Esti Kurir, 1936. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

1936 I. 1. SZERDA Felfordult világ Egy mérnökbarátommal — tehetséges és művelt ember, vívódó lélek — beszél­gettem a napokban. Amit elmondott, annyira érdekes volt, annyira jellemző és megvilágító, hogy igyekszem szóról­­szóra visszaadni, anélkül, hogy egy szót is hozzáfűznék és felemlíteném meg­jegyzéseimet, amelyeket itt-ott előadása közben megkockáztattam. — Szeretnék veled egy kicsit beszél­getni — mondotta a klub egyik sarká­ban, ahol elvonulva ültünk. — Szeret­ném elmondani neked érzéseimet és gon­dolataimat életem 30-ik karácsonyán. Fontos fordulópont ez, nemcsak azért, mert a napokban lettem harmincéves, de azért is, mert gyönyörű karácsonyi ajándékot kaptam az élettől. Képzeld, állást kaptam. Életem első állását. Egy nagy gyárban, havi 120 pengős fizetéssel. Furcsa, még el sem tudom hinni. Ezért akartam beszélni veled, nézz meg közel­ről. Egy nyolc évvel ezelőtt kitüntetés­sel végzett vegyészmérnököt, akinek könnybe lábadt a szeme az örömtől, hogy harmincéves korára állást kapott. Berlin­től Moszkváig és New­yorktól Tokióig lázad és viharzik az emberiség, politikai elméletek és világszemléletek viaskodnak egymással, gazdasági és szociális elméle­tek birkózása folyik az egész világon, és én úgy érzem, ami nyugtalanság és bi­zonytalanság hullámzik, ami szenvedély és gyűlölet tombol és izzik a behavazott orosz síkságon, vagy a berlini Unter den Linden fái alatt, az mind belőlünk árad, belőlünk fakad, a mi kietlen életünkből, hiábavaló szívünkből és értelmetlen lel­künkből. Nekem ez szent meggyőződé­sem. Hogy mindennek mi vagyunk, mindennek én vagyok az oka. Igenis én! Én! Az én őszülő fejemmel, nyolc esz­tendeig szegre akasztott diplomámmal, apám gondjaival és anyám könnyeivel, szűkös zsebpénzemmel, amelyből se könyvre, se szerelemre, legfeljebb komisz cigarettára jutott.... .... aki majdnem egy évtizedes késéssel indulok el az életbe. És mégis:-"kitárom a karjaimat a túláradó örömtől, mintegy a, fölkelő nap felé. Azért mondom figyelj most minden sza­vamra, minden gesztusomra. Ez olyan, mint amikor a tudós a mikroszkóp alatt felfedezi egy betegség, a világ betegségé­nek bacillusát... ... nem akarom, hogy félreérts. Nem arra gondolok, ami gyűléseken, lapok­ban, itt-ott, a parlamentben ágál és gesz­tikulál és harsog az ifjúság nevében. Ez nagyrészt rosszhiszemű, önző, meghami­sítása és elferdítése a problémának. Ez politika, legtöbbször hatalmi politika, sőt még rosszabb: taktika. Ez a harmincöt­évesek, negyvenévesek és negyvenötéve­sek elhelyezkedési harca. Akik kisajátít­ják az igazi ifjúság jogos kívánságait, akik elállják a mi utunkat és árnyékba borítják a probléma valódi lényegét... — Én nem politikáról és gazdasági kérdésekről beszélek. Ezek transcenden­­tális dolgok. Valamiben nekünk is hinni kellett. Valamivel megborogatni lüktető homlokunkat, amikor este lefeküdtünk, éveken keresztül hiábavaló álláshajsza után. Én hiszek abban, hogy az én sóhaj­tásom, amikor eloltottam a lámpát az éjjeliszekrényemen, tovább szállott az éjszakában és beleolvadt a többi sok százezer és százezer távoli sóhajba. És amikor elkóborogtam az ebédidőt és a gyárak kapujában elmondhatatlan fáj­dalommal és vágyakozva bámészkodtam a hivatalnokok és munkások után, akik kiözönlöttek a kapukon, úgy éreztem, szemem tüze tovább harapózott az éter­ben. Hiszem, ahogy néha összeszorítot­­tam az öklöm — én és még sok százez­ren a világon — ujjaink görcsös össze­­görbülése lebírhatatlan energiává forrott össze az országok és világrészek felett az ég alatt... — Ez az az erő, amely ma uralkodik a világon. Az emberek nem tudják, talán csak érzik öntudatlanul. Mi vagyunk a misztikus jövő. Az elháríthatatlan titok. Megjelenésünk: feloldhatatlan disszonan­­cia. Előttünk jönnek, érkezésünket jelzik a sóhajok és a gondok hírnökei. Olyan ez, mint amikor vihar jön. Előtte jár a sűrű szél. Az ember észre sem veszi és öntu­datlanul összébb húzza magán a kabá­tot. Nem tudom, nem­ hiszed-e, hogy egy kicsit meghibbantam a nélkülözéstől? Pedig szó sincs róla. Ezek realitások, csak ti nem látjátok. Mert nem láthattok tisztán. Ti a mi helyzetünket csak össze­hasonlítás formájában észlelitek. Ti a békéből jöttök. Itt van köztünk az át­hidalhatatlan ellentét. Ti az egész prob­lémát csak egy fordulatnak, változásnak érzitek... Hogy magyarázzam meg, ami­vel rávilágíthatnék arra a szakadékra, amely köztünk tátong. Megállj, talán számokban! Ti erre reagáltok legjobban. A ti kultúrátokban a számoknak volt egyedül jelentősége. Számokban mérté­tek a társadalmi tekintélyt, amit úgy hív­tatok: vagyon. Országok méltóságát, amit úgy neveztetek: hadrakelt sereg. Szóval számokban. Én nyolcéves voltam, amikor kitört a háború és tizenkét esz­tendős, amikor elvesztettük a háborút. Lefordítva magyarra: az első újságra a kommunizmusból emlékszem, négy sárga oldalra. A régi Magyarországot térképről tanultuk megismerni az iskolá­ban. Erdély elvesztése feletti fájdalmat vezércikkekből szívtam magamba. A há­ború előtti kulturális és világnézeti küz­delmek, amelyekben nagyrészt ti szemé­lyesen is részt vettetek, úgy élnek ben­nünk, mint a Rákóczi-felkelés, vagy a napóleoni háborúk emléke. Könyvek­ből, kezünkbe akadt folyóiratokból ér­tesültünk róluk száraz betűkből. Én akkor találkoztam először Ady verseivel, sikongó balsejtelmeivel és forradalmi hevével, amikor már a romokon a kisajá­títási harc folyt Ady nevéért. Amikor én első lelki és szellemi gyakorlataimat vé­geztem, már minden össze volt zúzva és össze volt keveredve. Amikor én meg akartam ismerni a világot, a világ fel volt fordulva. Amikor ráeszméltem arra, hogy a világ szét van darabolva, én is szét voltam darabolva lelkileg és szelle­mileg. Lehet, hogy bennetek is kettésza­kadt a háborúval a világkép. De mi fél lélekkel, sántán mentünk neki az életbe. Mi nem tudtunk sem fájdalomért, sem vigasztalásért a múltba menekülni. A fájdalmunk egészen a miénk volt és a jövőtől vártuk hiába a vigasztalást... — Érted már mire célzok? Hogy már harmincévesek vagyunk, akiknek nincs semmi kapcsolatunk a háború előtti vi­lággal. Azért mondom, az őszhajú negy­venéves ifjúság problémája csak gazda­sági probléma. A mi problémánk a leg­súlyosabb lelki probléma. Nekünk nincs semmi visszhangunk a múlttal. Mi kiabá­lunk és nem jön rá válasz. Százszor egy évben leírjátok: felfordult világ. Nézz rám! Én egy felfordult világban szület­tem. Én vagyok a felfordult világ. Ne­kem ez volt a természetes. Én nem tu­dom, milyen volt a másik. Csak tőletek tudtam meg, hogy ez egy «új» világ. Ez olyan, mintha egy gyereket sétálni vin­nének a mezőre és azt mondanák neki, hogy a fűnek kéknek kellene lenni és az égnek zöldnek. Ti azt állítjátok, hogy évtizedeken keresztül úgy volt a világon, hogy aki dolgozni akart, az dolgozhatott és munkájából megélhetett. Mire mi megismertük a világot, ez már nem így volt. De mi csak ezt a világot ismerjük. A mi lelkünk, csak ebből a világból ala­kulhatott ki. És a holnapi harmincötesz­tendősök és a holnaputáni negyvenesz­tendősök mi leszünk. Ezzel a lélekkel, amely annyira idegen tőletek és amely­től annyira idegenek vagytok ti. — Én azt hiszem, ebből az id­egenség­­ből két egymással határos generációnak ebből a szembenállásából születhetik meg a mai világnak egész tragédiája. Az a feszültség, amely ebből az idegen­­ségből és ebből a szembenállásból fakad, érezteti hatását máris a láznak és izga­­lommnak abban a légkörében, amely az egész világra borul. Ez az izgalom, a tragédia fenyegetése mi vagyunk, akik a föld alól jövünk, új erőkkel. Diktatúrák sikere, vagy bukása, a háború előtti erők mérkőzése, háború előtti reminiscenciák keveredése, háború előtti ürügyek jelszavaival a zászlókon. Ezeket mi nem értjük, ezért nem is le­hetnek hatással ránk. Amikor vitustán­­cot lejtenek az ál-fiatalok a liberalizmus sírja körül, mi tisztán látjuk, hogy mi történik; a háborús generáció letiporja azt a korszakot, politikai rendszerével és személyi garnitúrájával, amely nem tudta megakadályozni a háború kitöré­sét. Ez nem a mi pörü­nk. Mi nem hoz­tunk magunkkal gyűlöletet a lövészár­kokból, mert nem voltunk a lövészárok­ban. A mi elkeseredésünk és keserűsé­günk a mából fakad. A mi izmaink azok­kal szemben feszülnek harcra, akik­ erő­szakkal befogják a szánkat. A mi har­­­cunkat az emberi beszéd és élet jogáért­ nem lehet háború előtti bunkóval le­­törni. A mi győzelmünket nem tartóztat-* hatja fel az ál-fiatalok árulása sem, akik­ a diktatúrákat támogatják. Mirajtunk­ nem fognak az ő mérgezett nyilaik. Ne­­künk nincs múltúnk, csak tiszta lelkünk­ és fájdalmunk. És emberi vágyakozás sunk emberi életért. És jövőnk, amely a diktatúrák halálát jelenti... Boros László Kedves vevőinknek BOLDOG ÚJÉVET KIVÁRUNK Spitzers!Z2­ L3!Érnsseik?. Elsal Ideális h­ash­ajtó a n'Mi WaSeiStalin safeletta és tea A Damjanich­ utca 2. számú házban lévő Damjanic­i-illatszertárban ma délelőtt tíz óra tájban hatalmas robbanás történt. A robbanás következtében a kirakat üvegei csörömpölve hullottak a kövezetre és az üzlethelyiségből vastag füstgomolyag tódult ki az utcára. A következő pillanatban rémülten rohant ki a bolt segédje, három vevővel együtt, majd hamarosan rendőr került elő, aki értesítette a tűzoltókat és a mentőket. A tűzoltók nagy készültséggel vonultak ki a robbanás szín­helyére, ahol a segéd jajveszékelve fordult hozzájuk: — A főnök űr­ben van a laboratórium­ban, ahol a robbanás történt... • A­ következő pillanatban a gázálarcos tűz­oltók már behatoltak az üzlethelyiségbe, amely lángokkal égett, majd a hátsó kis laboratóriumi helyiségbe nyomultak, ahol eszméletlenül feküdt a földön az illat­szertár tulajdonosa, Haller Elemér. Az illatszertár tulajdonosát a tűzoltók azon­nal kihozták a friss levegőre, itt a mentők megállapították, hogy súlyos égési sebeket szenvedett és bevitték a Rókus kórházba. Közben a tűzoltók nagy erőfeszítéssel elol­tották a nagy­ lángokkal égő tüzet, ami nem járt minden veszedelem nélkül. Egy tűzoltó oltás közben füstmérgezést kapott és többen rosszul lettek. A mentők a sérülteket első­segélyben részesítették. Haller Elemér később a Rókus-kórházbant­­­magához tért és elmondta, hogy tejkrémot készített a laboratóriumban és valószínűleg az ehhez használt paraffin robbant fel. A tűzoltóság ma délután tartja meg a tű­z­­vizsgálatot a Damjanich-illatszertár helyisé­gében. Tejkrémkészítés közben felrobbant egy Damjanich-utcai illatszertár laboratóriuma TUNGSRAM 5 a A villamos elé feküdt egy nő a főkapitányság előtt Ma délben tizenkét órakor egy síró nő rohant ki a főkapitányság Ferenc József­­téri kapuján és egy arra haladó 8-as villa­mos elé vetette magát. A vezető fékezett, de a szerencsétlenséget már nem háríthatta el,­ a nő azonban csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Az öngyilkos nő Klosszer Je­­nőné, akinek férjét zsebtolvajlás miatt elő­állították. Amikor a szerencsétlen asszony megtudta, h°gy férjét a toloncházba vitték, kétségbe­esésében rohant le és feküdt a villamos alá. A mentők megállapították, hogy kórházi ápolásra nincs szüksége, bekötözték, de mi­után öngyilkossági szándékáról nem akar le­mondani, a rendőrség életvédelmi osztályára vitték. Beteg a yorki hercegné London, december 31. A yorki hercegné náthalázt követő tü­dő­­gyulladásban megbetegedett. Állapota és kézi érzete az orvosi jelentés szerint kielégítő.

Next