Esti Kurir, 1932. december (10. évfolyam, 269-293. szám)

1932-12-01 / 269. szám

•H 3 Jieyda&Bettire, sőt felháborodva figyeli a főváros közönsége azokat a vissza­taszító tüneteket, amelyek a szellemi szükségmunka szétosztása körül mu­tatkoznak. Húszezer ínséges nyújtotta be kérvényét a falat kenyér iránt, amit a szükségmunka a maga havi hetven pengőjével jelent —­ hely pedig nincs több ezerháromszáznál. S most a húsz­ezer között nem a szociális érzés, igazság, méltányosság kezd válogatni, hanem a politikai hatalom, mely —­­igen közel fekszik a feltevés — érde­met akar a sovány karajjal jutalmazni, vagy legalább is propagandát fejteni ki a maga érdekében. A városháza két többségi pártja egyszerűen lefoglalt magának ezer helyet az ezerhárom­százból. A hatalom és erő jogán. S hiába vannak a többiek között sok gyermekes, fillértelen családapák, di­dergő, nincstelen szegények, a több­ségi koalíció ragaszkodik a maga „jo­gaihoz“ és nem enged belőlük. Fel­háborodva utasítjuk vissza az in­­szinuációt, hogy a Nemzeti Szabadelvű Párt ennyi, vagy annyi helyet követelt volna magának. A Nemzeti Szabadelvű Párt nem helyeket követel, hanem igazságot egyenlő mértékkel, méltá­nyosságot, szociális érzést. Azt köve­teli, hogy a segítség azoknak jusson, akik leginkább rá vannak szorulva, ne szolgálja a mohó pártérdek céljait, ne kegyeltek gyermekeinek jusson zsebpénz pótlékul. Ezt követeli és semmi mást. fantasztikus hírt hoz a távíró Székes­­fehérvárról. Gömbös Gyula miniszter­elnök bejelentette a város vezetőinek, hogy legközelebb törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé, amelyben vissza­állítja a régi székesfehérvári „király­­napokat“ — egyszer egy évben, augusztus közepén a magyar törvény­hozás, régi mintára bevonni Székes­­fehérvárra és ott törvénynapot tart. Mit mondjunk az ötletről? A magyar életnek ezer és ezer sürgős, fontos, súlyos problémája van — mind elinté­zést vár. Bármennyire ragaszkodjék is valaki a hagyományokhoz, bár­mennyire bámulja és értékelje is a történelmi múltat, azt be kell ismer­nie, hogy a székesfehérvári törvényna­pok felelevenítése nem tartozik sem a legégetőbb, sem a legsürgetőbb elin­tézni valók közé. A magyar törvény­­­hozás majd bevonul Székesfehérvárra törvénynapot tartani. De közben — a magyar törvényhozás mentelmi ügye­ket, kérvényket tárgyal s egyetlen ko­moly javaslatot sem, egyik elnapolás a másikat éri, szomorú bizonyítványt adva ezzel a kormányzati tervtelen­­ségről és tehetetlenségről. Ha Gömbös miniszterelnök törvénynapot akar tar­tani, tartsa azt a magyar országgyű­­­léshez, ahol van rá kész alkalma és lehetősége — ne egy napon, augusz­tus derekán, de egész évben, úgy aho­gyan azt a magyar élet, parlamen­tarizmus s a felsorakozó problémák tömege megkívánja. ijlázák albátok, pl .| nyakkendők és sálak Ejt BfM igen olcsó leszállított árért llll|JJlllfF«ISÍ»».| Orion - Philips - Telefongyár Bak H 1­fii készülékek Standard - Telefunken H m nagy gyári lerakat. C 2-J»l H 11* 1 P S* bake üt házban, "JO « | Y óriási válasz- 16-20 állomás vételére P 120.-helyett || FOTÓ : Alih0 AMERIKAI típusa 1-1-1, szűrővel I­rwin A esőbb árakon, le­szerelt, egy garab kezelésű, átrflá-5 CISSOr-lkR ” SZPBPI re fc'i'-ot! skálái, garantáltan szelektív, ma Sfei 8 UHIAMnC C JAVÍTÁSOK nagyteljesítményű ku­ldlitővevő.. P IOU.- g| V flIaEoAi’Í©5 K ZENESÉP, rádió, villamos-gramo-I TÁSKAGRAMOFON M* 200.- I 1 kitűnő márkás kivitel, 10 db új lemezzel **■»." epuve, antenna iom neműi muxodik —ww gr 84-1 csöves világrocrkás super-HWUJU jMl &&&!, m M ma nBb gép, az u| 150 kw adóállomás után 4AA 6 gl (SE­­OS is garantáltan szelektiv „ P­rvv.” ilQg ©“Bt Ili % Jl­ksrt ■ anadMep garanciával 90 V 6.30 120 V 6.- jp 2-fl csöves kitűnő hangszóróéal egybe- -f _ Bf Vilmos császár-itt 60 Kérjen árjegyzéket épített készülék havi részlet .. díj RÁD­ÓKÉSZÜLÉKEK ÁTALAKÍTÁSA, JAVÍTÁSA LABORATÓRIUMOMBAN (A MADZSAR-ÍTÉLET FOLYTATÁSA) fogházra, Kopecsek Margitot egy évi fogházra és az ország területéről való kitiltásra, Madzsar Józsefet hat hónapi, Kürti Hedviget egy évi fogházra, Pos­­talics Emíliát három hónapi fogházra, Glatz Bélát hat hónapi fogházra, Háy Károlyt tíz hónapi fogházra ítélte a törvényszék és valamennyiüknek három hónapot és néhány napot kitöltöttnek vett. Hajdúk Ferencet és Kálmán Antalt három hónapi fogházzal sújtották, a vizsgálati fog­sággal azonban büntetésüket kitöltöttnek vették. Az ítélet még nem jogerős. Az ítélet kihirdetése után Szemák elnök felolvasta a törvényszék ítéletének indoko­­l­­ását. Eszerint a vádlottak részbeni beismerő vallomásával és a lefoglalt bűnjelek tartal­mánál és jellegénél fogva bizonyítottnak vette a vádlottak bűnösségét. Madzsar Jó­zseffel szemben a főtárgyalás adatai csak annyit bizonyítottak, hogy a kommunista szervezkedésben részes. — folytatta Szemák elnök az indokolás ismertetését. Tisza dr.-nak átadta Sallai és Fürst fő­tárgyalási jegyzőkönyveit és külföldi kommunista iratokat. Ezeket jelszavas találkán továbbította, mert tudatá­ban volt cselekménye tilos voltának. Ezek­ből megállapítható, hogy a kommunista mozgalommal rokonszenvezett és lelki kapcsolatot tartott fenn azzal. Arra azonban nincsen adat, hogy részt vett volna a kommunista vezetésben. A törvényszék súlyosbító körülménynek vette Madzsarral szemben, hogy­­mint a társadalom ellen*. Esetében enyhítő körül­­társadalom ellen*.Esetében enyhítő körül­mény a szerepének jelentéktelen volta. Az indokolás ismertetése után Traeger ügyészségi a­lelnök Poll, Tisza, Kopecsek és Madzsar terhére a minősítés, a többi vád­lott terhére pedig súlyosbítás címén felleb­bezett. Kopecsek és Hajdúk Ferencné meg­nyugodtak­ az ítéletben, a többiek azonban védőikkel egyetemben fellebbezést jelentet­tek be. A törvényszék Poll és Kopecsek Margit további fogva­­tartását rendelte el, a többi vádlottakat szabadlábra helyezte. Az ítélet kihirdetése és az indokolás alatt néma csend volt a teremben s a tárgyalás berekesztése után a fogházőrök között vala­mennyi vádlott visszament cellájába, hogy azután a formalitások után a szabadlábra­­helyezettek elhagyhassák a fogházat. Megtalálták a debreceni eltűnt leányt, akit »szerecsen nővel őriztetett egy pesti orvos« Két rejtélyes eltűnési ügyben nyomoz né­hány nap óta a rendőrség. Az egyik ügyre már világosságot derítettek, illetve kinyomoz­ták az eltűnt úrileány hollétét. Az Esti Kurír jelentette, hogy egy Debre­cen mellett élő köztisztviselő tizenkilencéves leányának átadott 120 pengőt, hogy fizesse be Debrecenben, a leány azonban nem tért haza és a pénzt sem fizette be a megjelölt helyen. Pár nap múlva több levelet kaptak a szülők, akikkel a leány közölte, hogy elrabolták és egy nagy városban őrizteti egy orvos egy sze­­recsen nővel. A bélyegzőből megállapították, hogy a leveleket Budapesten adták fel. A rendőrség tisztában van azzal, hogy a levelek tartalma félrevezetés. Nagy gyakor­lata van a rendőrségnek az ilyen ügyekben, tudják, hogy kalandvágyból tűnnek el ha­zulról fiatal leányok és amikor már pénzük fogytán van, hazatérnek. Ma reggel az eltűnt leányt meg is talál­ták egy király utcai szállodában. Bunda-vásár] Az idei ősz szenzációja a­­5 Schnar-bu­nda kiváló felső szövetből, a legdivatosabb minták- a­bán, selyemfényű könnyű nutriette béléssel, valódi ■ opossum gallérral és opossum fazonnal | ISO pengő | ] továbbá vaódi nutria bundák, va- | 9­lódi pézsma-bundák, valódi opos- I I suin-bundák, valódi morm­o­a-bun- | 3 dán, seal- és nutr­etto-dur­dák, téli- I ] kabátok és öltönyök rendkívül olcsó új árakon nagy választékban .­­ SCHNUR HENRI­K uriszabósága és különleges készítményü férfiruha áruházában . I BUDAPEST, RÁKÓCZI­ ÚT 15.­­ Előadása szerint utazási nosztalgiától hajtva jött Budapestre. A király utcai szállóban kevés szoba állott rendelkezésre és ezért egy szobába költöz­tették egy másik vidéki leánnyal. Vidáman éltek, míg a pénz tartott. A rendőrségen a leány beismerte, hogy a moziregényszerű le­veleket félelmében írta, mert nem merte be­vallani, hogy megszököt a pénzzel. A rendőrség értesítette a leány megtalálás NYÍLT-TÉR*) *) E rovatban közöltekért sem a kiadóhivatal, sem a szerkesztőség felelősséget nem vállal. Nyilatkozat T. Schmidthauer Tgmándi keserűvizforrás­­tulajdonos úrnak! Alulírott szent kötelességemnek tartom, hogy nyilvánosságra hozzam, szenvedő em­beriség segítségére lehessek, megmentsük őket életnek és szenvedésektől, alábbiakban részletezem: Érelmeszesedésben szenvedtem, 1918-ig Li­­pik fürdőbe jártam, addig is fenntartottam karlsbadi kúra segítségével egészségem­, de mikor megszállták Lipiket, többet nem me­hettem át. Érvágással tettem eleget, hogy agy­vagy szívszélhüdést nem kaptam, 4 és fél hó­napig ágyban fekvő beteg voltam és naponta Igmándít vettem magamhoz. 1926. év szep­tember hónaptól naponta egy jó decit veszek be, utána ugyanannyi ivóvizet és ezt naponta használom, míg élek. Fejfájásom volt, szé­dültem, 200-ig volt vérnyomásom és ma 125 vérnyomásom van, korom 69 év. Én bárkivel találkozom, barátaimmal és ismerőseimmel, az Igmándít ajánlom. Rugékonyságot, étvágyat hoz, egész fiatallá teszi az embert. Következő uraknak ajánlottam: Bozsó János titkár, Csi­kós János pénztárnok, Végh Gábor tisztviselő, vasútnál, Vékes Bertalan iparkamarai titkár, bankelnök úrnak, vagy húszat még fel tudok sorolni, ezek mind korosabb egyének, legna­gyobb köszönettel vannak víz irányában. Sem csikarást nem csinál, 20 perc alatt meg­van hatása. Tisztelettel Szűcs Béla magánzó, Szeged, Somogyi m. 9. szám. H932 XI 1.1, CSÜTÖRTÖK sáról a hozzátartozókat, akik ma már magukkal is vitték gyermekü­ket. A Csepelről eltűnt Szarka Rózsika ügyében azonban még nem járt eredménnyel a rend­őrség nyomozása. Különféle kihallgatások alapján a rendőrség azt hiszi, hogy a leányka eltűnése mögött nincs semmiféle bűn-­­­cselekmény s valószínűnek tartják, hogy a szegény sor­ban élő anya mellől a leányka talán valame­lyik távoli rokonához, vagy ismerőséhez ment. A rendőrség bízik abban, hogy hama­rosan meg is tartja a kis Szarka Rózsit. * Szerda, november 30. Budapest — 4.00: Stumpf Károlyné előadása. — 5.00: A Berend szalonzenekar hangversenye. — 6.00: Olasz nyelvoktatás. — 6.30: Magyari Imre cigányzenekara. — 7.45: A Budapesti Hangver­seny Zenekar Beethoven-estje. Utána cigány­zene. — 10.45: Gróf Apponyi Albertné francia­­nyelvű előadása. Utána Megyeri Gyula jazz­­zenekara a Duna palota-száll­óból. Budapest II. és Telefon Hírmondó azonos Budapest I. műsorával. Csütörtök, december 1 Budapest I 9.15: Hangverseny. — 12.05: Hangverseny. —1­4.00: Mesedélután.­­— 5.00: A m. kir. földműve­lésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. — 5.30: Mándits szalonzenekar. — 6.30: Tomcsá­­nyi István előadása. — 7.00: Operettrészletek. .— 8.00: A rádió külügyi negyedórája. — 8.15: Ruggiero Ricci hangversenye a Vigadóból. — Utána cigányzene az Emke-kávéházból. Ignotus Pál rádió-előadása Kedden délután a budapesti rádióban ren­dezett sajtóelőadás-ciklus során Ignotus Pál tartott felolvasást Az újságíró és az utókor címmel. Kifejtette, hogy még azok is, akik a sajtóról általában nagy dicsérettel szoktak nyi­latkozni, nem igen veszik tudomásul, hogy az újságírói munka mindenfajta szépirodalmi munkával egyenrangú teljesítmény lehet. Az irodalmi érték szempontjából sohasem a mű­faj a döntő, mindig csak az egyes művek szín­vonala. Főként a régi görög kultúrából, az enciklopedisták munkáiból és a magyar iro­dalomtörténetből vett példákkal igazolta, hogy az újságírói tehetségnek milyen hatalmas sze­­repe van a gondolkozás, a művészet és a nem­zeti élet alakításában­ ! Külföldi tőzsdék Bécs, november 30. Záróárfolyamok. (Zárjelben az előző zárla­tok.) Áramvasut —.— (15.26), Délivasut —.— (13.70), Délivasuti elsőbbség 63.75 (63.95), Al­pesi 11.95 (11.80), Krupp l.~ (—), AEG — (8.65), Siemens 88.—­ (88.50), Salgó —•—11 (26.50), Magyar Ált. Kősz­énbánya — (364.—), Berlin, november 30. Norddeutscher Lloyd 17 és ötnyolcad, AEG 32 és hétnyolcad, Licht und Kraft 96 és háromnegyed, Gestürel 72 és háromnegyed, Far­ben 96, Geisenkirchen 43, Harpener 79, AIIU 55 és egynegyed. A későbbi folyamatban szilárdulás állt be, amely egyes részvényeknél 2 pontot is elért. Liverpool, november 30. Középárfolyamok: Búza decemberre (régi) 5,1 és ötnyolcad, búza márciusra (régi) 4,11 és há­­romnyolcad, bú­za márciusra (új) 5,1 és fél, búza májusra (új) 5­ 2 és egynegyed. Az irány­zat nyugodt. Genf, november 30. óta 6, Budapesti kölcsön 131, Általános Kő­szén 210. Zürich, november 30. Párizs 20.32 és fél—20.32 és ötnyolcad, Lon­don 16.38—16.42, Newyork 520.00—520.00, Brüsszel 72.00—72.00, Milánó 26.38—26.38, Mad­rid 42.45—42.45, Amszterdam 209.05—209.03 és háromnegyed, Berlin 123.52 és fél—123-53 és háromnegyed, Szófia 3.76—3.76, Prága 15.40—­ 15.40, Belgrád 7.00—7.00, Bukarest 3.08 és fél —3.08 és fél. x Amiről ma mindenki beszél. Egy csudaszép, nagyon tehetséges szőke asszony jazzénekesnő­­ként mutatkozik be csütörtökön a Bellevjeben. x Új színfolt a Dorottya-utcában. Az Ernst­­múzeum­ aukcióvezetője, a városszerte ismert Steiner Lajos a Dorottya-utca 9. szám alatt mu­ci régiségkereskedést rendezett be. Darára a tár­gyak belső becsének, a műtárgyak igen olcsó áron kerülnek eladásra. Első kiállítása néhai Lábass Juci hagyatékából származó mű- és bú­­tortárgyak. Az új üzlet szeretettel várja régi ve­vőit a Dorottya­ utca 9. szám alatt. x Felhívjuk olvasóink ügyeimet lapunk mai számában megjelent Csángó hirdetésre, mert az közérdekű és az egész városban beszéd tárgyát képezi. x A tudományos kutatás új eredménye. A fogak legveszedelmesebb ellenségeinek egyike a f­ogkő. Dr. Braunnich kutatónak végre sikerült a Spiforizinolent-ban egy olyan új szert találni, mely a fakövet nemcsak eltávolítja, hanem újból való képződését is meggátolja. Minden Kalodont­­fogyasztó ilyen módon a leghatásosabban véde­kezhet a fogka ellen, anélkül, hogy fogait akár csak a legkisebb mértékben is veszélyeztetné.

Next