Esti Kurir, 1935. április (13. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-02 / 75. szám

tss 2 tisztesség, polgári önérzet, önzetlen­ség és jó ügyért vállalt veszedelem öntudata. Emlékszel-e, kedves Pali, régi idők hősi viaskodására? Mikor ott álltál még az üldözöttek, kisem­mizettek, a jogrend és igazság front­ján? Mikor vállaltuk a közösséget és kockázatot mindenkivel, akit célba vett a sötét indulat, lobogó szenve­dély? Nem volt az könnyű feladat. Bombák és alattomos tőrök keresték a polgári szabadság, a haladás, az életbiztonság önkéntes harcosait s mi szembenéztünk bombával és tőrrel s nem védett egyéb, mint a lelkiisme­ret átü­thetetlen vértje s a kötelesség­­teljesítés mindenre elszánt benső megnyugvása. De milyen tündöklő ellenértéket kaptunk mindezért a mögénk sorakozott tömegek lelkes együttérzésében! Éppen Debrecen — emlékszel? — tündöklő napsütésben, a hála és szeretett virágerdejével, ahol minden a Te nevedtől vissz­hangzott. Vagy Jánoshalma, mel­lünknek szegezett csendőrszuronyok mögött az elszánt és fogcsikorgató, keserűségtől és megindultságtól s könnybelábadt szemű gazdák áldoza­tos kitartásával. Ezerkilencszáz­­huszonkettő s a többi évszám, már­­már történelmi jelentőségű dátumai egy polgári szabadságharcnak, ame­lyet sohasem tett reménytelenné a ha­talom lenyűgöző többsége és ereje, mert a polgárság bizalma, várako­zása és hozzánk forrottsága ragyogta be. Azután ... nos, azután befelhő­zött s elsötétült körülötted ez a fény. Ráléptél a guvernemer­a­litásnak mondott tapétaajtó küszöb­r­e. Még egy kurta kor, amikor úgy látszott, hogy nem lépitek át ezt a küszöböt. Te és az a csoport, amelyhez csatla­koztál. Egy ideig hangos volt a par­lament s a közélet harcias gyü­rkőzé­­setektől. Titkos választójogot köve­teltetek; zugtatok az atrocitások el­len; öklöt emelgettetek s fújtátok az ellenzéki riadót. De egyszerre kipat­tant a „bizalmas elgondolás" a maga szégyelnivaló, balkáni rendszerével, őszinte és leplezetlen hatalmi mohó­­s­ágával. Hiába volt minden tagadás, minden gyatra cáfolási kísérlet. A közvélemény egyszerre felocsúdott s nem látott többé a legszebb frázisok mögött sem mást, mint az alku adás­vételi feltételeit, hatalmi koncot, mi­niszteri tárcát, államtitkárságot, vagy házalelnökséget. El is csendesedte­tek, Pali, nagyon. S ha lehetett még veszíteni ellenzéki népszerűségetek­ből, az utolsó maradékot is odadob­tátok, amikor ujjongva s leplezhetet­­len étvággyal üdvözöltétek a válasz­tást, amely a nyílt szavazás menthe­tetlen és lélektipró módszerével —­­úgy reméltétek — meghozza számo­tokra a gyarapodást, az álmok álmát, részesedést a hatalomban. Nem hozta meg. S az összetört re­mények omladéka. Téged is maguk alá temettek. De tenni ez ellen már nem lehet semmit. Leleplezve, félre­­csúszott álarccal, pőrén áll pártod a közvélemény előtt. Hogyan fokozhat­nátok vissza fortisszimóba a régi hangot, amely belesimult a hatalom győzelmi énekébe s amely kísérte­tiesen néma maradt, amikor csendőr­­sortű­z nyomán hét áldozat, két szige­­tekhez nőtt kisgazda nyúlt el véresen a hideg rögön? Ez a némaság han­gosabban szól, mint a legharsogóbb jelszó s feltámaszthatatlanul el­nyomja örökre hangotokat. A remények nem zöldültek ki a függetlennek nevezett­­ kisgazdapárti táborban. Te magad pedig a csata­tér elesettjei közt heversz. S bár utóbb szemben voltunk, én nem tu­dom érzéketlenül nézni bukásodat. Mi lesz most? Engedelmes és aláza­tos várakozás a kegy­nek egy vélet­len felvillanására, amikor időközi kerületben újra kísérletet tehetsz? Vagy szánakozó mozdulattal valami kárpótlás lehetősége kínálkozik, más­milyen és másfelé? Szomorú sors ez, nagyon. S min­den ellentét mellett és után is elbúsit Nem tudom magamban a régi érzé­sek és emlékek erejét kiirtani. Nem tudok örülni azon, hogy elestél, hogy magad is kerekei alá kerültél a gőz­hengernek, amelyről azt hitted, hogy kormányát tartod a kezedben s csak régi ellenzéki bajtársaidat gázolja el. A régi emlékek kényszerítenek rá, hogy ne menjek el érzéketlenül mel­Mezőkövesd: Zsóry Lajos NÉP 5490, Oláh Gyula kg. 4912 (Zsóry Lajos). Ónod: Lukács Béla NÉP egyhangú. (Lukács Béla). Ózd: Bíró Pál pártonkivü­li egyhangú. (Bíró Pál). Sajószentpéter: Ronkay Ferenc NÉP 11.607, Bukovszky Vilmos radikális 2036 (De­­zseöffy Antal NÉP). Feled: Krúdy Ferenc NÉP 1362, Gundolfin­­gen József kg. 099. (Krúdy Ferenc). Putnok: Putnoky Móric NÉP 2789, Nagy Ádám kg. 1895. (Putnoky Móric). CSANÁD-ARAD-TORONTÁL: Battonya: Vásárhelyi Sándor NÉP 9122, Gö­rög László Kossuth-párt 2167 (Báró Urbán Péter NÉP). Makó: Görgey István NÉP 6848, Könyves- Kolonits József Kossuth-párt 3483. (Makay Petrovics György NÉP). Nagylak: Végváry József NÉP 6720, Csorba János kg. 3268. (Héjj Imre NÉP). Elek: Báró Urbán Péter NÉP 6425, Stumpf Péter kereszténypárti 1790. (Rubinek István NÉP). Törökkanizsa: Bánságh­y Veicsov György NÉP egyhangú. (Bodó János NÉP). Nagyszeistmiklós: Lakatos Gyula NÉP egy­hangú. (Lakatos Gyula). CSONGRÁD: Szentes: Lázár Andor NÉP egyhal­gu. (Lá­zár Andor). Csongrád: Ujain Ferenc jig. 3154. Gresko­­vich József pár­ton kívüli 14851 (Krüger Aladár NÉP).­­ Tótkomlós: Lányi Márton NÉP egyhangú, (Lányi Márton). Szeghalom: Temesváry Imre NÉP 5301, Tildy Zoltán kg. 4553 (Temesvári­ Imre). BIHAR: Berettyóújfalu: Molnár Imre NÉP 7667, Hegymegi Kiss Pál kg. 3113 (Molnár Imre). Biharkeresztes: Nyiry István NÉP egyhangú (Dukay Takách Géza NÉP). Biharnagybajom: Létay Ernő NÉP 4715, Albrecht Ferenc kg. 1993 (Létay Ernő). Cséffa: Sebestyén Kálmán NÉP 5815, Vek­sáry József kg. 3659 (Mártonffy Gyula NÉP). Derecske: Miskolczy István NÉP 6150, Bajcsy Zsilinszky Endre radikális 2773 (Pekár Gyula NÉP). Nagyszalonta: Leöl­össy Árpád NÉP 3965, Debreceny Sándor radikális 883 (gróf Almásii Lajos NÉP). Szalárd: Hunyadi Ferenc NÉP 1651, Nagy Lajos kg. 846 (Leszkay István NÉP). , Mindszent: Gróf Károlyi Viktor NÉP egy­ Zöld Aladár kg. 964 (Fráter Jenő NÉP). BORSOD-GÖMÖR-KISHONT: Edelény: Báró Radvánszky Kálmán NÉP 6643, Váczy József kg. 5044 (Farkas Gyula NÉP). Mezőcsát: Nagy Iván NÉP 2250, Farkas Oli­vér kg. 1659 (Eckhardt Tibor kg.). Mezőkeresztes: Martsekényi Imre NÉP 4655, Melczer Béla kg. 3957 (Melczer Béla). Kiskundorozsma: Szeder János NÉP egy­hangu, (Fabinyi Tihamér­­NÉP). Mindszent: Gróf Károlyi Viktor Nép egy­hangu, (Andaházy-Kasnya Béla kg.). FEJÉR: Hercegfalva: Farkas Elemér NÉP egyhan­gu, (Farkas Elemér). MIAMI KÁVÉHÁZ E­ste SPECIAL TRO pampís zenei együ­ttes és Bodnár Piri délután Mesüge Gyuri, Berg ICarcs, Bodnár Piri Egész éjjel nyitva V­e­ letted s hogy a jövőbe tekintve mégis várjam: maradsz-e hát halk és tisz­­telettudó reménykedője a talán feléd pillantó kegynek, vagy visszakisért hajdani valód és felismerve a hely­zetet, rátalálva rövid tévelygés után önmagadra: visszatérsz-e arra a pol­gári őrbástyára, amelyet egykor sor­sodnak választottál? Talán­­— elismerem — nem voltak kíméletesek ezek a sorok. De férfiak közt az igazságnak kell szólni. S ezért bolygattam keserűségedet ezen a napon, nem az ellenfélnek, hanem a múltból visszakisértő barátságnak érzésével. Egy régi bajtársad. Adony: Haám Artúr NÉP 5022, X­impffen Iván gróf nem hiv. NÉP 4391, Hallér József kereszténypárt 526. (Gróf Zichy János kereszténypárt.) Lovasberényi Hadnagy Domokos NÉP 8073, gr. Széchenyi József pártonkivü­li 3549, Salzgruber Ferenc kg. 2017. (Simon András NÉP). Mór: Czermann Antal NÉP egyhangu. (Gr. Hunyady Ferenc pártonkivüli.) Sárbogárdi Jurcsek Béla NÉP 8143, Bihar­­váry Gusztáv nyilas 2753, Füredi Jenő kg. 2603. (Huszár Dezső NÉP.) Vál: Gróf Pálffy Daun József NÉP 7319, Hardl Dréher Béla pártonkivüli 7143. (Andretti Károly NÉP.) GYŐR-MOSON-POZSONY: Győrszentmárton: Csikvándy Ernő NÉP 7971, gróf Pálffy Fidél nyilas 8183, Ke­lemen András kg. 385. Pótválasztás Pálffy és Csikvándy között. (Csikvándy Ernő.) Ökevény: Frlcke Valér NÉP 8215, gr. Pálffy József kereszténypárt 7908. (Túri Béla kereszténypárt.) Magyaróvár: Küs­ne Lóránt NÉP 5041, gróf Pálffy Fidél nyilaskeresztes 3051. (Pin­tér László NÉP.) Zurány: Pintér László NÉP 2715, Bonyhádi János nyilas 1292, Török Árpád kg. 564. (Neuberger Mihály kg.) Nezsider: Láng Lénárt kg. 2341, Wennes József pártonkivü­li 271 (Láng Lénárt). MiStatia: Gallasz­ Ágost,­ Rudolf kg. 1602, Votkics József nyilas 616, Hortobágyi ErA/3 néppárt 279. (Gallasz Ágost Ru­dolf) * . HAJDÚ: Hajdúszoboszló: Tasnády Nagy András NÉP egyhangú (Hadházy Ferenc NÉP). Hajdúnánás: Maday Gyula NÉP 5787, Sza­kács Andor kg. 5395 (Maday Gyula). Hajdúböszörmény: Uzoni György NÉP 5498, Kálmán Ferenc kg. 4330 (Uzoni György). Nádudvar: Meixner Károly NÉP 6469, Hegymegi Kiss Pál kg. 5443 (Petty Pál NÉP). HEVES: Eger: Petró Kálmán pártonkívüli egyhangu (Petró Kálmán). Kápolna: Eckhardt Tibor kg. egyhangu (Mayer János NÉP). Hatvan: Szinnyei-Merse Jenő NÉP egyhangu (Szinnyei-Merse Jenő). Heves: Plósz István NÉP 3485. Szabó Sán­dor kg. 2708 (Gáspárdy Elemér NÉP). Pásztó: Ivády Béla NÉP egyhangu (Ivády Béla). Gyöngyös: Winchkler István NÉP egyhangú (Hód­ossy Gedeon kereszténypárt­). Pétervására: Beniczky Elemér NÉP 10424. Milassin Kornél kg. 6909 (gróf Kegle­­vich Gyula NÉP). Tiszafüred: Bobory György NÉP egyhangú. (Bobory György). J­ász-N­agy­kun-Szolnok: Abádszalók: Gömbös Gyula NÉP egyhangú. (Gömbös Gyula.) 150 □ föles | telkek! | észletfizetésre® Aragon, Göd­ön,­­ Rákosligeten Rákoshegyen ||| Pestkörnyéki Takarék | VII., Erzsébet- körű 7 || Telefon : 3S-C-72 Alapítási év: 1003 'fa A­: - .■ ■ . V7, Jákóhalma: Jenes András munkáspárti 4047. Czettler Jenő kereszténypárti 3050 (Czettler Jenő). Jászapáti: Hegedűs Kálmán NÉP 4090, So­mogyi István néppárt 1044 (Hegedűs Kálmán). Jászberény: Antal István NÉP egyhangú. (Antal István.) Jászladány: Sefcsik György NÉP 4156, Lá­­zár Imre kg. 4010 (Nagy Emil NÉP). Karcag: Kenyeres János NÉP 492, Meskó Zoltán nyilas 2414, Joó Sándor kg. 1047 (Kenyeres János). Kunhegyes: Hellenbach Gottfried báró NÉP 5301, Nagy Ferenc kg. 3048. (Hellen­­bach Gottfried fővárc.) Kunszentmártoni Mezey Lajos NÉP egy­hangu (Mezey Lajos). Mezőtúr: Báró Urbán Gáspár NÉP egyh­angu (báró Urbán Gáspár). Szolnok: Kenéz Béla NÉP egyhangú (Kenéz Béla). Tiszaföl­svár: Erödy-H­arrach Tihamér NÉP egyhangú (Erődy-Harrach Tihamér). Törökszentmiklós: Brandt Vilmos NÉP egy­hangú (Brandt Vilmos). KOMÁROM-ESZTERGOM: Dorog: Knobh Sándor NÉP 7274. Kosztics Milán kereszténypárt­ 520. (Kosztics Milán). Esztergom: Túri Béla kereszténypárt 3320, Lukács György kg. 1654. (Mátéffy Viktor kereszténypárt.) Komárom: Zsindely Ferenc NÉP egyhangú. (Zsindely Ferenc). Nagyigmánd: Cseh-Szombathy László kg. 8081, Tomanóczy József NÉP 7259. (Péntek Pál NÉP). Tata: Fellner Pál NÉP 6878, Pákh János kg. 3407. (Fellner Pál). Tatabánya: Surgosh Gyula NÉP egyhangú (Kocsán Károly kereszténypárt). NÓGRÁD, HONT Balassagyarmat: Tahy László NÉP 5182, Simonyi Dénes kg. 3522. (Scitovszky Béla NÉP). Rétság: Gróf Almásy Imre NÉP 7382, Hu­szár Elemér néppárt 3890. (Keresztes- Fischer Ferenc NÉP). Salgótarján: Veres Zoltán NÉP egyhangú. (Sztranyavszky Sándor NÉP). Szirák: Sztranyavszky Sándor NÉP egy­hangú. (Kölnit Adorján NÉP). 4 Ipolyság: Gróf Zichy János kereszténypárt 1428, Kohut Adorján NÉP 921. (Tabódy Tibor NÉP). Szécsény: Mikolay József NÉP 4424, Orosdy Fülöpné báróné kereszténypárt 3683, Vészi Mátyás pártonkivü­li 615. (Orosdy Fülöpné). Ipolyszalka: Karafiáth Jenő NÉP egyhangú. (Karafiáth Jenő), Pest-Pilis-Solt-Kiskun: Abony: Báró Berg Miksa kg. 6321, Ilovszky János NÉP 5908. (Nyamessay Mihály NÉP). Alerti: Marton Béla NÉP egyhangú. (Marton Béla). Alsódu­bas: Dinnyés Lajos kg. 4350, Szűcs János NÉP 3733 (Dinnyés Lajos). Aszód: Sárkány Ernő NÉP 5710, Gosztonyi János nem hiv. NÉP 3606 (Sárkány Ernő). Bia: Temple Rezső NÉP 4026, Griger Mik­lós néppárt 3116 (F. Szabó Géza NÉP). Cegléd: Preszly Elemér NÉP egyhangú (Er­délyi Aladár kg.). Dunavecse: Törley Bálint NÉP 4957, Dé­nes István munkáspárti 3821,­­ Ácsai] Tihamér kg. 2726. Pótválaszás Törley és Dénes közt (Gr. Teleki Sándor NÉP). Gödöllő: Endre Zsigm­ond NÉP 5722, Pfftzner Jenő kg. 3271, Szabó Zoltán nem hiv. NÉP 1621, Szacsvay József néppárt 196 (Endre Zsigmond). Gyöm­rös: Meskó Rudolf NÉP egyhangú. (Söpkéz Sándor NÉP.) Kiskőrös: Mózes Sándor kg. 8475, Pető Jenő NÉP 4955 (Meskó Zoltán nyilas). Kiskunfélegyháza: Horváth Zoltán kg. 4236, Staub Elemér NÉP 3030 (Kiss István NÉP). ■ - • . • ... Kiskunhalas:­­ Gróf Teleky Mihály NÉP 3919, Masa István kg. 1869 (Masa István). Kunszentmiklós: Kelemen Kornél NÉP 5301, Nagy László kg. 3605 (Kelemen Kornél). Lajosmizse: Mizsey György kg. 2529, Hoffer László NÉP 2261 (Hoffer László). (Folytatás az 1-ső oldalról) 1 1935 IV. 2. KEDD GUTENBRUN­ SANATORIUM SE a legelőkelőbb intézet, ahol tavaszi nancü'­ésben vétve van ez influenza ellen, magyar orvosok kezelése mellett s­ziguribb társaségban jidül, agaejyul és szórakozik. BelvilAfiasitissel szagél személyesen: KORÁNYI, a bud­a­­pesti iroát Igaejatéja, r.,»­alvay­ u. 6. Tel.: 438­82

Next