megismertem, köteteket tudnék írni arról, amit cselekedett, mondott, vagy hangosan gondolt, leveleit is ereklye­ként őrizem. Amikor az általános választójog kérdése felmerült, gyakran beszéltünk bizalmasan, eltérő volt a felfogásunk, vitatkoztunk, egy­szer azt mondottam : „én, a nagyváradi kis ügyvéd, nem lehetek kevésbé demokratikus, mint Ferenc József, a, császár , és , apostoli király", amire azt válaszolta : „a császárnak az a legfőbb gondja, hogy elegendő katonája legyen, egyébbel alig törődik, de én azt aka­rom, hogy­ magyarok legyünk és Magyaror­szág legyen". Ilyen „császári" , és „közös­ügyes" államférfi volt Tisza István. Majd leveleztünk az általános választójog kérdé­sében, s azt írta nekem ezerkilencszázöt augusztus huszadikán, tehát több mint húsz esztendővel ezelőtt : „nekünk fenn kell ma­gyar nemzetül államunk ezer ellenség között és nekünk az országot szabadelvű és demok­ratikus irányban fejlesztő és erősítő gaz­dasági és kultúrpolitikát kell csinálnunk,... nehogy elmerüljünk a nemzetiségi, szociális és klerikális demagógia­ mocsarába". Íme, ilyen volt az ő „nemzetellenes" és „reak­ciós" életfelfogása, s bizony, amit húsz esz­tendővel ezelőtt megjósolt, kárunkra, vesz­tünkre, sokban beteljesedett. Mint ember, csupa szív, jóság és hűség volt. Shakespeare szerint: „a jószív legbizto­sabb jele a kemény ököl", de ő nemcsak kemény tudott lenni, olykor ellágyult, mint a gyermek, s általában is, élete végéig meg­őrizne ifjúsága illúzióit és eszményeit, csaló­­dások és keserűségek nem hervasztották el lelkének üdeségét. Örök távozásának évfor­dulóján gyászoljuk őt és a benne megteste­sült magyar sorsot. Ma több a barátja és kevesebb az ellensége, mint amikor elköltö­zött, s amikor azt panaszoljuk, hogy a te­kintélyek alkonya van, visszasírjuk a ledön­tött szobrot, az ő hitét és erejét, az ő életé­nek igazait és megdicsőülésének tanulságait, adja Isten, hogy a geszti sírból virágok fa­kadjanak, éljen örökké a magyar élet, jöj­jön a magyar feltámadás, ez lesz Tisza Ist­ván életének megjutalmazása, halálának ki­engesztelése. A NEMZETGYŰLÉS MAI ÜLÉSÉN A HŐSI HALOTTAK EMLÉKÉNEK ÁLDOZOTT Tisza István gróf és Návay Lajos emlékét kegyeletes ünnepség keretében örökítette meg a nemzetgyűlés Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor beszédei . Az emlékünnepségen megjelent a régi országgyűlés minden számottevő tagja is A nemzetgyűlés mai ülését, amelynek­ napi­rendjén „a további teendőkről­ való intézkedés“ szerepelt, a törvényhozásnak a világháborúban elesett tisztviselőtagjai és alkalmazottai, vala­mint a bolsevizmus alatt meggyilkolt Tisza István gróf és Návoly Lajos képviselőházi el­nök emlékének szentelték. Már jóval­ az ülés megnyitása előtt megteltek a n­emzetgyűlés folyosói. Régen nem látott kép elevenedett fel: úgy a jobboldali, mint a baloldali folyosó a forradalmak előtti törvényhozás alakjai­val teltek meg. A gyászünnepségre ugyanis felvonult a régi munkapárt majdnem minden számottevő tagja. Balogh Jenő, Wolffner Tivadar, Papp Géza báró, Czobor László, Kálmán Gusztáv, Wlas­­sits Gyula báró, Némethi­ Károly, Gerlóczy Gyula, Müller Kálmán báró, Herczeg Ferenc, Nagy Ferenc, Lovag Mihály báró,­­Szász Károly és mások régi parlamenti emlékeiket elevenítik fel egységespárti utódjaiknak. A baloldali fo­lyosón Lengyel Zoltán és Sümegi Vilmos lát­hatók. A karzatok egészen , megteltek. Közel száz családtag jelent meg, köztük igen sok egyszerű polgárember. Az elnöki emelvény fölötti karzat, valamint a diplomaták és fő­rendiház karzata is megtelt. Scitovszky Béla elnök 11 óra­­után néhány perccel már megnyitja az ülést. A nemzetgyűlés tagjai szép számmal jelentek meg. A szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal teljesen hiányzott. A szociáldemokraták tegnapi határozatuk alap­ján azzal az indokolással, hogy őket nem en­gedték Somogyi Béla és Bacsó Béla sírjánál a kegyeletnek áldozni, nem vettek részt a nemzetgyűlés gyászünnepségén. De távolmarad­tak a fajvédők is, akik közül az ülés utolsó percében egyedül Eckhardt Tibor jelent meg az ülésteremben — zöldesszürke ruhában — egyedül a fekete ruhák tömegében Szcitovszky házelnök ünnepi beszéde Scitovszky Béla elnök hosszabb elnöki elő-, •terjesztéssel áldozott a törvényhozás hősi ha­lottas emlékezetének : — Halottak napja küszöbén, halottak emlé­kének szenteltük mai ülésünket, — kezdte. A kegyelet egyesítő érzésével gyűltünk össze, hogy nemzetünk életéért folytatott mindennapi munkánk., kiszdterén hősök emlékünnepének ál­dozzunk, • neveket örökítsünk meg­ ércben, ame­lyek eltérő jelentőséggel kapcsolódtak bele a magyar törvényhozás munkájába, amelyeket azonban egyenlő mértékben tesz méltókká erre a kegyeletes megörökítésre a hazáért kiontott vérükkel megváltott halhatatlanságuk. Scitovszky Béla ezután hosszas visszapillan­tást vetett Magyarország ezeréves történetére, amelynek lapjai hosszas küzdelmekről és nagy áldozatkészségről adnak bizonyságot. Hogy ilyen viszontagságok között — folytatta — mégis megmaradhattunk a kontinentális Európa egyetlen nemzetének, amely évezeredes múltra tekinthet vissza , legnagyobb bizonysága annak, hogy rendeltetésünk van ezen a helyen. Csaba vezér szellemtáborának gyönyörű legendája elődeink hősi áldozataiban válik időről-időre megújuló valósággá. Ebbe a magasztos eszmei jelentőségbe kapcsolódik bele mai kegyeletes ünnepünk, nemzetünk életéért folytatott napi­munkánk keretében, két emléktábla felavatásá­val. Az egyik azok neveit örökíti meg, akiket törvényhozói hivatásuk, vagy a törvényhozás­­szolgálatához kötött életpályájuk köréből szólí­tott a hősi halál mezejére a nemzetünkre mért legnagyobb megpróbáltatás. Nem az a haza örökíti meg e hősi halottak emlékét, amelynek képével lelkükben elvérzettek. De véráldozatuk emlékével azért a hazáért való mindennapi küz­delem tartozását hagyták örökségül reánk és példájuk örök buzdító hatását a jövendő nem­zedékre. A másik emléktábla a hősi küzdelem elbukását követő szomorú idő két olyan áldo­zatának vértanúságát hirdeti, akiket közéleti szereplésük egymásutánban emelt a háborús országgyűlés képviselőházának elnöki székébe. Ma van hetedik évfordulója a gyászos emlékű napnak, amelyet kitörölni szeretnénk emlékeze­tünkből, ha eseményeinek sötét háttere egyre erősbödő fényét nem ragyogtatná felénk, nem­zetünk egyik leghűbb és legnagyobb síknak mártírkoszorús alakját.­­ Ezután kegyeletes szavakkal emlékszi meg Tisza István nagy egyéniségéről. V . Tisza Istvánnak a harcban követelt mód­szere és politikájának sikerei felől ma még el­térő. Jöhet a kortársak ítélete, de a nép""egyéni­ségéből már ma is a történelem nyílt ítélet ere­jével ment át a köztudatba : szándékainak ön­­zetlensége, jellemének kristálytisztasága, meg­győződésének és kötelességérzete sugallatának követésében tántoríthatatlan szilárdsága, min­­denekfelett pedig hazájának szeretetétől át­hatott önfeláldozása, amellyel személyes érdekeit és sorsát nemzete nagy érdekeinek teljesen alárendelte, az erkölcsi nagyság olyan ma­gaslatára emeli, amelyen nemzeti gé­niuszunk legkiválóbb reprezentánsai sorá­ban foglal helyet. Amikor a végzettel szembe kellett állania, azon a gyászos emlékű napon, amelyen összeomlott hazája romjain négy, katonaruhába öltözött martalóc fegyverével haragította reá régi ellen­ségét, az anarchiát, azzal az utolsó sóhajjal omlott maga is a szent romok fölé: „Ennek így kellett történnie". Érezte, hogy egész élete munkája csak így lett teljes : csak halálával él és hal tovább. Az elnök ezután Návay Lajos volt képviselő­­házi elnökről emlékezett meg, majd Ára 2000 korona Leleplezik az emléktáblákat. Az elnök a kegyeletes megemlékezés után felszólította a megjelenteket, hogy vonuljanak át a parlament delegációs folyosójára, ahol leleplezik a hősi halottak és Tisza István gróf, valamint Návay­ Lajos emlékezetének emelt márványtáblákat. A leleplezés tartamára az ülést felfüggesztette. Erre a képviselők, valamint a karzatokon el­helyezkedett családtagok, volt országgyűlési képviselők és főrendek átvonultak a delegációs folyosóra. A két emléktáblát, amelyek a dele­gációs terem főbejárata körül emeltettek, nem­zetiszínű lepel borítja. A feldíszített­ folyosó jobboldalán, vagyis a kultuszminiszter parla­menti szobája előtt a törvényhozás hősi halott­jainak családtagjai helyezkednek el, az ellen­kező oldalon, a Návay—Tisza-emléktábla mö­gött a kormány és a nemzetgyűlés képviselő­tagjai foglalnak helyet. A főbejárat túlsó ol­dalán, vagyis a kupolacsarnok főlépcsőjén a budai dalárda tagjai állanak. Az ünnepség a Hiszekegy éneklésével kezdődött, majd Huszár Károly a hősök emléktáblájánál a következő ünnepi beszédet mondotta : — Egy hajótörött, bús nemzedék gyújtja meg a nemzeti önfeláldozás oltárainál a szent meg­emlékezés örökmécseseit. A magyar ország­­gyűlés két házának és a törvényhozás tisztvi­selői és alkalmazottai tizenhárom hősi halott­jának emlékét ércbe öntöttük. A magyar nem­zetgyűlés hőseinek emléktáblájához időtlen időkig járni fognak az utódok tanulni férfiú­­virtust és igaz honszerelmet. Megint tizen­három vértanul Tizenhárom drága vércsepp a magyar szenvedések mélységes tengeréből. Tizenhárom csillagszem Csaba királyfi legendás tejutjáról. Tizenhárom hősi halott neve a millió névtelenből. Életüket ádáz csatákban elvette az ellenség, de a magyar história egén, mint örökcsillagok gyulladnak ki dicsőséges neveik, most amikor a telep lehull a művész alkotásáról. A fiatal gróf Eszterházy Pál­ főrendnek, a daliás dunán­túli mágnás huszártisztnek, a pápai hitbizo­­mány urának szívét rohamozó huszárjai élén érte az ellenség golyója. És ezután Huszár felsorolja valamennyi hős nevét, akik hőstettükkel beírták nevüket a tör­ténelembe. A tizenhárom hősi halott cselekedeteinek’ felidézése — folytatta — egy pillantás a vi­lágháború poklába. Erényeiknek idevetítése a mai sivár kor szemei elé nagy tettek diadalmas vágyát kívánja feléleszteni. Az ő véráldozatuk nélkül az orosz kozákok és szerb komitácsik már 1915-ben Budapesten találkoztak volna

Next