Esti Kurir, 1934. március (12. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-01 / 48. szám

2 Zanzibár Reggelig tánc Zserbó Manci d­i­r­e­k­t r­i­c­e­ erélyes fellépésének köszönhető ennek a bot­rányos visszaélésnek a kipattanása és a meg­torló eljárás megindítása. A polgármester a­­Vizsgálat eredménye alapján ma délelőtt felfüggesztette állásától Ko­­máromy-Hiller Ernőt, a VIII. kerületi elöljáróság volt helyettes vezetőjét, a­kit tegnap az I. kerületbe anyakönyvvezető­helyettesnek rendelt ki a polgármester­i büntetésből. A legújabb adatok ugyanis any­­nyira terhelőek hogy Komáromy-Hiler Ernő alárendeltebb állásban sem maradhat meg, ezért rendelte el Sipőcz polgármester ellene a fegyelmi eljárás megindítását és ezért függesztette fel állásától azonnali ha­tállyal. Ugyancsak felfüggesztették állásától Ilosvay Gábor számvevőségi főtisztet is, akinek szintén szerepe van ebben a segély­utalványozási ügyben. Komáromy-Snner Ernő és Ilosvay Gábor kihallgatása még fo­lyamatban van, mert nemcsak az inkriminált ügyben, hanem az egész elöljárósági ügy­menetre nézve is kikérdezik őket. A kihallga­tásokba bekapcsolódik maga Farkas Ákos főjegyző is, aki naponként többször is jelen­tést tesz Sipőcz Jenő polgármesternek. Ma délben Sipőcz polgármester kicserélte a VIII. kerületi elöljáróság egész személyzetét A VIII. kerületi elöljáróságon kipattant botrány folyományaként Sipőcz Jenő polgár­­mester ma újabb áthelyezéseket rendelt el. Teljesen kicserélik e polgármesteri ren­delet alapján a VIII. kerületi elöljáróság egész személyzetét. Komáromy-Hitler Ernő, akit ma felfüggesz­tettek állásától, Sipőcz polgármester az I. kerületi anyakönyvvezetőséghez rendelte ki, amennyiben tehát nem ítélik állásvesztésre, itt folytatja szolgálatát. Áthelyezték továbbá Toldi Ernő tanácsjegyzőt a X. kerületi, Pro­lop Sándor tanács­jegyzőt a­­ IV. kerületi, Vancsik Bertalan fogalmazót a III. kerületi anyakönyvvezetőséghez, Cimmbra Lajos se­­gédfogalmazót a X. kerületi elöljárósághoz, Takács Géza kötélelemzési tisztet, a köz­­vágóhidak igazgatóságához és Novotny Sán­dor kezelőtisztet a VII. kerületi elöljáróság­hoz. Helyükre rendelte Sipőcz polgármester a következőket: Karlovics Miklós tanács­jegyzőt a XV. ügyosztályból, Szekeres Ró­bert fogalmazót a X. kerületből, Laczó Vik­tor tanácsjegyzőt a IX. kerületből, Gá­­nenczy Béla segédfogalmazót a X. kerület­ből, Grigássy tanácsi segédfogalmazót a IV. ügyosztályból és Freiler Dezső kezelőtisztet a VII. kerületből. A VIII. kerületből más kerületbe áthelye­­zett tisztviselőket egyelőre semmiféle vád sem terheli — a külön megnevezetteken kí­vül. Az áthelyezés szolgálati érdekből tör­tént, mert a polgármester nem akarja, hogy a régi elöljárósági személyzetnek egyetlen­egy tagja is helyén m­aradjon a VIII. kerü­letben. Hogy a VIIl. kerületből elhelyezet­tek mennyiben bűnösök, az a vizsgálat to­vábbi során fog kiderülni. Liber Endre alpolgármester nyilatkozik az elöljárósági segélybotrányról Az Esli Kurír munkatársa ma délután két órakor beszélt Liber Endre alpolgármester­rel, aki a következőket mondotta: — A vizsgálat a legnagyobb eréllyel fo­lyik. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy csak a VII­. kerületben fordultak elő visszaélések, a lobbi elöljáróságokkal kapcsolatosan tör­tént áthelyezések tehát nem kizárólag a VIII. kerületben elkövetett visszaéléseknek a fo­lyományai, hanem kapcsolatban állnak a XI. kerületi új elöljáróságnak a felállításával. Holnap nyílik meg ugyanis a XI. kerületi elöljáróság a Kelenföldön. Ide új elöljárót kellett kinevezni, azonkívül nem volt veze­tője a III. kerületnek sem, minthogy Szenthe Miklós nyugdíjba ment. Gömöry Albert sú­lyos idegbajára való tekintettel nyugdíjazását kérte, így tehát három elöljárói állást kellett betölteni — eddigi helyettesekkel, ami to­vábbi változtatásokat tett szükségessé. — Ami a vizsgálat eddigi eredményét illeti — folytatta Liber alpolgármester —, eddig három személyre nézve történt polgármesteri intézkedés. Ez a három személy Gömöry Albert, Komáromy Hitler Ernő és Ilosvay Gábor. Ezek már nem teljesítenek szolgálatot, amennyiben Gömöry Albertet a polgármester szabadságolta, őt állásától különben is csak a törvényhatósági tanács függesztheti fel, Komáromy Miller Ernőt és Ilosvay Gábort pedig a polgármester úr már­ is felfüggesz­tette állásuktól az eddigi gyam­okok alapján. Hogy kiket kell még állásuktól felfüggesz­teni, az a vizsgálat további során fog eldőlni. Felesége öngyilkossága után megölte magát a férj is Egy házaspár tragikus öngyilkossága ügyében folytat ma délelőtt nyomozást Ma­­gay rendőrkapitány. Hétfőn délelőtt Budán a Gábor Áron­ utcában a villamos elé vetette magát egy fiatal­asszony, akit súlyos állapotban az Új Szent János­­kórházba szállították. Itt kiderült, hogy Kocsmár Istvánnénak hívják és ápolónő. A szerencsétlen fiatalasszony még mielőtt esz­méletét visszanyerhette volna, meghalt. Ma reggel aztán a rákosi gyakorlótér mel­lett a vasúti sínek mentén egy férfih­olttestet találtak, akinek a robogó vonat mindkét lábát le­metszette. Megállapították, hogy a szeren­csétlen ember Kocsmár István mozdony­­fűtő, az öngyilkos asszony férje. Kocsmárék az utóbbi időben sokat veszekedtek, hangos jelenetek voltak közöttük és valószínű, hogy a fiatal asszony egy ilyen veszekedés után vetett véget életének. Amikor a férj értesült felesége halálá­ról, ő is öngyilkos lett. A rendőrség a kettős öngyilkosság ügyében folytatja a nyomozást. Egy eltűnt matróna tragédiája Győrből jelenti az Esti Kurír tudósítója. Annak idején megírtuk, hogy az osztrák megszállott területen lévő Léka községből el­tűnt özv. Bründl Jánosné, Bründl Károly volt fővárosi tanfelügyelő édesanyja. Négy nappal ezelőtt értesítették Bründl Károlyt, hogy megtalálták az édesanyja holttestét a Léka mellett lévő erdőben. A 92 éves öreg hölgy hosszabb gyalog­sétára indult az erdőben és úgy látszik séta­közben hirtelen rosszul lett és mielőtt a köz­ségbe visszatérhetet volna, meghalt. Az idős úriasszony halála nagy részvétet keltett. Egy leány, aki mindené Utál Vidám história a kadettkisasszonyról, aki ezúttal kettős szerepet játszik: Leány, aki fiú, fiú, aki leány! & Holnap premier• Dolsy Haas • Fórum • Bécsi A csütörtöki ügető versenyek A viiting elején — amint az a múltban is gyakrabban előfordult — a nevezések nem si­kerültek, a program it mindamellett igen érde­kes versenyeket helyez kilátásba, mert a cse­kély nevezési­ futamok­ban is az esélyek úgy­szólván ki vannak egyenlítve, azonkívül pe­dig kilenc verseny áll a fogadók rendelkezésére. A Szentlőrinci díjban Estikének Vág és Lord Favonian az ellenfelei. A Mechanikus hendikepben Tallér kiköszörül­heti legutóbbi csorbáját, dacára annak, hogy ez alkalommal nehezebb feladat előtt áll. Esély és Hárpia papíresélyek, míg Lacy ebben a társaság­ban bizonyos klasszist képvisel. A Dunai díjban Tenoré lánya és Aragyida között várható a küz­delem. A Liliomfi-díjban Pallósra a kitűnő for­mában lévő Tündér lehet veszélyes. A nap fő­száma az 1. osztályú nemzetközi verseny, mely Fuss és Bufelejtő párharcának ígérkezik. A Hendikepben papíron a startról induló Favorité az első esély, tekintettel azonban arra, hogy ebben a versenyben nemzetközi lovak is szere­pelnek, tehát mi inkább a klasszis pártjára ál­lunk s igy Brutus, Monte Christo és Jeles C. S. között várunk szép küzdelmet. A Vár­díjban Kohinor, Pálma és Lord Favonian az említésre­­méltók, a Pótversenyben pedig Molinóéi, Opál és Nincs tovább végezhetnek elöl. H934 N­ 1.1, CSÜTÖRTÖKREN Vay Kázmér újrafelvételi kérelme a bíróság előtt Ma a kora délutáni órákban ült össze a büntetőtörvényszéken dr. Patay István tör­vényszéki másodelnök tanácsa, hogy döntsön Vay Kázmér perújrafelvétel­ ügyében. Mint emlékezetes, Vay Kázmér belügyminisz­teri tanácsost különböző rendőrségi és csend­őrségi laktanyák építkezése körül megvesz­tegetés gyanúja miatt letartóztatták, sógorá­val, Halasi Géza műépítésszel és Littke Káz­mér építésszel együtt. Később Vay és vádlottársai szabadlábra kerültek és a törvényszék hetekig tartó fő­­tárgyalás után felmentette őket. A tábla azonban Vay Kázmért egyévi fogl­ára ítélte megvesztegetésért és ezt az ítéletet a Kúria is jóváhagyta. A többi vádlottak közül csak Klausek Rezső népjóléti minisztériumi osz­tálytanácsost ítélték el jogerősen, a többie­ket végkép felmentették. Vay Kázmér perújrafelvételt kér a jog­erős ítélettel szemben s perújrafelvételi kér­vénye ügyében ma tűzött ki tárgyalást a Pa­lay-tanács. Délután fél kettő után kezdődött a tárgyalás, amelyen Vay Kázmér védői tár­saságban jelent meg. Dr. Illés referens bíró ismertette a tör­vényszék, a Tábla és a Kúria Ítéletét, majd hozzákezdett Vay Kázmér perújrafelvételi indítványának ismertetéséhez. Ebben Vay Kázmér elsősorban dr. Kluge Emil orvos­­professzor kihallgatását kéri, aki előtt Ha­lasi kijelentette, hogy idegességében, zavartságában tett an­nak idején beismerő vallomást a rendőrségen és az ügyészségen. Kérte továbbá Vay Kázmér ügyvédjénél­, Medvigy Gábornak a tanúkihallgatását is arra, hogy amikor Vay a lapok ellen sajtó­pert akart indítani, Hoffmann Kornél laká­sára citálták Halasi Gézát és itt megkérdez­ték tőle, igaz-e, hogy Halasi Littke Kálmá­non keresztül 30.000 pengővel megveszte­gette Vay Kázmért? Halasi a perújrafelvételi kérvény szerint kijelentette, hogy nevetséges ilyesmit állítani. A tárgyalás folyik. A mesebeli herceg film­pályázatunk­­ véget ért Kinek hoz szerencsét Gustav Fröhlich? Szinte fantasztikusan nagy számban ér­keztek levelek legújabb filmpályázatunkra, amelyet A mesebeli herceg című­ új Gustav Fröhlich-filmmel kapcsolat­ban írtunk ki. A pályázatnak tudvalévően az volt a lényege, hogy a fantáziadús közönség­nek folytatni kellett a film történetét, miután kezdetét mi néhány mondatban közöltük. A film tegnap este már színre került a­­ City, Corso és Omnia vásznán, mától kezdve pedig már a Capitol is játssza — így tehát tegnap délután lezártuk a pá­lyázatot, mert hiszen a mozikban most már mindenki megkapja a vászonról a megfej­tést. Aki legjobban megközelítette a film ere­deti történetét tömör, rövidrefogott pályáza­tában, az­t nyer. Az kapja a pályázat díját: két részvételi jegyet az Esti Kurir hús­véti raguzai utazására, amelynek ára két személy számára külön­ben 396 pengő. Két gondtalan hét, két embernek Itaguza napsütött tengerpartján — ez az a díj, amelyért a nagy küzdelem megindult. A szakemberekből álló zsűri tegnap már összeült, hogy a nagy számban érkezett pá­lyázatok átvizsgálását megkezdje. Találtunk is már néhány olyan megfejtést az első le­velek között, amelyek eséllyel vesznek részt a versenyen, még több olyat, amelyet ígére­tünk szerint eljuttatunk a magyar filmgyár­tás vezető embereihez, miután a film mesé­jétől eltérően bár, de néhány olyan ötlet van az elképzelt megoldásban, amelyet a filmgyártás terén felhasználhatónak vélünk. A mesebeli herceg pályázatunk eredmé­nyét a beérkezett rengeteg anyag feldolgo­zása után, de legkésőbb két héten belül kihirdetjük. Az eredmény kihirdetésének pontos idejét előzőleg is közöljük majd. __ Nyári két hetet tölthet Abbáziában rendkívül kedvszmint­ves árban, ha részt vesz a március 10—24-ig terjedő társas­utazásban, amelyet tr. Lakatos és Palace szállók igazgatósága együttesen rendeznek. Jelentkezés Carlton-szálló, Lakatos iroda. 68-9-70 Jelöltjeink a következők: I. Maszár Ferenc-hajtás. II. Vág — Estike. III. Tallér — Esély — Hárpia. IV. Tenore lánya — Nagyida. V. Pallós — Tündér. VI. Fuss — Befelejtő. VII. Brutus — Monte Christo — Jeles D. S. VIII. Kohinor — Pálma. IX. Molinári — Nincs tovább. Két titkos találkahelyen meglopták a kaland­kereső férfiakat Újból több feljelentés érkezett a főkapi­tányságra a titkos találkahelyek tolvajai ellen. Több férfi bejelentette, hogy fiatal, jólöltözött lányokkal ismerkedtek meg, akik a Magyar­ utca 42, vagy pedig a Sip­ utca 11. számú házba vitték fel őket. A férfiak rövid tartózkodás után észrevet­ték, hogy tárcájukból nagyobb összegű pénz hiányzik. A rendőrségre előállították Fülöp Lajos 28 éves magántisztviselőt, akiről kiderült, hogy mindkét lakásnak ő a főbérlője. A rendőr­ségnek az a feltevése, hogy Fülöp összejátszott a lányokkal és együtt fosztották ki a kalandot kereső férfiakat. — Előadás: Francois Gachot, a Képzőművé­szeti Főiskola tanára „Jean Giraudoux" című­, 1934 március 3-án, szombaton délután 6 óra­kor a Magyar Tudományos Akadémia előadó­termében előadást tart. ­ Influenza, torokgyulladás, az orr és garat elnyálkásodása, a mandolák megbete­gedése, valamint tüdőcsúcshurut esetén gon­doskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes „Ferenc József keserűvíz hasz­nálata által többször és alaposan kitisztíl­­tassanak.

Next