Esti Kurir, 1936. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

A »meggyilkolt« Okada új miniszterelnök Kiderült, hogy él - A lázadók tizennyolc vezére főbelőtte magát Végleg leverték a tokiói lázadást Tokió, február 29. A Reuter-iroda hivatalosan jelenti: Okade tengernagyot megtalálták. Okada életben van. "n’ Tokió, feb­uár 29. (Reuter) A kormány is megerősíti, hogy Okada miniszterelnököt a lázadók nem ölték meg, mint ahogyan eddig hitték. Okada tengernagyot élve meg­találták. Öngyilkos lett a lázadás tizennyolc vezére Tokió, február 29. (Havas.) A hatóságok parancsára a lázadást vezető tizennyolc tiszt revol­verrel agyonlőtte magát. Tokió, február 29. (Havas.) A japán rádió szünet nélkül felhívásokat bocsát ki, amelyekben fel­szólítja a katonákat, hogy engedelmeskedjenek a császári parancsnak. A lázadók csoportonként adják meg magukat, adig már 400 lázadó tette le a fegyvert. 4 Okada útra miniszter­elnök Tokió, február 29. (Havas.) Általános megrökönyödést keltett ma délelőtt, hogy egyszerre csak megjelent az utcán Okada tengernagy, akiről azt hitték, hogy február 26-ika óta halott. Okada tengernagy felkereste Goto ideiglenes miniszterelnököt és benyújtotta lemondását. A császár nem fogadta el a lemondást s felszólította Okada tengernagyot, hogy vegyed újból a miniszterelnökség vezetését és így Okada marad továbbra is Japán miniszterelnöke. Goto ideiglenes miniszterelnök természetesen lemondott. Hir szerint Okada tengernagy tegnap személyesen ment a császári palotába, hogy előa­dja „mentségeit”4 a császárnak. A császár parancsot adott a lázadók megostromlására Tokió, február 29. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) (Déli 12 óra, helyi időszámítás). A japán fő­városban ma délben érte el tetőfokát az a súlyos államválság, amelyet a szerdai kato­nai zendülés felidézett. A mikádó most adott parancsot arra, hogy ha kell fegyveres erőszakkal távolítsák el a zen­dülőket az általuk megszállva tartott középületekből.­­A mikádó parancsának kibocsátását nagy izgalmak előzték meg. Pénteken este hivata­losan úgy állították be a helyzetet, hogy a zendülők az ultimátumnak engedelmeskedve, hajlandóknak nyilatkoztak megadni magu­kat és a kaszárnyákba visszavonulni. Kide­rült azonban, hogy a zendülőknek csak egy töredéke engedelmeskedett és a zendülők többsége nem hajlandó a kaszárnyákba visszatérni. Szombaton, a reggeli órákban a helyzet az volt, h­ogy a zsá­b­­lák a legfontosabb köz­épületeket még­­ó­v­­árva tartották, többek között a rendőr­ket­­, továbbá a mi­niszterelnöki palo­tát. A súlyos helyzetet látva, a mikádó végül i­­ engedélyt adott arra, hogy a hadsereg megkezdje ostromát a megszállva tartott épületek éllen és a zendü­lőket fegyve­res erővel lefegyverezze. Ezzel tetőpontját érte el az államcsíny végrehajtásával felidé­zett válság. Általában azt hiszik, h­ogy a mikádó a ten­gerészeti körök befolyására határozta el, hogy kiadja a parancsot a zendülés fegyve­res letörésére. A lapok már nyíltabban írnak a súlyos helyzetről és a hivata­los részről elhangzó megnyugtató nyilatkozatokkal szemben határozottan ideges magatartást tanúsíta­nak. A lapok hangoztat­ják, hogy csak az erős kéz politikája segít és követelik az erőskezű nemzeti kor­mány kinevezését. Neveket a lapok nem emle­­nek, hangoz­tatják azonban, hogy a hadsereg csak olyan kormányt fogad el, amelyben Araki tábor­nok vagy Mazaki tábornok védető szerepet játszik. Sanghai, február 29. A japán nagykövetség szócsöve kijelentette a Reuter-iroda tudósítója előtt, hogy a zendülők megadták magukat. Losangeles, február 29. (Havas.) A Losangelesben megjelenő Ra­­fusimpo című lap szikratáviratot kapott To­kióból. A távirat szerint az összes katonák és altisztek délelőtt 12 óra után elhagyták a megszállva tartott középületeket. Már csak négy százados és egy had­nagy, a lázadók vezérei, tartózkodnak Okada tengernagy eltorlaszolt palotá­jában. A lázadók akkor adták meg magukat, ami­kor repülőgépekről kiáltványokat szórtak a lázadók közé s ebben árulóknak nevezték a felkelőket, mert nem engedelmeskedtek a császár parancsának, hogy este nyolc óráig őrítsék ki az épületeket. A zendülők dél felé, miután reménytelen­nek láttak minden ellenállási kísérletet, gú­lába rakták fegyvereiket és kivonultak a megszállva tartott épületekből. Számuk háromezerről mintegy ötszázra olvadt le időközben. Hivatalos közle­mény szerint rövidesen várható az ügy végleges elintézése, noha még nem lehet tudni, hogy miben áll majd ez az elintézés. (Folytatása a 2. oldalon) SOFORT! (A. Gy.) A Gömbös-kormány propa­­gandisztikus jelszavai és választási igéi retei között a telepítésben kicsúcsosodó­ földbirtokpolitika volt az egyik, legtöbb­ hévvel hirdetett olyan csodaszer, amely hivatva lesz ennek a kormánynak dicsői tetteit időtlen időkig hirdetni. Ha nem is kutatjuk, hogy ennek a földbirtok­­politikai programnak éppen a jelen időkben megvan-e gazdasági és szo­ciális indokoltsága, hogy megvannak-e pénzügyi előfeltételei, hogy lélektani alapja valóban él-e a tömegekben, vagy, csak mesterségesen, jelszavaktól felidé­zett hangulatot támasztottak mellette,­ annyi bizonyos, hogy a kormányigéret­­ektől és a kormány­sajtóban megjelent sokat sejtető, bár semmi konkrétumot nem tartalmazó közleményektől feli zaklatott közvélemény türelmetlenül várta e téren is a beharangozott tette­ket. Végül benyújtotta a kormány a telepítési törvényjavaslatot. Benyú­j­tan­a úgy, hogy annak tartalmáról még nagy általánosságban sem tudott meg sem­mit senki. A Bakonytól a Szent Györgyi térig, a Szent György­ tértől az Eszter­házy utcáig ankétezt itatták, tár­gyaltak — a hivatal is tulszolgálat sze­rint — ezt­ a javaslat ■ »' 'legcsinálták^ átgyúrták, ipódol., írts, félredobták, újrakezdték, kifelé csak annyit lehetett hallani, hogy folyik a lázas munka, az­ érdekelt minisztereknek se éjjelük, se nappaluk, a minisztertanács, a párt minden tudását, minden erejét, minden téglahordó-képességét veti latba, hogy megszülessék minden idők reformjai­nak legnagyobbika, amely hivatva van új magyar életet teremteni a magyar földön. Ami hár kiszivárgott, a sajtóban napvilágot látott a készülő reformalko­tás tartalmából, azt másnap megcáfol­ták, vagy annak pontosan az ellenkező­jével kecsegtettek — végeredményben sokkal többet lehetett arról hallani, hogy milyen nem lesz a törvényjavaslat, mint arról, hogy mi­ lesz benne. A hosszú vajúdás után, amely alatt az irányított közvélemény érdeklődését nagyszerűen ébren tudták tartani egy kérdésben, amelynek ez idő szerint való erőltetésére szerintünk semmi szükség nem volt, a benyújtás után három napra ki is tűzték a több mint százszakaszos törvényjavaslat bizottsági tárgyalását. Ez idő alatt az érdekelt bizottsági tagoknak éppen csak annyi idejük lehetett­­— mert hiszen ugyanakkor a Ház plénumában egy másik nagyfontosságú javaslat tár­gyalása folyik —, hogy azt átolvassák.­­Ez a váratlanul megnyilatkozó, valóban gyorsvonati tempó teljesen készületlenül talált mindenkit, annyival is inkább, m­eg sem a nagy nyilvánosságnak, sem az ér­­­ekeltségeknek, sem a sajtónak nem volt módja, hogy még csak nagy vonalakban is tudomást szerezzen a ja­vaslatban tervbe vett intézkedésekről.­­Csak elismerést érdemelnek és a kor­,­mány hálájára méltóak azok az ellen­zéki bizottsági tagok, akik ennek elle­­nére időt és fáradságot nem kímélve, alaposan is tanulmányozták a javaslatot és ilyen rajtaütésszerű beterjesztés elle­nére, azt tárgyilagos és beható vita tár­gyává teszik. Minden hivatásának fele­lősségét átérző t­örvényhozónak lelki­­ismereti kötelessége ez egy ilyen termé­szetű javaslatnál, am­ely mélyrehatóan belenyúl jogrendszerünkbe, messzemenő beavatkozást biztosít a m­indenkori kor­mányoknak a magántulajdonba, saját indokolása szerint gyökeres változáso­kat van hivatva előidézn­ a gazdasági és szociális téren és kiszámítt­atatlan poli­tikai következményei is lehetnek. Erre

Next